Néhány nappal ezelőtt, imádság közben úgy éreztem, hogy meg kell néznem egy igehelyet a Szentírásban. Józsué könyve hatodik fejezete Jerikó városának az elfoglalásáról szól, és az igehely pedig azt írja, hogy azokat a harsonákat kell elővenni és megszólaltatni, amiket az örvendetes esztendőkben szokás használni…
(Érdekes, hogy a Szent István Társulat fordítása egyszerűen csak szarukürtökről beszél, de a Szent Jeromos Bibliatársulat fordítása – amit használok – kifejtően leírja, hogy ezek az örvendetes esztendő harsonái.)
Engem nagyon szíven ütött ez az ige. Hát nem tele vagyunk lehangoltsággal, depresszióval, világvége-várással? Hát nem mindenki a rosszra számít, válságokról beszél?
Úgy tűnik, az Úr nem erről akar beszélni.
Ha le akarjuk dönteni a mi Jerikóink falait, az önámítás, a hazugság, a gonoszságok, viszályok emelte falakat és tornyokat, akkor a reménység harsonáit kell megszólaltatnunk! Hogyan is? A hetedik napon
- a papok
- a szövetség ládájával
- a harcosokkal
- és az egész néppel együtt
- járják körül a várost, a falakat
- és szólaltassák meg a harsonákat
- az egész nép pedig törjön ki diadal-kiáltásban
- és a falak leomlanak.
Azt hiszem, mi már nem hétszer, de hetvenhétszer is körüljártuk, megrágtuk a problémákat, a falakat, láttuk milyen erősek, mozdíthatatlanok, bőven van tudásunk mindenről. De vajon mikor szólaltattuk meg az örvendezés, a reménység, a győzelem harsonáit?
Most azonban eljött a „hetedik nap” ideje!
Vannak papjaink? Vannak. Szövetségben vagyunk Istennel? Nem is akármilyenben, hanem Új Szövetségben, vérszövetségben, Jézus Krisztus értünk kiontott vére által, Isten által kötött új szövetségben! Vannak harcosaink? Imádkozó emberek, szolgáló, küzdők – vannak, már hogyne lennének.
Akkor mi maradt hátra? Az, hogy a reménység beszédét szóljuk, az örvendezés harsonáit fújjuk! Nem utólag, hanem előre, ahogy Józsué korában is előre kellett megfújni a kürtöket és csak utána omlott le a fal.
Azt hiszem, arra hív minket az Isten, hogy ne adjuk fel a reményt. Merjünk előre örvendezni, hinni és bízni az Ő szabadító kegyelmében, és cselekedjünk bátran e reménykedő, örvendező hit szerint. Ezt kellett tenni Izrael népének is. Nem volt egyszerű dolguk. Hét napon jártak a falak körül, teljes csendben. Kaptak a falakról bőven, hideget-meleget, szidalmat és gúnyt, köveket és piszkot. Volt bármi, ami a szemüket meggyőzte volna arról, hogy ezek a falak le fognak omlani és ők bevehetik a várost? Nem volt semmi láthatóan a szemük előtt – de ott volt az Isten ígérete alapján, Józsué által kidolgozott haditerv. Hittek és hitük alapján cselekedtek - Isten ígérete pedig valósággá vált!
„Örvendezzetek, igazak az Úrban, mindenkor örvendezzetek!” – ez a bibliai tanács ma is helytálló. Nekünk tehát örvendező és bizakodó lélekkel kell imádkoznunk, szolgálnunk, cselekednünk – ki-ki a maga helyén és területén -, mert Isten megígérte nekünk a falak leomlását, a megújulást, a megszabadulást!
Ilyen, örvendezéssel, reménnyel és győzelemmel teljes új esztendőt kívánok mindenkinek. Kalandra fel!
Imával és szeretettel: Gyula
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
