Embervadításban, sőt, nemzetvadításban az egész világ nagyon jól teljesít. Lám, a rendszerváltás után mi is szabaddá váltunk döntéseinkben, követhettük szívünk vágyait, Isten felkínálta nekünk a megtérés lehetőségét is – emlékszünk még a ’90-es évek elejének megtérési hullámára? -, aztán az „arab tavaszban” felkínálta a Kelet népeinek is… és lám, kiderült, mi lakik a szívünk mélyén.
A sátán elveszítette a nagy állami erődei jó részét, nem tudja már működtetni a hatalmas elnyomó rendszereket – de a szívek még mindig az ő rabságában vannak. És a gonosz tombol, követői pedig szerte a világban hallják a szavát és követik őt. Ha lehet. fegyverekkel ölnek, ha nem, hát szavakkal. Mi pedig halljuk és haldoklunk.
Isten azonban arra hív minket, hogy mi ne adjuk fel a reményt, hanem vállaljuk az emberszelídítés munkáját! Vállaljuk, mert lehetséges, ahogy lehetséges volt a római cirkuszi vérfürdőket megszüntetni, az embergyilkos azték kultúrát megváltoztatni, vagy épp a Világháborúk borzalmai után Európát konszolidálni.
Nekünk nincsenek nagy terveink, az Isten dolga. Ő pedig kedvét leli abban, hogy egy-egy emberen keresztül indít el hatalmas megújulásokat. Ábrahám, Mózes, Dávid, vagy épp Gandhi és Martin Luther King és még inkább Teréz anya, Jean Vanier és Pio atya… és te meg én, akik sohasem leszünk olyan nagyok mint az előbb felsoroltak, de ha a magunk munkáját elvégezzük a mi helyünkön, Isten rajtunk keresztül is munkálkodik!
Emberszelídítés szóval, életpéldával, de emberszelídítés a könyveken, rádión, tévén keresztül! emberszelídítés a családban, az iskolában, a munkahelyen – ahol csak lehet és ahogy csak lehet!
Igen, hazánk a Szeretet földje lehet – ha ezt az emberszelídítő munkát elvégezzük. Nem mondhatom, hogy nem próbálkozunk, bár nagy sikerekkel nem dicsekedhetünk. Azért csak menjünk előre! Cigány misszió és/vagy gyógyító összejövetelek, iskolai előadások és/vagy beteglátogatás, személyes találkozás és/vagy a könyveken, interneten keresztül. Nem szabad lebecsülnünk ez utóbbiak hatását sem! Ez is magvetés, s ki tudhatja, melyik novella, mese, tanulmány, kép, kiállítás hoz változást egy-egy ember életébe?
A remény hal meg utoljára – mondjuk, és amilyen nagy közhely, olyan igaz is. Az alábbiakban két rövid, emberszelídítő írást olvashattok. Az egyik a „33 rövid történet és néhány hosszabb” című könyvben jelent meg, a címe „Bizalmi munka” A másik a most kiadásra váró „Sárkányszelídítők” meséskönyv egy története, az „Az annamadarak”. Az első könyv kapható, a második remélhetőleg az lesz – egyelőre a facebookon olvashatók a mesék és láthatók az illusztrációk is. (Itt: https://www.facebook.com/sarkanyszeliditok - még keressük a támogatókat… )
Embert szelídíteni könyvekkel? Természetesen! És zenével, festéssel, tánccal, közösséggel, szerelemmel… miért is hagynánk meg a gonosz léleknek azt, amit Isten eredendően az embernek adott, hogy az Éden életét élhesse?
Sípos (S) Gyula: Bizalmi munka
Édes kislányom nagyon figyelj, mert ez a takarítás bizalmi munka! Amit itt látsz, azt nem lehet kifecsegni a barátnőknek meg udvar-lóknak! Hogy ezt megmutatom neked azt jelenti, hogy elég nagylánynak tartalak ahhoz, hogy ezt megértsd és betartsd a szabályokat! Ha majd én már nem leszek, akkor majd neked kell átvenni ezt a feladatot! Addig is velem fogsz járni ide, hogy rendesen betanulj.
Látod kislányom, ez egy háromajtós gyóntató fülke. Középen ül a pap, a két oldalsó térdeplőhöz pedig felváltva mennek be az emberek. Vannak kétajtósak is, de ez háromajtós. Először mindig az oldalsó fülkéket takarítjuk, s csak a végén a középsőt! Mindig csak este takarítunk, amikor már nincs több gyónó, hogy másnap tiszta fülke fogadja az embereket.
