Szombaton sikeresen leestem egy magas lépcsősoron, jól tönkrezúztam a jobb oldalam (úgyhogy most pizsamaparti van néhány napig), le kellett mondanom több programomat… Mi, „jó keresztények” ilyenkor elgondolkodunk: ez most véletlen baleset volt, a gonosz lélek gáncsolása vagy Isten akarata? Nem mintha kötelező lenne erről gondolkodni, vagy teljes megértésre jutni.
Megtehetjük, hogy egyszerűen éljük tovább az életünket, mindig a jó felé törekedve, „teljesen ráhagyatkozva Istenre”. A probléma ott kezdődik, hogy kellő önismeret híját a „jó”, ami felé törekszünk, vagy amit teszünk nem biztos, hogy valóban jó, vagy a legjobb. Terveink, vágyaink, akaratunk könnyen befolyásolhatóak, tetteink mögött ott lehet egy kis lustaság, falánkság, vágy a több pénz, elismertség vagy hatalom után, vagy hogy szeressenek minket – és ezek miatt aztán nem teszünk meg olyan dolgokat, amiket meg kellene tennünk. Hiszen „azt Isten sem akarhatja”, hogy például konfliktusba kerüljek a barátommal – akinek meg kellene mondanom, hogy rossz úton jár -, vagy nem akarja, hogy éhezzek, vagy „munkakerülőket” támogassak… (Tele a padlás ilyen könnyen elővehető lózunggal…)
Milyen könnyen lebeszéljük magunkat a helyes szeretetről! A lelki élet nagy alakjai ezért szokták tanácsolni, hogy „válaszd a nehezebbik utat”, a krisztusi „keskeny ösvényt” – azaz azt, ahol neked kell megtagadnod önmagadat, neked kell jobban szeretned a másikat, neked kell adnod az idődből, pénzedből, tehetségedből, anyagi és lelki javaidból. Így kikerülhetők az elégtelen önismeretből fakadó csapdák - jó azoknak, akik a ráhagyatkozásnak ezt a tökéletes útját tudják járni!
Bevallom, én ezen az úton csak botladozni tudok. Talán túlságosan is érteni akarom a dolgokat? Talán túl sok kérdésem van? Nos, a saját kíváncsi természetemen csak lassan és nehezen tudok változtatni – de dolgozom rajta! – nekem szükséges, hogy legalább időnként értsem is, mi Isten akarata az életemben. Arra vágyom, hogy jó döntéseket hozzak és időnként talán túlságosan is elbizonytalanodom…
Gondolom, nem vagyok ezzel egyedül. Már a Szentírás nagy alakjai is küzdöttek ezzel a kérdéssel. Az egyik leghíresebb példa talán Gedeoné, szállóigévé is vált az Úr akaratának megértéséhez „kitenni a gyapjút”. A történet szerint Isten elhívja Gedeont, hogy a keze által nagy győzelmet arasson az ellenségen. Gedeon azonban fél és tanácstalan, hiszen értelmével átlátja, hogy sem a képességei nem elegendők ehhez, harcosai kevesen vannak és elégtelen fegyverzetűek, emberi számítás szerint csak vesztes lehet egy csatában. Ezért jelet kér Istentől: „leteszem a gyapjúfürtöt a szérűre, s ha csak magán a gyapjún lesz harmat, de a föld teljesen száraz marad, tudni fogom, hogy megszabadítod kezem által Izraelt, amint mondtad.« Úgy is lett. Amikor ugyanis reggelre kelve kifacsarta a gyapjút, egy csészét töltött meg a harmattal. Azt mondta erre Istennek: »Ne gerjedjen fel haragod ellenem, ha még egy próbát teszek, s jelet keresek a gyapjún. Kérlek, maradjon maga a gyapjú száraz, az egész föld pedig legyen harmattól nedves.« Úgy is cselekedett Isten azon az éjszakán, ahogy ő kívánta: maga a gyapjú száraz maradt, az egész föld pedig harmatos lett.” (Bír 6, 37-40)
Hasonlóképp mi is kérhetünk tanácsot Istentől. Imádkozhatunk jó gondolatért, megfelelő megoldásért, kérhetünk szentírási igét is – de vigyáznunk kell, nehogy beleessünk a „jelkívánás” csapdájába, amikor állandóan Istentől várjuk, hogy döntsön helyettünk! Ő ugyanis növelni akar minket az érettségben és nem pedig döntésképtelenné tenni! Az istengyermeki lelkület nem döntésnélküliséget jelent, hanem bizalomteli ráhagyatkozást és ebben a saját döntéseink bátor megtételét! (Ahogy Gedeon is, amikor megértette, hogy fel kell vennie a küzdelmet, meghozta azokat a szükséges és fontos döntéseket, amik mentén aztán győzni tudott…)
Az is nagyon fontos, hogy ha tanácsot kérünk Istentől, azt hittel és bizalommal tegyük! Ha szentírási igét kérünk, akkor amit kapunk, azt el kell fogadnunk! Nem nyitogathatjuk addig a Bibliánkat, amíg nekünk tetsző választ nem kapunk! Hasonlóképp: az Úr világosan megmutatta akaratát a bibliai tanácsokon (tízparancsolat, nyolc boldogság) keresztül. Hiába akarnánk mi azt felülírni – mint ahogy a világ felülírja az abortusszal, homoszexualitással, válással, többnejűséggel, viszállyal és gyűlölettel, pornóval -, Isten nem fog nekünk külön engedélyt adni. Nincsenek kiskapuk még akkor se, ha vért verítékezve vágyunk rá! Nem keverhetjük össze a lelkiismeretünket a világi szokásokkal!
Olykor nem könnyű Isten akaratát megérteni, és olykor még nehezebb meg is tenni azt. De mégis, csak ez az egyetlen biztosan célhoz vezető megoldás…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
