Az Ószövetség még a teljes tiltás oldalán áll. Ez érthető is, hiszen a meghalt emberek lelkei a Seolban voltak, ítélet előtti állapotban. A halottak szellemét kérdezők így csak démoni csalás áldozatai lehettek. Ráadásul a „holtak kérdezése” egyike volt azon okkult praktikáknak, amelyek teljesen idegenek Isten természetétől. Mózes törvényében világosan beszél:
„Ha bevonulsz arra a földre, amelyet az Úr, a te Istened ad neked, ne tanuld el az ottani népektől az utálatos dolgokat. Ne akadjon közted senki, aki fiát vagy lányát arra készteti, hogy tűzön menjen át; aki jövendőmondásra, varázslásra, csillagjóslásra vagy boszorkányságra adja magát; aki bűbájosságot űz, szellemet vagy lelket kérdez; aki halottat idéz. Mert aki ilyet tesz, utálat tárgya az Úr szemében; az Úr, a te Istened emiatt az utálat miatt űzi el ezeket a népeket előled.” (MTörv 18, 9-12)
Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy már az Ószövetség idején is vannak nagy kivételek – ezek azonban „különítéletet” és a Seol kikerülését is jelentik. Hénok az „Úrral járt” és elragadtatott elé. Illést Isten tüzes szekere ragadta el, Mózesnek testéért pedig „az angyalok harcoltak az ördögökkel”. Így ők Isten királyságának polgárai lehettek – ezért van az, hogy Jézus az átváltozás hegyén Mózessel és Illéssel beszélgethetett: „Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük, arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény. S íme, megjelent nekik Mózes és Illés, és beszélgettek vele.” (Mt 17, 1-3)
Jézus Krisztus megváltó művével pedig megnyílt a szabad út a mennybe. A szentírás szerint Jézus a „fej”, s az Ő „teste” az Egyház, mégpedig hármas értelemben: a „megdicsőült egyház” – azok, akik már feljutottak a mennybe; a „küzdő egyház” – itt a földön; és a „szenvedő egyház” – akik még a tisztítótűzben vannak.
A Jelenések Könyve pedig világosan bemutatja az angyalok és szentek küzdelmét és közbenjárását a még földön élőkért. Ezért azt tudjuk mondani, hogy Krisztus testében lehetséges a kapcsolat a földön élők és a már elhunytak között. Ezzel azonban nem lehet visszaélni, okkult, mágikus praktikákkal kihasználni! A szabad út Krisztus testében csakis „hit által” lehetséges. Imában kérhetjük a szentek segítségét, s bízhatunk benne, hogy azt meg is kapjuk. Jósolgatni, kíváncsiskodni, „szellemi tapasztalatokat gyűjteni”, „lelkekkel társalogni” azonban nekünk szigorúan tilos éppen azért, mert könnyen démoni hitetés áldozatává válhatunk!
Még egy esetben elmondható, hogy van kapcsolat az élők és elhunytak között. Mivel a családokat és nemzedékeket lelki-szellemi szálak is összekötik, megtörténik, hogy ezek a szálak a halál után is összefűzik őket. (A kiengesztelődés hiánya, a vádolás, nemze-dékeken át ható lelki sebek és a gonosz lélek megkötözöttségei.)
Bizonyos szellemi okokra visszavezethető testi-lelki betegségek esetén olykor csak akkor történik meg a szabadulás és gyógyulás, ha a már tisztítótűzben lévő személy is képes „elengedni” a még köztünk élőket. Ezért jó dolog imákat, szentmisét, stb. felajánlani a tisztítótűzben szenvedő lelkekért, hogy minél előbb szabadulhassanak. Az ő szabadulásuk elhozza aztán a mi gyógyulásunkat is.
A fent elmondottak miatt, ha úgy érezzük, hogy egy elhunyt szerettünk kér minket valamire, mindig nagy óvatossággal kell eljárnunk, és csak krisztusi módon csele-kedhetünk. Ha kísértés vagy démoni hitető kísérletezik velünk, s erre imádságban válaszolunk, előbb-utóbb eltakarodik, mert az Istenbe vetett szeretet és bizalom „égeti” őt!
