Persze így csak a modern politikai irodalomban hívják és ajánlják különösen a választási küzdelmek idején. A lejárató kampány bevett és elfogadott eszköz lett – régen ezt hazugságnak, befeketítésnek, rágalomnak hívták és erkölcstelennek tartották. Természetesen minden kor és kultúra ismerte ezeket a fogásokat, a Bibliában az első leírása rögtön az ember megteremtése után történik. Az első karakter-gyilkosságot a sátán követi el, amikor Istent kicsinyesnek, önzőnek és hazugnak festi le, azaz pont olyannak, amilyen ő maga. Milyen szomorú, hogy a karakter-gyilkosságról nem csak, mint a múlt ködébe vesző gyakorlatról vagyunk kénytelen beszélni, hanem mint napjaink eleven és egyre népszerűbb gyakorlatáról, amelyiket minden politikai oldal nagy kedvvel gyakorol.
A legtragikusabb karakter-gyilkosság elszenvedője Jézus Krisztus volt. Ő mindenkivel jót tett, tökéletesen szerette Istent és embertársait – ezért aztán kibírhatatlanná vált azok szemében, akiknek életvitelével szemben mintegy eleven vád volt a léte. Ezért aztán elmondták mindennek: falánk és borissza embernek, aki a bűnösök barátja, prostituáltakkal együtt élő, törvényszegő embernek, aki ráadásul a Római Birodalom ellen lázít. A karakter-gyilkosság olyan sikeres volt, hogy mire Jézus Krisztust Pilátus elé vezették, majd a rabszolgáknak és gyilkosoknak szánt legsúlyosabb kivégzési móddal keresztre feszítették, anyján és két tanítványán kívül senki sem maradt mellette.
A cél kimondva-kimondatlanul ma is ugyanaz – a másik fél megsemmisítése. Ennek érdekében szabad lejáratni, koholt vádakkal feljelenteni, megrágalmazni, hírbe hozni, anyagilag, testileg-lelkileg ellehetetleníteni. Az amerikai választási kampányokban a XX. század második felében fedezték fel újra a negatív kampány és a karaktergyilkosság erejét. A republikánus párt néhány ásza szinte tökélyre fejlesztette – persze a demokraták se voltak kispályások ebben -, innen vette át a magyar jobboldal is, egyre csiszoltabb módon alkalmazva azt. A baloldalnak nem kellett ilyen messzire mennie: a sztálinista hagyomány eleven maradt a kádári időkben és azután is. Ehhez jönnek még a mindkét oldali összeesküvés-elméletek, kirekesztések és kiátkozások, amelyeknek egyetlen valóságos célja a bűnbak megtalálása, kiűzése – a felelősség áthárítása -, valamint pozícióinak, javainak megszerzése.
Cél lehet a valóság teljes átírása is a politikai győzelemért - aztán van amikor sikerül a valóságot elhazudni, van amikor nem. Emlékszünk még arra a szerencsétlen választási kampányra, amikor a gazdasági fellendülés, 13. havi nyugdíj bevezetése, stb. idején a jobboldal vezető pártja azzal próbálkozott, hogy „Rosszabbul élünk, mint négy éve”? Akkor nem jött be. Azt is látjuk, hogy mostanra az ellentábor démonizálása – amitől egyébként mi magunk is démonivá válunk – szinte befejezett tény. Így van ez: amit mi megteszünk, azt velünk is megteszik. Ha mi kirekesztünk, minket is kirekesztenek. Így válunk épp most Európa fekete bárányává, diktatúrává – rá se ismerek országunkra…
Jézus Krisztus tanítása érvényesebb, mint valaha: minden szavunkért felelnünk kell, ha máshol nem, hát Isten előtt – és ott nem tudjuk majd kimagyarázni magunkat, ott vége a mellébeszélésnek, a „hasznossági szempontoknak”. Igazat mondtál, vagy hazudtál?
A hegyi beszédben a „Ne ölj” parancsáról beszélve Jézus azt mondja, hogy aki rosszat mond a másik emberről, azt már törvényszék elé kellene állítani mint gyilkost, aki pedig azt mondja a másikra, hogy bolond, az méltó a pokol tüzére.
„Így beszéljetek inkább: az igen igen, a nem nem. Ami ezenfelül van, a gonosztól való.” (Mt 5, 37)
Mennyire szeretném látni, hogy lenne legalább egy olyan társulás, amelyik nem a másik lejáratásában, megbélyegzésében látja a győzelem esélyét! Amelyik igazat és csak igazat akar mondani – tudom, hogy ez nem praktikus és a negatív üzenetek jobban „átmennek” és megragadnak az emberek fejében, és mégis! -, amelyik nemet tud mondani minden visszaélésre, kihasználásra, amelyik nem „minden áron” akar győzni… persze lehet, hogy ez lehetetlen.
Akkor viszont elvesztünk.
Ez a gyakorlat ugyanis megfertőzi az egész társadalmat, a munkahelyeket, a családokat hazugsággal, viszállyal – és ennek a vége mindenképpen a szétesés, az összeomlás.
Most még nem elkerülhetetlenül.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
