A kérdés nem olyan meredek, mint első látásra tűnik. István uralomra jutása előtt – szemben az újpogány mítoszokkal – a magyar fejedelemség hanyatlóban volt, a „törzsi területekből hol itt, hol ott foglaltak el egy darabot német, cseh, lengyel, vagy épp bizánci és besenyő csapatok. (…) A bajor herceg ekkor foglalja el a magyaroktól azt a területet, ami Bécs központtal a Habsburg-császárság magjává válik. A magyar törzsekre ugyanaz a sors vált mint a hasonló nomadizáló népekre – a lassú felmorzsolódás és beolvadás. Jellemző példa, hogy az István korában még erős Besenyő-ország törzsi életformát fenntartó pogány nomád törzsei egy évszázadon belül felmorzsolódnak a kijevi Rusz-szal szemben, egyes besenyő csoportok pedig épp a Magyar királyságban lelnek menedéket és telepednek le…” (Részlet A legnagyobb magyar próféta és szent – István király és életműve c. könyvből, Sipos, 2011.) Egy hanyatló, belső viszályokkal terhelt ország – ezer év múlva Magyarországról megint hasonló diagnózis állítható fel.
Lássunk néhány dolgot a kr. utáni 1000-es év és a kr. u. 2000-es év országáról:
- Folyamatosan területeket vesztő ország – igaz ez ma is és nem csak Trianon tragédiája miatt. Piacokat, befolyást, kapcsolatokat veszítettünk folyamatosan.
- Morális szétesés – mindkét ezredfordulón. A mai újpogányság pedig éppúgy alkalmatlan egy nép összetartására mint egykor, a fellazuló (milyen enyhe szó) erkölcsök pedig utat nyitottak a gyermekgyilkosságokhoz és a bűn eszkalációjához.
- Téves helyzetértékelések. Az első ezredforduló idején sem a nagymagyar álmok (a német-római császárság az adófizetőnk), sem a hűbéri, vazallusi viszony (nem lehet a császársággal szemben megállni) elfogadása nem jelentett volna megoldást. Ugyanígy 2000-ben: sem kiszakadás, sem a beolvadás az Európai Unióba nem lehetett valódi alternatíva nemzetünknek.
- Elavult gazdasági és politikai szervezet, széteső politikai tér, zűrzavaros jogi szabályozás - mindkét ezredfordulón ezekkel a problémákkal küszködtünk.
Szent István király válaszai (többek között – bővebben a fent említett könyvben):
- Békekötés a környező országokkal akár áldozatok árán is, a további területvesztés leállítása, külső és belső konszolidáció, majd ennek eredményeként újból területi gyarapodás is. Ma ez értelemszerűen politikai és gazdasági konszolidációt jelentene, bizonyos gazdasági ágazatok kitüntetett fejlesztését, új piacok keresését, erőteljes politikai és gazdasági diplomáciát és határokon átívelő nemzetegyesítést…
- A morális szétesés megállítását István király a keresztény hit megerősítésével, a pogány, szétszóró kultuszok elleni küzdelemmel és egy világos, átlátható és egyértelmű törvénykönyvvel segítette. Ismerünk ma is ilyen kezdeményezéseket, de ezek gyengék, szervezetlenek és nem rendszerszerűek, törvényekbe foglalásuk jobbára írott malaszt maradt (pl. az abortusz szabályozása elvileg szigorúbb, de ugyanúgy kikerülhető, mint eddig).
- Az országgal kapcsolatos, fent említett téves helyzetértékelések ma is erősen jelen vannak. Nagy befolyással rendelkező csoportok szorgalmazzák az EU-ba való teljes beolvadást, és erősödik az elszakadás-pártiak nyomása is. Szent István király olyan megoldást választott és küzdött végig, amely egyrészt integrálta hazánkat a korabeli Európába, ugyanakkor megőrizte országa függetlenségét (saját pénz, saját törvények, stb.).
- Mindkét ezredfordulón érvényes volt a gazdasági, politikai szétesettség. Akkor kiskirályok, most politikai, gazdasági érdekkörök, túlliberalizált gazdaság és túlságosan széttagolt közigazgatási rendszer volt a jellemző. (Nem véletlenül mondta egy elemző Magyarországot a háromezer köztársaság országának, utalva az önkormányzatok túlzott függetlenségére és az ország szétaprózódottságára.) István király létrehozta az egységes vármegye-rendszert, szilárd közigazgatást vezetett be, rendezte a területi vitákat…
Ha e nagy problémák megoldásában bármi előrelépés történik, annak örülnünk kell akkor is, ha ez akkor se, most se megy konfliktusok nélkül. De!
Egy dologra azért szeretném felhívni a figyelmet: István király valóban krisztusi lelkületű, apostoli szent király volt. Mindig kész volt a kompromisszumokra. Harcolt, ha kellett, de nem kereste a konfliktusokat és nem akart minden áron leuralni mindenkit. Évtizedekig eltűrte politikai és vallási ellenfeleit s csak akkor harcolt ellenük fegyverrel, ha megtámadták. (Az erdélyi Gyulát elengedi és utána küldi feleségét, A saját pénzt verető Ajtonyt még húsz évig elviseli és a pogány Vatával is csak annak lázadása után számol le). Ellenségeinek, de még az ellene orgyilkosságot megkísérlőknek is megbocsátott és nem tartott haragot. Imádkozott országáért és Isten hathatósan segítette őt minden ügyében.
Ha Szent István király ma miniszterelnök lenne, talán kemény intézkedéseket is hozna. Talán nem ő lenne a legnagyobb liberális demokrata az országban. De bizonyosan megértő szívű, a bűn ellen harcoló és a népe javát akaró vezető lenne…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
