És mit cselekszik az ellenség amikor látja a meginduló munkát? Példaként áll előttünk Nehémiás története. Ő elindul, hogy újjáépítse Jeruzsálem körül a falat és felépítse a várost...
"... Amikor Nehemiás elkezdte a munkát, a környező népek először gúnyolódni kezdtek. Azt mondták: ez egy gyámoltalan nép! Ezek semmire sem képesek! Ezek akarják felépíteni a falakat? Hiszen még a juhokat sem tudják pásztorolni! Ma is így gúnyolódnak, mert a legelső dolog mindig az, hogy bátortalanná, kicsinyhitűvé akar tenni az ellenség, szorongással, megszólással. A szomszédasszony a jó tanácsával: inkább maradj otthon, abból úgysem lesz semmi. A gonosz lélek ki akarja lopni a szívünkből rögtön az elején a tervet, illetve az annak megvalósításához szükséges erőt. Ahogy Jézus mondja a magvetőről szóló példázatban: jönnek az „égi madarak” rögtön kicsipegetik a magot. Ha sikerül kilopni a szívünkből a jó magot, amelyet Jézus belévetett – nincs termés.
Milyen reménytelen munkát vállalt Nehémiás! Hatalmasak az ellenségei. Hadsereggel rendelkeznek, kiépült városokkal, kultúrával, istenekkel... Hamis kultúrával és hamis istenekkel, ezért azt mondja Nehémiás: mi csak dolgozzunk. A feladattal törődik, nekiáll felépíteni a falakat, amelyek teljesen leromlott állapotban vannak. Néhány helyen a földig legyalulva és nincsenek meg a kapuk. Ráadásul az ott élő szegény és elveszett nép mindenféle bálványozással van összekeveredve. Szinte reménytelen a helyzet. Ha „józan ésszel” nézné, azt mondaná: inkább visszamegyek a király pohárnokának, ez egy veszett fejsze nyele, ezzel nem érdemes foglalkozni, valami újat kell kezdeni, hátha abból lesz majd valami. (Ezt mondják a hamis tanítók ma is.) De Nehémiás nem így beszél. A szívében ott van Isten világos hívása arra, hogy építse újjá Jeruzsálemet. Ezért hozzáfog azzal, amit ott talál. Azokkal, akik vállalkoznak rá.
Amikor látja az ellenség, hogy a gúnyolódással nem megy semmire, fenyegetni kezdi őket. Ellenségeskedést szít. Azt mondja: hadsereget gyűjtök és ellened megyek. És tényleg „fegyverkezni” kezd. Azt mondja: bizony, karddal foglak téged szétzavarni. És mennek a karddal, hogy megakasszák a munkát. De Nehemiás nem ijed meg - bár arra megy ki a játék, hogy megijedjen, abbahagyja az építkezést. Úgy határoz, hogy a fenyegetettség miatt csak a fele nép fog építeni, a másik fele pedig őrködik. Éjjel-nappal őrséget állítanak és mindig őrzik az építkezőket, így nem tudják meglepni és megtámadni őket, mert mindig védelem alatt állnak és biztonságban dolgozhatnak. Tehát Nehémiás megteszi azokat a szükséges intézkedéseket, amitől a munka zavartalanul mehet.
Most sincs ez másképp! Akár szellemi, akár anyagi értelemben, ha elkezdünk Isten ügyében dolgozni, akkor harmadik nap már valami támadás ér. Jön a gonosz lélek, valamilyen szellemi fejedelemség. Egyszercsak a „való világban” kiderítik rólad, hogy te micsoda „szemenszedett” gazember vagy. Jönnek a támadások. De ha a közösség imádságban és szeretetben bebiztosítja a munkáját, ha az Egyház bebiztosítja a munkáját, akkor az ellenségnek semmilyen hatalma nincsen. Mert az imádság és az Úr akaratában való helytállás a legnagyobb biztosíték. Amikor imádsággal van megalapozva a munka, akkor az angyalok és a szentek körülállják azt úgy, hogy nem tud hozzáférni az ellenség. (Ezt többször megtapasztaltam a saját életemben is.)
