Nemrégiben megnéztem egy riportot egy híres hazai zenész-komikussal, aki nem mellesleg a keleti tanok követője (tanít is a buddhista főiskolán). Feleségével közös vegetáriánus szakácskönyvük bemutatóján arról beszélt, hogy milyen kegyetlen dolog állatokat ölni, hiszen azoknak is vannak érzelmeik – a kisborjú tévedhetetlenül odatalál az anyjához -, és ő nem akar ilyen kegyetlenségeket elkövetni. Méltánylandó szempont – gondoltam -, hogy aztán néhány mondattal később „leforduljak a székről”.
Kiderült, hogy a mellette ülő felesége már nem a felesége – tíz évig voltak házasok, van egy gyerekük -, elváltak, és egyébként is, ez már a férfi harmadik házassága volt. A mellette ülő asszony elmondta, hogy ő egy életre szólóan akart párt találni, s mivel régóta ismerte Andrást, azt gondolta, hogy tényleg ő lesz az élete párja – nem sikerült. A férfi számára a szabadság (önzés) olyan fontos, hogy azt nem szabad korlátozni – de milyen jó, hiszen így a volt felesége is szabad…
Hogy van ez? Annyira érzékeny a lelkiismeretünk, hogy már az állatokat se akarjuk bántani – de közben három asszonyt (meg egy gyereket) is elhagyunk? Mi ez a locsi-fecsi önfelmentés?
Jézus Krisztus tanításában tisztának jelentett ki minden ételt, ezzel szemben a hűséget (a szeretet kifejeződése!) alapértéknek tartotta, ami alól nincs felmentés. Most a hűség és a szeretet helyett jön az állatvédelemmel igazolt erkölcsi felsőbbrendűség – hová keveredtünk, állatkertbe? (Természetesen nem a természetvédelemmel van a baj…)
Mintha valami erkölcsi idiotizmus ülne rajtunk tort. Emlékszem, volt egy műsorvezető a tévében, aki olyan beszélgető-showt vezetett, amiben keresztbe-kasul vájkáltak az emberek magánéletében. A legaljasabb szennyműsor volt – hittem akkor, azóta persze már mentek lejjebb is. Hanem egyszer a hóhért akasztották, valami botrány kapcsán előkerült a műsorvezető neve is és őt is megvájkálták kissé az egyik bulvárújságban. Erre ő rettenetesen felháborodva kikérte magának, hogyan mernek az ő magánéletében turkálni, feljelentéssel fenyegetőzött, kártérítést kért, stb. Hogy is van ez?Amíg én csinálom, minden rendben, de ha velem teszik, akkor rettenetes bűntény?
Jézus pedig azt mondja: tedd azt, amit szeretnéd, hogy veled tegyenek. Valamint: amilyen mértékkel te mérsz, olyan mértékkel mérnek neked is. És még örülhet az, akinek itt, ezen a világon mérik ki a mértékét, és nem a halála után, amikor már nincs esély jóvá tenni a dolgokat.
Egy elmaszatolt értékrendű világban élünk, ahol valahogy minden az ellenkezőjére fordul. A rettenetesen káromkodó, alpári stílusban beszélő „rapsztár” alternatív köztársasági elnök-jelöltségig jut, mert ő egy „őszinte ember”. A legnagyobb magyar internetes hírportálokon az igénytelenség, a legdurvább erőszak és pornó saját jogán külön rovatokkal bír – mert hát ilyen a világ. Vagy legalábbis ilyenné lesz, épp általuk.
Az egyik ilyen milliós látogatottságú portálon volt olvasható egy férfi levele, aki arról panaszkodott, hogy miért nem ismerkedik már lányokkal. Mert kulturálatlanok, részegesek, egyéjszakás kalandokat keresik, a pénzre hajtanak…. És csak sorolta a tapasztalatait. Értelmes embernek látszott, kedvem lett volna megüzenni neki: kedves barátom, ha értelmes, ép erkölcsi érzékű lányokat keresel, akkor ne részeges bulikba járj, ne „pörgős koncerteken” ismerkedj, hanem menj el egy templomba. A keresztény lányok még szerető szívűek, hűségesek és nem ugranak első éjjel az ágyadba, hogy megszerezzenek maguknak…
Azt hiszem, sokkal bátrabban kellene felvállalnunk ebben az elmaszatolt világban, hogy mi nem ilyenek vagyunk és nem is akarunk ilyenné válni! A nagy köd-szürkeségben ha merünk világító lámpás (föld sója, hegyen épült város) lenni, akkor ez a nagy szürkeség általunk is szétválik világosságra és sötétségre, segítséget nyújtva minden kereső embernek, aki már eltévedt az istentelen ködben.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)
