Most értem haza a pünkösd hétfői gyáli missziós alkalmunkról. Nagyszerű dolog volt újra missziós szolgálatban lenni és megélni a Szentlélek kiáradását, Isten gyógyító és szabadító erejét, megtapasztalni a karizmák működését és a testvérekkel való együttlét örömét. Nem is akarok most semmit okoskodni, csak idemásolom a Szentlélekről szóló füzetünk egy kis részletét az adományokról, ajándékokról és karizmákról:
"A Szentírásban többféle karizma-felsorolást is találhatunk, s ezeken túl is még számos karizma létezik, hiszen Isten találékonysága és kegyelme kimeríthetetlen.
Ilyen karizmatikus ajándékok a nyelvi ima, nyelvek nemei és magyarázata, prófétai szó, kijelentés, bölcsesség és tudomány beszéde, gyógyító, szabadító, csodatévő erők, hit ereje, lelkek megkülönböztetésének ajándéka – és még sorolhatnánk. Elmondhatjuk, hogy az Egyház ma is gazdagon részesedik ezekben, bár azt is hozzá tehetjük, hogy az Egyház tagjai sokszor nagyon bátortalanok ezek használatában! Félreértések is terhelik a karizmák megjelenését, sokan pedig azt várják, hogy valami külső bizonyosság adja tudtukra, hogy ők valami karizmát megkaptak és azzal szolgálhatnak. Ennek azonban épp az ellenkezője az igaz!
A nyelvi imánál Isten nem a fülünkbe diktálja, hogy mit mondjunk ki, hanem belülről, a szívünkből törnek fel a szavak, olykor csak szótagok. Ezek talán teljesen értelmetlennek tűnnek, s attól félünk, ez csak valami általunk kitalált adraka-badraka... Szó sincs erről! Hanem ahogy az édesanya is érti kisbabája gügyögését és pontosan tudja, hogy a kicsi éhes, fázik, örül, játszani akar vagy épp van valami a pelusban – ugyanígy, az egyszerű nyelvi imánál ezen a néhány szótagon keresztül a lelkünkből feltör a Szentlélek kegyelme, hálaadó és kérő imában.
„Gyöngeségünkben segítségünkre van a Lélek is, mert nem tudjuk, hogyan imádkozzunk helyesen. A Lélek azonban maga könyörög helyettünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal.” (Róm 8, 26)
Ugyanígy, a nyelvek magyarázatánál általában nem a nyelvi imában elhangzó szavakat fordítja és tolmácsolja a karizmával rendelkező személy, hanem a Szentlélek által az ima jelentését és értelmét mondja el.
De természetesen az is előfordulhat, hogy a Lélek a nyelveken szóló által nem ismert, de létező emberi nyelven szól, amit azonban egy másik jelenlévő ismer és megért. Ekkor ő valóban tolmácsol, azaz egyik ismert nyelvről a másikra fordít, például magyarról spanyolra, mint ezt én is megtapasztalhattam egy közösségben. Isten így adott bizonyosságot egy asszonynak, aki spanyol fordító volt. A mellette lévő ember egyszer csak spanyol nyelven kezdett imádkozni, noha egy szót sem tudott ezen a nyelven, s olyan dolgokat mondott, amiről csak az asszony tudhatott a saját belső életében…
Bizalomra és bátorságra van szükségünk a karizmák használatához. Ha imában elkérünk Istentől egy karizmatikus ajándékot, akkor bíznunk kell benne, hogy azt meg is kapjuk/kaptuk és használnunk kell azt.
Tegyük fel, hogy a közösségben valamely testvér képeket, sugallatokat kap, s próféciák jelennek meg az elméjében. (Megint hangsúlyozni kell, nem kívülről, hanem belülről, a személyiségünket, lelki képességeinket átjárva és megihletve jön a sugallat!) Vajon honnan tudhatja meg, hogy Istentől jött-e a kinyilatkoztatás, ha nem mondja ki? A bátortalan ember ilyenkor csapdahelyzetbe kerül, mert újra és újra megerősítést kér, de az is csak belülről érkezik és ugyanolyan bizonytalan… a hitetlenség végül elfojtja a karizmát.
