Ezt a szöveget hat évvel ezelőtt írtam le, aktualitásából sajnos mit sem vesztett. Bizonyos körülmények arra késztettek, hogy most újra elővegyem a dossziéból és feltegyem a honlapunkra, az Eheti rovatba. Íme:
"2006-ot írunk. Augusztus 20-a megmutatta hogy nem vagyunk felkészülve a természeti csapások kezelésére. Szeptember 17-e megmutatta, hogy nem vagyunk felkészülve a társadalmi csapások kezelésére. Október 23-a pedig megmutatta, hogy (jelenleg) nem vagyunk nemzet, csak csoportocskák kusza halmaza. (No nem baj, de legalább mindenkinek igaza van – már ez is valami!)
Nálunk itthon, kis családunkban, ha ünneplünk, ha vendég jön, kitakarítunk, rendet rakunk, félretesszük nézeteltéréseinket, a nagyobb cél érdekében. Hiszen csak nem ronthatjuk el a gyerek születésnapját, vagy a nagyi látogatását! Ez még akkor is így van, ha utána mindenki visszavonul a maga sarkába duzzogni. (Mert hát nálunk is előfordul, hogy ötünknek néha hat igazságunk van – de azért mégiscsak egy család lennénk…)
Nincs erre a betegségre semmilyen patikaszer. Ezen csak egy egyszerű felismerés segíthetne – de hogy mi ez, azt én most a jó öreg Baal Sém Tóv történetével szeretném megértetni. Ő a zsidó haszidizmus atyja és nagyhatású prófétája volt. Hatalmas csodákat tett, szinte félistenként ragyogott társai között. De nem ezért idézem őt ide, csodák mindenhol léteznek. Hanem azért, amit egy caddik (vallási vezető) ezt mesélt róla:
„A Baal Sém Tóv azt várta, hogy Illéshez hasonlóan majd ő is förgetegben fog fölmenni a mennybe. Amikor felesége meghalt, így szólt: - Azt vártam, hogy Illéshez hasonlóan viharban fogok fölmenni a mennybe. Most azonban, hogy már csak egy test fele vagyok, ez már nem lehetséges.”
Hogy még jobban szájbarágjam: amíg egy nemzet fele azt hiszi, hogy magában is felépülhet, ez lehetetlen…"
Így van ez.
Sípos (S) Gyula, (www.szeretetfoldje.hu)
