Talán már nincs olyan napja a hétnek, amikor ne hallanánk, olvasnánk, látnánk olyan hírt, eseményt, amitől összerázkódunk, elborzadunk. Az egyik országban gyerekeket ölnek meg kegyetlen módon a drogkartellek és/vagy politikai eszmék háborújában, a másik országban kannibálok rémtetteiről szólnak a rendőrségi jelentések. Apák erőszakolják meg kisgyerekeiket, felnőttek csábítanak el kiskorúakat, éltetik a pedofíliát és a homoszexualitást, a vámpirizmust és a sátáni rituálékat. Miközben pedig a régi tabuk leomlanak, új tabuk emelkednek fel: tiltott dologgá válik a kereszt viselése, a keresztény hit megvallása, a hagyományos családeszmény követése… Mibe keveredtünk már megint?
Ismét felemelkedőben van egy vad, erőszakos eszménykép, ami szerint az erősebbnek, a gazdagabbnak joga van a gyengébb, a szegényebb felett uralkodni és bármit megtehet, az erősebb jogán. Ugyanígy, egyik népnek a másik felett, gazdasági, kulturális vagy egyéb vélt fölénye okán, vagy egyszerűen csak azért, mert megteheti. Szabad gyűlölni, kirekeszteni, megsemmisíteni – a szavak szintjén már most ez történik -, hiszen csak az erőset, a gazdagot, a szépet, az ősit kell védeni.
Miközben ez a barbár erkölcs szívódik fel a köztudatba, aközben álszent módon egyenlőségről beszélnek, harcról a megkülönböztetés ellen, a nemek egyenlőségéről, kifordítva ezek eredeti jelentését. Ócska manipulációval az elesettek jogaiból az elesettek kötelességeivé, a gazdagok kötelességéből pedig azok jogaivá transzformálnak mindent, amit csak elérnek és markukba kaparintanak. Törvényekkel védik a bűnt és törvényekkel próbálják ellehetetleníteni az erényt.
Ez az erős áramlat sok egyébként rendes, de belülről gyenge, rémült embert is arra késztet, hogy beálljon a barbárok lázadó, ilyen-olyan bal-jobb táborába. Egy erős példa: Drága idős környezetvédő mozgalmár ismerősöm ifjúkorában megjárta a munkatábort, a teljes kiközösítést a sárga csillaggal és családja egy részének elvesztését. Ő soha többé nem akart kiközösített lenni, állandó félelemben élni – és ez a belső elhagyatottság ezt az értelmes egyetemi embert öreg korára a szélsőjobboldal táborába vitte, ahol dísz-zsidóként (már ha tudták róla) hallgathatta a legmocskosabb náci beszédeket. De legalább magyarnak és biztonságban érezhette magát.
Minden megértésem és szeretetem ezé az idős – azóta már elhunyt – emberé. Ezzel együtt is nekünk teljes szívünkkel el kell utasítanunk e barbár kornak ezt a látszat-biztonságát. A mi békénket és belső biztonságunkat Isten adja és ez a Szentlélek erejéből táplálkozik. Sőt! Nem csak, hogy a magunk belső bizonyosságát kell megőriznünk a nehéz körülmények között, hanem segítenünk kell a többi embernek is – testvéreinknek! -, hogy le tudjanak szakadni ettől a barbár folyamtól, akár jobbról, akár balról éri is őket és vissza találjanak a Szeretet világába.
Szép munka ez, lehetetlen munka. De mint tudjuk, csak a lehetetlen dolgokért érdemes küzdeni – ami nem lehetetlen, az valahol nevetséges. Én hiszem, hogy ha mi ebben megtesszük a magunk kisebb részét, Isten hozzá adja az Ő sokkal nagyobb részét és így a lehetetlen is lehetségessé válik. Mi pedig a Szentlélek gyümölcseit teremjük ilyen módon életünkben: a szeretet, öröm, türelem, kedvesség, jóság, békesség, fegyelmezettség gyümölcseit.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
