Szeretet földje - a honlap blogja

Nemrégiben felébredtem egy eléggé nyugtalanító álmomból, ami után sokat gondolkodtam ennek tartalmáról. Félelemről és segítségről, kiszolgáltatottságról és védelemről… Az álom elején még külső szemlélőként láttam egy tájat magam előtt és benne egy utat. Az úton mindenféle emberek közlekedtek gyalog, kerékpárral, autóval. Aztán azt láttam, hogy némelyiküket megtámadták és üldözni kezdték, ami engem szorongással töltött el.
Aztán láttam egy fiatal lányt, aki egy kerékpáron ült, amit átlátszó védő fal vett körül. Aztán őt is megtámadta egy erőszakos motoros, a lány pedig rémülten menekült felénk. Volt egy keskeny kis út, amin lekanyarodhatott volna, de ő elvétette, és a meredek lejtőn felbukott. Otthagyta a járművet és belefutott az út menti tóba, a motoros meg utána. A tó mellett egy kemping-tábor szerű hely volt, sátrakkal, emberekkel, én pedig kiabálni kezdtem nekik, hogy jöjjenek, mentsük meg a lányt. Láttam rajtuk, hogy ők is szoronganak, és nem mernek jönni. Én is féltem, de valahogy mégis befutottam a vízbe, hátha sikerül lebirkóznom a motorost… akkor mellém jött valaki, és azt mondta, hogy nem így kell – aztán jött még néhány ember, megfogtuk egymás kezét és kezdtük körbevenni a motorost. Közben a lány már nem is látszott, támadója teljesen a víz alá nyomta, de amikor körbevettük, és rászóltam, hogy engedje el, akkor elengedte, és elmenekült előlünk.
Ezután a táborban találtam magam, nekünk is volt egy sátrunk. Mindenki fürdőruhában volt, ott sétáltak, beszélgettek. Itt biztonságban érezték magukat, de azért mégis szorongás volt mindannyiunkban, ugyanis kívülről időnként megtámadták  tábort, hogy elragadjanak, akit tudnak. Ez egyszer pont akkor történt, amikor ruha sem volt rajtam, mégis ki kellett rohannom a sátorból megmenteni valakit (a tábor lakói általában nem reagáltak a támadásokra, csak nézték, ha elvittek valakit). Kerestem valami fegyvert is, de csak egy letört széklábat találtam, így elég tehetetlennek éreztem magam…
Azt hiszem, ez az álom rólunk szól, és arról, hogy mind támadás alatt állunk, még azok is, akik – mint a lány az álom elején -, valamifajta védelem alatt vannak. A támadás célja pedig épp az, hogy megijedjünk, szorongjunk, pánikba essünk és elhagyjuk Isten védelmét. (Mondhatjuk, a gonosz lélek ki akarja ugrasztani a nyulat a bokorból – ahol a nyúl, a bárány mi vagyunk, a bokor pedig a védelem…) Az első tanulsága az álomnak ezért mindenképpen az, hogy ne engedjünk a félelmeinknek és szorongásainknak, hanem őrizzük meg a békét és az Isten iránti bizalmat a szívünkben.
A második tanulság talán az, hogy milyen kevéssé vagyunk felkészülve arra az elsöprő erejű támadásra, amit a gonosz indít az érzékeinken, érzelmeinken, gondolatainkon keresztül, hogy valahogy letérítsen minket Isten útjáról. Szinte teljesen meztelenül, „fegyverek” nélkül nézünk szembe a bajjal (pedig a Szentírás bőven ír a lelki fegyverekről és a nagyböjti időszak arra is való, hogy ezeket karban tartsuk).
A harmadik tanulság, hogy Isten népe milyen passzívan áll ezekkel a támadásokkal szemben. Ha elvész valaki közülünk, hát sajnáljuk, de nem sok mindent teszünk, hogy őket megvédjük. Pedig erre minden eszközünk és lehetőségünk meglenne!
A negyedik talán az, hogy bár van helye az egyéni hősiességnek, de a valódi győzelmet a közösség tudja elérni (ahogy az álomban is, amikor többen összekapcsolódtunk a tóban, a gonosznak menekülnie kellett). Tehát mérhetetlenül fontos, hogy közösen is imádkozzunk és cselekedjünk, egymást (és egyházunkat és hazánkat) hordozva szeretetben, megbocsátásban, irgalomban és igazságban.
Végül pedig számot kellett vetnem azzal is, hogy bármilyen kellemetlen, el kell tudni fogadnom védtelenségemet és kiszolgáltatottságomat is, és nem szabad, hogy ez megakadályozzon a cselekvésben! Talán ez volt a legnehezebb az álmomban is, erre riadtam fel: meztelenül kirohanni a biztonságos sátorból oda, ahol mindenki láthat, így szembeszállni az erősebbel – hát ez szinte lehetetlen vállalkozás…
Jézus Krisztus pedig ott függött a keresztfán, meztelenül, teljesen kiszolgáltatva magát ellenségeinek, és közben így imádkozott: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek”!
És Isten győzelmet aratott a gonoszság minden ereje felett…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)