Dolgozol, de nincs látszatja. Imádkozol, de nincs látható eredménye. Szép álmokat őrzöl a szívedben, de úgy érzed, nem hogy közelednél, de napról napra egyre távolabb kerülsz megvalósulásuktól. Mintha egész élet valahogy ízetlenné válna, csak keringesz magad körül és nincs, ami tartósan leköthetné a figyelmedet, ami örömet adna vagy kiemelhetne levertségedből.
Ez a csüggedés. Már a sivatagi atyák azt vallották, hogy a csüggedés, „akedia” a szerzetes legnagyobb ellensége. A napok szürke rutinjába fáradás, az elveszettség és reménytelenség súlya alatt rogyadozó, unalomba fulladó lelkiállapot – ez a gonosz lélek egyik legnagyobb támadása, hogy meghiúsítsa Isten akaratát életünkben.
Már az első emberpárt is ezzel támadta. Azt remélte, hogy Ábel meggyilkolása után Káint halálra ítéli Isten, s így majd a szülők értelmetlennek találják a további gyermekvállalást, az élet továbbadását, sőt talán megőrzését is.
Aligha találhatunk erre kísértésre a lelkiállapotra jobb példát a Jób könyvében szereplőnél. A történet szerint a sátán támadásai következtében Jób elveszíti minden vagyonát, gyermekeit, végül rosszindulatú fekélyek lesznek a testén. A puszta életén kívül nem marad semmije. Ekkor csüggedten a „hamuba ült, s egy cserépdarabot vett a kezébe, hogy azzal vakargassa magát. A felesége meg így beszélt hozzá: ’Még mindig kitartasz feddhetetlenségedben? Átkozd az Istent és halj meg!’” (Jób 2, 8-9)
Ez a sátán nagy vágya: olyan állapotba kényszeríteni az embert, hogy az teljesen elforduljon Teremtőjétől, megátkozza Őt és aztán nyomorultul elpusztuljon. A Szentírás többször is bemutatja, hogyan alakít ki a gonosz lélek csüggesztő helyzeteket és lelkiállapotokat azért, hogy Isten gyermekeit elbuktassa.
Képzeljük csak magunk elé Mózest, ahogy jön le a hegyről, ahol megkapta Istentől a kőtáblákat, és azt kell látnia, hogy népének a negyven nap elég volt ahhoz, hogy elforduljon Istentől, aranyborjút készítsen és azt imádja. És ki ennek a botránynak a vezetője? Az ő testvére, a segítőtárs és főpap Áron – hát nem csüggesztő helyzet?
Még ennél is csüggesztőbb Jézus helyzete a Getszemáné kertben. A sátán teljes erejével ránehezedik, küldetésének teljes értelmetlenségével, hiábavalóságával és kudarcával kínozza olyan erővel, hogy Isten Fiának az Atyához kell kiáltania segítségért! (És Isten elküldi angyalát, hogy megerősítse Őt. Mindez pedig azért íratott meg, hogy tudjuk, mi is Istenhez kiálthatunk hasonló helyzetben, mert Atyánk hasonlóan segít rajtunk is.)
Amikor elcsüggedünk, minden amit tettünk értelmetlennek látszik. Magunkat gyengének és erőtlennek érezzük. Céljaink istenkísértésnek tűnnek, imáink a poros földön koppannak és erős késztetést érzünk, hogy mindent elhagyva végre „normális emberek” legyünk, mint a többiek.
A Makkabeusok első könyvének elején olvashatunk egy jellemző mondatot erről. Ebben az időben a görög, hellenisztikus kultúra uralta „az egész világot” és ez a hódítók nyomasztó fölé-nyével érkezett meg Izraelbe is. A Templommal szemben nyitott tornacsarnokot építettek, ahol meztelen atléták gyakorlatoztak a hívő zsidók legnagyobb döbbenetére. Szobrokat állítottak még a Szent helyen is és üldözték azokat, akik ellen mertek állni a görög „felvilágosodásnak”. A helyzet teljesen reménytelennek tűnt. Ennek következtében „azokban a napokban hitehagyottak támadtak Izraelben. Sokak fejét telebeszélték javaslatukkal: ’Menjünk, és kössünk szövetséget a körülöttünk élő népekkel. Mert amióta elkülönültünk tőlük, rengeteg baj ér bennünket.’” (1Mak 1, 11) „Azokban a napokban…” – olvashatjuk, de „azok a napok” most is itt vannak. A hitetlenség csüggesztő vádolása és csábítása ma is felhangzik a szívünkben, de családjainkban, közösségeinkben is: Mi rontottuk el, mi vagyunk a hibásak mindenért, hagyjuk abba! Kössünk szövetséget Isten helyett valaki/valami mással és akkor végre nyugtunk lesz! Ez a hazugság azonban a pokolba vezető „széles úthoz” tartozik.
Mi volt Mózes válasza a csüggedés kísértésére, ami időnként az egész népet magával ragadta? „Íme, az Úr, a te Istened adja neked ezt a földet, rajta, vedd birtokba, ahogy az Úr, atyáid Istene megígérte. Ne félj és ne csüggedj!” (MTörv 1, 21) Továbbá a Kánaánba való bevonulás előtt: „Az Úr azonban előtted vonul, veled lesz, nem hagy el és nem hagy cserben. Ne félj és ne csüggedj!” (MTörv 31, 8)
Izajás prófétánál Isten kifejezetten együtt említi a csüggedés elhárítását a győzelem ígéretével: „Ne félj, mert veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok a te Istened! Megerősítelek, megsegítelek, és felkarol győzedelmes jobbom.” (Iz 41, 10)
Mit kell tennünk tehát, ha elcsüggedünk és kilátástalannak érezzük helyzetünket?
Pál apostol egyszerű tanácsot adott Timóteusnak, akiről tudta, hogy belső gyengesége miatt hajlamos elbátortalanodni, visszahúzódni és végül elcsüggedni: „Ezért figyelmeztetlek, éleszd fel (szítsd fel) magadban Isten kegyelmét, amely kézföltételem folytán van benned. Hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk.” (2Tim 1, 6-7)
Isten ránk tette már a kezét, az Ő oltalma alatt állunk, az Ő gyermekei vagyunk...
Részlet Sípos (S) Gyula: Isten győzelmet ad című könyvéből. (Kérhető: info@szeretetfoldje.hu Könyveinkről bővebben: http://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink )
