Szeretet földje - a honlap blogja

Most kezdik moziban játszani a Kassai Lajos lovas íjászról készült dokumentumfilmet, ami nem is lenne baj, ha… de sajnos ott az a bizonyos „ha”, ami miatt mégis érdemes néhány szólni róla és ennek kapcsán az ember létét mozgató „vízió” és az illúziók közötti különbségről. Az Istentől jövő vízió ugyanis megtermékenyíti az életet, míg az illúzió csapdába ejt és akadályozza a kibontakozást.
Hogy Kassai Lajosnak valóban volt és van egy mély víziója arról, hogy mit szeretne csinálni, mi mozgatja az életét, afelől semmi kétségem sincs. Az interneten fellelhető régebbi, vele készült interjúk egy nagyon szimpatikus és szerethető, céltudatos és erős akaratú embert mutatnak be, aki komoly életművet hozott létre, ami elismerést érdemel akkor is, ha azzal bizonyos pontokon esetleg nem értünk egyet. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a most vetített film Kassai Lajos helyett egy bálványt állít elénk és valami rettenetes pátosszal egy olyan – soha nem létező, ám roppant népszerű ősmagyar-nagymagyar -, szellemi valóságot akar legyűrni a torkunkon, ami engem személyesen is elborzaszt.
Nézzük először néhány példát a valós víziókra.
Az ószövetségi zsidó nép Istentől jövő víziója volt az Ígéret földje, Kánaán elfoglalása és belakása – a száműzetés után pedig visszafoglalása és újjáépítése. Ez a vízió megmozgatta képzelőerejüket és jó célra irányította akaratukat. Kibontása okosan végiggondolt stratégiát és taktikai lépések sorozatát követelte tőlük és egyben a hit útjára vezette őket.
Hasonló víziójuk volt Istentől a Messiás érkezésére való várakozás. Sajnos az idők során mindkét vízió egyre inkább megtelt pusztán emberi vágyakból fakadó elképzelésekkel. Így azok olyan – Izrael evilági nagyságáról és Istenkirályságáról szőtt – emberi és ördögi illúziókká váltak, amelyek követése meghiúsította bennük Isten ígéretét.
Isten minden népet megajándékoz olyan vízióval, ami segíti megmaradásukat. Ilyen Istentől jövő vízió volt a magyar „Szent Korona tan” is, amely a Magyar Királyság egységét szimbolizálta. Ez a tan az Árpád-ház kihalása után alakult ki és erősödött meg, amikor a belső viszályok és külső támadások okán az ország három részre szakadt. A Szent Korona – és az erre hivatkozó eszmekör és joggyakorlat – a Szent Korona népeinek élet- és sorsközösségét szimbolizálta. Ez a vízió fogta össze azt, ami a napi politikában elveszni látszott - a Szent Korona fősége alá tartozó népek életének összehangolását, közös védelmét a török ellen, törekvését az egységre, stb. (Ezt ma nyugodtan nevezhetjük a Kárpát-medence népei élet- és sorsközösségének. Tegyük hozzá, hogy akkor még nem létezett a mai értelemben vett nemzeti gondolat és nemzetállam, a politika és közjog nyelve a latin volt és még nem beszéltek se kultúrfölényről, se elűzendő népekről vagy kisebbségekről.)