Jól nézd meg kislányom, ne fordulj el, ne fintorogj, nekünk ezt meg kell csinálni, ez a mi hivatásunk! Látod, azok a fekete gumós lerakódások körben a fülke falain a csúnya beszédek, vádolások, káromlások. Ezek mindenhová odatapadnak, s csak a súrolókefével jönnek le. Az a nyúlós trutyi bal oldalt, ami folyik lefelé, az egy nagy hazugság volt amit megbánt valaki, a pap eloldozta róla, így az kikerült az életéből. Teljesen el kell tüntetni, nehogy valaki holnap belelépjen. Ott lent pedig, a térdeplő alatt az a vörös, büdös folt a paráznaság bűne - elég sok összegyűlt itt ahogy látom, vagy valaki többször elkövette, vagy többen is elkövették. Ez van. Csak kesztyűvel érj hozzá, mert ha ráragad a kezedre vagy a ruhádra, alig lehet eltávolítani. Most itt nem látok erőszakos bűnöket, azok fénylenek és nagyon büdösek, és nem látok gyilkosságot, abortuszt sem – azok teljesen feketék. De ha jössz velem szorgalmasan, meg fogod ismerni azokat is! Egy-egy lelkigyakorlat után, amikor sokan jönnek bűnbánatot tartani, annyi váladék meg lerakódás összegyűlik, hogy órákig vakargathatjuk!
Most nagyon figyelj, lányom! Ha ezt a kis piros táblát látod kiakasztva a kilincsre, akkor az azt jelenti, hogy ebben a fülkében egy pap gyónt. Az ilyenbe soha, de soha ne menj be, ez nekünk tilos! Ezeket csak a pap takaríthatja ki! Ha meglátják, hogy kíváncsiskodsz, kinyitod az ajtót, már repülsz is és soha többé nem kapsz munkát!
Édes lányom, szép munka ez, jó munka, felelősségteljes munka, de ami a legfontosabb, bizalmi munka. Most ugyan nem lehet valami sokat keresni vele, mert kevesen járnak gyónni – de mi kitartunk, mert előbb-utóbb újra jönni fognak az emberek!
Na, húzd fel a gumikesztyűt, hozd a vizet, aztán kezdjük, mert hosszú lesz még az este!
Sípos (S) Gyula: Az annamadarak
Tücskös Vilmos olyan elgondolkodva sétált hazafelé, hogy majdnem beleütközött Lánci bácsiba.
-Hoppá! – fogta meg a fiú vállát az öreg. – Min töprengsz ilyen mélyen?
-Lánci bácsi! De jó, hogy itt vagy! – kiáltott fel Vili. – Képzeld el, tegnap egy nagyon furcsa fészket találtam az erdőben, de se tegnap, se ma nem tudtam megfigyelni, milyen madár megy bele. Az is lehet, hogy már üres. Arra gondoltam, holnap leszedem és elhozom neked megmutatni, hátha te tudod, milyen madár lakhatja!
-Nocsak, aztán milyen fészek volt?
-Emeletes! Vagyis olyan, mint ha két fészek lenne egymáson, olyan labdaszerűek, mint az őszapóé, tudod, azé cinkeféléké, csak épp két gömb, és több nyílás is van rajtuk, belekukucskáltam, mintha ablak is lenne meg ajtó is – hadarta Tücskös Vilmos.
-Azok a kimenekülő nyílások – felelte Lánci bácsi. És ugye a fészek körbe van rakva zöld levelekkel, meg kis ágakkal…
-Igen! Te is láttad már?
-Talán. És mond csak, milyen fán találtad meg a fészket?
-Egy rezgőnyárfán, tudod, amelyiknek mindig mozognak a levelei, a legkisebb szellőre is. De jó magasan voltak ám, ha nem másztam volna fel a mellette lévő fára, észre se vettem volna! Arra meg azért mentem fel, mert olyan jó és erős elágazás, ágvilla volt rajta, azt hittem jó lesz leshelynek.
-És tudod, miért rezgőnyárfán van az a fészek? – kérdezte fiatal barátját Lánci bácsi.
-Nem, miért?
-Mert a folyamatosan mozgó levelek összezavarják a szemet. Azért van a fészek körbetűzdelve levélkékkel, kis ágakkal is, hogy azok is rejtsék. Nagyon szerencsés vagy, hogy észrevetted, mert az bizony az annamadarak fészke, márpedig az annamadarak a legrejtőzködőbb madarak közé tartoznak és az egyetlenek, amelyek változtatni tudják a tolluk színét!
