Az Újszövetség utolsó könyvének utolsó előtti sorai: „Aki tanúságot tesz mindezekről, így szól: Bizony, hamarosan eljövök. Ámen. Jöjj el, Uram Jézus!” (Jel 22,21). Az első keresztény nemzedékek közelire várták Jézus Krisztus második eljövetelét és ez a várakozás meglepően sokszor megújult a keresztény megújulási mozgalmakban – ami nem azonos a világvég-várással. Míg az első középpontjában a Jézushoz fűződő szenvedélyes szeretet, addig a másikéban inkább a világ elsötétülése áll. Az első inkább az önátadásé, a második inkább az önvédelemé…
Sok példát hozhatnánk az első századoktól napjainkig szinte minden keresztény felekezetből, de elégedjünk most meg egy párossal. A hetednapi adventisták és a Jehova Tanúi egyaránt a XIX. századi amerikai millerista mozgalomból nőttek ki. Az 1844-re beígért világvége nem jött el, ez megroppantotta a mozgalmat. Az adventi válságából többféle kiút vezetett, ezek egyike lett a szombattartó h. n. adventisták gyülekezete. Ami most számunkra lényeges, az E. G. White munkássága, aki óriási munkát végzett az egyházukban. Prófétanőnek tartották, álmai és látomásai, írásai és könyvei meghatározó jellegűek voltak. Olvasva ezeket láthatjuk, milyen mélyen szerette Jézust és mi mindent megtett, hogy követhesse és megvalósíthassa Isten akaratát, a legnagyobb nehézségek közepette is. Tanítása középpontjában az Isten és ember iránti szeretet és buzgalom áll, így felekezetük kezdettől oktatási, szociális és egészségügyi intézményeket hozott létre - érthető, hogy nagyon elterjedtek, különösen a harmadik világban a szegények között.
A Jehova Tanúi más utat választottak. Többször újraszámolták a világvége időpontját, de miután azok rendre elmaradtak, pontos dátumot már nem határoznak meg, térítő tevékenységük középpontjában azonban megmaradt a világ végső romlásáról való beszéd (aki találkozott már tanúságtevőikkel vagy olvasta újságjaikat ismerheti ezeket). Mivel tagadják Jézus istenségét, így az iránta való szeretet sem olyan fontos. (Egyszer egy gyülekezeti tagjuk azt kérdezte tőlem, miért beszélek én állandóan Jézusról, amikor Jehova az Isten?)
Természetesen a Jehova Tanúi között éppúgy vannak rendes, tisztességes emberek, mint az adventisták vagy a katolikusok között, itt most nem a személyes életszentségről, hanem a tanításuk irányáról van szó. (Különben mindkét felekezet téved több dologban is, de ez nem témája írásunknak). A Jehova Tanúi bevallottan Jehova teokratikus királyságát építik, ami sokkal inkább szól a hatalomról, befolyásról, mint a szeretetről. A hatalom és befolyás megszerzésének pedig csodálatos eszköze a félelem, a jövőtől, az elveszéstől való félelem, illetve az ígéret, hogy ők megmenekülhetnek (ha nem is a mennybe, de majd egy földi királyságba).
Ez a félelem köszön vissza a mai konzervgyűjtögetős világvégvárókban is, és ez hiányzik az Isten szeretetét fókuszban tartókból. Természetesen mindkettő meg akarja menteni önmagát, de míg az egyik valami testi-lelki bunkerben, addig a másik Isten ölelő karjaiban. Az egyik inkább bezárul és begörcsöl, a másik inkább kinyílik és szolgálni akar. Az egyik mindenhol észreveszi a rosszat (ha nincs, akkor is), a másik inkább a jót keresi és buzdítja. Mindkettő hiszi, hogy Isten hamarosan eljön, de az egyiknek ez rémület, a másiknak öröm…
Mi nem a félelem gyermekei vagyunk, maradjunk meg Isten szeretetében! Igen, Jézus Krisztus újra eljön, hamarosan megérkezik, sőt, már itt is van! Ez a közös lelki tapasztalatunk: Isten van, szeret minket, munkálkodik közöttünk, és egyre inkább munkálkodik. Arra hív, hogy fordítsunk hátat a bűnnek (kiterjesztve: evilág minden romlottságának) és lépjünk be, éljünk Isten országában, királyságában, ahol minden lehetséges annak, aki hisz, és mindent szabad annak, aki szeret (a bűnt kivéve). Ez az áldások világa, ez a Szeretet földje, ezt akarjuk élni…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
Szeretettel várunk az idei Szeretet Földje Találkozónkra, szeptember 15-én, szombaton. Részletes program: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/10483-az-idei-talalkozo-temaja-a-szeretet-forradalma
