A címben leírt közhelyet sokan és sokféle helyzetben mondták már. Abban viszont eléggé biztos vagyok, hogy az elmúlt évtizedekben a keresztények nem nagyon hangoztatták. Ez érthető is, hiszen Isten a Szeretet, Ő a jóság, türelem, megértés, alázatosság példaképe – hogyan is férne vele össze a címben leírt támadó, harcias magatartás? Meg aztán emlékszünk az Egyház két évezredes történetének olyan időszakaira, amikor magukat kereszténynek mondó emberek erőszakosan és támadóan viselkedtek, háborúkat viseltek és embereket öltek – ezek az idők nem tartoznak történelemkönyvünk fényes lapjai közé. Ha azonban a „szelíd és alázatos szívű Jézus” életét tanulmányozzuk, akkor azt látjuk, hogy egy bizonyos területen folyamatosan offenzíven és támadóan lépett fel.
Ez a terület pedig a sátán birodalma, a tisztátalan lelkek hatása és befolyása elleni küzdelem területe volt.
Amikor Jézus Krisztus elkezdte nyilvános működését, „rengeteg tanítvány sereglett oda hozzá, s hatalmas tömeg gyűlt köré egész Júdeából, Jeruzsálemből, valamint a tíruszi és szidoni tengermellékről, hogy hallgassák, és meggyógyultak, akiket tisztátalan lelkek kínoztak. Az egész tömeg arra törekedett, hogy megérinthesse, mert erő áradt belőle, és mindenkit meggyógyított.” (Lk 6, 17 – 19)
A bibliai látásmód szerint az első emberpár bűnbeesésével a sátán megszerezte magának a Föld feletti uralmat. Így került be az életünkbe a bűn, a betegségek, a gonoszság minden formája és a halál. De már a Teremtés könyvében olvasható ősevangéliumban ott áll az ígéret, hogy Isten végül legyőzi a sátánt és helyreállítja az édeni állapotot. Amikor pedig Isten Fia eljött közénk, magára vonatkoztatta Izajás próféta jövendölését: „Az Úr lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.” (Lk 4, 18-19)
Ebben a nagy küzdelemben Jézus sohasem volt visszahúzódó, tétova, passzív, hanem dinamikus és kezdeményező. Mindig készen állt, hogy megvívjon értünk a gonosz bármilyen hatalmával és a maga isteni erejét szegezte vele szembe: „megparancsolta a tisztátalan léleknek, hogy menjen ki az emberből, mert már régóta hatalmában tartotta” (Lk 8, 29) – és az eltávozott az emberből. Amikor pedig az erejét és bölcsességét látó, de benne megbotránkozó „művelt és előkelő emberek” megvádolták, hogy a gonosz lélekkel összejátszva műveli csodáit, ezt válaszolta nekik: „amikor az erős ember fegyveresen őrzi házát, biztonságban van vagyona. De ha egy erősebb megtámadja és legyőzi, akkor elveszi fegyverét, amiben bízott, és a zsákmányt szétosztja.” (Lk 11, 21-22) Utána pedig figyelmeztette őket: „amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, sivár helyeken bolyong, s nyugalmat keres. Ha nem talál, azt mondja: Visszatérek elhagyott házamba. (Azaz az emberbe) Amikor megérkezik, kisöpörve, feldíszítve találja. Tüstént elsiet és hív még hét más, nálánál gonoszabb lelket. Behatolnak, és ott élnek. Ennek az embernek az állapota rosszabb lesz, mint előbb volt.” (Lk 11, 24-26)
Mi tehát az igazság? A sátán és a gonosz lelkek akkor érzik a legjobban magukat – ha ilyet lehet egyáltalán állítani -, ha megronthatják, befolyást szerezhetnek, megszállhatják az embereket egyenként is, közösségileg is, kultúrájukban, társadalmi berendezkedésükben is. A gonosz lélek ebben mindig aktív, egész lényében sóvárog ez után, hatása és befolyása elől valami csendes zugba elmenekülni lehetetlen. Nincs semleges zóna, köztes terület, nincs fegyverszünet vagy ideiglenes béke! A sátán mindig a totális uralomra tör és nem nyugszik, amíg ezt meg nem szerzi. Ez a pokol valósága.