A Szent Korona tan sorsán jól szemlélhetjük azt is, hogyan válik egy vízió hiábavaló illúziók halmazává. Már Trianon előtt is voltak elszakadt területek és voltak délibábos elképzelések is az újraegyesülés módjairól. De például Bethlen Gábor erdélyi fejedelem hiába álmodozott arról, hogy cseh király lesz és úgy fogja majd megszerezni a magyar királyságot és újraegyesíteni a nemzetet. Ezt a csehek nem akarták, a török és a német pedig nem engedte volna soha. Három háborújával csak az általa felvirágoztatott Erdély anyagi, lelki, emberi kimerítését érte el…
Ma a Korona szent szimbólum helyett egyik oldalról mítikus és mágikus tárggyá nőtt. Eszerint mint beavató korona – amit nem mindennapi használatra, hanem királlyá felkenésre használtak – viselőjét láthatatlanná volt képes tenni, természetfeletti energiával és hatalommal ruházta fel. A Korona az álmodozók szemében hovatovább az egész világmindenség megjelenítőjévé és minden bölcsesség kútjává vált. Attól tartok, hogy ez a szellemi vonal és a világmindenséggel való mágikus egybeolvadás illúziója vonul végig, telepszik rá a filmre. (Legalábbis az előzetesek, a netre felkerült ismertetők és kritikák ezt sugallják.) Ha ez valóban így van, akkor óriási lehetőséget hagyott ki a film! Bemutathatott volna egy férfit, aki évtizedes komoly munkával végig ment egy úton és komoly értéket teremtett – ehelyett hamis szellemi közhelyek és mágikus butaságok illusztrációjává silányította őt. Egy vízió megvalósulása helyett illúziók megerősítésére használt valakit és valamit, ami ezek szerint sohasem értett meg.
Érteni vélem én e nagy buzgalom okát és célját. Tudom, hogy bizonyos történészek és politikai irányzatok igyekeztek a Koronát is megfosztani minden szellemi tartalomtól, hogy az csak a múlt egy múzeumi relikviájává váljon. Szeretnék egész történelmünket zárójelbe tenni és megfosztani minden nagyságától. Egyik rosszal azonban nem lehet igazolni egy másik rosszat! Így csak azok közé lehet besorolódni, akik számára a magyar történelem – és a Szent Korona -, csak egy eszköz saját „szellemi” nagyságuk és hatalmi ambícióik kifejezéséhez.
Pedig milyen jó lenne, ha újra megértenénk a Szent korona vízióját! Ha újra Szeretetben tudnánk szemlélni a „Szent Korona fősége alá tartozó” országok és népek közösségét, és ez arra indítana minket, hogy keressük a kiegyezést és megértést!
Ha a vízió részeként az ökológiai egység látásmódja megerősödne és a Tisza és Duna mentén fekvő nemzetek egymás érdekeit is szem előtt tartva „gazdálkodnának” ezzel a hatalmas ajándékkal, az már óriási előrelépés lenne! Ha azok a gazdasági és kulturális szálak újraszövődnének, amelyek valamikor együtt tartották a horvát bánt, az oláh vajdát, a szász és tóth iparost a magyar nemesi nemzettel és jobbágysággal…
Lehet Nagy-Magyarországos matricát az autóra tenni, de ettől nem lesz Belgrádból újra Nándorfehérvár, nem lesz Pozsony a magyar országgyűlés helye és Fiume magyar kikötő. Nem fogunk újra rovásírással írni, nyíllal menni a repülőgépek ellen és sámánjaink se dobolják egybe ami szétszakadt (inkább még azt is tovább szakítják, ami még épen maradna). Épp Kassai Lajos mondja egy interjúban, hogy nem a múltat akarja visszahozni, hanem azt megtanulni, ahogy a régiek egyben tudták tartani azt, ami mára széteset…
Az ugyanis ma sem lehetetlen, hogy Belgrád és Pozsony, Budapest és Bukarest újra szót értsen egymással. Nem lehetetlen, hogy a nagynemzeti illúziók helyébe újra Isten víziója kerüljön a közép-európai népek életközösségéről. Nem lehetetlen, hogy újra megértsük hazánk Istentől jövő hivatását - a Szent Korona tan szépségét és időszerűségét -, és ez megtermékenyítse életünket. És ebben nekünk, magyaroknak van a legnagyobb szerepünk. Mert ha miénk a Korona, mi kaptuk, akkor miénk a felelősség oroszlánrésze is. És a lehetőség oroszlánrésze is…
Sípos (S) Gyula