Már gyermek koromban is elég kritikus szemléletű voltam, kamaszként kibírhatatlan kötekedővé váltam (csakis az igazság érdekében, aminek persze tökéletesen birtokában voltam). Egyszóval mindig is hajlamom volt rá, hogy inkább a negatívumokat, a hibákat lássam – tökéletes út a vészmadárkodás és világvég-próféta szerepkör felé. Épp ezért figyelnem kell arra, hogy a saját előzetes beállítódásom ne befolyásolja értékítéletemet. Főleg igaz ez napjainkra, amikor olyan könnyű sötét jövőt felfesteni – pedig milyen nagy szükség lenne a világosságra és a reményre!
Időről időre lankad az éberségem – aztán ír valaki egy levelet, hogy már nem szereti olvasni a honlapunkat, mert túl sok rajta a negatív hír, vagy megkérdezi egy ember, hogy miért olyan komor az arcom – és rádöbbenek, hogy már megint engedtem a belső beállítódásomnak, ami se nem túl krisztusi, se nem túl egészséges, viszont jól el lehet benne dagonyázni.
Igaz, hogy ami a pesszimizmust illeti, a világ könnyedén a kezünkre játszik. Nehéz bizakodónak lenni, ha a saját szemellenzőnkön keresztül olvassuk, hallgatjuk, nézzük a híreket: gazdasági válság, ökológiai válság, morális válság, háborúk és összeomlások, manipulációk, technikai csodák a „Nagy Testvér” kezében… a bibliai jövendölések köszönnek vissza, világi nyelvezetben. De vajon észrevesszük-e a válságok leküzdésére mozgósított, fordított emberi energiákat, pénzt, időt, tehetségeket?
A ’70-es években már azt jósolták, az ezredfordulóra kifogy az olaj, túlnépesedik a Föld és nem tudjuk táplálni a következő nemzedéket. A ’80-as években már az atomhaláltól féltünk, a savas esőtől és az ózonréteg eltűnésétől. Aztán most, húsz-negyven év múltán azt láthatjuk, hogy még mindig van olaj, még mindig elég lenne az étel a világ valamennyi emberének (az elosztással van a baj, nem a termeléssel) és a Föld bizonyos részein már nem a túlnépesedéssel, hanem az elöregedéssel van gond. Hogy az öko-katasztrófa legalábbis helyenként visszafordítható volt és az atomhalál is elmaradt. Nem mintha már megoldottunk volna bármit is e nagy problémák közül, de legalább látszik, hogy e problémák megoldhatóak lennének, ha…
A rendszerváltás idején is egyszerre éledt fel a remény és erősödött fel a világvége-várás. A remény pedig a korszakváltás reménye – mert ez utóbbi pozitív dolgot is jelenthet. Hiszen egy „új kor” nem csak „new age” lehetne a maga hókusz-pókuszaival, hanem egy Krisztus által megújított világ is. Vagy legyünk szerényebbek: egy „esze használatára eljutott” emberiség gondos munkája által unokáinknak megőrzött világ.
Nem könnyű bizakodónak lenni evilág sötét háttere előtt. Nem könnyű bizakodónak lenni ma Magyarországon. Nem könnyű nekünk se bizakodónak lenni, mert szolgálatunk során pont a betegekkel, nyomorgókkal, szükséget szenvedőkkel, az emberileg szinte megoldhatatlan problémák találkozunk. Könnyen elkövethetjük azt a hibát, hogy ezt a sötét hátteret előtérbe húzzuk és szinte már várjuk, hogy bekövetkezzék az összeomlás, a tragédia: „Lám, mi megmondtuk előre…”
Vegyük azonban észre: ha Isten nem bízna még mindig bennünk, akkor már vége lenne az egésznek. A Szentírás tanúsága szerint legalábbis akkor jön el a Vég, amikor a sátán képessé válik teljesen leuralni a földet és már semmilyen más módon nem lehet megakadályozni embergyilkos működését, mint az Ítélettel.
Most még itt vagyunk, ez pedig azt jelenti, hogy van remény! Még mindent jóra lehet fordítani, ahogy azt II. János Pál pápa hirdette és munkálta egész életében. (Zárójelben megjegyezve: még a „nagy figyelmeztetés eredeti, garabandali értelme is ezt a reményt hordozta, ötven évvel ezelőtt és ez Medjugorje üzenete is.)
A rendszerváltás óta a harmadik nagy világvégvárós hullámot éljük meg. Nem kétséges, hogy egyszer az egyik ilyen jóslat-sorozatnak igaza lesz, a dolog bekövetkezik. Az sem kétséges, hogy most is azért lehetnek ezek a jövendölések olyan hatásosak, mert a világ sötét háttere épp elég igazolást nyújt hozzájuk. Szent János evangelista szerint azonban a világ „mindmáig a gonosz uralma alatt szenved”, ezért jól gondoljuk meg, hogy milyen érveket fogadunk el tőle!
Én mindenesetre nem fogok panaszkodni, ha úgy halok meg, hogy látom a Megújulást, a Helyreállítást, látom a krisztusi embereket „a Szentlélek erejével és hatalmával” munkálkodni – és nem látom a sokadik összeomlás-jövendölést sem beteljesedni…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
