A Fiú megtestesülése a Szentháromság belső titka volt, ami az angyalok előtt is rejtve maradt és csak a Kinyilatkoztatás által lett nyilvánvalóvá. Mindez nem is történhetett másképp, mert a sátán a földet a maga elképzelése szerint bevehetetlen erődítménnyé alakította, amin szerinte Isten is csak úgy változtathat, ha Ő is elbukik… Íme:
Miután a lázadó angyalok az ördögök fejedelme, a sátán vezetésével, az ember bukásával a hatalmuk alá vetették a Földet minden teremtménnyel együtt, többszörös védvonalat alakítottak ki, hogy azt örökre megőrizhessék maguknak.
Az első védvonal a Föld fizikai megrontása volt. Azt sejtették, hogy Isten nem hagyja magára az embert és valamilyen módon eljöhet közénk. Hogy ez hogyan történhet azt nem tudták, de úgy vélekedtek, hogy az csakis olyan módon történhet, ami számukra tiltott volt, azaz Isten valamilyen módon alászáll és utódot nemz, valami félisteni hőst, aki harcba szállhat ellenük. Úgy gondolták, ők is hasonlóképp járnak el – ennek emlékét rögzíti a Szentírás első könyve: „Óriások voltak a földön azokban a napokban – azután, hogy az Isten fiai bementek az emberek leányaihoz, és azok szültek –, ezek az ősidők erős, híres férfiai.” (Ter 6, 4) Azért is tették mindezt, hogy ha Isten hasonlóképp cselekszik, vádolhassák, hiszen így Isten is elköveti azt, amit velük szemben bűnnek nevezett. (Minden mitológia és vallás őrzi ennek a megrontásnak, az emberfeletti-emberalatti, egymással is viszálykodó isteneknek, félisteneknek és szörnyeknek az emlékét.)
Ennek a megrontásnak az özönvíz ítélete vetett véget. Ezután a gonosz szellemek közvetlen módon már nem támaszthattak utódokat, félisteneket maguknak. Megmaradt azonban a szellemi megrontás a bűnök által, a sátán képére és hasonlatosságára formálódó emberekkel. A hatalom, a siker és az erő megszállottjai, a bűnök rabszolgái, hódító királyok (akik különben mindmáig történelmi példaképek lehetnek), és birodalmak álltak a gonosz lelkek rendelkezésére, hogy ha Isten fiat támaszt magának, akkor vele szembe szállhassanak és legyőzhessék. (Ráadásul igazságtalansággal és szeretetlenséggel is vádolhatták volna.) Ez a hatalomkoncentráció volt a sátán második védvonala Istennel szemben.
A harmadik védvonal maga a halál volt, hiszen az elképzelni sem lehetett, hogy a halhatatlan Isten hogyan halhatna meg. A „félistenek” pedig mind bűnökben haltak meg és a halál foglyai maradtak. (Fogollyá tenni Istent – ez az ördögi vágyálom!)
Ez a többszörös védvonal azonban azt is megmutatta, mennyire félreismerte a sátán Istent, amikor azt gondolta, hogy az is olyan, mint ő. Először is, egyetlen gonosz lélek sem mond le önként a hatalmáról, erejéről, és még kevésbé adja föl önmagát. Isten azonban megtette az elképzelhetetlent! Lemondott minden hatalmáról, erejéről és nem fiat nemzett, egyfajta félistent (akit irányíthat és használhat), hanem ő maga lett emberré! „Az Ige testtél lett” (Jn 1, 14), és „bár Isten alakjában létezett, nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel…” (Fil 2, 6-7)
Másodszor, Isten lemondott minden előnyről, amit a világ (és evilág fejedelme) kínálhatna neki. Szegények közé született és úgy is élt…A sátán számára elképzelhetetlen volt, hogy valakinek hatalma, ereje, lehetősége van, mindenkit szolgálatra kényszeríthetne – és mégsem teszi, megelégszik a kevesebbel, sőt, még azt is megengedi, hogy végletekig alázzák…(Júdás is ebbe a hibába esett, amikor azt hitte, olyan helyzetbe kényszerítheti Jézust, amikor az kénytelen lesz használni a hatalmát és erejét és majd mind megdicsőülnek…)
Harmadszor pedig, Isten emberként elvállalta a halált, de mivel semmilyen bűnt nem követett el, a halálnak semmi hatalma nem volt rajta! (Mivel a bűn által jött be a halál, és a bűn tart fogságban). Jézus Krisztus győzött az ellenség minden ereje felett, de nem önmagáért, hanem értünk, hogy nekünk Őbenne „életünk legyen és bőségben legyen” (Jn 10,10).
„Halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod? A halál fullánkja a bűn, a bűn ereje pedig a törvény. De hála Istennek, aki megadta nekünk a győzelmet a mi Urunk Jézus Krisztus által. Tehát, szeretett testvéreim, legyetek állhatatosak, rendíthetetlenek, tegyetek mindig többet az Úrért, hiszen tudjátok, hogy munkátok nem hiábavaló az Úrban.” (1Kor 15, 55-58)
Sípos (S) Gyula (Naponta frissülő honlapunk: www.szeretetfoldje.hu)
