A Szentírás tanítása szerint a világ mindmáig a gonosz lélek uralma alatt nyög. Az is nyilvánvaló, hogy nincs egyetlen ország sem, amely a krisztusi elvek alapján rendezné társadalmi életét. Ebben a pogány világban azonban a gonosz lelkek különös figyelmet fordítanak a keresztényekre, és a „sátán is a világosság angyalának adja ki magát” (2Kor 11,14), csak hogy elhitesse, ha lehet még a választottakat is.
Hogy a nemzetek életében mit ért el az ördög, azt mindannyian láthatjuk. Az őskígyó ígéretét – olyanok lesztek, mint az Isten, tudni fogjátok a jót és a rosszat és nem haltok meg -, vezérfonalul választva az ember mára önmaga istenévé vált, ő akarja megmondani, hogy mi a jó és mi a rossz, az örök élet evilági rögeszméjén pedig egész iparágak híznak nagyra. A gonosz lelkek jelleme (vagy jellemtelensége) követendő példává vált. Az erőszak és önzés világában a szabadság a „mindent szabad” – és minél gazdagabb, és hatalmasabb vagy, annál inkább szabad -, vallásává lett. Szelídnek, békésnek, szegénynek lenni egyenlővé vált a másodrendűséggel, leselejtezhetőséggel. A bűnök ilyen felmagasztalódásának idején ezért különösen fontos, hogy a keresztények a föld sója, a világ világossága, hegyen épült város, a világot újra krisztusivá kelesztő kovász legyenek – és ezt akarja a sátán minden áron megakadályozni.
„A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanításaira (megtévesztés szellemeire és az ördögök tanítására) figyelmezvén (hallgatva).” (1Tim 4, 1)
Keresztények vagyunk, de ebben a világban élünk és megrontó erejével hat ránk. Miért is akarnánk mi mások lenni, mint a többiek? Mi is szépen akarunk élni, jólétben, előre haladva karrierünkben. Ezekre az alapjában nem bűnös vágyakra azonban a hitető lélek felépítheti a „bővölködés evangéliumát”, azt hirdetve, hogy Isten kifejezetten azt akarja, hogy te gazdagodj. A szegény, megtévesztett lelkek pedig rohannak az ő zsírjukon egyre gazdagabbá váló „pásztorhoz”, hiszen azon már látszik Isten kegyelme! (Hasonló ez a lottóötös soha be nem váló csábításához, csak sokkal többe kerül azoknak, akik a csapdájába esnek.)
A sátán mindenen tud csavarni egyet, hogy helyesnek látsszék az, ami már messze került Jézus Krisztus tanításától. A latin-amerikai felszabadítás teológiája fontos igazságokra mutatott rá a társadalmi egyenlőséggel és igazságossággal kapcsolatban. Amikor azonban úgy gondolták, hogy ennek eléréséhez helyes dolog fegyvert fogni és ölni, (és például a nicaraguai sandinista kormányban miniszteri tisztséget vállalni), az már nagy tévedés volt, mint ahogy az őket gyilkoló jobboldali miliciák papi és főpapi áldással támogatott hadjárata is.
Hazánk sem kivétel ez alól. Amikor keresztény mázt kennek lejárató kampányokra, amikor a lopást és korrupciót, az elszegényítést a kereszténységgel igazolják, akkor Istent teszik hazuggá, azt állítva, hogy Ő ezt helyesli. Amikor a keresztények ezt igazolják, vagy „jól felfogott érdekből”, anyagi és lelki haszonból, illetve a valahová tartozás vágyától vezettetve elfogadják, akkor nagy kárt okoznak egyházunknak és hazánknak egyaránt. (Pártunk és kormányunk az elmúlt hetekben újra megkínálta a hozzá hű, illetve neki számító keresztény felekezeteket ingyen vagyonnal: eddig az önkormányzatokhoz tartozó épületek tulajdonjogával. Ennek a nyilvános lopásnak egyedül az evangélikus egyház tudott ellenállni…)
A világ ilyen volt, ilyen most, és ilyen is lesz, egészen az utolsó ítéletig. Nekünk azonban, akik Jézus Krisztus követőinek, keresztényeknek tartjuk magunkat, nem kell ehhez hasonulni. Ott munkálhat azonban bennünk is a szorongás, a félelem, az aggódás: mi lesz velünk, a családunkkal, ha ellenállunk ennek az erős sodrásnak? (Főleg, hogy látjuk, mi történt azokkal, akik ezt megtették.) Ezen töprenghetett Timóteus is, ez a szelíd, fiatal tanítvány, akit Pál apostol elöljáróul rendelt a közösségben, amely hasonló gondokkal küzdött. Ezért Pál figyelmezteti is őt: „Ezért figyelmeztetlek, éleszd fel magadban Isten kegyelmét, amely kézföltételem folytán van benned. Hiszen Isten nem a csüggedtség (félénkség, félelem), hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk.” (2Tim 1, 6-7)
Mire van tehát szükségünk? Erőre, a lelki erőre, a Lélek erejére, Krisztus Lelkére, amelyik győzött a gonoszság minden ereje felett, és győztessé tud tenni minket is. A Szeretet Lelkére, amelyikkel legalább annyira merjük, tudjuk és akarjuk szeretni embertársainkat, hogy kimondjuk és megcselekedjük az igazságot, hogy el ne vesszenek. Valamint józanságra, türelemre és kitartásra, hogy ne hiábavaló vitákban őrlődjünk fel, hanem Isten országát építsük, Isten dicsőségére és az emberek javára.
Imával és szeretettel…
Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)
