Mostanában bárhol tartunk összejövetelt, előbb-utóbb valaki felteszi a kérdést: és mi lesz december 21-én - ez ugyanis az épp aktuális „világvége-dátum” - és mit kell tennünk? Nos, nem tudom, hogy mi lesz – szoktam válaszolni -, de az biztos, hogy én megveszem a fenyőfát karácsonyra és az ajándékokat is a szeretteimnek…
Aki valamennyire és értelmes módon szétnéz világunkban, az minden különösebb prófécia nélkül is láthatja, hogy komoly bajban vagyunk, életünk sok területét valóban összeomlás fenyegeti. Hasonlatként azt mondhatnám, hogy világunk most olyan, mint egy rákos beteg szervezet, ami küzd a gyógyulásáért, de még egyáltalán nem biztos, hogy sikerül is neki.
De ha a világ a beteg szervezet, akkor kik vagyunk mi?
Ebben a hasonlatban – ahol Isten a gyógyító és szabadító orvos -, mi keresztények (és minden józan és értelmes ember, aki esze és lelkiismerete „használatára eljutott”) -, vagyunk a gyógyulás érdekében a világnak beadott erősítő, gyógyító orvosság. Az a dolgunk, hogy felvegyük a küzdelmet a pusztító, megbetegítő folyamatokkal, szavakkal és tettekkel, imával és minden eszközzel, ami csak rendelkezésünkre áll, hogy a pusztulás és szétesés folyamatát megállítsuk és visszafordítsuk. Minden jó közösség, minden jó házasság és család, minden működő egyházközség eszköz és gyógyszer az összeomlás ellen.
De mi van akkor, ha végül mindez elégtelennek bizonyul? Ha nincs elég gyógyszer (ima, közösség, szeretet, stb.), ha a betegség erősebb és a szervezet már nem képes védekezni?
Akkor valóban jön a kemoterápia, ez a radikális és kemény módszer. A kemo mindent megöl, mérgének az egészséges sejtek is áldozatul esnek – és mégis, ez is gyógyszer és esély és lehetőség arra, hogy a beteg és fertőzött területek pusztulása után a maradék élő szövetek, a legyengült szervezet még gyógyulhasson, megerősödhessen.
Ha eljön az isteni kemoterápia pillanata, akkor – ahogy Jézus mondja – „jaj a világnak!”. Akkor a bűn oly mértékben áthatotta már az embereket és közösségeket, olyan mélyen behatolt minden családba, hogy már műteni se lehet, csak dózerolni…
Most azonban még nem tartunk itt! Hiszem, hogy mi, akik élünk - a szó nem csak fizikai, de lelki, szellemi értelmében is -, még gyógyszerei lehetünk a világnak. A föld sója, a tartóra tett gyertya, a hegyen épült város, a védelmi falakat újjáépítő nemzedék – a Szentírás szavai szerint ezek vagyunk (vagy kellene, hogy legyünk) és rajtunk is múlik, hogy az összeomlás felett győzedelmeskedjék az újjáépítés, a gyógyulás és szabadulás. Minden missziós alkalom újra és újra megerősít ebben: érdemes csinálni, még van remény!
Hamarosan, 2013. január 18-án lesz az immár 9. alkalommal megszervezett Nemzeti Imanap. Ilyenkor arra kérünk mindenkit, hogy a saját helyén, közösségében imádkozzon hazánkért és nemzetünkért. Most azonban az előtte való hétvégére, január 12-e szombatra egy lelki napot, konferenciát is szervezünk Törökbálintra, hogy közösen felelevenítsük és megerősítsük céljainkat és erőt nyerjünk küzdelmünkhöz Szent István országáért. (Már most szólok, hogy mindenki beírhassa a naptárjába!) Szeretettel várunk erre mindenkit – a program ingyenes -, 9.30-kor kezdünk, lesz imaóra, előadások és gyógyító mise nemzetünkért… (A részletes programot később tesszük közzé.)
Kalandra fel!
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
