Az egyházi év utolsó hetéhez érkeztünk, vasárnap Krisztus király ünnepe lesz, és jön az advent, a várakozás. Volt azonban már egy felfokozott várakozásteli időszak a Messiásra, kétezer éve. Jézus zavarba ejtő nyilváűnos működésekor ezért sokan kérdezték: Ki ez az ember?
"Egy szinte a semmiből, egy jelentéktelen galileai kis faluból, Názáretből jött egyszerű ember lép a színre a Római Birodalom eldugott, poros provinciájában, és tanításával, tetteivel felforgatja a világot. Nyilvános működése idején a falvak és városok lakói éppúgy, mint az írástudók és a nép vénei tanácstalanul kérdezgették: ki lehet ez az ember? „Heródes, a negyedes fejedelem, hallott mindarról, ami történt és nyugtalanság fogta el. Némelyek azt mondták: János támadt föl halottaiból. Mások pedig: Illés jelent meg. Ismét mások: A régi próféták közül támadt föl valamelyik. Heródes így töprengett: Jánosnak fejét vétettem. Ki lehet ez, akiről ilyeneket hallok? És látni akarta őt.” (Lk 9, 7-9)
És mintha maga Jézus is titkolózna, az őt kérdezőknek talányos válaszokat ad, példabeszédekben szól, azt kéri, hogy a tettei alapján maguk döntsék el, ki lehet ő. Ugyanakkor ez a hallgatás mintha nem vonatkozna mindenkire. A szamáriai asszonynak a kútnál felfedi, hogy ő a messiás, Péter apostol megvallására – Te vagy a Krisztus -, áldással válaszol, amikor pedig elfogása után a főpap kényszeríti, szintén felfedi magát, ugyanazokat a szavakat használva, amiket Mózes is hallhatott az égő csipkebokorból: Én vagyok. „A főpap folytatta: Esküvel kényszerítelek az élő Istenre: mondd meg, te vagy-e a Messiás, az Isten fia? Én vagyok, felelte Jézus.” (Mt 26, 63-64)
Márk evangéliuma egyenesen azt sugallja, hogy csak Jézus halála után értik meg valójában az emberek, hogy kit feszítettek keresztre – először a pogány római százados, aki közelről figyelhette a keresztre feszített agóniáját: „Mikor a százados, aki vele szemben állt, látta, hogy így kiáltva kiadta a lelkét, ezt mondta: Ez az ember valóban Isten Fia volt.” (Mk 15, 39)
Ha mindez igaz, akkor még inkább felerősíti azt a kérdést, vajon, miért csatlakoztak hozzá olyan sokan, miért követték, éltek vele több éven keresztül szinte családi közösségben? Hiszen tanítani sokan tanítottak Izraelben, gyógyítók és ördögűzők is voltak mások is, és még csodatévők is akadtak. Az evangéliumokból azonban valami sokkal fontosabb is kitűnik, ez pedig Jézus magával ragadó személyisége.
A keresztény hit a názáreti Jézust egyszerre tartja tökéletesen Istennek és tökéletesen embernek. Ez a teológiai igazság azonban még nem teszi érthetővé számunkra, miért volt olyan vonzó Jézus a kortársai számára. A nagy csodák, látványos gyógyítások és jelek vonzhatnak csodálókat, de nem teszik vonzóvá a személyiséget és nem alakítanak ki tartós szeretetet a követőkben. Márpedig Jézust szerették tanítványai, ragaszkodtak hozzá a nehézségekben is, a nők közül pedig valószínűleg néhányan szerelmesek is voltak belé. A következőkben Jézus személyiségének olyan alkotó-elemeiről lesz szó, amelyek közelebb visznek minket e titok megfejtéséhez."
(Részlet Sípos (S) Gyula: Jézus Krisztus élete című könyvéből. lásd bővebben: http://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink )
