Múlt héten bent voltam egy kórházban áldoztatni és a beteg férfi mellett ott volt többek között az öccse is. A szertartás után beszélgetni kezdtünk és az öccs – amellett, hogy katolikusnak tartotta magát – csuklóból előszórta a szokásos egyházellenes lózungokat: a papoknak mind szeretőik vannak, gyónni nem kell, egyébként is Ratzinger (!) Németországban már eltörölte a fülbe gyónást… eszembe jutottak Jézus szavai a Jelenések könyvéből: légy hideg vagy meleg, de ha langyos vagy, kiköplek a számból – hát ez a férfi aztán nem volt langyos egy cseppet sem!
Vasárnap volt Törökbálinton a Búcsú, szokás szerint körmenettel vonultunk fel a 300 éves évfordulóra nagyon szépen felújított Mária segíts kápolnához. utána agapé, délután pedig a szokásos művelődési házas vursli, ahol nekünk, katolikusoknak is van egy sátrunk. Egyházközségünk tagjai játékokkal készültek, ingyen lufi (a Szűzanya képével), imakártyákat osztogatunk, az alfa-kurzus szervezői már az őszi kurzusra próbálnak résztvevőket „halászni”, szóval igyekszünk, igyekszünk… A szembe jövők (milyen jó jelkép: velünk szemben jönnek), nagyon kedvesek, elfogadják az imaképeket - aztán mennek tovább. Nem elutasítóak, de nem is örülnek – langyosak.
Aki hideg vagy forró, az már állást foglalt (szóból értve: felvette az alapállást a küzdelemhez), de aki langyos, az csak lityeg-lötyög, nem akar elköteleződni, talán nem is érdekli a dolog – hozzáférhetetlen számunkra, de Isten számára is.
Azért nem reménytelen a helyzet, többen újraforrósodnak rövidebb-hosszabb idő alatt. Törökbálinton van, aki kétszer, háromszor is elvégzi az Alfa-kurzust (végül már segítőként), és voltak, akik utána még elmentek a kétéves katekumenátusba is (más tollával, de dicsekszem: ez szintén van az egyházközségünkben) – idén is volt felnőtt keresztség és elég sok felnőtt elsőáldozó, szóval növekszik az elkötelezett egyházközségi tagok száma (is).
Sokan nekitüzesednek akkor is, amikor akarnak valamit Istentől. „A zuhanó repülőgépen nincs ateista!” - amikor zuhanunk, amikor ránk tör a betegség, a családi probléma, az egzisztenciális gondok, akkor bemelegszünk az imáiba is – de meddig? Hányszor megtapasztaltam már! Milyen örömmel mondták a korábban imát kérők, hogy Isten meghallgatta az kérésüket, meggyógyultak, megtörtént az életrendezés, megszabadultak… Jaj de jó! Kértem: írd le, hadd olvassák mások is és örüljenek, növekedjünk mindannyian a hitben, elkötelezettségben!
Aztán valahogy mégsem érkezik meg a tanúságtétel… miért? Sok oka lehet ennek, olykor kevés az idő, vagy sok a munka, elsodornak az események – és olykor a visszalangyosodás a legfőbb ok. „A „Mór megtette, a Mór mehet…” Istent akarjuk ugyan használni, de nem akarunk vele élni – vagy épp akarnánk vele élni, de nem akarunk érte élni, az mégiscsak túlzás, őrizzük meg a józan eszünket!
Ez a „józan ész” a langyosság bibliája. Csak semmi túlzás! „Én vallásos vagyok a magam módján…” – pedig mi csak egy módon lehetünk vallásosak, Isten módján. Minden más csak önzés és öncsalás.
A modern társadalom többféle hamis alternatívát is felkínál nekünk.
Az egyik a hamis - mert csak ideológiai - elkötelezettség valamely párt, eszme mellett. Lehet valaki harcos demokrata, kommunista, fasiszta, sőt fundamentalista vallásos muzulmán, keresztény, hindu vagy zsidó – és csak a saját önzését dédelgeti, szíve indulatait éli ki. Elkötelezettsége ürügy a sértettséghez, a gyűlölethez, az önfelmagasztaláshoz.
A másik hamis alternatíva a langyosság. A langyos ember is tud lelkendezni: étel „isteni finom”, a zene „pokoli jó” – de ezeknek a szavaknak nincs tétje, nincs ereje. Sodródás, amerre a világ éppen visz. A világ pedig tudjuk, merre sodor…
Általában a másik irányba.
Az Élethez (Istenhez) elkötelezettség kell, és minden ami az Élet (Isten) felé visz, elkötelezettséget és áldozatot kíván: a házasság (örök hűséget), a gyermekvállalás (örök apaságot, anyaságot), a hivatás (örök tanítványságot), Isten (örök szeretetet) – de végül örök boldogságot.
Szemben a Semmivel.
Sípos (S) Gyula (honlap: www.szeretetfoldje.hu)
