Ha hisszük, hogy Isten van és szeret minket, ha megértettük, hogy Ő az Atyánk, apukánk, aki a legjobbat akarja és segíteni szeretne nekünk, akkor azt is tudjuk, hogy Isten akaratának megismerése, megértése és megcselekvése a legfontosabb dolog az életünkben.
Általános értelemben véve, Isten akarata olvasható a Szentírásban – ez azonban nem azt jelenti, hogy annak minden mondata mindig ránk vonatkozik. Ha azonban imádságos szívvel olvassuk az igéket, időről-időre megragad minket és személyessé válik egy-egy rész – ilyenkor Isten az, aki különösen is fel akarja hívni a figyelmünket valamire. (Én ezeket a részeket alá szoktam húzni a Bibliámban, s amikor az egyik már nagyon elhasználódott, az új Könyvbe is átvezettem azokat.)
Tanácsot is kérhetünk Istentől a Szentíráson keresztül. Jól példázza ezt Assisi Szent Ferenc története, aki fiatal férfiként szerette volna megérteni, hogy mi Isten akarata életében.  Végül bement a templomba, és az oltáron hagyott evangéliumos könyvet háromszor kinyitotta, azzal az erős elhatározással, hogy amit abban olvas, azt fogja követni. Mindháromszor olyan értelmű igéket kapott, hogy ha tökéletes akar lenni, adja el minden vagyonát, hagyja el szüleit és teljes szegénységben és engedelmességben kövesse Krisztust. Erre felkiáltott: Igen, ezt akarom! – és tudjuk, hogy valóban egész életében igyekezett ezt megvalósítani, nem is akármilyen eredménnyel. Mi ebből számunkra most a fontos? Ferenc testvér teljes hite és bizalma abban, hogy Isten szól hozzá a Szentíráson keresztül, és teljes elszántsága, hogy amit kapott, azt kövesse is. Azonban van ebben egy erős figyelmeztetés is nekünk: csak akkor kérjünk szentírási igét ilyen módon, ha komolyan vesszük azt, amit kapunk! Mert ha nem, az csak jósolgatás, szórakozás és babona, csak annyit ér, mint a szerencsesüti vagy a napi horoszkóp, azzal a súlyosbítással, hogy itt Isten elkért szavát vesszük semmibe, s nem csak egy darab papírt.
Én mindenesetre hosszú évek óta minden év elején kérek egy évi igét az Úrtól, hogy az vezesse és segítse gondolataimat és tetteimet az adott évben. Ezen túl is előfordul, hogy egy nehéz helyzetben, vagy ha tanácstalan vagyok - bár már mindent végig gondoltam, tanácsot is kértem, de még mindig nem látok világosan -, hogy a Biblia után nyúlok, bizalommal kérve Isten segítségét. (Egyébként pedig természetesen igyekezzünk naponta olvasni a Szentírást - és egyéb jó könyveket -, és elmélkedni a kapott tanításokon, hogy azok életté váljanak bennünk és a helyes irányba fordítsanak minket…)
Isten vezet a körülményeinket, barátainkon keresztül is. Jó, ha vannak olyanok körülöttünk, akiktől tanácsot kérhetünk, és akikre hallgatunk is, és akiknek képesek vagyunk engedelmeskedni. (Minél erősebb az önakaratunk, annál inkább szükségünk van erre, hiszen hogyan akarunk engedelmeskedni Istennek, akit nem látunk, ha nem tudunk engedelmeskedni embereknek, akiket látunk?) Elvileg gyerekkorunkban begyakoroljuk ezt a fajta jó engedelmességet a szüleinkkel, tanárainkkal kapcsolatban, gyakorlatilag azonban sem a szüleink nem voltak túl jók ebben, sem mi, és a kultúránk is inkább a lázadást eszményíti, így aztán valóban szenvedés az önmegtagadás, és nehezen jutunk el a „jókedvű engedelmességhez”. („Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szent szíved szerint” – ez az ima semmit sem veszített fontosságából.)
A leglényegesebb talán mégis azt megértenünk, hogy Isten nem valami rajtunk kívül álló valóság – bár az is -, hanem „Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk” (ApCsel 17, 28). Ő már fogantatásunk előtt ismert minket és akaratát belehelyezte életünkbe, személyiségünkbe és körülményeinkbe: tehetségeinkbe, képességeinkbe, lehetőségeinkbe és a kegyelmekbe, amiket adott, ad és adni fog. („Hiszen az ő műve vagyunk, Krisztus Jézusban jótettekre teremtve, amelyeket Isten előre elkészített, hogy azokban járjunk.” Ef 2, 10) Ezért reflektálnunk kell a saját életünkre és előre haladni az önismeretben, mert így tudjuk egyre jobban megismerni Isten ránk vonatkozó tervét is.
Régebben néhány éven keresztül Szeretet Földje Missziós Iskolát tartottam. Az első alkalom mindig az Isten-ismeret és az önismeret napja volt, ahol a hallgatóknak többek között azt kellett feltérképezniük életükben, hogy milyen adottságaik, képességeik, tehetségeik vannak, milyen lehetőségek nyíltak meg eddig előttük és milyen kegyelmeket kaptak vagy szeretnének kapni. Mi az, amit „disznók elé vetettünk”, azaz eltékozoltunk, mi az, amit elástunk a szorongásaink, félelmeink miatt és mi az, ami termést hozott és hozhat életünkben. Miből kell gyógyulnunk és szabadulnunk, és mit kell imádságban elkérnünk Istentől, hogy krisztusi életet élhessünk, és ez az élet bőségben legyen…
A szilárd kereteket Isten megadta, parancsolataival, ezek védenek és megtámasztanak minket utunkon. De hogy ezeket a kereteket hogyan töltjük ki, az már rajtunk (is) múlik…
Kalandra fel!
Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)