A természetfeletti a természetesre épül – valljuk igen helyesen -, és a természetesben nyilvánul meg. Testünkben gyógyulunk, még ha természetfeletti módon is. Szánkkal mondjuk ki szavainkat, még ha természetfeletti tartalmat közvetítenek is. Megkülönböztetés nélkül azonban könnyen összekeverhetjük a kettőt, vagy ami még súlyosabb, azt, hogy a természetfölötti ihletés honnan ered: Istentől, vagy a gonosz lélektől?
Egyszerre kell bátraknak és óvatosnak lennünk, hogy se hitetlenné ne váljunk, se az előítéleteink, vágyaink, önszeretetünk tévútra ne vigye minket. Hiszen Jézus Krisztus is hiába tett nyilvánvalóan isteni hatalommal csodákat, mégis azt állították róla, hogy ördögtől megszállott – azaz az Istentől jövőt ördöginek mondták.
Ennek ellenkezője történt Pál apostollal Tiatíra városában, ahol egy jóslányt tartottak isteni ajándékkal bírónak. „Történt pedig, hogy amikor az imádságra mentünk, egy jósoló szellemtől megszállott lánnyal találkoztunk, aki jövendöléseivel nagy hasznot hajtott gazdáinak. Ez nyomon követte Pált és minket, és így kiáltozott: Ezek az emberek a magasságbeli Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek. Több napon át így tett. Pált bántotta ez, azért hátrafordult, és azt mondta a léleknek: Jézus Krisztus nevében parancsolom, menj ki belőle. Ki is ment belőle abban az órában.” (Apcsel 16, 16-18) Itt egy démoni szellemmel megszállott lány zaklatja az apostolt és társait úgy, hogy látszólag igazat mond, de ezzel is csak zavart kelt, amíg Pál ki nem űzi belőle a gonosz lelket.
Ilyen esetek napjainkban is előfordulhatnak és nekünk nagy gondossággal, figyelemmel és türelemmel kell ezekben az esetekben a megkülönböztetést végezni. Nemrégiben történt egy vallásos összejövetelen, hogy a kiscsoportos beszélgetés alatt egy férfi a csoport tagjainak el tudta mondani, hogy kinek milyen problémája, megkötözöttsége van. Milyen csodálatos karizma! – mondhatjuk. És valóban lehet az – de lehet az ellenkezője is. Aki nekem mesélte a történetet – és meg volt győződve, hogy a Szentlélek karizmatikus ajándéka csodálatos példáját látta – azt mondta, hogy közben ő azért nagyon félt, hogy mi derülhet ki róla és azért imádkozott, hogy rá nem kerüljön sor (nem is került). Kérdéseimre aztán az is kiderült, hogy a férfi úgy adta elő a látásait, hogy közben valahogy mindig kiemelte a saját fontosságát…
Ez a beszámoló engem óvatosságra intett. Vajon valóban Istentől jön az az ajándék, ami mások előtt felfedi egyes emberek bűneit, hibáit? Vajon kegyelem működik ott, ahol közben az ember és nem Isten magasztaltatik föl? Ne kapkodjuk el a választ, mert lehet Istentől is az ajándék! Mivel kisközösségben zajlott a dolog, és imádkoztak is egymásért, lehet, hogy Isten valóban így segítette a mélyebb önismeretre jutást, és a félelem csak a szokásos emberi, önvédelmi reakció. Lehet az is, hogy csak az adományt használó férfi volt még kissé éretlen belülről, ezért túlságosan is „hozzáadta magát” az isteni kegyelemhez – és ez majd az érlelődés folyamán (főleg, ha maga is jó vezetés és engedelmesség alatt van) lekopik róla. De bizony lehet igaz az ellenkezője is itt valamiféle vádoló, jósló szellem működik, az igazságot is károkozásra használva fel. Ki tudná ezt rögtön megmondani?
Egy jó beleérző képességű, érzékeny lelkű ember könnyen rá tud hangolódni a másik emberre, ami nagyon jó dolog. De hogy ez a képessége milyen irányban fejlődik és milyen természetfeletti, szellemi valóság épül rá, az nem magától értetődő! A Szentlélek megvilágosító kegyelme éppúgy lehet, mint jósló szellem, babonaság, trükközés és manipulálás.
A szentté avatott gyóntató Mandics Lipót atya híres volt jóságáról és megértő szeretetéről. Feljegyezték róla, hogy amikor valaki gyónt nála, akkor „látta” annak tulajdonságait és bűneit. Lipót atya azonban sokszor nyugtalankodott emiatt. Attól tartott, hogy ez csak az ő jó megfigyelőképessége és attól félt, hogy esetleg valami rosszat mond. A természetfeletti a természetesre épül: Lipót atya mély együttérzésére építette Isten a Szentlélek karizmatikus ajándékait, a léleklátást, ismeret szavát, és a papi oldó és szabadító hatalmat kiteljesítve így segítette őt embermentő munkájában.
Az ezoterikus, okkult guruk és a falusi jósló asszonyok viszont a manipulálásba gyakorolják be magukat, céljuk a haszonszerzés és leuralás. Gyümölcséről ismerni meg a fát: a hozzájuk járó emberek ugyan nagyon sokat tudnak beszélni a szeretetről, de közben egyre önzőbbé és zavarosabbá válnak. Szakítanak házastársukkal, elhanyagolják munkájukat, zűrös kapcsolatokba keverednek, mondván, nekik végig kell járni a saját útjukat, és mindez csak annak a része. Előző életekről fantáziálnak, szellemi segítőket keresnek és lelki hatalom után sóvárognak, hogy aztán ők is megrontsák azokat, akik hallgatnak meséikre.
Az emberi szívben ott rejlik a rossz és a jó. Az növekszik, amelyiket tápláljuk. Olyan lelki hatalom alá kerülünk, amihez a szívünk húz minket. A Szentlélek kegyelme – vagy a gonosz lélek leuralása alá. Pál apostol megharcolta a jó harcot a saját testében is, ezért meri bátran megírni a korinthusi gyülekezet zűrzavaros életet élő tagjainak: „Nem tudjátok, hogy a gonoszok nem részesülnek Isten országában? Ne ámítsátok magatokat. Sem parázna, sem bálványimádó, sem házasságtörő, sem kéjelgő, sem fajtalan, sem tolvaj, sem kapzsi, sem részeges, sem átkozódó, sem rabló nem részesül Isten országában. Néhányan bizony ilyenek voltatok, de az Úr Jézus Krisztus nevében és Istenünk Lelke által megtisztultatok, szentek lettetek és megigazultatok.” (1Kor 6, 9-11)
Megtisztultunk és a tisztulás útján járunk. A Szentlélek kegyelme van bennünk és az Ő ajándékai, karizmái erősödnek életünkben – így leszünk jó gyümölcsöt termő, jó fák. „A Lélek gyümölcse pedig a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ilyenek ellen nincsen törvény.” (Gal 5, 22-23)
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
