Szeretet földje - a honlap blogja

Néhány nappal ezelőtt hajnalban egy álomból ébredtem fel, amiről azt gondolom, hogy Istentől jövő volt. Azt álmodtam, hogy két „valakivel” vitatkozom, akik minden Istenre utaló dolgot ki akartak törölni az életből: az oktatásból, kultúrából, stb. Élettelen arcuk volt és nagyon kemények és merevek voltak.
Próbáltam érvelni ellenük, magyaráztam, hogy az ateizmus is egy ideológia, nem létezik ideológia-mentes oktatás vagy kultúra – de teljesen reménytelennek tűnt a dolog, mindennek ellenálltak. Közben megérkezett még valaki, és azt mondta ennek a kettőnek, hogy menjenek vele, mert most fognak ítélni erről az ügyről. Én nem mehettem velük, kint maradtam. Akkor láttam, hogy nem csak én vagyok ott, hanem vagyunk még néhányan. Imádkozni kezdtük, s közben egyre többen lettünk és együtt kértük Isten segítségét.
Egyszer csak visszatértek ők hárman és azt mondta, aki magával vitte a másik kettőt, hogy megszületett az ítélet: „javatokra döntöttek” (azaz a mi javunkra). A másik kettő nagyon dühös volt, de ezt már csak egy pillanatig láttam, mert az addigra összegyűlő nagy tömeg hatalmas dicsőítő imádásban, énekben tört ki! Arra ébredtem fel, hogy én is együtt éneklek velük és magasztalom Istent nagy jóságáért…
Azt hiszem, ez az álom könnyen érthető. Tudjuk, hogy a gonosz lelkek mindent elkövetnek, hogy Isten jelenlétét kiradírozzák életünkből. Az is nyilvánvaló, hogy sokszor semmire sem megyünk az érveinkkel, okfejtésünkkel, magyarázatainkkal. (Nem könnyű ezt nekem megemészteni, hiszen magam is okoskodó, beszélő, érvelő ember vagyok, szóban, írásban, képben, ha kell, ha nem.) Amikor azonban az érveink nem segítenek, még mindig vannak szavaink Isten felé!
Ez az álom az ima, a közös ima erejéről szólt. Felhívás, hogy imádkozzunk és reménykedjünk, mert ügyeink Isten előtt vannak! Ő mondja ki a végső ítéletet - Isten népe pedig mindig közbenjárhat, mindig kegyelmet találhat nála. Soha nem szabad feladni a reményt! Isten győzelmet ad, és ez a győzelem a miénk! (Az álom engem személyesen is megerősített, hiszen több olyan „ügy” is van missziónkban, ami bőven túlnő a mi erőnkön. Isten segítsége, kegyelme és támogatása nélkül lehetetlen lenne ezekben előre lépnünk.)
A keresztény ember, a hit embere mindig imádkozó ember. Tudja, hogy nem elég önmagának, de azt is tudja, hogy Isten ott áll mögötte és mélyen hiszi, hogy imái meghallgatásra találnak.
Lehetséges, hogy ma a világ, a hazánk, az egyházunk, családjaink, közösségeink nehéz időszakot élnek át. Lehetséges, hogy a gonoszság ereje szinte megdönthetetlennek látszik. Ez azonban csak a látszat!
Isten arra hív minket, hogy legyünk türelmesek és bízó lélekkel imádkozzunk egyénileg is, közösségileg is minden probléma megoldódásáért. Imádkozzunk cselekedeteink előtt, közben és utána. Imádkozzunk, amikor minden reménytelennek látszik. Istené az ítélet, és Ő a javunkra dönt minden esetben, amikor Hozzá fordulunk - hiszen Ő a mi Atyánk! Ő azt akarja, hogy az Ő országa, a békesség és a szeretet, az igazság és az igazságosság országa kibontakozhasson bennünk és közöttünk.
„Legyen meg a Te akaratod!”
Nem szabad elcsüggednünk, elbátortalanodnunk vagy elbizonytalanodnunk. Hagyjuk a negatív beszédet, a riogatást és nyafogást. Nem a mi dolgunk, hogy a világvégéig való napokat számolgassuk, jeleket kutassunk vagy hiábavaló felhívásokkal bolondítsuk az embereket. Épp ellenkezőleg! Nekünk a reménység embereinek kell lennünk. Isten jön, és Ő velünk van. Mindig van megoldás – Isten pedig ezt velünk együtt és általunk (is) cselekszi meg.
„Istenünk, add, hogy eljöjjön közénk a Te országod, a békesség és a szeretet, az igazság és az igazságosság országa, a Szeretet földje!” És ami ehhez hasonló: „Használj engem, Uram!”
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)