Hőhullám, menekülthullám, fesztiválhullám, gyűlölethullám – átcsapnak felettünk vagy megtanuljuk kezelni azokat? Szeretethullám.
Hőhullám – ezt még értjük. Hazánkban is megdőltek a régi hőmérsékleti csúcsok, tapasztaljuk. Globális felmelegedés, olvadó jégsapkák – mit is tehetünk mi ez ellen? Kevesebbet használjuk az autót (ha még van), locsoljuk a zöldséges kertet (vízszámla később), és ha a városban ingyen-vizet kapunk, nagyon hálásak vagyunk érte. Túléljük, jöjjön az ősz, bár még nem tudjuk, hogy most van több vihar, vagy akkor lesz. Ki lehet-e hozni ebből valami jót? Legalább annak a megértését, hogy hazánk gazdag ugyan vízben, de ennek többsége átfolyó víz és hanem tanulunk meg gazdálkodni (itt tartani, tárolni, öntözni) vele, akkor nálunk is tovább erősödik az elsivatagosodás, az árvíz-aszály ciklus – de csak nem hagyjuk kifolyni a megoldást („a vagyont”) a kezünkből! Csak nem…
Menekülthullám – most nyílik a kilencedik magyar befogadó-központ, szokás szerint tüntetésekkel, a félelem légkörében, amit olyan könnyű feltámasztani. Csak hát: kinek van oka jobban félni? A hazájából a háború miatt menekülni kénytelen, minden vagyonkáját, kultúráját, családját odahagyni kényszerülő menekült itt az idegenben, gyanakodó tekintetek kereszttüzében – vagy mi a kényelmes lakásainkban a tőlünk több kilométerre lévő menekülttábortól? És: ha már így alakult, ki lehet-e hozni ebből valami jót? Legalább a menekültsors megértését, az itt maradók letelepítését (ha IV. Béla királynak sikerült a tatárjárás után az ellenségnek tekintett és gyűlölt kunokat, akkor talán nekünk is), taníttatását, beleéltetését falvakba, a helyi termelési sajátosságok elsajátíttatását – nekünk, elkopó, elöregedő országnak akár hasznunk is lehetne belőlük. Ha képesek vagyunk teher helyett lehetőségként tekinteni rájuk…
Fesztiválhullám – e héten zajlik a legnagyobb, a Sziget (Fesztivál-köztársaság! – ahogy hirdetik magukat), de nincs olyan hét, hogy valahol ne lenne. Tömeg, buli, koncertek, alkohol, drog – ami szem-szájnak ingere a fiatalok és a régebb óta fiatalok (felnőni nem akarók) számára. Ahol eltűnnek a gondok (legfeljebb, ha a hányásodban ébredsz, de az is micsoda sztori, egész évben mesélheted!), ahol elég a nagylöttyös indulat, ahol a test minden, a lélek – hát az is van, csak hát milyen? De hol legyen a fiatal a kortársaival együtt, ha nem itt? (Mi hol voltunk egykor? – ja, azok már nincsenek.) A fesztivál-érzés terjed, belenyúlik az őszbe, kivirul tavasszal, és ha ez nem a felelőtlenség, a gyerekesség terjedését jelentené, ha nem a testi-lelki megromlás irányába hatna, bánná a kánya! De ha morgunk is, ha féltjük is a gyerekeinket – mit tudunk mi nyújtani helyette? (Köszönöm, hogy végig gondolod, kalandra fel!)
Gyűlölethullám – ami ott van mindezek mögött. Az együttérzésre nem hajlandó – később már nem is képes - szív. Az önzés, a hatalomvágy „inkulturizációja”. A belső stabilitás hiánya, ami miatt csak a másik leértékelésével tudom magam értékesnek látni (mert a másik cigány, zsidó, bunkó, köcsög – de legalábbis más mint mi, akik a „normálisok” vagyunk). Az önismeret hiánya, ami miatt minden csakis a „másik” hibája lehet. Amikor az „én fájdalmam” az „én tragédiám” mindenképpen nagyobb mint a másiké még akkor is, ha „nálunk” csak a nagyapám vesztett néhány holdat, Recsket is kikerülte, kárpótlási jegyet is kapott (félreértés ne essék, a szerző családjának ez se jutott, a zselléreket nem kárpótolták semmivel), a piszkos világuralmista zsidónak meg elvették (és a jó magyar urak egymás között kiosztották) a házát, őt családjával együtt kártevőnek bélyegezték, haláltáborba vitték ahol ottmaradt a rokonság nagyobbik része – de akkor is az „én tragédiám” a nagyobb és se együtt nem érzek, se el nem fogadom őt, hanem épp ellenkezőleg! Így lesz a közélet, a politika is nem valamiért, hanem valami ellen való akarat-játszma, így lesz az élet a gonosz indulatok játszótere…
De mi most nyaralunk (még ha csak itthon is). Talán most van egy kis időnk – behúzódva a hőhullám, fesztiválhullám elől -, hogy elgondolkozzunk azon, mi nem akarunk-e egy másik hullámot meglódítani. A szeretet, a kiengesztelődés, a megbékélés, a megértés hullámát. Amitől a szív és ország nem kisebb hanem nagyobb, élhetőbb, szerethetőbb lesz...
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
