Szeretet földje - a honlap blogja

Volt egy lány az egyik közösségünkből, aki házasodni készült. Egy kedves, keresztény fiú kérte meg a kezét, a lány apjának azonban nem tetszett a leendő veje, ezért ellenezte a házasságot. Hozzám is eljött, hogy segítek lebeszélni a lányt, vagy legalább arra vegyem rá őket, hogy templomi esküvőt ne kössenek, mert akkor majd „nyom nélkül” elválhatnak. Természetesen elutasítottam az apa kérését – a családban azóta két gyermek is született – de felvetése jól mutatja, milyen zűrzavar van a fejekben és szívekben a házasság körül.
Teljes meggyőződésem, hogy minden házasság – egyházi vagy polgári, keresztény vagy hindu, vallásos vagy ateista – Isten színe előtt köttetik. Sőt, még akik csak „együtt élnek”, azok is Isten színe előtt állnak össze és ugyanúgy hűségre és tisztaságra vannak kötelezve a saját vállalásuk által, mint mindenki más! Egyértelmű ez, hiszen a keresztény házasságokat sem a pap „köti meg”, hanem a házasfelek egymásnak szolgáltatják ki a házasság szentségét, a pap és a tanúk előtt. Az Ószövetség idején is így volt, a vízözön előtt is így volt, és ha semmilyen külön rítus nem előzi, pecsételi, szenteli meg, akkor is így van.
A házasság „ősképe” a Szentháromság belső egysége, hűsége és szeretete. Jézus Krisztus nem véletlenül mondja, hogy aki csak gondolatban „kívánsággal” fordul egy másik (kívülálló) ember felé, már paráználkodott – mert Isten szentségében és tisztaságában még ez sem fordul elő soha! Ezért aztán azon spekulálni, hogy ha polgári házasságot kötök és utána elválok, akkor még keresztény házasságot köthetek, teljes félreértés – ámbár megszokott gyakorlat – hiszen minden házasság és együttélés a szentségre hivatott és pecsételtetett.
Ezzel szemben mi a valóság itt közöttünk?
Annak nyilvánvalósága, hogy az emberek egy része ezt még felfogni is képtelen, az Egyház pedig évszázadok óta trükközik, hogy a kecske (Törvény) is jóllakjon és a káposzta (irgalom) is megmaradjon. Jézus egy kérdésre válaszolva maga is elismeri, hogy Isten a szívek keménysége miatt megengedte mózesi törvényben a válást. „De köztetek ez ne így legyen…”
Bár így lenne!
Sokszor azonban nem tud így lenni. Ilyenkor jön aztán az „egyházi válás”, amikor – kecske és káposzta -, nem a válást mondják ki, hanem azt, hogy valami oknál fogva a házasság létre sem jött. Mondják ezt többgyermekes, huszonéveket együtt élő házaspárokról is! (Teológiailag biztos végig vihető ez, fiatalok voltak még, nem voltak döntésük teljes tudatában, volt valami kényszerítő erő, stb. – de Istent be lehet csapni ilyennel? Még csak elgondolni is ostobaság…)
Mégsem vagyok az egyházi válás ellen – ha és amennyiben az az irgalom eszköze.
Ismertem egy szerencsétlen asszonyt, akinek volt egy katolikus házassága, polgári válása után egy református házassága, aztán ennek is vége lett és csak együtt élt egy emberrel, amikor járni kezdett a közösségünkbe. Elfogadta Istent, elvittem egy paphoz gyónni, aki azt mondta, először rendezze le a kapcsolatait, majd aztán jöjjön vissza… Egyházjogilag biztos igaza volt, de hol itt az irgalom? Szegény asszony leforrázva és elutasítva jött ki, aztán elmaradt a közösségünkből is. Nem csodálom….
Lehet válni? Nem lehet. El lehet menekülni egy tönkrement, életet veszélyeztető kapcsolatból? E lehet, sőt olykor el kell menekülni! A két állítás közötti ellentmondás feloldható? Itt a földön nem. A házasság felbonthatatlan (törvény), olykor mégis fel kell bontani (irgalom), mert nem az ember van a törvényért, hanem a törvény az emberért – ahogy Jézus mondja.
Jaj annak, aki akkor is törvénykezik, amikor irgalmasnak kellene lennie – és jaj annak is, aki irgalomnak mondja a bűnök dédelgetését.
Nem egyszerű dolog ez. Éppen ezért csak örülni lehet annak, hogy egy püspöki szinódus foglalkozik a házasság és a család ügyeivel, és közötte a válás problematikájával. Nem lesz könnyű dolguk és abban is biztos vagyok, hogy végleges megoldás csak a mennyek országában lehetséges (illetve itt Isten országában a szentségre és tökéletességre – azaz a szeretetre törekvésben a családi életben is).
Nem helyes már előre károgni, vészmadárként kiátkozni a pápát és bíborosokat azért, mert egyáltalán fel merték vetni ezt a súlyos ügyet, főleg, mert a legilletékesebb fórumon és az Egyház közös bölcsességével kutatják a megoldást. Most a házasság hetében imádkoznunk kell értük, mint ahogy a saját házasságunkért és családunkért is, hogy a Szentlélek kegyelme járjon át és erősítsen meg minket utunkon! Ámen.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)