Tücskös Vilmos úgy elámult, hogy még a száját is nyitva felejtette! Hallott ő már ügyesen elbújó állatokról, tudta azt is, hogy sokuknak van rejtőszínük, azt is tudta, hogy ezt tudományosan mimikrinek hívják, sőt még kaméleont is látott az állatkertben, amelyik változtatni tudja a bőre színét – de színváltós tollú madárról még sohasem hallott.
-Azta, akkor holnap kimegyek és mindenképpen meglesem őket!
-Kimehetsz – mondta lánci bácsi – és lesheted is őket, de kötve hiszem, hogy kellő előkészület nélkül meg is látod őket! Az annamadarak ugyanis nagyon félénkek. Ha csak meghallják, ha csak kiszagolják, ha csak a szemük sarkából észreveszik, hogy valaki közeledik, rögtön eltűnnek és elő se kerülnek. Ha pedig rájönnek, hogy valaki rájuk talált, akkor otthagyják még a fészket is és újat építenek maguknak máshol, egy még elrejtettebb helyen!
Tücskös Vilmos teljesen elcsüggedt. Annyira szerette volna látni a madárkákat!
-No, azért még nincs minden veszve! – simogatta meg a fejét Lánci bácsi. – Van mód rá, hogy láthasd őket, ha megfogadod a tanácsomat.
Vili buzgón bólogatott. Ő aztán minden tanácsot megfogad, olyan szófogadó lesz, amilyen még soha senki, csak láthassa a madárkákat. Így aztán Lánci bácsi elmondta neki, mit kell tennie.
-Először is, várjál most két, de inkább három napot, hogy az annamadarak megnyugodjanak és ne akarjanak elköltözni. Aztán készíts egy szép, színes szövést hosszú fűszálakból, virágszirmokból, növényi termésekből, minél tarkább, annál jobb. Amikor harmadnap kimész az erdőbe, táborozz le a fájukhoz közel, de úgy, mintha észre se vennéd őket. Tedd le kissé távolabb a színes szőttest, aztán dőlj hátra kényelmesen, mert sokáig kell ott ülnöd. Vedd elő a kis furulyádat, azzal játszhatsz egy szép dallamot, de csak halkan, ne túl erősen – és csak várj. Ha türelmes vagy, akkor megnyugszanak és előjönnek, mert az annamadarak félénkségénél csak a kíváncsiságuk nagyobb! Ha teljes biztonságban érzik magukat, akkor előmerészkednek és odamennek majd a fűszőnyeghez. De vigyázz, nehogy megrémítsd őket! Ha aztán többször is kimész hozzájuk, esetleg viszel nekik egy kis madáreledelt is, szép lassan majd megszoknak, aztán – ki tudja – talán még meg is barátkoznak veled!
-Úgy lesz, Lánci bácsi, ezt fogom csinálni! Meglátod, mi leszünk a legnagyobb barátok! – kiáltotta tücskös Vilmos és már futott is a rét felé, hogy növényeket gyűjtsön a fűszőnyegéhez. Lánci bácsinak épp csak annyi ideje maradt, hogy utána kiáltsa:
-De ezt ne áruld el senkinek! Csak egyedül menj, senki mással!
-Úgy lesz! - szólt vissza már a kanyarban, futás közben Vili.
Ahogy a fiú eltűnt a falu szélén és Lánci bácsi egyedül maradt, hirtelen kis mozgás támadt a vállánál, és a kabátja hajtókája mögül hirtelen előtűnt egy kis madár. Tollazatának színe tökéletesen megegyezett a kabát színével, ám most fakulni kezdett és szép sárgává vált, a tollvégeken kékes-zöldes árnyalattal. Halkan belecsipogott az öreg fülébe. Lánci bácsi komolyan bólintott:
-Szívesen, tudod, hogy mindig örömmel segítek nektek. Azt hiszem, most már minden rendben lesz. Meglátod rendes fiú ez, de még csak gyerek. Kicsit heves, de különben jószívű! Ha betartja, amit tanácsoltam neki, akkor megbízhattok benne, nem fog ártani nektek.
A kismadár újra csippantott egyet-kettőt – ott leszek, bólintott rá az öreg bölcs -, aztán felrepült Lánci bácsi válláról. Alig tett néhány szárnycsapást, tollainak színe máris az ég kékjéhez kezdett hasonlítani. Néhány pillanat, és már el is tűnt a levegőben. Lánci bácsi elmosolyodott, intett egyet búcsúzásképp, aztán elindult vissza, folytatni a délutáni szunyókálását.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
