Vasárnap délután már arról gondolkodtam, miről írjak hétfőn az Ehetiben? Az ukrajnai háború égető gond, de arról épp eleget posztolok, meg is kapom érte a magamét, kell ezt még ragozni? Esetleg írjak valami felemelőt, buzdítót? Mégis csak a Szeretet földjét akarjuk építeni… aztán az esti misén az áldozás utáni csendben ezt hallottam a szívemben: Szánom ezt a népet…
E szavakról írhattam volna egy keserű szöveget, hiszen nagyon jól el tudom képzelni, ahogy Isten néz minket, az ostoba ideológiákkal elsötétített értelmünket, felkorbácsolt vágyainkat és indulatainkat, háborúskodásainkat a körülöttünk élőkkel, és ezt az egész szétgyalázott bolygót… de azt hiszem, nem azért sugallta ezt a néhány szót a szívembe Jézus a Szentlélek által, hogy én is tovább búsítsam az amúgy is szorongókat.
A szívemben hallott szavakról először azt gondoltam, hogy arról az igéről van szó, amit Jézus a második kenyérszaporítás alkalmával mondott a tanítványoknak. Amikor azonban megnéztem a Bibliámban, rájöttem, hogy ott a „szánom” helyett a „sajnálom” kifejezés áll, legalábbis a katolikus fordításokban: „Sajnálom a tömeget, mert íme, már három napja velem vannak, és nincs mit enniük.” (Mk 8, 2 – két protestáns fordítás viszont a „szánakozom” kifejezést használja a „sajnálom” helyett).
Ez így rendben is lenne, jó megfejtés ez, hiszen Jézus irgalmas szívéről van szó, amivel gondot visel ránk, majd a történet folytatásában behívja a tanítványait is a szolgálatba, mintegy ráterheli a szívükre az emberek gondját („ti adjatok nekik enni”), miközben kegyelmével kíséri munkájukat és a csodás kenyérszaporítással megsegíti az tömeget. Hiszen ezt akarja most is, erre biztatja most is tanítványait, követőit, hogy nyíljon meg a szívük az emberek gondjaira és segítsék meg őket imával, szeretettel, tetteikkel, anyagi és lelki javaikkal, ki-ki tehetsége, lehetősége és hivatása szerint.
Isten hív minket és megadja kegyelmét a megvalósításhoz is. Bárcsak szívünkre vennénk Isten fájdalmát! Akkor égne a szívünk, hogy Isten országát, a Szeretet földjét olyan erővel hozzuk le a földre, ahogy Jézus imádkozta: Jöjjön el a Te országod! Legyen meg a Te akaratod! Amint a mennyben, úgy a földön is…
Ahogy azonban nézegettem, böngésztem, keresgéltem a szó után a Szentírásban, elém került Zakariás próféta könyve az ószövetségből. A tizedik fejezetben az Úr arra biztat, hogy tavasszal kérjünk esőt – ami konkrétan is igaz most, aszály idején -, de lelkileg is, a Szentlélek esőjére gondolva, mert ez a bibliai prófétai „késői eső” (a Szent István társulat így is fordítja), az utolsó időszak nagy Szentlélek-áradása. Az egész fejezet egy nagy diagnózis a bűnökről és a megújulásról. A hatodik versben pedig ott a „szánom” kifejezés: „És megerősítem a Júda házát, és a József házát megsegítem, és visszahozom őket, mert szánom őket, és olyanokká lesznek, mintha el sem vetettem volna őket; mert én vagyok az Úr, az ő Istenök, és meghallgatom őket.” (Zak 10, 6)
A zakariási prófécia csodálatosan kiegészíti Jézus szavait! A kettő együtt igaz: Isten kezdeményez, Isten kísér és Isten valóra vált – és mi hisszük ezt és igent mondunk erre! „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom (a remélt dolgok bizonyossága), és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” (Zsid 11,1)
Igen, hisszük, hogy nem a sötétségé, nem a pokol erősségeié az utolsó szó! Hisszük, hogy Isten a történelem ura is, a mi korunk ura is, hisszük, hogy a gyötrelmek ideje megrövidíthető és elkerülhető, ha Isten népe beleáll a munkába, elfogadja az Úr felajánlott segítségét és kegyelmeit, visszatér hozzá és a Szentlélek erejével él és cselekszik.
Zakariás 10. fejezetének utolsó sora ez: „Az Úr lesz az erejük, dicsőséget szereznek nevében – mondja az Úr.” (Zak 10, 12)
Kérünk Uram, add meg a Te erődet, a Szentlélek erejét, hozd el a bűnbánat és megújulás idejét, a békességet és a gyógyulást, a szabadulást és az életrendezést nekünk és az egész világnak! Így legyen, ámen.
Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)
