Árpád-házi Szent Margit, Szent II. János Pál, Edith Stein, Szent Ágoston egy-egy gondolata, és még néhány mondat a nagymamámtól, némi magyarázattal…

„Felszólítalak benneteket, hogy soha, de soha ne adjátok fel a reményt, soha ne kételkedjetek, soha ne fáradjatok el, és soha ne bátortalanodjatok el! NE FÉLJETEK!” - Szent II. János Pál pápa mondta ezt, 1978-ban, pápává választása utáni első beszédében. De nem csak beszélt erről, hanem cselekedett is és hatalmas változásokat generált az egyház és a világ életében. Hiszem, hogy annak a megújulási folyamatnak, amelynek II. János Pál a prófétája és elindítója volt, mi a tovább vivői lehetünk és vagyunk. A XXI. század Isten évszázada, mi pedig Isten gyermekei vagyunk, a saját helyükön hasonló kovászok lehetünk, megkelesztve, felébresztve az alvó lelkiismereteket, megelevenítve a haldokló lelkeket - ha nem félünk kimondani és megcselekedni az igazságot. Soha nem adhatjuk fel a reményt, hogy Isten cselekszik és az Ő akarata végül érvényesül…
„Kerestem köztük olyan embert, aki falat építene, és odaállna a résbe elém az országért...” (Ez 22, 30) Ez az a szentírási ige, amit 2004-ben kaptam imában, mielőtt az első Nemzeti Imanap szervezésébe fogtunk. A rés a falon az a hely, ahol a harcost, a vár védőjét nem védik a kövek, nem bújhat fedezékbe. Az a hely, ahol az ellenség támad, de ez az a hely is, ahol le lehet azt győzni. Imában, szeretetben, küzdelemben, fáradtságban, sebeket is kapva, és mégis kitartóan. (Ahogy a Gyűrűk Ura filmben Gandalf áll oda a híd elé és odakiáltja a mélységből feljövő gonosz démonnak: Itt nem törsz át!)
Győztesek vagyunk, mert Jézus Krisztus már győzött a gonoszság minden ereje felett, és ez a győzelem a miénk. A kérdés csak az, hogy ez mikor és hogyan realizálódik az életünkben. A Szeretetláng lelki naplóban (1962. augusztus 16.) a Szent Szűz így biztatja Erzsébet asszonyt: „Légy alázatos, türelmes és kitartó.” Türelemmel és kitartással kell művelni a „kertünket”: be kell ültetni, öntözni, gyomlálni, azaz hirdetni és élni az evangéliumot, különválasztani a jót és rosszat, igazat és hamist, és menni előre abban a hitben és bizalomban, hogy Isten pedig megadja a növekedést, Isten országának növekedését életünkben. Ahogy nagymamám mondta nekünk, amikor valamit elkezdtünk: „Ha már felkötted a kolompot, zörgessed…” Ha már elfogadtad, hogy Isten gyermeke vagy, akkor éld is meg… (És zörgess, mert ajtót nyitnak neked…)
Nem olyan egyszerű dolog ez, tudjuk jól. Árpád-házi Szent Margit radikalitásával: „Istent szeretni, magamat megvetni, senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítélni.” Nem valami emberellenes öngyűlöletről van itt szó, hanem az „önző én” félreállításáról, hogy egyáltalán képes legyek mindenkit elfogadni és szeretni, a nekem nem tetsző, nem az én nézetemen álló embereket is, ha máshogy nem, hát Isten szeretetével, aki őket is éppúgy szereti, mint engem.
Ki vagyok én egyáltalán, hogy meg tudjam ítélni, hogy a másik mit és miért mond és cselekszik? Hol van az a biztos mérce, amihez mérhetném egyáltalán a dolgokat?
Jézus Krisztus tanítása és élete az egyetlen biztos és szilárd mérce, út, igazság és élet. Edith Stein, filozófus és karmelita, vértanú szentünk gyönyörű összefoglalásában: „Ne fogadj el semmit igazságnak, ami a szeretet nélkül van. És ne fogadj el semmit szeretetnek, ami az igazság nélkül van!” (Keresztről nevezett Teréz Benedikta nővér - Edith Stein) Tegyük hozzá, hogy ez a Szeretet és Igazság nagybetűvel is értendő, mint Isten felénk fordított arca, aki Jézus Krisztusban mutatta meg számunkra érthető módon arát, szeretetét és igazságát.
Akkor hát „add meg nekem Uram, amit parancsolsz, aztán parancsolj, amit akarsz.” (Szent Ágoston) Látod Uram, ilyen egyszerű ez! Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod… és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól… hiszen úgyis Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség…
Utószó nagymamámról és a szeretet parancsáról: Nagyi sóhajtotta olykor, amikor belefogott egy munkába, (s mondhatjuk mi is magunknak, de Istennek is címezve): "Magad uram, ha szolgád nincs…" Nagyi (szül.: 1920) fiatalon házasodott és 31 évesen már özvegy volt. Hét gyermeket szült, ebből a két lánya marad életben, akiket felnevelt, bolti eladóként dolgozva, albérletben, kis fizetéssel. Aztán a nagyobbik lánya, az én édesanyám is meghalt 36 évesen (rákban), és nagyi, friss nyugdíjasként elvállalt minket, a két 11 éves ikergyerek felnevelését… Hogy vallásos volt vagy sem, azt csak Isten tudja, de hogy fent van nála, azt mélységesen hiszem – hogyan is lehetne máshol, aki ennyire szeretett?
Kalandra fel!
Sipos Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)