Csak egy megoldás létezik: ki kell mondani a szavakat, elmesélni a képet, álmot – és a közösség megkülönböztetését kérni hozzá. Egy jó közösségben mindez szelíden, megértően és figyelmesen, nem kapkodva, nyugodt módon történik. Ebben a bizalmi légkörben bátran megnyílhatnak az emberek és a visszajelzésekből kiderül, hogy mi az, ami pusztán emberi fantázia, és mi az, ami Istentől ihletett. (Mi az összejöveteleinken és szolgálati alkalmakkor, amikor a Szentlélek kegyelmi ajándékaival élünk, rendszeresen visszajelzést kérünk a jelenlévőktől, hogy valóban igaz-e, amit mondunk és például megtörténtek-e azok a dolgok, amiket a Szentlélek megmutatott.)
Ha például a gyógyítás ajándékát kértük, akkor bátran imádkoznunk kell a betegekért – minden nap, otthon is, a rejtekben is, de a közösségben is. Isten pedig, aki a gyógyulást adja, majd megerősít és növel minket a gyógyulás szolgálatában.
Fontos megértenünk, hogy mindenki kérhet gyógyulást és imádkozhat önmagáért és a másik emberért – ez keresztény életünk része, de nem feltétlenül a szolgálatunk. Vannak azonban, akik valamilyen módon a betegek szolgálatára kaptak elhívást, fontos, hogy ők ehhez a szolgálathoz bátran elkérjék és használják is a Szentlélek karizmáit!
Pál apostol mindenkit buzdít a Szentlélek karizmáinak elkérésére: „Törekedjetek a szeretetre, keressétek buzgón a lelki adományokat, különösen pedig azt, hogy prófétálhassatok. Aki ugyanis nyelveken szól, nem embereknek beszél, hanem Istennek; senki sem érti, hanem a Lélek által beszél titkos dolgokat. Aki pedig prófétál, embereknek beszél, az ő épülésükre, buzdításukra és vigasztalásukra…” (1Kor 14, 1-3)
Újra hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a karizmákat a hatékonyabb szolgálat érdekében, és ingyen kapjuk! Semmilyen karizma nem tesz nagyobbá, szentebbé minket! Nem lehet kiérdemelni, ez Isten ingyenes ajándéka – ámbár az is igaz, hogy az életszentségben való előrehaladás növeli a karizmák hatékonyságát is.
A Szentlélek maga a Szeretet, minden ajándéka a szeretet előmozdítására szolgál. Minden más csak hiúság és hiábavalóság!
Pál apostol a csodálatos szeretethimnuszban tökéletes összefoglalását adja ennek a nagy igazságnak:
„Szóljak bár az emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, olyan vagyok, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.
Legyen bár prófétáló tehetségem, ismerjem akár az összes titkot és minden tudományt, és legyen bár olyan teljes a hitem, hogy a hegyeket áthelyezzem: ha szeretet nincs bennem, semmi sem vagyok.
Osszam el bár egész vagyonomat alamizsnaként, és adjam át testemet, hogy dicsekedjek: ha szeretet nincs bennem, semmit sem használ nekem.
A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem feltételezi a rosszat, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet soha meg nem szűnik.
A prófétálások véget érnek, a nyelvek megszűnnek, a tudomány elenyészik. Mert töredékes a megismerésünk, és töredékes a prófétálásunk; amikor pedig eljön majd a tökéletes, a töredékes véget fog érni.
Amikor gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy éreztem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek; amikor pedig férfivá lettem, felhagytam azokkal a dolgokkal, amelyek gyermekhez valók.
Most ugyanis tükör által, homályosan látunk, akkor pedig majd színről színre. Most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, mint ahogy én is ismert vagyok.
Most tehát megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három; de ezek közül legnagyobb a szeretet.” (1kor 13, 1-13)"
(Részlet Sípos (S) Gyula: A Szentlélekről - kegyelmei, karizmái, munkája bennünk és közöttünk című füzetéből) Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu
