Vasárnap néhány szegény cigány családdal (gyerekek és felnőttek, összesen 17-en) „nyaralni” mentünk a százhalombattai strandra. A közösségi pénzből vettük meg a belépőt, úszógumikat, vittünk ennivalót… Jól éreztük magunkat, igaz a kisebb gyerekeket úgy kellett becsalogatni a medencébe – igaz, aztán meg alig lehetett kicsalogatni őket! Végül volt néhány percünk, amikor Tarnóczi Marikával, a főszervezővel kettesben maradtunk a meleg vizes medencében. Akkor kérdezte tőlem némi keserűséggel: Gyula, van ennek az egésznek bármi értelme?
Megértem a fáradtságát és keserűségét. Az ófalui egyházközségben már vele riogatják az embereket: „cigánytanyát akar itt csinálni!” – és még ez a legkedvesebb, amit mondanak róla. Munkát szerez cigány asszonyoknak, erre a vállalkozó nem fizeti ki őket. (Lásd a honlapunkon: Hogyan vegyük palira a cigányokat, avagy hogyan lehet ingyenmunkával céget működtetni?)
Még régebben mondta nekem egy cigány fiatalember: Gyula bácsi, én megtérnék, de akkor miből fogunk megélni? Merthogy bűnöző életmódot folytat. Hozzáteszem, ennek a fiúnak van szakmája, mi is kerestünk neki helyet, telefonon mondták is, hogy mehet, de amikor odaért és látták, hogy roma, rögtön kiderült, hogy közben már betöltötték az állást. (Ez nem egyedi eset, többször és több embernél is előfordult.)
Nincs mit fényeznünk magunkon se. Eljárunk ezekhez a családokhoz, beszélgetünk imádkozunk – aztán két család úgy összeveszik egymással, hogy most vagy az egyikhez megyünk vagy a másikhoz, de közös programot nem tudunk nekik szervezni, szentmisére se jönnek, ha a másik is ott van…
Beszélgettem az egyik anyukával, aki most várja a második babáját, büszke rá, hogy fehér ruhában házasodhatott, merthogy szűzen ment férjhez. Ez tartást ad neki, fontos dolog náluk. Ugyanakkor a húga most állt össze egy idősebb férfival, a fiú testvére is együtt él egy asszonnyal, jön a baba, de a fiúnak van már egy gyereke a volt élettársától is. Mit tudunk mi ilyenkor tenni? Szinte semmit.
Nem csak egy „cigánykérdés” van, hanem kérdések sokasága! Mint a múlt heti politikai botrányból is kiderült, azt se tudjuk, hogyan fogalmazzuk meg időnként ezeket. Lehet-e cigánybűnözésről beszélni? Már ha magyarbűnözésről is beszélnénk… nyilvánvaló, hogy ilyen formában nem lehet. De az is világos, hogy valahogy mégiscsak beszélnünk kell közös dolgainkról.
Ha még közösek egyáltalán! Horváth Aladár (roma polgárjogi aktivista) egy mondatát olvastam, ami valahogy így szólt: „az elmúlt években megfosztottak minket a magyarságunktól.” Súlyos mondat ez, de van benne igazság! Sokszor fel se mérjük, hogy pusztán jó szándékból is mennyi kárt okozunk!
Egyszer voltam egy „cigánymisén”, amit egy magas rangú pap mutatott be Budapesten. Az alkalom végén arra kérte a megjelenteket, hogy cigányul énekeljék közösen a cigány himnuszt. El is kezdte, meg a vele jött segítők – a többiek azonban nem énekelték velük, mert a jelen lévők mind magyar cigányok voltak (köztük jól szituált zenészek), akik egy szót se tudnak roma nyelven! Miért akarunk mi ezeknek az embereknek egy olyan roma identitást, múltat, történelmet adni, ami nem az övék? Ezzel nem identitást adunk nekik, nem integráljuk, csak újra légüres térbe taszítjuk őket.
Elképesztő, milyen hatalmas károkat tud okozni a konkrét helyzetet nem ismerő, mégolyan jó szándékkal hozott döntés is. Az egyik városban, ahol szoktunk szolgálni, volt a cigányok által sűrűn lakott részen egy iskola. Ide jártak a roma-gyerekek (is). Aztán a jó jogvédők kitalálták, hogy ez diszkrimináció, meg szeparálás – az önkormányzat meg kapott az alkalmon, és megszüntette ezt az iskolát, járjanak a cigány gyerekek a város túlsó végére (két busz átszállással) a „rendes iskolába”. Ez eleve nagy terhet jelentett ezeknek a szegény családoknak. Ráadásul az „új iskola” egyáltalán nem volt felkészülve a cigány gyerekekre, nem értették őket, mint a régi iskola pedagógusai (hol vannak azok már!) – és mi lett az eredmény? Természetesen rengeteg konfliktus és a cigány gyerekek leminősítése: járjon kisegítőbe, speciális iskolába, bárhová, csak ide ne… A cigány szülők panaszkodnak, mindenki elkeseredett, frusztrált, a gyerekek hányódnak – valóban, mi értelme ennek?
Mivel lehetne biztatni szegény Marikát? Folytasd csak az évtizedes munkádat, tarts ki, hátha…
Nyakig a vízben, ültünk és vigasztalódtunk. Legalább a víz meleg…
Sípos (S) Gyula (honlap: www.szeretetfoldje.hu)
