Szeretet földje - a honlap blogja

Ha ezeket az elfogadhatatlan dolgokat nem tudjuk elfogadni, nem lehetünk keresztények. Nem mintha nem próbálnánk őket megmagyarázni, teológiánk csodálatos gondolati felépítményeket hozott létre – de azért mindig megmarad a hit gesztusa és a leborulás az „elfogadom, mert lehetetlen” igazsága előtt.
Hogyan lehetséges az, hogy egy Isten van, aztán ebben az egy Istenben mégis három személy? Hogyan lehetséges, hogy Jézus Krisztus egyszerre tökéletesen Isten és tökéletesen ember? – és ez nem skizofrénia, nem meghasonlottság, nem két személy egy testben, hanem egy, tökéletes és integráns személyiség. (Vagy kezdjük egyszerűbbel: hogyan lehetséges bűn nélkül élni?)
Hogyan lehetséges, hogy Jézus Krisztus valóságosan és teljesen jelen van az Oltáriszentségben, a kenyér színe alatt? (Ő legalábbis ezt tanította – szegény Hit-gyüliseket lehet kínozni azzal, hogy hitetlenek, mert nem hisznek Jézus szavaiban, amiben pedig a katolikus egyház hisz, ezért nem hisznek sem az Oltáriszentségben, sem a gyónás szentségében, sem a tisztítótűzben vagy a szentek közösségében…)
Mehetünk tovább: az még csak elképzelhető, hogy Isten jelen van a kenyér színe alatt, hiszen az ostyában nincs semmi bűn – de az hogyan lehetséges, hogy bennem is, bűnös emberben jelen van? Hiszen a bűn elviselhetetlen, a mennyek országában pedig nincs bűn, és Megváltónk is inkább vállalta a kereszthalált, minthogy a legapróbb dologban is kiegyezzék a sátánnal... És akkor az hogyan lehetséges, hogy „élek én, de már nem én, hanem a Krisztus él bennem”? (Márpedig Pál apostol is igazmondó volt.) Vagy másképp fogalmazva, belehelyezve magunkat a környezetünkbe: az vajon mit jelenthet, hogy „ebben a világban élünk, de nem ebből a világból valók vagyunk”? Jó, tudom, ezt is meg lehet magyarázni. De nem kellene inkább megélnünk?
Hogyan lehetséges, hogy az örökkévaló Istent, Isten Fiát megölik? A hallhatatlan meghal – nem csoda, ha ezt nem tudták elfogadni sem a görögök, sem az izraeliták. („Nekünk viszont a kereszt Isten bölcsessége és ereje.”)
Amikor most látjuk, hogy még a legtehetségesebb embereket is hogyan rontja meg a hatalom, a pénz igézete, nehéz nekünk megérteni, hogyan volt lehetséges, hogy Pio atya, aki mérhetetlen hatalommal rendelkezett, a természetfeletti világában járt – egy kis szerzetesi cellában élt és a neki juttatott pénzből semmit sem tartott meg magának, hanem kórházat építtetett rajta. Vagy amikor azt látjuk, hogyan iparkodnak emberek, eget-földet megmozgatva, hogy kissé előre jussanak, hogyan tudta Assisi Szent Ferenc eldobni magától a vagyont, sikert, barátságot, mindazt a jót, amit a világ kínált neki? És fordítva: milyen logikából következik, hogy Kis Szent Teréz, a szerzetesi közösségéből ki nem mozduló és fiatalon meghalt lány a missziók védőszentje és egyházdoktor legyen?
Jaj nekünk, ha emberi szintre akarjuk hozni az isteni titkokat. Akár bővölködés teológiáját gyártunk belőle, akár magunkra barkácsolt szenvedés-teológiát, már el is tévedtünk, s nem járunk messze attól, hogy végleg elvesszünk.
Szegény Jézus! Az ideológiáink önigazoló kényszere megtette már Őt forradalmárnak, zelótának, jámbor bölcsnek, keleti gurunak, Mária Magdolna férjének vagy épp János evangélista „barátjának”… Ezekkel az ostobaságokkal csak saját megromlott vágyainkat igazoljuk, pedig pont fordítva kellene lennie: nekünk kellene igazodni Hozzá, hogy aztán Ő igazolhasson minket.
„A bölcsesség pedig igazolódik a barátai által.”
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)