Nehémiás példáján is látjuk, hogy nem képesek hozzáférni az építkezőkhöz. Ezért egyre idegesebbek. Eddig ők uralták ezt a földet, most meg jön ez a sehonnai ember és ezt a sok lígő-lógó gyámoltalan embert egyszercsak erős néppé, félelmetes néppé kovácsolja. Olyan néppé, amelyet nem lehet megfélemlíteni.
Új taktikával próbálkoznak. Ha nem megy kívülről, akkor megpróbálnak belülről széthúzást támasztani közöttük. És az emberek zúgolódni kezdenek (részben jogosan): elfogyott az ennivalónk, a mi testvérünk meg uzsorakamatra adja nekünk az ennivalót! Én dolgozok, a másik meg élősködik rajtam! És nagy széthúzás keletkezik. Nehemiás most siránkozhatna: jaj, testvérek, nem szabad! Mi egyek vagyunk! Értsétek meg! De ő nem győzködi őket. Ő nem toporog egy helyben, hogy talán így kellene, úgy kellene. Tudja, hogy mi az Úr akarata. Nagyon keménynek tűnhet esetleg amit mond, de mégis ez az egyetlen járható út. Elrendeli ugyamis, hogy mindenkinek meg kell osztania a javait a többiekkel, válogatás nélkül. Tudjuk, mint mondtak erre, mert ma is ezt mondják: ez az enyém volt, mert én loptam magamnak! Szabadság van! Meg gazdasági fellendülés van, ami eltűnik, ha a gazdagok nem gazdagodhatnak tovább a szegények rovására! Meg személyiségi jogok is vannak!
Isten igéje, a szeretet és igazságosság igéje azonban szembeszáll a hamis kijelentésekkel. Nem embertelenül, nem erőszakosan, nem megfosztva. Ezeknek az embereknek a szívét senki nem bántotta. Ezeket az embereket senki nem alázta meg. Nem loptak tőlük. Csak azt mondták: ha közöttünk élsz, osztozz velünk ebben az életben! Segítsd a másikat azzal, amid van. Hiszen ő a testvéred! Nehémiás az Isten igéjével, mint egy két élű karddal, megszüntette az ellenségeskedést. Rendet tett.
Óriási feladat, hogy rendet tartsunk! Istenben, szeretetben, rendezett körülmények között éljünk. Egy evangelizátornő könyvében olvastam, hogy olykor, amikor tanított az igehirdetés és imádság közben gyógyulások történtek, felálltak egyes emberek és „prófétálni” kezdtek: most ezt vagy azt mondja az Úr, és el kezdtek zajongani. Ő pedig odaküldte a rendezőket, hogy hallgattassák el őket és tartsák fenn a rendet. Vádolták, hogy milyen kemény, nem engedi a Szentlelket munkálkodni. Erre azt válaszolta nekik: én nem gondolom, hogy a Szentlélek feleselne önmagával. Márpedig ha engem vezet a Szentlélek ebben a szolgálatban és itt a teremben, akkor az az asszony, aki ott felállt, hogy hangosan kiabáljon, valószínűleg nem a Szentlélek sugallatára tette. Hasonló helyzetben kellett rendet tennie Pál apostolnak is Korintusban. Mert Isten rendezett módon végzi a maga dolgát és mindennek megadja a maga idejét és helyét. Ez természetesen nem diktatúra, hanem a Szeretetben megélt szabadság, amely minden jó szabad kibontakozását biztosítja, ugyanakkor védelmet nyújt a gonosz ellen.
