A Szentírásban a megtérésre való felhívás elhangzik úgy is, hogy tartsunk bűnbánatot és úgy is, hogy változtassuk meg gondolkodásmódunkat, újuljunk meg, forduljunk vissza Isten felé, illetve szülessünk újjá. Ez azt is jelzi, hogy megtérni többféleképp is lehet – most erre mutatunk néhány példát.
Az evangéliumokban a leggyakoribb a Jézussal való találkozáskor történő megragadottság, amely az egész személyt – gondolatilag, érzelmileg -, szinte kikerülhetetlenül Isten felé fordítja. Andrásnak Keresztelő János mutatja meg Jézust – „Íme az Isten báránya…” (Jn 1, 29), mire ő Jézushoz csatlakozik, elfogadja meghívását és nála tölti az éjszakát. Másnap lelkendezve megy testvéréhez, Simon Péterhez: „Megtaláltuk a Messiást”! (Jn 1, 41)
Ez történik Nátánáellel is, amikor találkozik Jézussal. Érdekes, hogy itt először Jézus tesz tanúságot róla – „íme egy igaz izraelita” -, s amikor Nátánáel rákérdez, hogy miért mondja ezt, és Jézus egy olyan dolog ismeretével válaszol, amiről csak Isten tudhat, felkiált: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!” (Jn 1, 49).
Ez a fajta megragadottság nem bűnbánati, gondolati vagy érzelmi aktus, bár azok ezt követni fogják. Amikor én huszonöt évesen megtértem egy kis katolikus karizmatikus közösségben, az ugyanilyen megragadottság hatására történt. Ott voltam, és egyszerre „rájöttem”, megértettem egész lényemmel, hogy Isten van, és szeret engem. Hetekig a föld felett jártam és úsztam az örömben – valóban Örömhírré vált számomra az Evangélium -, s közben lassan realizálódott bennem az is, hogy mi mindennel jár még együtt a megtérés: a bűneim felismerésével és megvallásával, a gondolkodásmódom megváltozásával, stb.
Természetesen ez a fajta megtérés élmény inkább felnőttekre és a nagy sötétségből érkezőkre jellemző, a személyes találkozás valósága azonban azonos. Nagyon jó, hogy gyerekeink rendes, erkölcsös, vallásos nevelést kaphatnak, hittant tanulhatnak és komoly ismereteik lehetnek Isten országáról. Ám ez a szilárd tudás is lehet személytelen, a gyermek is lehet inkább az elvárásoknak engedelmeskedő, szabálykövető, s neki is szüksége van arra, hogy személyesen találkozzon Istennel („az én Istenem bensőmből vezérel engem…”). Lehet, hogy ez a találkozás nem lesz olyan drámai élmény, mint annál, aki nagy bűnökből szabadul – és hála Istennek, hogy ezeket nem követték el! -, de azért nem kevésbé fontos és mély. Sok papi és szerzetesi hivatás virágzik ki így az áldott, gondosan megművelt talajból…
Péter apostol pünkösdi beszédében a Jézussal való személyes találkozást az emberek gondolkodásmódjának helyes útra terelésével és a bűnbánat meghirdetésével készíti elő, nem is eredménytelenül. Amikor Saul a damaszkuszi úton lovagol, a keresztények után kutatva és őket üldözve, Jézus őt is oly módon szólítja meg, hogy belássa korábbi tévedését és helyes felismerésre térjen, Saulból Pál, Krisztus üldözőjéből Krisztus apostola legyen.
Ahogy Pál életében, úgy a mi életünkben is - ha szükséges -, Isten egészen drámai helyzetet alakíthat ki, hogy végre észhez térjünk és belássuk, ha így folytatjuk, utunk menthetetlenül tragédiába torkollik. Mennyi megtérés történik, amikor az emberek végül, a sötétség mélyén Istenhez kiáltanak! „A mélységből kiáltok hozzád Uram!” (Zsolt 130) Milyen drámai, amikor Illés – aki eddig magát a többiek felé emelte, hiszen ő „a próféta” -, a pusztába futva végül bűnbánatot tart, elismerve: „Én sem vagyok különb atyáimnál”(1Kir 19, 4)
A megtéréshez és a még mélyebb megtéréshez tehát olykor az vezet, hogy szembesülünk saját esendőségünkkel, bűneinkkel és rádöbbenünk, hová jutottunk önigazult énünkkel. Jó példa erre Simon Péter, aki jó szakember volt, egy halász-bokor vezetője, családfő, aki tisztában volt saját értékeivel. Azt is tudja, hogy amire Jézus kéri – hogy vessék ki a hálóikat a tavon -, az értelmetlen, hisz ilyenkor már elnyugszanak a halak, üres lesz majd a háló… De mi történik, amikor a háló annyi hallal telik meg, hogy szakadozni kezd? A halászmester rádöbben, hogy olyan Mester előtt áll, aki előtt az ő tudása, tapasztalata nem több hiábavalóságnál: „Ennek láttára Simon Péter Jézus lábaihoz borult és így szólt: Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!” (Lk 5, 8) Jézusnak a célja azonban nem az, hogy keserűségbe, meddő önmarcangolásba taszítson minket. A bűnbánatra és megtérésre való hívást mindig az új élet, a megújulás ajánlata követi, ahogy itt is: „Jézus pedig így szólt Simonhoz: »Ne félj! Ezentúl már emberek halásza leszel.” (Lk 5, 10).
Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)
