Karizmatikus férfi, vándor tanító, próféta, csodatévő, rabbi, azaz mester, egy zsidó megújulási mozgalom vezéralakja, Messiás, azaz Megváltó – ez mind igaz a Názáreti Jézus Krisztusra, akit nagy tömeg követett, mert „le voltak nyűgözve a tanításától, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az ő írástudóik.” (Mt 7, 28-29) Hogyan értsük ezt a „hatalommal való tanítást” és miért tudott Jézus így beszélni?
Feltehetjük úgy is a kérdést, hogy „hogyan nem tanított Jézus”, vagy másképp fogalmazva, „hogyan tanítottak az írástudók”, mi volt a kor vallási vezetőinek, tanítóinak, rabbijainak bevett beszédmódja?
Ezt viszonylag könnyen meg tudjuk állapítani, mert a zsidó vallásos bölcsesség könyve, a Talmud, és a rabbik tanítói gyakorlata megőrizte ezt a beszéd- és tanításmódot. Ennek értelmében a Biblia (az Ószövetség könyvei, kiemelten is ezek közül a Tóra, azaz Mózes öt könyve) minden szava kiemelten fontos lehet és többféle rejtett jelentést is hordozhat, ezért minden mondatot alaposan meg kell vizsgálni, a többi mondattal összevetni, egyre mélyebbre hatolva a szöveg összefüggéseibe. A tanítványnak kívülről meg kell tanulnia a szent szövegeket és az addig keletkezett kommentárokat is ismernie kell, hogy ezek összevetéséből bölcsességet tanuljon.
Ez a tanítási-tanulási mód minden bizonnyal sok nagyszerű felismerésre vezetett – ugyanakkor rendkívül fárasztó, szőrszálhasogató okoskodásokhoz is, amelyek messzire elvezettek a hétköznapi élet egyszerű valóságától. Ráadásul a rabbik vágya, hogy minden kis élethelyzetre megtalálják a Törvény megfelelő és helyes útmutatását, nagyon aprólékos, és szinte betarthatatlan követelményekhez – és sok esetben külsőségekben kimerülő vallásgyakorláshoz -, vezetett az élet minden területén. Izrael fiainak többsége elismerte és tisztelte ezeket a tanítókat és tanítványaikat, ugyanakkor tanításuk követését reménytelenül nehéznek és a saját életében megvalósíthatatlannak tartotta.
Jézus véleménye egyértelmű volt velük kapcsolatban: „Súlyos és elviselhetetlen terheket kötöznek össze és raknak az emberek vállára, de ők maguk egy ujjukkal sem hajlandók megmozdítani azokat. Minden tettüket azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Imaszíjaikat szélesre szabják, bojtjaikat megnagyobbítják. Szeretik a főhelyeket a lakomákon, az első helyeket a zsinagógákban, a köszöntéseket a főtéren, s azt, ha az emberek rabbinak hívják őket. (…) Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt. Ti magatok nem mentek be, és akik be szeretnének menni, azokat sem hagyjátok bemenni. (…) Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok mentából, kaporból és köményből, de elhanyagoljátok a törvény komolyabb parancsait, a jogot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kellene tenni, s azokat sem elhagyni. Vak vezetők, akik kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és tisztátalansággal. Te vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, hogy a külseje is tiszta legyen!” (Mt 23, 2-26)
Jézus tanítása egész más volt. Egyszerű szavakkal beszélt és mindenki számára érthető módon. Hasonlatait, példabeszédeit a köznapi életből vette. Tanítása nem „igen is, meg nem is” okoskodás volt, latolgatás, másokra hivatkozás, hanem az emberek legfontosabb és legmélyebb érzéseire, élményeire, kérdéseire adott, szívig hatoló válasz. (Ahogy a tettei is: a betegeket meggyógyította, nem pedig hosszasan beszélt a betegség természetéről, okairól, az egyes orvosi iskolák véleményeiről, stb. A megszállottakat megszabadította, és nem vitát rendezett a szellemi világ természetéről az egyes szerzők szerint. A bűnösöket megtérésre hívta és nem azt latolgatta, hogy az egyes bűnöknek mi a hierarchiája és mértéke, stb.)
Röviden összefoglalva: Jézus érthetően, élményszerűen és mindenki számára felfogható módon beszélt életünk legfontosabb kérdéseiről. Ez a magyarázat azonban csak arra elég, hogy megértsük, miért hallgatták sokan szívesen a tanítását, arra azonban még nem választ, hogy mit jelent a „hatalommal való beszéd”.
Azt kell megértenünk, hogy a názáreti Jézus Krisztus egyben a Fiú, a megtestesült Logosz, a teremtő Szó, Ige is, ezért szavai ezzel a teremtő Erővel (a Szentlélek erejével, Dünamisszal) átjártak. Ahogy Izajás próféta előre mondja: „Amint az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, éppen úgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem.” (Iz 55, 10-11)
Jézusnál a szó és a tett egy. (Nem úgy, mint nálunk, akik megszoktuk, hogy mondjuk, de nem tesszük, és fordítva…) Ő Isten kimondott Igéje, és az Ő kimondott szava maga is „ige”, ami mindig megvalósul. Ezért a Messiásnak egyetlen szava elég volt az ördögök kiűzéséhez, a vakok szemeinek megnyitásához, vagy épp Isten legmélyebb igazságainak megmutatásához.
Vajon tovább adható-e ez az erővel és hatalommal való tanítás? Igen! Jézus Krisztus értünk vállalt áldozata lehetővé tette, hogy minket is eltölthessen a Szentlélek, a Dünamisz, és minket is felkenjen erővel és hatalommal, hogy körül járva, jót cselekedhessünk… Október 1-én kezdődik a missziós hónap, ezért most különösen is imádkozzunk ezért a kegyelemért…
Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)