Azt gondolni, hogy „én hátralépek egy lépést”, vagy „én nem zavarom őt, ő se zavar engem”, esetleg „nincs nekem olyan nagy bűnöm, nem fenyeget veszély” – nem több veszélyes illúziónál. Ha te hátra lépsz egyet, a gonosz előre lép ugyanannyit – és mit gondolsz, meddig járhatod ezt a táncot?
Bizony, a sátán elleni küzdelmet nem lehet tétlenséggel megnyerni. Fel kell vennünk a harcot a bűneinkkel szemben, a gonoszság minden erejével szemben, ahogy Jakab apostol tanácsolja: „Vessétek alá magatokat az Istennek, szálljatok szembe a sátánnal, és elfut előletek.” (Jak 4, 7)
A „két úr” közül valamelyiket mindenképpen választanod kell! Ez azonban azt is jelenti, hogy nem vagyunk magunkra hagyva: „Azért jelent meg az Isten Fia, hogy a sátán művét romba döntse.” (1Jn 3, 8)
Ez a küzdelem most is, bennünk is, körülöttünk is zajlik.
Jézusnak nem voltak illúziói. A magvetőről szóló példabeszéd magyarázatakor ezt mondja: „Az útszélre hulló szemek azok, akik meghallgatják a tanítást, de aztán jön a gonosz lélek, kitépi szívükből, nehogy higgyenek és üdvözüljenek.” (Lk 8, 12) Mindig lesznek, akik tudatlanságból, lustaságból vagy éppen a bűn csábítása miatt inkább az ördögöt választják. Mindannyiunkat fenyeget a veszély, hogy elbukunk. Péter apostol így buzdít minket: „Józanok legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el.” (1Pét 5, 8)
Ez a józanság, higgadtság az Isten tanácsaihoz való ragaszkodás által munkálódik ki bennünk. Ha pedig ezen az úton járunk, biztosak lehetünk benne, hogy Isten velünk van és segít minket a küzdelemben. Pál apostol jeruzsálemi fogsága idején így tesz tanúságot a Jézussal való találkozásról és életének gyökeres fordulatáról:
„Amikor egyszer ilyen (azaz a keresztények bebörtönzésének) szándékkal Damaszkuszba mentem a főpapok meghatalmazásával és engedélyével, déltájban, király, napnál ragyogóbb világosságot láttam az úton, körülragyogott engem is, útitársaimat is. Mindnyájan földre hullottunk, s ekkor egy hangot hallottam, amint héber nyelven megszólított: Saul, Saul, miért üldözöl? Hiába rugdalózol az ösztöke ellen!
Megkérdeztem: Ki vagy, Uram? - Jézus vagyok - felelte az Úr -, akit üldözöl. De kelj fel, és állj talpra! Azért jelentem meg neked, hogy terjesztője és tanúja légy annak, amit láttál, és amit majd még ezután fogsz látni. Megvédelek népedtől és a pogányoktól, akikhez majd küldelek, hogy nyisd meg a szemüket, s visszatérjenek a sötétségből a világosságra, a sátán hatalmából az Istenhez, hogy a bennem való hit révén elnyerjék bűneik bocsánatát, és részt kapjanak a megszenteltek között.
Agrippa király, nem lehettem engedetlen a mennyei látomás iránt, hirdettem először Damaszkuszban, majd Jeruzsálemben és egész Júdeában, aztán a pogányoknak, hogy tartsanak bűnbánatot és forduljanak az Istenhez igaz bűnbánatból fakadó tettek útján. Ezért fogtak el a zsidók a templomban, és ezért voltak rajta, hogy megöljenek. De az Isten megoltalmazott mind a mai napig, s tanúságot teszek kicsik és nagyok előtt egyaránt. Semmi mást nem mondok azonkívül, amit a próféták és Mózes megjövendöltek: hogy Krisztus szenvedni fog, elsőnek támad fel a halottak közül, világosságot hirdet népének és a pogányoknak.” (ApCsel 26, 12-23)
Sípos (S) Gyula, www.szeretetfoldje.hu)
