Szeretet földje - a honlap blogja

Tápiószentmártonban jártam, a tápiós nagytáborban. (Nagyon szép hely, fantasztikusan helyrehozták az ottani keresztény közösségek, engem is nagyon kedvesen fogadtak. Előadás, imaóra, szentmise – egy jó délutáni program… :-) ) A magyar nemzet hivatásáról, megújulásáról beszéltem, s utána egy hallgató megkérdezte: ha most megjelenne Jézus Krisztus közöttünk, magyarok között, mit mondana nekünk?
Gondolkodás nélkül rávágtam – hiszen Jézus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké, most is csak ugyanazt mondaná, mint egykor -, szóval szerintem legelőször azt mondaná: térjetek meg, mert elközelgett Isten országa! Aztán talán azzal folytatná, mintegy kifejtve az előzőeket: tartsatok bűnbánatot, és engesztelődjetek ki szívből Istennel és egymással!
Aztán azt sem túlságosan nehéz kitalálni, hogy mit tenne Ő most is: gyógyítaná a betegeket, megszabadítaná a megszállottakat, szóba állna mindenkivel, így aztán valószínűleg egyre nagyobb bajba keverné magát, egészen addig, míg..?
Ez a kérdés azonban nem csak azért érdekes, mert így találgathatunk, hogy ugyan mi lenne a sorsa közöttünk a Megváltónak: Követnék-e tömegek? Meghívnák e tévéműsorokba, beszélgető műsorokba, kikérnék-e a véleményét? Mikor válna kellemetlenné a jelenléte a baloldalnak? A jobboldalnak? A gazdagoknak és a szegényeknek? Mikor és hogyan válna egyre kínosabbá a jelenléte nekünk, keresztényeknek?
Mert azt lássuk be, hogy Jézus Krisztus ma is nagyon kellemetlen igazságokat tudna a szemünkbe mondani, pedig mi csak akkor szeretjük a kellemetlen igazságokat, ha mi mondhatjuk azokat mások szemébe. Lenne-e három éve közöttünk?
Mit mondana, mit tenne Jézus? Amerikából indult egy mozgalom – nem tudom, van-e még, fellendült vagy elsorvadt -, amelynek tagjai nagyon gyakorlatias választ akartak adni a kérdésre. Egy könyv inspirációjára igyekeztek életükben, minden döntési helyzetben feltenni maguknak a kérdést: Mit tenne Jézus? (Emlékeztetőül egy karkötőt is hordtak, rajta a kérdés angol szavainak kezdőbetűivel: WTDJ - remélem jól emlékszem, hazánkban is látni lehetett ilyet egy időben…)
Mit mondana, mit tenne Jézus? Ennek a kérdésnek akkor van igazán értelme, ha azért akarom tudni, hogy én is ugyanazt akarjam mondani, tenni. Ha ugyanis azt már tudom, hogy mit mondana és tenne – és Isten nem árul zsákbamacskát, a Szentírásban bőségesen kifejtve található, mit mond és tesz és szívesen ad tanácsot a többi emberen és az imádságon keresztül is -, akkor számomra már csak az lehet a kérdés: én mikor és hogyan tegyem ugyanezt?
A nagy szenteknek, akik teljesen el tudtak köteleződni Istennek és mindent az Ő nagyobb dicsőségére akartak tenni, egyszerű volt a válasz. Mikor? Mindig. Hogyan? Mindenhogyan, avagy, ahogy csak lehet. Mi azonban sajnos ennél bonyolultabb válaszokhoz vagyunk szokva, mert bennük a saját akaratunk (mégiscsak itt vagyunk magunknak) és Isten akarata, a régi ember és az új ember még állandó tusakodásban van. Ezért aztán sokszor megúszásra játszunk, kimagyarázásra félelemből, önszeretetből, lustaságból. Meg is látszik rajtunk…
Ahogy néztem az úszó világbajnokságot, elgondolkodtam azon, hogy ezek a sportolók napi 5-6 órákat edzenek, kíméletlenül, megállás nélkül, megfeszítve akaraterejüket, testüket-lelküket, azért a néhány rövid pillanatért, amikor a versenyen rajthoz állhatnak a győzelemért. Képzeljük el, mi lenne, ha mi ugyanilyen elszántsággal küzdenénk Isten országáért?!
Vagy inkább mégse, ne képzeljük el – az álmodozások kora lejárt -, hanem inkább kezdjük el! Tulajdonképp nekünk van a legjobb edzőnk (Isten), és a legjobb segítőink (szentek). Így aztán nem kétséges, hogy ha beleállunk a munkába, miénk a győzelem és a mennyei aranyérem.
Hogy ne csak szurkolók legyünk…
Sípos (S) Gyula (Honlap: www.szeretetfoldje.hu)