Szeretet földje - a honlap blogja

Mert ajándékozni muszáj, nekem belső vágyam, valószínűleg azért, mert gyerekkorunkban csak ritkán kaptunk ajándékot, s akkor is sokszor olyat, ami „hasznos” (pizsama, zokni), amiről ugyan értettük, hogy „hasznos”, de azért annyira nem tett boldoggá. Talán az ajándékozás a „szeretetnyelvem” (divatos kifejezéssel), de ezzel boldoggá tenni a feleségemet nem is olyan könnyű dolog!
Természetesen nem miatta, ő rendes asszony, akkor is örül az ajándéknak, ha nincs miért. Korai baleset, még szerelmünk első időszakából, amikor egy ruhát vettem neki. Nagyon hálás volt, látszólag örült neki – aztán soha fel se vette. Hát, ez nem jött be. Nem szokott sapkát, kalapot hordani, én mégis többször ajándékoztam neki (tipikus hiba, amikor „mi” jobban tudjuk, hogy mi kell a másiknak, ez a rendes emberek „boldoggá teszlek, ha beledöglesz is” késztetése, elnézést a durva kifejezését), nagyon szép sapkák, azóta is ott pihennek a kalaptartón. (Pedig szerintem nagyon jól áll neki, aranyos benne, csak hát…) A sálakkal már jobban jártam, de az eredmény korántsem kielégítő (mármint nekem, aki öröm-tűzijátékot szeretne robbantani Manócska szívében, de csak egy kis pukkanás sikerül).
Különben Ildikó szerelmes szívű asszony, tehát szerelmes regényeket (is) olvas (nem tudom, nem kritika-e ez felém), hát akkor vegyünk neki romantikus regényeket. (Ez már fejlődés, mert előtte is vettem neki könyveket, aztán rájöttem, hogy leginkább olyanokat, amiket én is el szeretnék olvasni – a trükk nem vált be…) Sajnos azonban valahogy ezt se tudom jól kiválasztani… talán elolvassa, talán még mond is róla egy-két jó szót, de érződik, hogy nem az igazi. (Ki is mondta: papika – ez vagyok én azokban a pillanatokban, amikor valamit nagyon meg akar értetni velem -, ne vegyen nekem könyveket… ugye érezhető, hogy a játékos magázás csak még súlyosbítja a helyzetet!)
Mehetnénk moziba, színházba, időnként megyünk is, de ha Ildikó választhat, inkább csak sétálgatunk egész délután. (Ha én választhatok, nem kérdés: mozi és könyvesbolt…)
Na jó, tudom én, hogy mit szeret a feleségem! Szeret kirándulni – én meg nem annyira -, azt szeretné, ha együtt végeznénk bizonyos házimunkákat, szóval együtt legyünk (de lehet-e együtt porszívózni? Nem lehet. Tehát ha rendes vagyok, akkor megcsinálom én, ha kevésbé rendes, akkor addig húzom-halasztom, amíg Gyuszkó fiam leveszi vállamról a terhet…)
Végül egyetlen megoldás maradt: kiengedni a kezemből a dolgot és úgy ajándékozni – mert azt  szeretek -, hogy közben Manócska dönthessen…. Az ajándékozási csodaszer neve: kuponfüzet – de nem akármilyen! Olyan kuponfüzet, amit én készítettem, és aminek a lapjai beválthatók bármire, azaz: a feleségem elmondja mit szeretne, én pedig teljesítem.
Hát így dugtam be a fejem az oroszlán barlangjába. Manócska örül (végre öröm-tűzijáték) hiszen végre azt kérhet, amit csak akar… persze hogy rögtön kirándulni kell menni (világvége utáni megállók, rettenetes hegycsúcsok rémlenek fel a szegény férj szemei előtt), meg sétálni, együtt lenni (minőségi idő, újabb szeretetnyelv). És karácsonyra újabb kuponfüzetet kér, amitől én mereven elzárkózom, hogy aztán titokban mégis készítsek egyet…
Ahogy egyszer egy pap bácsitól hallottam: ha boldog akarsz lenni – ne házasodj. De ha a másikat boldoggá akarod tenni – akkor házasodj! (És reménykedj, hogy a másik is boldoggá akar tenni téged…) Én vágytam a házasságra és a családra, talán azért is, mert gyerekként ezt csak nagy hiányokkal tudtam megélni. A templomi esküvő alatt olyan boldog voltam, hogy utána az eskető pap megkérdezte, hogy miért viselkedtem kissé zavartan – nekem ez fel sem tűnt, csak majd kiugrottam a bőrömből… Amikor az első gyerekem megszületett, az egynapos fényképét kitűztem a kabátomra és úgy járkáltam az utcán. És igen, én babakocsit tologató apuka voltam, hihetetlenül büszke minden gyerekemre, olyan szépnek és okosnak láttam őket (mert azok is!).
És még mindig szerelmes vagyok a feleségembe… és mégis, hányszor, de hányszor elrontottam már! Mennyi hiba, vita, bűn, hiábavalóság – és ahogy félreneveltem a gyerekeimet!
Mit lehet itt tenni?
Marad a szeretet. A megbocsátó, gyógyító, önátadó szeretet. Önmagunk, akaratunk odaajándékozása a másiknak – mert végülis mit ajándékozhatok a feleségemnek? Csak önmagamat…
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu) Az írás a házasság hete alkalmából született