Egyik kedves, templomba járó ismerősöm lelkesen mesélte, hogy egy jó könyvet olvas, amit Csányi Vilmos etológus (állatok magatartását kutató), amúgy ateista tudós írt Avilai nagy szent Teréz „szerelmi életéről”. Kissé meghökkentem, mire kifejtette, hogy ő nagyon is el tudja képzelni Szent Terézt ilyen szituációban és nem is tartja ezt olyan nagy dolognak. Arra biztatott, olvassam csak el a könyvet, meg Teréz írásait is, majd rájövök, hogy igaza van…
Nos, én nagy tisztelője vagyok Avilai nagy szent Teréznek, a Karmel megújítójának, olvastam a műveit és a róla és lelkiségéről szóló könyveket is – Törökbálinton a házunktól egy percre látható köztéri szobra, nekem egyébként is egyik kedvenc szentem, akinek közbenjárását naponta kérem - de ez mind lényegtelen, elég lenne néhány elemi történelmi ismeret, hogy tudjuk:
- Teréz és nővértársai szigorú klauzúrában éltek, férfival csak rácson keresztül beszélhettek (kivéve a gyóntatót) és mindig szigorúan ellenőrzött körülmények között,
- Nagyon komoly és erősen aszketikus életet éltek, keveset ettek, húst csak a beteg kaphatott és nagyon erősen fegyelmezték a testüket (ostorozással és más módokon is), és mint tudjuk, az ilyen böjtös életvitel nem kedvez a „szexuális energiáknak”,
- Ráadásul Teréz Isten szerelmese volt, aki – emlékeim szerint – egy helyen hálás szívvel írta le, hogy Isten megkímélte őt a férfiak iránti vágy kísértésétől is…
Hogy szegény olvasó ismerősöm milyen feloldozást, izgalmat vagy szenzációt keresett és talált Csányi könyvében, azt nem is akarom találgatni, ilyen kísértéseink mindannyiunknak lehetnek. Azon már inkább érdemes lenne elgondolkodni, hogy egy ateista etológust mi visz rá arra, hogy egy katolikus szent szerelmi életéről fantáziáljon? (A maga szakterületén valószínűleg gyorsan elutasítana egy hasonló próbálkozást – itt és most cserben hagyta „tudósi vénája”.)
Ilyen a világ. Sorra jelennek meg a celeb-könyvek, hetente lelepleznek valakit és valamit, különösebb teljesítményt fel nem mutató sztárocskák száz oldalakon keresztül osztják az észt, még pontosabban az ész hiányát kínosabbnál kínosabb módokon – de miért dőlünk mi be ennek?
Mert szeretjük, ha a „fülünket csiklandozzák”.
Keresztény ember keresztény módon bolondul meg. Például olvassa egyik magán-kinyilatkoztatást a másik után, keresi az újdonságot, az izgalmat, a beavatottság csodás illatát, közben szép lassan elveszíti a józan eszét. Jeleket vizsgál, minden kis dologra ráugrik ami az ő igazát erősíti és minden mellett elsiklik, ami ellene mondana kedvenc fantáziájának.
Félreértés ne essék, én komolyan hiszek abban, hogy Isten ma is szólhat hozzánk és én is hiszek bizonyos magán-kinyilatkoztatásokban. Magától értetődően azokban, amelyeket az egyházunk már elismert hitelesnek, de hiszem azt is, hogy Medugorjéban valóban megjelenik a Szűzanya és hiszem a Szeretetláng lelki naplóban leírtakat is – éppen stílusuk és gyümölcseik miatt. Egyszerű szavak minden „csiklandozás” nélkül, felhívás a megtérésre, a fegyelmezett életre, minden fájdalom és nehézség ellenére telve reménnyel és biztatással. De ismerjük be, a ma keringő magán-kinyilatkoztatások egy része nem ilyen – épp ellenkezőleg! -, mégis mennyien olvassák őket! Miért?
Mert izgalomba hoz. Hát nem pornográfia ez is, épp a szó eredeti értelmében, ahol a „gráfia” a leírásra, közlésre utal?
De szellemi pornográfiát űznek a „nagy leleplezők” is, akik azt élvezik, hogy ezekre vadászhatnak, ezeket kipellengérezhetik. Pápábbak a pápánál, szigorúbbak a tanítóhivatalnál, karosszékükből ütik-verik a gyanús „elhajlókat”, irgalom – és tájékozódás - nélkül vádolnak, teljes megelégedettséggel maguk és szent munkájuk felől. Bárcsak egyszer meglátnák magukat Isten szemével, mielőtt túl késő lenne!
A csúcsa azonban mindennek az, amikor egymásra talál a sok őrültség. Amikor az egyház védelmére felesküdve terjesztenek ostobaságokat. Amikor a hit védelmében sározzák Jézust. (Épp most láttam egy új könyvet, amelyik szerzője azt bizonygatja, Jézus zelóta forradalmár volt és Keresztelő János követője, csak – ki nem találnánk – az egyház meghamisította a történetét…), Amikor a világvége rémületében gyűjtik a konzervet a túléléshez (remélem legalább a szavatossági időt nézik, kár lenne elpocsékolni ennyi ételt).
A szellemi pornográfia ellen csak józansággal és türelemmel lehet védekezni. A sztárocskák könyvei egy hónap múlva már senkit sem érdekelnek. Az elmúlt évtized világvégéje már lejárt szavatosságú. A mai rágalmak ugyan még holnap is fájdalmas sebek szívünkön – de az élet megy tovább. Mi pedig, akik az Élet pártján vagyunk, vele megyünk, mert Benne élünk, mozgunk és vagyunk…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