Amikor sem a külső támadással, sem a belső széthúzással nem érnek célt, amikor nem tudják megfosztani az építőket az anyagoktól, akkor a gonosz lélek megpróbál valamilyen cselt vetni. Nehemiásnak is megpróbáltak rejtett módon csapdát állítani. Üzentek érte: gyere el, tárgyaljunk egymással. Megpróbálják húzni az időt, hiszen már állnak a falak, és az utolsó, három embernyi magas kapukat teszik be. Ha azt beteszik és a fal elkészül, akkor Jeruzsálem védve van. Ezért valamilyen módon „kapun belül” akarnak kerülni. Hamis barátságot ajánlanak: mégis csak itt élünk egymás mellett, hát nekünk beszélgetnünk kell. Leírja a Szentírás, hogy azt tervezték, ha kijön Nehemiás közéjük, akkor ott tartják, elkapják, megzsarolják, valamilyen módon befolyást gyakorolnak rá. Valljuk be őszintén, mi is szoktunk ilyen ajánlatot kapni: Beszéljük meg végre a dolgokat! Jönnek az okos emberek az okos érveikkel, jönnek a szép emberek a maguk szépségével, a kedves lányok a maguk mosolyával. Egy biztos: tudva vagy tudatlanul, de ott áll a dolog mögött a gonosz lélek, hogy megakadályozza a teljes mű felépülését. És valljuk be, a mi szívünkben is ott a vágy, hogy szeressenek és elfogadjanak minket….
Nehemiást azonban jobban érdekelte Isten szeretete, mint az emberektől jövő, az Úr akarata, mint az emberei érvek. Nem cserélte fel az Istentől jövő elfogadottságot emberi dícséretekre. Hatszor üzentek neki: gyere már Nehemiás, gyere már! A helytartó hívatta, a fontos és megbecsült emberek hívatták: gyere Nehemiás! Ő visszaüzent: nem megyek. Mindig csak annyit válaszolt vissza: nem megyek.
Olykor, ha cselt vetnek, nincs más megoldás. Nem lehet leállni párbeszédre az ördöggel. Nem lehet beszélgetni arról, hogy van jó gyilkosság, meg nem jó, és ha már két gyereked van, akkor a harmadikat el lehet vetetni. Ami bűn, az bűn, ami meg nem bűn, az nem bűn. Ez lehet nagyon kellemetlen, lehet nagyon fájdalmas, mégis ki kell tartanunk. Az ilyen „szenvedélyes állapot” akkor merülhet fel, ha a gonosz lélek komolyan veszélyeztetve látja a pozícióját, ha úgy érzi, hogy most már valóban nagy baj van. Ilyenkor megpróbálhatja elcsalni munkád erejét a családban, a munkahelyen, az egyházi szolgálatban, bárhol. Ki akarja lopni az erőt, az életet. Ha sikerül neki, látszatra még mindig működhet a dolog. Sőt, talán bizonyos dolgok még jobban is működnek – hiszen veszélytelenné váltak -, de már az újjáteremtő erő hiányzik.
Ezt nem engedi Nehemiás, és nagyon helyesen tesszük, ha mi sem engedjük. Ha olyan helyzetbe kerülünk, amikor választanunk kell, hogy megalkuszunk vagy pedig Isten igéjénél maradunk, akkor bármilyen fájdalmas, ott kell maradnunk az Isten igéjénél. Világossá kell tennünk: én ezen az állásponton vagyok, nekem az Isten ezt mutatta, én ebből nem tudok engedni. Nem azért, mert fafejű vagyok – bár legyek inkább fafejű, buta ember Isten országában, mint okos partner a Sátán birodalmában. Ez nagyon kellemetlen tud lenni, de hát ez az igazság. (Természetesen nem a helyes intés vagy az engedelmesség ellen beszélek itt.)
Végül felépült a fal és Jeruzsálem újra védelem alá került. Legyünk annyira bátrak, hogy azt mondjuk magunknak, hogy körülöttünk is van fal. Hiszen itt van az Egyház, itt vannak a szentségek, itt van a Szentlélek, itt vannak az ajándékok és a karizmák. Senki minket meg nem akadályoz abban, hogy ennek a védelmébe menjünk. Áll még a fal, védelem alatt vagyunk. Ha akarunk, harcolhatunk...."
Részlet Sípos (S) Gyula: A Szeretet titkai című könyvéből (www.szeretetfoldje.hu)
