Szeretet földje - a honlap blogja

Ismét Halottak napja és a Mindenszentek ünnepe - újra jönnek a felvilágosító és tiltakozó levelek arról, hogy mi nem halloween-t ünneplünk, hanem a Mindenszentek ünnepét, ami természetesen igaz. Ahogy az is, hogy ezeket általában azok olvassák, akik ezt amúgy is tudják. Régen ezt az Egyház ügyesebben csinálta.
Pál apostol Athénban – látva a rengeteg pogány istenszobrot -, megdicséri a görögök vallásosságát, hogy ezt ugródeszkának használja Jézus Krisztus örömhírének meghirdetéséhez. Ez bizony inkulturizáció volt a javából, még mielőtt ezt a kifejezést egyáltalán kitalálták volna. Később is a keresztény misszionáriusok akkor jártak el legbölcsebben, amikor az egyes pogány kultúrák fontos elemeit „megkeresztelték”, azaz átszellemítették és keresztény, krisztusi értelmet adtak neki, más részét mesés elemként hagyták tovább élni felnőttek és gyermekek szórakoztatására, a többit pedig babonaságnak ítélve szorították ki az élet eldugott, sötét bugyraiba.
Most ennek az ellenkezője történik. A pogányság inkulturál bennünket, s ehhez, úgy tűnik, akaratunk ellenére is asszisztálunk. Az történik ugyanis, hogy a régi, mesés elemek, a népi hagyományok újra „feltöltődnek” olyan szellemi tartalmakkal, amelyeket kétezer évvel ezelőtt hordoztak. A Jancsit és Juliskát megenni akaró boszorkány csak egy csúnya, rossz szereplő volt a gyermekmesében, a Luca széke csak régi népi szokás, és ha valahol Szent Iván napján tüzet ugrottak, az se volt több bohóckodásnál. Most ezek újra pogány tartalmat kapnak – mi pedig, ahelyett, hogy ezt kinevetnénk, babonaságnak neveznénk, azaz eredeti súlytalan szerepükben tartanánk, hirtelen jelentőséget és fenyegetést tulajdonítunk nekik. Nem mintha olykor nem lenne bennük fenyegetés – de mitől is riadozunk?
A tök az csak tök, akkor is, ha halloween-lámpást csinálnak belőle, és nem rémálom. Előfordulhat persze, hogy ezt valakik mágikus rítussal kapcsolják össze, de vélhetőleg a legtöbb óvodában, iskolában nem ez történik, hanem csak kitöltik az időt egy innen-onnan behozott vagy már itt volt szokással. Nem jó, hogy itt van, de ha már igen, akkor mit tehetünk mi?
A legelső és legfontosabb, ha mi és családunk benne maradunk a megszokott keresztény kultúránkban (ami egyébként szintén számos, pogányságból átvett elemet tartalmaz). Mi gyerekkorunkban rendszeresen kijártunk a temetőbe – nem csak halottak napján -, ez része volt az életünknek. Csak úgy érhetjük el, hogy a gyerekeinknek is fontos legyen Halottak napja, ha mi is kijárunk velük a temetőbe. Ha nem, akkor miért csodálkozunk, ha a töklámpás fontosabb, mint a sírnál gyújtott mécses? Ha a család emlékezetében őrzi elhunyt szeretteit, pláne, ha még imádkozik is értük és velük, akkor a következő nemzedék is érteni fogja Mindenszentek ünnepét. Ha nekünk sincsenek szent barátaink odafentről, ha a szentek tiszteletére még egy szentkép se utal környezetünkben, akkor ugyan hogyan várhatjuk el, hogy gyermekeink ünnepeljék őket?
A legnagyobb baj mégis az, hogy valódi szellemi harc helyett mi is babonás módon viszonyulunk a töklámpáshoz és társaihoz. Félelemtől eltelve, inkvizítori lelkülettel tiltjuk el az óvodást a többi gyerektől, amikor azok az óvónénivel tököt farag. Szeretet és bölcsesség, megértés és győzelem helyett csak félelem és értetlenség vesz körbe minket, ami, lássuk be, nem nagy vonzerő a kereszténység felé.
Lehet, hogy inkább arról kellene ötletelnünk, hogyan „kereszteljük meg” a tökfejeket és integráljuk újra a keresztény kultúrába. Ha már egyszer faragják a tököt, miért ne lehetne a benne lévő fény Krisztus szimbóluma, ami még a leggonoszabb embert is képes átvilágítani? A lélek fénye, amely utat keres? A szentek felé mutató jel? Lehet, hogy ez furcsa, de nem furcsább, mint a pogány tél-ünnepet Krisztus születésnapjává tenni – aztán az is hogy bevált…
És persze lehet imádkozni, Isten védelmét kérni, hogy ha bármi démoni dolog kötődik még/már egy adott alkalomhoz, attól óvjon és szabadítson meg minket az Úr. Ez többet ér minden babonás félelemnél. (Hétvégi lelkigyakorlatunkon családfa-gyógyító mise is volt, erős szabadító szolgálattal – egy néninek ott helyben meggyógyult a keze, újra tudja mozgatni. Ez Jézus Krisztus győzelmének jele és valósága…)
Természetesen nem faragok tököt és nem ünnepeljük a halloweent. Ha bárki kérdez, számot adok hitemről - ha esetleg nem látszana a nyakamban hordott kereszttől és az életemből. Ha valaki tököt akarna faragni, azt tanácsolnám neki, inkább főzzön, süssön belőle, azzal többet ér. De Krisztust félteni a töktől, magunkat félteni a babonától – erre nem vagyok hajlandó…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)