Nem, sajnos Jézus közeledése felénk nem azt jelenti, hogy úszunk a boldogságban, óriási élmények érnek minket és minden kisimul körülöttünk. Épp ellenkezőleg, a Szentírás és Jézus szavai – de a történelmi tapasztalatok szerint is -, Isten közeledtével fokozódik a zárzavar. (A 18. zsoltár egyenesen azt mondja, hogy Isten „sötétséget tette rejtekhelyévé; sátora körülötte a sötét felhők és sűrű fellegek”.) Próbáljuk megérteni, miért van ez így…
Van egy nagyon jó történet az evangéliumokban, ami segít megértenünk ezt a zűrzavaros Eljövetelt (adventet). Jézus bemegy a zsinagógába, és tanítja az embereket. „Volt a zsinagógában egy ember, akiben tisztátalan gonosz szellem lakott. Ez hangosan felkiáltott: Hagyj békén! Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje.” (Lk 4, 33-34) Ez a zsinagógában lévő ember valószínűleg nagyon rendes, vallásos zsidó ember volt, csak épp az élete bizonyos területe a gonosz lélek befolyása alatt állt. Ettől még nyugodtan be tudott menni a zsinagógába, ahogy mi mindannyian be tudunk menni a templomba, miközben békésen együtt élünk kedvenc bűneinkkel. De amikor Jézus eljön, Isten világosságát és szentségét már nem tudja elviselni az emberben lakó gonosz lélek, ezért megnyilvánul, azzal a céllal, hogy zavart keltsen és Isten munkáját megrontsa. (Ez esetében hasztalanul, mert Jézus kiűzi az ördögöt, és megszabadítja a férfit a megkötözöttségéből.)
Így van ez most is, személyes életünkben is és társadalmi, világméretekben is. Hiszen a világ át- és át van szőve mindenféle vággyal, akarattal, „a szemek kívánságával, a test kívánságával és az élet kevélységével”, és a gonosz lelkek sokféle megkötöző hatalmával, amivel uralmukat fenntartják fölöttünk. Amikor azonban Jézus közeledik, „kitör a háború”, szimbolikusan, de valóságosan, mert a gonosz lélek se engedi el csak úgy magától a foglyait, és persze mi magunk se szakadunk el olyan könnyen rossz hajlamainktól.
Jézus bevilágít szívünk sötétségébe, és amit megmutat nekünk, az nem esik olyan nagyon jól nekünk. (Hát még, ha Isten esetleg egy másik embert használ arra, hogy minket szelíden intsen, óvjon és buzdítson…) Szembenéznünk önmagunk gyarlóságaival nem kellemes, ámbár felettébb szükséges és hasznos. Szembenézni közösségünk, kedvenc pártunk, egyházunk és hazánk gyarlóságaival, rossz döntéseivel, hasonlóan kellemetlen. (Jézust keresztre feszítették, mert inteni merte az embereket, hogy hagyják el hamis útjukat, és ha mi nem is jutunk ilyen sorsra, de ha vállaljunk az igazság kimondását - még ha a legszelídebb és legtapintatosabb módon is -, a kellemetlenségeket mi sem kerülhetjük el.)
Adventi várakozásunk tehát nem pusztán egy örömteli várakozás Jézus eljövetelére – természetesen az is, hiszen nem csak várakozunk, hanem be is teljesedünk vele, mert itt van közöttünk -, hanem küzdelem és harc is azért, hogy bennünk és körülöttünk a jó győzzön a rossz felett, az igaz a hamis felet, Isten Szentlelke a gonoszság minden ereje felett.
Amikor Jézus a második eljöveteléről beszél, az összeomlás képeit hozza: háborúk, természeti csapások… a gonosz lelkek által inspirált struktúrák megrendülnek, összeomlanak, hiszen a sátán is beveti minden fegyverét, minden pusztítást felfokoz és semmit sem enged el magától, ha csak rá nem kényszerül. Jézus azonban azt mondja: „amikor ezt tapasztaljátok, emeljétek fel fejeteket, mert közel van a ti megváltástok!”
Ha tehát most ilyen küzdelmet tapasztalunk meg életünkben, örvendjünk, mert azt jelenti: Jézus közeledik, jön felénk, hogy kiszabadítson, gyógyítson, újjáépítsen… mert mindig Istené az utolsó szó! Isten győzedelmeskedik, és még a világ végén is „új eget és új földet várunk…”
Imával és szeretettel: Sípos (S) Gyula (www-szeretetfoldje.hu)
