„A válság egyik jellemzője az, hogy hirtelen felfedi a benne lévők valódi természetét.” Csehországban a kormányfő is kénytelen volt lemondani a korrupciós botrány miatt, Amerikában a sokadik lehallgatási ügy robbant ki. Erkölcsi visszaélések, szélsőségesen megengedő törvények vagy épp az erőszak kultusza – úgy tűnik, nem kerülhetjük el a szembesülést és döntést, nincs „semleges zóna”, az emberek és események eddig homályban maradó, valóságos karaktere egyre nyilvánvalóbbá válik.
Most újra ide hoznám egy régebbi írásom (2009-ben megjelent a Mit tegyünk testvérek? – című könyvben is), ami ezt a folyamatot mutatja be:
„A válság egyik jellemzője az, hogy hirtelen felfedi a benne lévők valódi természetét. Hirtelen semmi sem az, aminek látszik, amit eddig mutatott magáról. A válság az „igazság pillanata”, amikor senki sem takargathatja tovább valódi természetét, és azt, hogy kire hallgat és mi lakik a szívében.
Talán szokatlan kép lesz a Szentírásból, de mégis tökéletesen bemutatja egy válság szereplőit a Szent Család Egyiptomba való menekülésének története. Nézzük sorra a szereplőket.
1. Heródes király, ez a rendkívül ellentmondásos figura, akivel szemben a zsidó nép is ambivalens érzéseket táplált. Egyrészt nem Dávid házából származott – ahonnan a királyoknak származniuk kellett volna -, sőt, nem is volt zsidó származású. Másrészt viszont gyakorlatilag helyreállította a dávidi nagy Izrael államot – igaz, hogy a rómaiak kegyéből és fennhatósága alatt, de mégis belső autonómiával. Bár nyilvánvalóan bűnös életet élt, de újraépítette a jeruzsálemi templomot és megszilárdította az ószövetségi törvénykezést. Rendkívül hatalomvágyó ember volt, két fiát is megölette, mert attól tartott, hogy a trónjára törnek. Ugyanakkor nagylelkű is tudott lenni, folyamatosan építkezett és gazdaságilag is felvirágoztott Izraelt. Ki ő valójában? A háromkirályoknak úgy mutatkozik be, mint vallásos ember, aki maga is hódolni akar az új, most született király előtt. Valóságos szándéka azonban épp az ellenkezője: meg akarja ölni lehetséges vetélytársát, és amikor rájön, hogy kijátszották, nem habozik vérfürdőt rendezni és minden két évnél fiatalabb fiúgyermeket megöletni.
Ez az Istentől elszakadt szellemi és emberi hatalom képe – akár jót is tehet, de végső soron mindig önigazult, csak a maga javát és dicsőségét keresi. Ez ma mai politikai-gazdasági hatalom képe is. Ezzel nem démonizálni akarjuk a politika, a kultúra vagy a gazdaság világát. Ezek nem eredendően rossz dolgok, és szereplői akár nagyszerű teljesítményre is képesek. Végső céljuknak azonban nem az Isten felé törekvést és nem az emberek szolgálatát tekintik, saját céljaikat nem vetik alá ezeknek. Ha a kettő egybeesik, az nagyon jó, de ha nem, hát azzal se nagyon törődnek. (Heródes király ugyan templomot építtetett, de nem Isten dicsőségére, hanem önnön dicsőségére és azért, hogy ezzel is elnyerje az emberek támogatását. A megszületett Messiást viszont azonnal meg akarta öletni, mert veszélyeztetve érezte hatalmát.)
Ez a kettős viselkedés igaz a diktátorokra és diktatúrákra, de igaz ez demokráciák hatalommal és befolyással rendelkező szereplőire is. Ezért nem szabad illúziókban ringatnunk magunkat. Ismernünk kell valódi természetüket, bármilyen szép és megnyerő alakban jönnek is - miként a templomépítő és Nagy Izraelt helyreállító Heródes – hogy ne beléjük vessük végső reményünket. Ez ugyanis belülről elkényelmesít és Isten munkatársából a gonosz lélek rabjává alacsonyít minket.
Azt jelenti ez talán, hogy lázadjunk fel ellenük vezetőink ellen? Szervezzünk forradalmat? Korántsem. Sőt, amiben csak lehet – és nem ellentétes Isten akaratával -, bizalmat kell szavaznunk nekik. Erejük és hatalmuk jóra is fordítható, ráadásul kívülről nem legyőzhető, legfeljebb átvehető. De akkor mit nyertünk? Egy másik urat magunk fölé. (Természetesen ha van választási lehetőségünk – miként a demokráciákban -, akkor bátran éljünk választási lehetőségünkkel, és válasszuk a kisebbik rosszat.) Ez a hatalom csak belülről, a jézusi forradalommal győzhető le – ahogy erről később szólok is.
Tanulság: Isten arra hív minket, hogy „okosan gondolkodjunk” a földi és mennyei dolgokról. Nem szabad újra és újra illúziókba ringatnunk magunkat. „Ezt mondja az Úr: Átkozott az az ember, aki emberben bízik, aki halandóra támaszkodik, és szíve elfordul az Úrtól.” (Jer 17,5) Ezzel szemben „boldog az ember, aki reményét az Úrba veti, aki a bálványok szolgáit nem követi, sem azokat, akik csalfa ámításnak élnek.” (Zsolt 40, 5) A válság megoldása csak emberek közreműködésével képzelhető el, de a válság megoldója Isten, ezért a megoldást legelőször Nála kell keresni!
Olykor így történik velünk is. Hiszen mennyiben vagyunk mi okai egy nagy gazdasági, politikai válságnak, vagy természeti katasztrófának? És ha vagyunk is, annak mértéke oly kicsi a kárhoz képest, ami minket sújt, hogy érthető, ha teljesen összetörünk. (Ha a Katrina hurrikán letarolja a házam, földem, halálra sújtja a rokonaim, vajmi kevés okom marad a vigaszra. És még ha én is hozzájárultam az autómmal a környezetszennyezéshez – ez arányos és mértéktartó válasz? Nem hinném.)
Még rosszabb, hogy a sírás olykor az átkozódással, a bűnbakképzéssel jár együtt. Mert a szívnek mégiscsak valami kapaszkodót kell találnia – s ha ez a kapaszkodó az átkozódás, a bűnbakképzés, hát akkor az. Már nem is Heródes a hibás, hanem József és Mária, mert ha ők nem jöttek volna ide, most élnének a gyerekeink! És hasonlóképp: igaz, hogy az egész világgazdaság megrendült, de mégis az én üzemvezetőm a hibás, mert ha nem ő lett volna, biztos nem megy csődbe a cég és nem válok munkanélkülivé!
Az értelmetlen és tartalmatlan jajgatás könnyen fordul haragba és gyűlöletbe – és ez csak tovább növeli a bajt. Nem marad idő és erő a valódi kiútkeresésre, az okok és okozatok feltárására. Nem marad lelkület Isten megkérdezésére, a kegyelem kiesdésére és a kapott lehetőségek kihasználására.
Tanulság: A sírás és jajgatás érthető, de ha nem sikerül továbblépni, könnyen manipulálható eszközzé tesz minket – épp azok kezében, akik miatt ebbe a helyzetbe kerültünk. Bár mély együttérzésünket hívja elő, mégis terméketlen útnak bizonyul.
Isten néha nagyon szokatlan dolgokat tud sugallni! Pont most menjünk Egyiptomba, az idegenek közé, a pogányok földjére, amikor itthon jobban mennének a dolgok? Isten Fiát vigyük a bálványimádók közé? Vállaljuk újra a nehézségeket, a nélkülözést, az újrakezdést – amikor erre nincs is semmi szükség? Igen, talán mi elhessegettük volna ezt az álmot, az egyiptomi út gondolatát. És meghaltunk volna Heródes csapásai alatt.
