Áprilisban eddig legalább öt nagyobb gyilkosságról lehetett olvasni, olykor két-három áldozattal eseményenkét. Feltűnő, hogy a gyilkosságok mintája mennyire követi a filmekben látottakét. Ezek bizony nem veszekedés közben, hirtelen felindulásból elkövetett bűnök, hanem sokszor végigfantáziált, képernyőn végigizgult, végül megvalósított akciók. Kimenni a lőtérre fegyvert szerezni rablásokhoz, majd rögtön eltenni láb alól a szemtanút – honnan jön az ötlet és a szándék a megvalósításra? Kimenni az autóhoz és az ablakon keresztül hátulról lelőni a benne ülőt – ki hallott már ilyet?
Attól tartok mindenki, aki az elmúlt években a sok pénzzel legyártott és még többet fialó filmeket nézte és ebből tanult a világról.
Mindannyian mintakövető gyerekként kezdtük az életünket. Hogy azonban a minta, amit követtünk milyen volt, az már a családunkon, környezetünkön, társadalmunkon múlott. És ha régen a „mintagyerek” szófogadó, jól nevelt, illemtudó, érzékeny és szorgalmas volt, az azért lehetett, mert környezete ezt a mintát állította elé. Vagy legalábbis szándékában állt, még ha megélnie nem is tudta maradéktalanul. Ha pedig ma a „mintagyerek” agresszív, leuraló, mindent magának akaró és érzéketlen – akkor bizony ezt a mintát mi adjuk neki.
Természetesen nem gondolom, hogy a családok vagy az iskola ezt az új ideált vallaná! A szavak azonban vajmi keveset érnek a cselekedetekkel szemben. Azt pedig értenünk kell – kisarkítottan mondom -, hogy a most felnövekvő generáció először a „fejében cselekszik”. Magányosan éli életét és a fejében és szívében olyan mintákat követ, amit a tévében, filmeken, interneten keresztül lát, érzékel. Barátaival is telefonon keresztül beszél vagy számítógépen keresztül „csetel”. Nem vagy alig sajátítja el azokat a metakommunikációs jeleket, gesztusokat, amik érzékennyé tennék a másik lelki állapotára. Könyörtelenül beleront szavaival a másik életébe, könnyedén megalázza, kihasználja a másikat. Látens szociopata, mert nincs közeg, ami valóban szocializálná.
Miért is nem lőhetem le a haragosomat, amikor már amúgy is százszor kivégeztem magamban és legalább ezerszer láttam, ahogy másik hasonló módon kivégeztek másokat a tévében? Ja, hogy azok csak filmek voltak? Nekem nagyon valóságosnak tűntek…
Brevik, a norvég tömeggyilkos most folyó perében ártatlannak vallotta magát, hiszen ő csak a társadalmat akarta „felébreszteni”. Hogy majd 80 fiatalt ölt meg? – ez meg sem érinti a szívét.
Elmentem megnézni a „Csak a szél” című filmet, ami a magyarországi roma-gyilkosságokról szólt. (Hat ember, köztük gyerekek is meghaltak, többen súlyos sebesüléseket szereztek, tíznél több ház leégett…) Egyedül ültem a nézőtéren. Ártatlan emberek faji alapú kivégzése történt hazánkban – és láthatólag meg sem érinti az embereket. Bezzeg a Stohl Andris! Az szegény fél évet ült börtönben, pedig csak bedrogozva száguldozott az úton, majdnem halálos közúti balesetet okozott, majd cserbenhagyva áldozatait elmenekült -, még szerencse, hogy már kint van és újra főszerepekben játszhat!
Egy olyan országban, ahol a legolvasottabb újságokban „celebek” éjszakai életéről olvashatunk oldalakon keresztül, ahol a legnézettebb tévéműsorokba eleve olyan szereplőket válogatnak, akik „bevállalják” kamera előtt a pornót, ahol a prostitúciót „hostess-munkának” hívják és felmagasztalják – miért is csodálkozunk a család szétesésén? Ahol a politikai pártok tökélyre fejlesztették a karakter-gyilkosságot (az ellenfél teljes sárba tiprását), a gazdasági társaságok a maffia-módszerekkel élnek – ott a „nép egyszerű fiai” ugyanezeket fogják megtenni.
Öt brutális gyilkosság tíznél több halálos áldozattal – csak ennyi? Akár sokkal több is lehetne.
Lesz is, hacsak…
Pont most kapcsoljam ki a televíziót, amikor a legérdekesebb rész következik? Pont most ne olvassam el az újságot, amikor mindenki erről beszél? Pont én ne lopjak, amikor a Parlamentben is lopnak?
Pedig még sincs más út. Amelyik ember, család, társadalom a bűn útjára lép és azon halad, az törvényszerűen szétesik. Csak aki vissza tud fordulni és – Isten erejével -, ellenáll a gonosz csábításnak, lemond a könnyű élvezetekről és vállalja a lelkiismereti küzdelmet, csak annak a családjában, társadalmában, életében lesz helyreállítódás. Ott csökken az erőszakos bűncselekmények száma és nő a születéseké, csökken a megbetegedések száma és nő a gazdasági teljesítményé.
Falak mögé bújni és elsötétített szobában, pattogatott kukorica mellett tovább nézni a gyilkos filmeket – ez nem alternatíva. Lebontani a falakat és átölelni Istent és embert – hát, ebből még kisülhet valami…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
