Szeretet földje - a honlap blogja

Szombaton Sülysápon tartottunk gyógyító összejövetelt és ott Szegedi László atyának volt egy mondata, ami erősen elgondolkodtatott és rádöbbentett, milyen hibásan és rossz ellentétpárokat felállítva gondolkodunk életünkről. Azt mondta: Mindannyian migránsok vagyunk, mennyei migránsok, mert a valódi hazánk a mennyek országa… ez a néhány szó keresztülhúz minden érvelést, mindkét oldalról.
A részvétet, türelmet és befogadást kérő oldal szeret emlékeztetni minket arra, hogy mi is migránsokként jöttünk a Kárpát-medencébe és a történelem során menekültjeink – legutoljára az ’56-os forradalom után és a Kádár-korszak alatt – szintén befogadást nyertek a különböző államokban. Ezért nekünk is megértőnek és befogadónak kell lennünk másokkal szemben. Nem tagadhatjuk, van ebben igazság.
Az inkább védelmet hangsúlyozó oldal szeret rámutatni, hogy az Európát elözönlő emberek csak kisebb része menekült, nagyobb része gazdasági bevándorló és egy olyan kultúrából érkezik, amelyik ellentétes az európai keresztény és posztkeresztény kultúrával, veszélyezteti és talán le is rombolja azt, ha hagyjuk. Velük szemben védekezni kötelességünk – és nem tagadhatjuk, ebben is van igazság.
Hogy egy hasonlattal éljek: időről időre felvetődik keresztény körökben az erőszak és erőszakmentesség kérdése. Szabad-e nekünk bárkivel szemben is erőszakot alkalmaznunk, megvédeni magunkat, ha Jézus Krisztus is engedte magát keresztre feszíteni? Sorakoznak aztán az érvek pro és kontra – hiszen a papír mindent elbír, csodálatos gondolati építményeket lehet felépíteni – csak épp a valósághoz és Istenhez van vajmi kevés közük. Isten ugyanis nem papiros-isten, hanem élő személy – és ez nagyon nagy különbség!
Jézus Krisztus megvédte magát, amikor le akarták lökni a szakadékba, de ugyanígy megvédte magát a világi királlyá avatástól. Megvédte magát, amikor a farizeusok és írástudók csapda-helyzeteket állítottak fel számára, hogy elbukjon és többször is megvédte tanítványait. Ugyanakkor nem védte meg magát a keresztre feszítéstől és így teljesítette küldetését. Megátkozta a fügefát és kiűzte a kufárokat a templomból – amit biztos elég erőszakos tettnek láttak, akikkel szemben elkövette -, ugyanakkor sírt barátja elvesztése miatt és sírt Jeruzsálem felett.
Tegyük világossá: Isten nem erőszakos vagy erőszakmentes, hanem élő személy, aki van és cselekszik! Cselekedetei mindig szeretetéből fakadnak – mert Ő a Szeretet -, még akkor is, ha mi ezt, szűk látókörünk miatt nem értjük és erőszakosnak vagy erőszakmentesnek, erősnek vagy gyengének látjuk. Mi időnként elítélnénk a jobb latort is, akinek Jézus megbocsátott a keresztfán – mégiscsak rabló, gyilkos gazemberről van szó -, ugyanakkor időnként felmentenénk a káromló bal latort is, hiszen olyan nehéz gyerekkora volt… Isten azonban nem így cselekszik! Ő mindent a gyökeréig átlát. Ő irgalmasabb, mint amilyen irgalmasok mi valaha is lehetünk, szeret akkor is, amikor mi már erre képtelennek érezzük magunkat. Ugyanakkor Ő igazságos is – és e kettő egyszerre, úgy, ahogy mi sohasem tudunk lenni: igazságos és irgalmas. (A kettőt pedig a keresztfa köti össze – ez megváltásunk titkai közé tartozik…)
Mi tehát mennyei migránsok vagyunk, itt csak „ideiglenesen állomásozunk”, így vándorolunk valódi hazánk, Isten királysága felé. (Paradox módon: ezt is Isten országában tesszük. Benne vagyunk, de még nem értük el – és ez is megváltásunk titkai közé tartozik.) Ebből, és csakis ebből a szemszögből szabad nézni életünket, hazánkat és a bevándorlókat is. Egy hajóban evezünk! Ebben rejlik felelősségünk és szabadságunk is.
Felelősségünk a körülöttünk élők, hazánk és nemzetünk iránt, akiket védenünk kell, ahogy Jézus is védte övéit és küldetését. Ezért helyes dolog, ha az állam tesz intézkedéseket, hogy az új népvándorlás káros hatásaitól védjen minket. Ugyanakkor felelősségünk van a „külső” migránsok felé is, akikkel mégiscsak sorsközösségben élünk mi, mindannyian migránsok, hogy együtt juthassunk a mennyei hazába. Meg kell tehát találnunk a testi-lelki segítség módját, nem rázhatjuk le őket egyszerűen magunkról.
Tehát nem „vagy-vagy”, hanem „és” – ahogy Isten, a mi mennyei Atyánk cselekszik.
Csodálatos helyzetben vagyunk, mert jelenleg szabadságunkban áll mindkettő. Nem mindig volt ez így és talán nem is mindig lesz így. Egyelőre azonban még nagyon messze vagyunk attól az áldozattól, amit Jézus Krisztus hozott meg értünk. És nagyon messze vagyunk attól a támadástól is, amit Jézus Krisztusnak el kellett szenvednie. Szabadok vagyunk a szeretetre.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)