Múlt hét szerdán, a youtube-os élő adásban a rövid buzdítás és a közbenjáró ima után rövid csendet tartottam, hogy Istenre figyelhessünk. Ekkor egy erőteljes sugallat érkezett a szívembe, egy szó, kétszer egymás után: bűnbánat, bűnbánat!
Természetesen az nekem is szólt, hiszen én is bűnös ember vagyok – s bár rendszeresen gyónok és lelkiismeretvizsgálatot végzek, el kell ismernem, hogy ennek is kialakulhat egy olyan rutinja, ami töredelmes bűnbánat nélküli szokássá teszi azt. (Ráadásul ezzel elfedhetünk, még magunk elől is, a szívünkben mélyebben rejtőző rossz motivációkat. Hogy csak egy példát mondjak: a tetszeni vágyás, a kívánság, hogy szeretve legyek, mennyi hiábavaló cselekedethez vezet és mennyi megalkuvásnak válik forrásává!)
Ugyanakkor, mivel ez egy nyilvános adásban történt, amikor mindenkiért imádkoztam (és imádkoztunk azokkal, akik akkor, vagy később nézték és nézni fogják), ezért azt gondolom, hogy ez egy olyan üzenet Istentől, ami mindannyiunknak szól. Nem is lehet ezen csodálkozni, hiszen minden megújulás, Istennek minden újjáépítő munkája a bűnbánat és megtérés meghirdetésével indul! Ilyen értelemben Keresztelő Szent János nyomában kell, hogy járjunk, aki meghirdette a Megváltó eljövetelét és tanúságot tett róla. A „pusztában kiáltónak a szava” most is ugyanaz: „készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit”! Ennek pedig legelső állomása a bűnbánatra való felhívás.
Ha pedig így kezdődik az Örömhír – márpedig így kezdődik -, akkor a szerdai adásban kapott sugallat Örömhír nekünk is: tartsunk bűnbánatot, mert Isten jön, hogy megújítson, megerősítsen, hogy gyógyítson és szabadítson… A kérdés csak az, hogy készen állunk-e erre, képesek vagyunk-e bűnbánatot tartani egyénileg, közösségileg, egyházilag és nemzetileg, sőt nemzetközileg?
Az biztos, hogy Ferenc pápa és a római katolikus egyház most igyekszik jó példával elöl járni, ezt mutatja a múlt heti konferencia is, ahol az egyház, és kifejezetten a hatalommal bíró emberek, papok és egyházi elöljárók által elkövetett bűnökről volt szó. Ez persze nagyon kellemetlen is, hiszen ilyenkor derül ki, mennyi kosz gyűlt össze a fehér ruha alatt. Ki szereti azt hallani, hogy akit szeret, az milyen bűnöket követett el és milyen rossz tulajdonságai vannak? Bűnbánat nélkül azonban nincs tisztulás, nincs gyógyulás. A betegség tüneteinek kiderítése nélkül nem lehetséges felépülni a bajból…
Az már súlyosabb kérdés, hogy a világ – miközben lelkesen szörnyülködik az egyház bűnei felett -, vajon készen áll-e a hibák és bűnök feltárására, a bűnbánattartásra? És mi keresztények, akik a világban élünk, vajon készen állunk-e arra, hogy prófétai módon kimondjuk a bűnös dolgokra, hogy azok bűnösek?
Attól tartok, kevéssé. Erről győzött meg az is, hogy amikor a január 18-i imanapra buzdításként írtam egy imanap-levelet, és abban leírtam néhány problémát (bűnnek sem nevezve, csak jelezve, hogy van miért imádkozni), sorra kaptam a leveleket, telefonokat, amiben hazaárulónak és a kereszténység megrontójának neveztek… Keserves tapasztalat ez, és nem az első, (utólag nem is tudom, miben reménykedtem)…
Isten mindenképp szembeszáll a bűnnel – és ha mi ebben nem vagyunk segítségére, majd megteszi másokon keresztül, de az bizony nekünk is kárunkra válhat. Ezért múlhatatlanul szükséges, hogy mi elöl járjunk a bűnbánatban és a bűnbánatra és megtérésre való felhívásban. Hiszen ha az Egyház égbekiáltó bűnnek tartja a munkások bérének visszatartását – márpedig annak tartja, és jogosan -, akkor az Egyháznak kellene hangosan égre kiáltani a mostani szociális igazságtalanságok miatt. Ha bűn a lopás, akkor ezt nekünk kell hangosan kimondani, különben az egész társadalom azt hiszi, hogy a törvényesített lopás, korrupció az rendben van.
Micsoda megromláson ment keresztül az elmúlt harminc évben a magyar társadalom! Akkor még elképzelhetetlen lett volna, hogy a tévében nyíltan káromkodjanak, paráználkodjanak, és ezt mintegy követendő példaként állítsák a nézők elé. Ma pedig kifejezetten úgy állítják össze a „valóságsók” résztvevőit, hogy közöttük mindenképp háborúság és paráznaság legyen – mert az az érdekes…
Ez a világ elvesztette bűnérzékét, de talán nekünk van még valamennyi. Ezért nekünk kell kimondani a bűnbánat szavait és a megtérésre való felhívást…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu - A múlt szerdai élő adás megtekinthető honlapunkon a Videók menüpont alatt, vagy a youtube-on a szeretetfold csatornán.)
