Néha azt mondjuk valakiről, hogy karizmatikus személyiség, és ezzel csak azt állítjuk, hogy vonzó, megnyerő számunkra. Ismerünk aztán a történelemből is olyan embereket, akiket karizmatikus vezetőnek tartottak, s akik tömegével tudták magukkal ragadni, fanatizálni az embereket valamilyen cél érdekében – ilyen volt Nagy Sándor, Napóleon vagy épp Hitler. És vannak olyanok, akiket azért hívunk karizmatikusoknak, mert a Szentlélek karizmatikus ajándékait használják életükben és szolgálatukban. Az alábbiakban erről a három csoportról lesz röviden szó.
A személyes vonzerő sokféle módon megjelenhet. Hogy ennek eredője pozitív lesz vagy negatív, az az egyéni beállítódástól nagyban függ. Casanova vagy Don Juan a maga személyes és szexuális vonzerejét arra használta fel, hogy lányokat és asszonyokat csábítson el – ez nem tűnik pozitív célnak, bár ma is sok éretlen férfi és nő szeretne ilyen módon tündökölni (ennek igazolására elég egy bulvár-lapot kinyitni). Mások a személyes hősiességükkel, tudásukkal, munkásságukkal vagy épp kimagasló erényeikkel váltak példaképpé.
Talán szűkebb, de erőteljesebb értelmezése a személyes karizmának a politika világában megjelenő vezetői karizma. Olyan esetben beszélhetünk erről, ha egy ember maga megjelenésével, beszédeivel, céljaival nagyon erőteljes hatást tud gyakorolni követőire. Személye válik az igazság kritériumává. Míg normál esetben az igazságot és helyes cselekvést keresik és próbálják megvalósítani a vezetők, itt pont fordítva: az válik igazzá és helyessé, amit a karizmatikus vezető állít. Gyengeségeink és megromlott természetünk miatt nagyon könnyen fordulnak az ilyen vezetők negatív irányba. Önuralom helyett önközpontúvá válnak, előbb-utóbb maguk is elhiszik saját kivételességüket és tévedhetetlenségüket, munkatársak helyett alattvalókkal veszik körbe magukat és végletesen centralizált irányítási rendszert hoznak létre.
(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy hazánk elmúlt húsz évének történetében volt néhány karizmatikus jellegű politikus is. Antall Józsefet korai halála megakadályozta, hogy befuthassa azt a – vélhetően pozitív – pályát, amire lehetősége lett volna. Torgyán József és Csurka István az önközpontú, önmagukat felmagasztaló negatív karizmatikusság példaképei. Gyurcsány Ferenc személyes karizmáját bizonyítja, hogy még mindig képes pártot alapítani és ehhez választói támogatást gyűjteni. Mind közül kiemelkedik azonban Orbán Viktor, akinek vezetői képességeihez nem férhet kétség, az azonban, hogy mindezt milyen módon és milyen célok érdekében gyakorolja, még erős viták tárgya – ennek boncolgatása azonban már messzire vinne írásunk tárgyától.)
Hitler tökéletes példája a nagy erejű negatív karizmatikus személyiségnek. Ő tudatosan készült a vezéri szerepre, a korabeli modern technika segítségével gyakorolta a leghatásosabb pózokat és hangsúlyokat. A szavak mágiája egyik fő fegyvere volt – tegyük hozzá, hogy hitt a mágiában, a természetfeletti erők hatalmában és a Thule Társaságtól kezdve tudatosan törekedett e sötét természetfeletti erők megszerzésére és használatára. Az ilyen személyiségek hódítani akarnak és a totális hatalomra törnek és ehhez felhasználják személyes karizmájukat is. (A karizma nem feltétlenül szükséges, de segítheti a totális hatalom kiépítését. Lenin karizmatikus személyiség volt, Sztálin a legkevésbé sem, mégis évtizedeken keresztül markában tartotta az egész orosz érdekszférát és korábban elképzelhetetlen személyi kultuszt épített maga köré.)
Végül itt vannak az Isten karizmatikus ajándékaival élő és élni vágyó emberek. E karizmákat a Szentlélek adja, ingyen, kinek-kinek a személyisége szerint, szolgálatra. A Szentírás beszél a Szentlélek hét ajándékáról (értelem, tudomány, bölcsesség, jótanács, istenfélelem, jámborság, erősség), amelyik a krisztusi személyiséget formálja ki és a természetfölötti karizmákról (új nyelveken szólás és ezek magyarázata, prófétálás, gyógyítás, erő, hit, szabadítás, stb.), amelyekkel Isten erejét és szeretetét közvetíthetjük testvéreinknek.
Isten kegyelmi ajándékai, a karizmák elvileg a pozitív irányba építik a személyiséget: önközpontúság helyett a másik szolgálata, önfejűség helyett megértés és elfogadás, lázadás helyett együttműködés és engedelmesség, stb. Ez nem jelenti azonban azt, hogy aki megkapta a Szentlélek ajándékait, az nem bukhat el, sőt! Az éretlen és nevelődést elutasító ember csillogó karácsonyfává válhat, amelyik kívülről ugyan szép színes és fényes, belülről azonban tüskés és megközelíthetetlen. Így lesz a prófétából hamis próféta, a pásztorból vezér, az apostolból celeb, az evangelistából valami saját üdvtörténetet összeszakácskodó megmondó-ember.
A Szentírás arra biztat minket, hogy törekedjünk a Szentlélek ajándékaira és karizmáira, és mindennél jobban törekedjünk a szeretetre, Isten lényegére, ami alapja és csúcsa minden karizmának. Akinek az életén a szeretet jó illata érződik, az jó irányba halad. Minden más út – legyen bármilyen sikeres, népszerű, praktikus és célravezető – a negatív irányba halad. Látni lehet ezt az út mentén heverő, összetört emberi életekről…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