Milyen csodálatos dolog, hogy Szent József hajlandó egy álom hatására – amelyet oly könnyű figyelmen kívül hagyni, hiszen mi is megtesszük -, elhagyni a biztost a bizonytalanért, a rokonságot az idegenekért, a logikust a logikátlanért. Szűz Mária pedig hajlandó engedelmeskedni neki, és a gyerekágyból alig kikelten is követi férjét. Nem akar kivételezést, nem hisztizik, nem zsarol – bízik férjében, bízik Istenében. És életben maradnak, Isten dicsőségére és az emberek javára.
Igen, olykor Isten egészen másképp képzeli megmenekülésünket, mint azt mi gondolnánk. Isten olykor olyan helyzetekbe visz, ami ellenkezik nézeteinkkel. Olykor együttműködést kér tőlünk olyanokkal, akik egészen más nézeteket vallanak, más pártokra szavaznak, akik a szemünkben talán „árulók”, akiket mi legszívesebben annyiba se vennénk, mint a zsidó nép a pogányokat. Mert Ő hisz bennünk és hisz bennük is. Ahogy Jézus hitt a vámszedő Mátéban éppúgy, mint a zelóta Simonban, a halász Péterben – pedig azok biztos nem keresték volna egymás társaságát, azt pedig elképzelhetetlennek tartották volna, hogy valaha is együttműködhetnek Izrael megmentésében.
Tanulság: Válságos helyzetben az egyik legfontosabb dolog, hogy nyitottak maradjunk – éppen akkor, amikor minden félelem és indulat beszűkítene minket -, az emberek és a tervek felé. Képesek legyünk megtagadni önmagunkat, és terveinket, vágyainkat alárendelni a „nagyobb jónak”. Isten ugyanis olykor kiszólít minket a saját elképzeléseinkből, társainktól, terveinktől – hogy helyette önmagát és a saját tervét adja nekünk. Ha eléggé nyitottak vagyunk, képesek vagyunk belépni a megmentés és újjáépítés munkájába.
Láthatjuk tehát, hogy semmi sem az, aminek látszik! Heródes nagy királynak látszik, a nép évszázados álmai beteljesítőjének. Ő Nagy Izrael helyreállítója, a világ hét csodája között emlegetett csodálatos Templom építtetője, a béke biztosítója – de Isten világosságában kiderül, hogy mindez csak álca, játék a nemzeti és vallási érzésekkel. Ugyanígy játszanak most is velünk. Kihasználják bűnös hajlamainkat, kihasználják hazaszeretetünket, építenek a nagyravágyásunkra és ön-hittségünkre. Ennek eredménye viszály, megosztottság, a bűnök és a gyűlölet elhatalmasodása. Heródes lényege szerint antikrisztusi személy, szándéka szerint Istengyilkos, követése halálba visz. Nekünk szent vezetőkre van szükségünk! Szent programokra van szükségünk! Nekünk szent életre van szükségünk! Ezért nekünk és vezetőinknek is, megtérésre van szükségünk…
(…)
Mennyei Atyánk! Kérünk Téged Jézus Krisztus nevében, hogy add meg nekünk a Te világosságodat és bölcsességedet, hogy meg tudjuk különböztetni az igazat a hamistól, a jót a rossztól, az angyalit az ördögitől. Adj nekünk jó belátást, hogy megértsük terveidet, valamint erőt és bátorságot, hogy végig tudjunk menni ezen az úton. Mert szeretnénk mindig veled maradni, minden üldözés ellenére, és szeretnénk egészen beteljesíteni akaratodat, hogy minden összeomlás elmúljék, és újraépüljön a teremtményi életközösség a Te szándékod és akaratod szerint. Benned bízunk Istenünk, és köszönjük, hogy megsegítesz minket! Ámen.”
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
