Szeretet földje - a honlap blogja

„A próféta feladata: szembeszállni a királlyal, és még inkább, a történelemmel” – írja Martin Buber. II. János Pál pápa pedig úgy jellemezte Illés prófétát, mint aki „szót emelt a népért, bátran hirdette Isten akaratát, védte Isten jogait és a szegényeket a világ hatalmasai ellen.” Jézus Krisztus – a botlás köve -, botrányt botrányra halmoz… A helyzet ma sem változott, a prófétai tettek ma is botrányt okoznak.
II. János Pál pápa prófétai életet élt. Sokan szerették, sokan pedig nem. Amikor betegen is vállalta közéleti szerepét, volt, aki megkérdezte, mikor tüntetik már el végre a képernyőről ezt a beteg vénembert – ez volt a világ reakciója. Most, amikor szobrát akarták eltávolítani Franciaországban, az legalább annyira szólt a személyének, mint a boltív tetején lévő hatalmas keresztnek. Ugyanakkor mi, jámbor keresztények is megbotránkozunk, ha egy művész nem eléggé szépen, szentéletűen ábrázolja őt. Talán emlékszünk még arra az alkotásra, ami a pápát egy óriási meteortól földre sújtottan mutatta, ami szerintem nagyon jól megjelenítette II. János Pál valódi küzdelmeit, nehézségeit egyházban és világban – mégis, micsoda lázadás tört ki ellene!
Ugyanígy, amikor a Hajléktalan Jézus szobor elkészült és bemutatták, szintén sokan tiltakoztak: Jézus király és nem hajléktalan, nem lehet így ábrázolni! Botrány! Pedig ez egy evangéliumi szobor, ami azt mutatja meg bronzban, amiről Jézus tanított.
Ez persze nem azt jelenti, hogy akkor minden alkotás, ami vallásos témájú és botrányt okoz, az már prófétai. A világhírre szert tett, „vizeletben ázó Jézus”-kép öncélú botránya éppúgy sötét eredetű, mint az a magyar installáció, amelyik az utolsó vacsora asztalát az üres tányérokba rakott fekáliával mutatta be. Ezek az alkotások nem Isten felé nyitják a szívünket, nem saját véges és tökéletlen természetünkkel szembesítenek minket, hanem csak a „művész” önfelmagasztalását szolgálják, esetleg saját elképzelt „forradalmát”hirdetik.
A prófétai alkotás, szó, gesztus, tett azért botrányos, mert kilök a komfortzónánkból és lecsupaszít minket. Ferenc pápa ebből a szempontból (is) folytatja nagy elődje tetteit. Megmossa a szegények, (nők és pogányok!) lábát – botrány, főleg azért, mert eszünkbe idézi, hogy Megváltónk szerint így kellene nekünk is bánni velük, de mi nagyon nem szeretnénk…
Idézzük fel újra Buber és II. János Pál pápa szavait: a próféta szemben áll a világgal, a hatalmasokkal – sőt az egész történelemmel! -, védi Isten és a szegények jogait. Vajon ezt teszi ma az Egyház? Csak dadogni tudunk válasz helyett. Hogyan is állhatnánk ki a világ ellen, amikor ezer szállal bele vagyunk kötöződve?
Emlékezzünk vissza, mi történt, amikor az egyik hazai keresztény felekezet vezetősége fel merte emelni szavát pártunk és kormányunk némely intézkedése ellen. Az idei költségvetésben az egyházuk állami támogatása hirtelen a töredékére esett vissza, világos jelzésként: ha így beszéltek, ez lesz a sorsotok. Gyorsan jött a „mea culpa” és az új tárgyalások. Megkapták a támogatást… és azóta csend.
Hogyan is beszélhetnénk? Hiszen nekünk iskolákat, templomokat kell fenntartanunk, emberek ezreinek fizetést adni – mindezt kockáztassuk néhány felelőtlen ember miatt? Nem mondom, hogy ezek értelem nélküli érvek – csak közben elvész az Egyház prófétai dimenziója. Nem a történelemmel szemben állunk, hanem együtt úszunk az árral, a megúszásra játszva. „Nekünk császárunk van, és nem királyunk!”
Karácsony a lehetetlen lehetségessé válása. Megszületik Ő, aki férfi közreműködése nélkül fogant. Isten emberré lett - a világ már soha többé nem lehet olyan, mint azelőtt. A falon örökre ott az ítélet: „megmérettettél, megszámláltattál és könnyűnek találtattál.” Jézus Krisztus azonban megnyit egy másik világot, ahol Isten és ember egy asztalhoz ül, ahol a legkisebb a legnagyobb, ahol olyan kincsek vannak, amit rozsda nem mar, ahol a szeretet, öröm, béke, kedvesség, türelem, jóság uralkodik. Ennek a másik világnak, Isten országának a megélése és megjelenítése az a prófétai élet, amire hívva vagyunk. Minden más csak hiúságok hiúsága, hiábavalóság. De ha most, karácsony ünnepére készülve, szavaink, tetteink, ajándékaink, fadíszítésünk, imánk, közös étkezésünk, játékunk, tévézésünk, beszélgetésünk, kirándulásunk ezt a szeretetet, békét és örömet hozza el családunk és a körülöttünk élő életébe, akkor jó úton járunk…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)