Szeretet földje - a honlap blogja

„A megváltás harmadik évezredében Isten a keresztények nagy Tavaszát készíti elő, amelynek kezdete immár előre látható.” - írta II. János Pál pápa 1999 pünkösdjére, apostoli levelében. De vajon mi ennek az új, nagy tavasznak a tartalma? Érdemes ezt a nagy pápa tanítása és tettei alapján végig gondolni, nehogy olyan dolgokban reménykedjünk, amelyek nem részei ennek a Tavasznak, így félrevezetve magunkat és népünket is…
Az bizonyos, hogy II. János Pál pápa mélységesen hitt abban, hogy a Krisztus utáni harmadik évezred kezdetével valami új, Istennek tetsző dolog kezdődik el (ahogy egyik könyvünk címe is sugallja: A XXI. század Isten évszázada). Emlékezzünk vissza a 2000. év Nagy Millenniumára, amit a pápa az ószövetségi jóbel-év mintájára képzelt el, amikor minden bűnt és adósságot elengednek és az egész teremtett világ megpihen, megújul. Ezt szolgálták az előkészítő évek (A Fiú, a Szentlélek és az Atya éve) és biztosak lehetünk abban, hogy II. János Pál pápának ez a nagy víziója Istentől inspirált terv volt.
Ha azt vizsgáljuk, hogy mi a tartalma ennek a Tavasznak a szent pápa elgondolása szerint, akkor azt kiolvashatjuk nem csak az enciklikáiból, leveleiből, beszédeiből, hanem pápaságának nagy és forradalmi tetteiből is. Ilyen volt a bűnbánat meghirdetése - több, mint százszor kért ő is bocsánatot az Egyház nevében az általunk elkövetett bűnökért -, a világméretű missziós munka – gondoljunk folyamatos apostoli útjaira és a világtalálkozókra -, az életszentség példáinak előtérbe állítása a boldoggá és szentté avatások segítségével (is), az Evangélium világos és szilárd meghirdetése az Egyház által….és még sorolhatnánk. Ezek teljesen új színt vittek a modern kori pápaság történetébe.
Fontos azonban figyelmeztetnünk magunkat, hogy ez a Tavasz elsősorban az Egyház, és a kereszténység nagy tavasza, nagy megújulása, ami aztán magával hozhatja a világ megújulását – tehát nem a világ tavasza és nem világi elgondolások szerinti tavasz! Nem a világi problémák megszűnése, hanem a világi problémákra adott keresztény válasz, a Jézus Krisztus tanítása alapján adott válasz megerősödése!
Ha most megnézzük Ferenc pápa működését, akkor azt láthatjuk, hogy az ő munkássága tovább viszi II. János Pál pápa örökségét – akár a bűnbánatot, a szentek például adását, a missziót, stb. tekintjük -, egyben ezt az új Tavaszt öntözi, amikor krisztusi választ ad a világ kihívásaira. Az új elem annyi elődjéhez képest, hogy személyes példájával kikerülhetetlenül személyes szintre viszi le ezt a választ, szembesítésre késztetve minket is. Hogyan is állok én a szegénnyel, a menekülttel, az árvával, az elhagyottal? Adok-e a pénzemből, időmből, tehetségemből a rászorulónak? Együtt érzek-e a szenvedővel, az elválttal, a magára hagyottal? Képes vagyok-e felebarátomnak tekinteni a más felekezetű keresztényt, a más vallású embert és a hitetlent? Vagy a félelem, az önvédelem, az önzés, a megítélés, az elzárkózás, a kibeszélés, az irigység, a harag határozza meg a döntéseimet?
Pártunk és kormányunk kereszténydemokráciát akar építeni – örülünk. Most kellene egyházunknak, és nekünk is személyesen – hiszen a mi felelősségünk is -, kiállni, és a többiek elé élni, mi is akkor az a krisztusi élet, mi az a kereszténység, ami ezt a kereszténydemokráciát valóságossá teszi.
Persze megtehetjük, hogy elzárkózunk ettől. Megelégedhetünk egy külső mázzal, ami mögött még mindig a mi önző énünk lapul. A felelősség-áthárítással. Csakhogy így az a veszély fenyeget minket, hogy pont azt veszítjük el, amiért szavakban úgy lelkesedünk. Mert ha valóban Isten víziójából fakad az új tavasz ígérete, akkor ez meg is fog valósulni – mi azonban, akik mondjuk, de nem tesszük, kimaradunk ebből, s így kimarad hazánk is mindabból az áldásból, amit az új tavasz által nyerhetnénk. Akkor ugyanis hiába mutogatunk majd vissza, hogy félrevezettek minket, a vezetőink a bűnösek, akkor egyébként is az tűnt helyesnek… (A másokra mutogatás már az első emberpárnak se jött be.) Mert mi magunk vezetjük félre magunkat, saját magunk miatt…
Sípos (S) Gyula (www.szeretefoldje.hu)