Nemrég olvastam egy interjút, amit egy közismert és buzgó vallásos, hitvalló emberrel készítettek. Ő a beszélgetésben kemény szavakkal ostorozta a liberális világ bűneit, amikor azonban a saját meggyőződése szerinti keresztény politikai oldalról esett szó, inkább a mentegetés és felmentés szavait szólta. De vajon Jézus így cselekedett-e, vagy épp ellenkezőleg?
Úgy tűnik számomra az Újszövetség irataiból, hogy Jézus nem különösebben foglalkozott a római világ bűneivel. Nem ostorozta a megszállókat, nem prédikált a rabszolgaság ellen – bár nyilvánvalóan ellenezte -, szót sem ejtett a homoszexualitásról vagy a római abortusz-gyakorlatról (a megszületett gyerekek kitevéséről). Ennek egyik oka bizonyára az volt, hogy ezekről az ószövetségi szövegek kellő eligazítást nyújtottak, de volt egy ennél sokkal fontosabb tényező is!
A tisztulást Isten mindig a saját népén kezdi: vedd ki először a saját szemedből a gerendát, és majd utána kiveheted a másik szeméből a szálkát! Jézus nyíltan és világosan kimondja, hogy nem küldetett máshoz, mint Izrael elveszett bárányaihoz, hiszen először őket kellett volna visszatéríteni az Atyához.
Ez a dolog ma sincs másképp. Ha azt szeretnénk, hogy a világ elforduljon a bűnöktől és visszaforduljon Istenhez, akkor azt először nekünk kell megtenni, nekünk kell bűnbánatot tartani, nekünk kell elismerni bűneinket és hibáinkat. Nem menthetjük fel magunkat és nem igazolhatjuk bűneinket azzal, hogy a „másik oldal” még bűnösebb (még ha ez egyébként olykor igaz is lenne). Nem sántikálhatunk kétfelé, nem szolgálhatunk egyszerre két úrnak, nem gyárthatunk bűnbakokat, nem fújhatunk egyszerre hideget és meleget, attól függően, hogy nekünk tetsző vagy nem tetsző emberekkel van dolgunk.
Azt hiszem, kereszténységünk belefutott egy nagy csapdába, ami egyre szorosabban zárul körénk. Szétválasztottuk a világot a „mieinkre” és „azokra”, s azt gondoljuk, hogy „minket” bírálni árulás és összeesküvés a kereszténység ellen, miközben pont így válunk a keresztény Magyarország sírásóivá. A világ ugyanis figyel minket, keresztényeket, és ha azt látja, hogy mi ugyanazokat a bűnöket követjük el, mint ők (és olykor súlyosabbakat, ha pénzünk, hatalmunk, erőnk engedi), de közben felmentjük magunkat, sőt magunkat Istenre hivatkozva még különbnek is tartjuk, kkor ezzel hazuggá tesszük Istent és lejáratjuk Őt (és magunkat is) az emberek előtt.
De ha nem lehet a közéletben beszélni a lopásról, korrupcióról, elszegényedésről, az égbekiáltó bűnökről, akkor mi marad nekünk? A gumicsontok, amik mellett hősiesen kiállhatunk, ezzel igazolva magunkat.  Ezek a gumicsontok egyébként nagyon fontos ügyek lennének, a valóságban azonban a szavakon túl még az sem történik meg, ami megtörténhetne.
Az egyik ilyen gumicsontunk az abortusz témája, ami rettenetes bűn és nagy tragédiája országunknak. (Mi is sok éven átterjesztettünk szórólapokat, adtunk ki kis füzetet, tartottunk előadásokat, most szombaton is lesz a kápolnánkban lelki adoptálás, egy meg nem született gyermek örökbe fogadása…) Fennhangon tiltakozunk az abortusz gyakorlata ellen – de közben mi történik? Egy évtized alatt a polgári, keresztény kormány semmit sem szigorított az abortusz lehetőségén, arra hivatkozva, hogy a nép nem támogatja azt. (Ami egyébként igaz is…) Ezzel szemben szigorított az örökbe fogadás feltételein, ami növeli az abortusz veszélyét. (Egy fiatal nő, akivel évek óta kapcsolatban vagyunk, elvetette a magzatát. Aztán a következőt, nagy rábeszélésünkre, megszülte, nevelőszülőknél van. Aztán – új barát, új szerelem -, megint jött volna egy, de azt is elvetette. Akkor szinte megzsaroltam, hogy ha a következőt is abortálja, többet nem támogatjuk. Most megint megszületett egy pici baba, ezt is örökbe adják, mert semmi megélhetésük nincs. De mi lesz a következővel?)
A felvetésre, hogy egyre több a mélyszegénységben élő ember és szétnyílik a jövedelmi olló, a családtámogatások rendszere pedig inkább a tehetőseket szolgálja, az a válasz, hogy „középosztályt építünk”. Valóban, a szegények húsán és csontján? És mi lesz a bibliai igékkel arról, hogy a munkások ki nem fizetett bére az égre kiált? Hogy mindig gondod legyen a szegényekre?
Értem én, miért nem akarunk a „mi” bűneinkről beszélni, hiszen annak könnyen kiátkozás a vége. Így járt Jézus Krisztus is. De az is bizonyos, hogy ha csak a szomszéd bűnét harangozzuk, abból soha nem lesz keresztény megújulás…
Sípos (S) Gyula (Nézd meg napota frissülő honlapunkat: www.szeretetfoldje.hu)