Ha örömöt akarunk szerezni valakinek, nem szoktuk azzal kezdeni, hogy a hibáiról beszélünk. Úgy tűnik azonban, mintha Isten nem értene velünk egyet ebben a dologban, szerinte az Örömhírt a bűnbánattal kell kezdeni… Mielőtt rátérnénk arra, mit is jelent a bűnbánat-tartás, megtérés, érdemes erről a vallások között egyedülálló módszerről és követelésről beszélni néhány szót.
Ha körülnézünk az ókorban bevett, vagy akár a ma elfogadott, népszerű és/vagy kultúra alkotó vallások között, azt tapasztalhatjuk, hogy egyikük istene (ha van olyan) vagy istenségei sem követelnek és vágynak arra, mint a Biblia Istene. A görög, hindu, germán istenek, a természeti népek törzsi szellemei vagy bármely más hiedelemvilág szellemi lényei áldozatot, tiszteletet, alávetettséget követeltek – de bűnbánatot, személyes és kölcsönös szeretetet nem! Bár bizonyos bűnökért mindenütt áldozatot kellett bemutatni, ki kellett engesztelni a fennvalókat, különösen ha az istenséggel szembeni vétekről volt szó, az engesztelés aktusa nem kötődött ahhoz az elváráshoz, hogy az áldozatot bemutató személyes szeretetet és bűnbánatot tanúsítson.
Egy hajós bemutathatott áldozatot azért, hogy nyugodt útja legyen a tengeren, s ha viharba került, akkor hihette azt, hogy az valami bűne miatt van, amivel megsértette a tenger istenét, hajlandó volt akár újabb áldozat bemutatására is, lehetett kétségbeesett, retteghetett a halálfélelemtől, kimutathatta feltétlen imádatát a tenger istene felé – még akár gyilkosságra is hajlandó volt, ahogy Jónás könyvében olvashatjuk -, és persze bánhatta is bűnét, ha tudta, értette, hogy van neki olyan , de ez utóbbi nem volt elvárás. Hogyan is lehetett volna, amikor ezek az istenségek éppoly bűnös életet éltek, mint a halandók? Viszálykodtak, megcsalták egymást, hazudtak és háborúskodtak, pártoskodtak, öltek – ugyan milyen jogon kérhették volna számon követőiktől, hogy ezeket ne tegyék?
Tegyük hozzá, hogy ezek az istenségek híresen közömbösek voltak az egyes emberek élete iránt. Fent lakomáztak égi helyükön ( az Olümposz hegyén, a Walhallában, stb.) és bizony nagy zajt kellett csapni ahhoz, hogy figyelmüket lefelé fordítsák…
Milyen más Izrael Istene, aki személyes kapcsolatot igényel! Ozeás próféta elképesztő módon a szerelmesek együttlétéhez hasonlítja, ahogy az Úr vágyódik a népe iránt, és amilyen szorosan együtt kíván lenni velük. Már az Ószövetségben úgy mutatkozik be, mint féltékenyen szerető Úr és jó pásztor, aki mindenben gondot visel nyájára.
Ennek az Istennek fáj a közömbösség és sérti a bűn. Ő maga nem követ el bűnt és semmi más nem is választhatja el Őt az embertől, csak a bűn, az emberek bűnei. Ezért Istenhez közeledni csak úgy lehet, ha félre tesszük a kettőnk között lévő akadályt, bűneinket. Isten pedig nem azért mutat rá ezekre, hogy megalázzon, zsaroljon, ajándékot kényszerítsen ki, hanem épp ellenkezőleg, hogy felszabadítson, hogy minden zsarolás, elnyomás, minden félreértés eltűnjön kettőnk kapcsolatából!
A népek istenei nem azért hamis istenek, mert más valláshoz tartoznak és ezért ezt mondjuk róluk, hanem azért, mert benne maradnak a bűn világában és abból nem is akarnak kikerülni. Imádatot és csodálatot várnak, hatalmuk elismerését és alávetettséget, adományokat és engesztelést – de hogy mi van az ember szívében, azzal édeskeveset törődnek. (S ha igen, csak annyiban, amennyiben ez elősegíti kultuszukat.)
Jézus Krisztus Istene épp ellenkezőleg: nem akar hatalmat – amúgy is minden hatalom az övé -, nem akar csodálatot és kultuszt, ellenben személyes kapcsolatra vágyik, és megmutatja, hogy nem mi szolgálunk neki, hanem mindmáig Ő szolgál felénk. Fenntartja az életet, gyógyít és szabadít, ahogy ezt Jézus Krisztus nyilvános működésével bizonyítja.
Az az Örömhír, hogy Isten ilyen, és Ő közeledik. Ha találkozni szeretnék vele, akkor el kell gördítenem az útból a kettőnk között lévő akadályt – és csak én tudom elgördíteni, mert az én szívemben, személyiségemben, hajlamaimban vert gyökeret -, azaz a bűnt. „Eljött az idő, közeledik Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az Örömhírben.”
De mit is jelent pontosan az, hogy „megtérni”?
Sípos (S) Gyula (www.szereetfoldje.hu)
