A címben idézett súlyos mondat olvasható a Szűzanya utolsó, 2022. október 25-i üzenetében. Ha körül nézünk világunkban, nem tagadhatjuk szavai igazságtartalmát. Szűz Mária azonban nem ezt helyezi mondanivalója középpontjába, hanem az Isten által felkínált megoldást!
Talán elfog minket a tehetetlenség-érzés, amikor azt látjuk, hogyan sokasodnak a háborúk és háborús helyzetek minden kontinensen. Amikor megértjük, hogy az emberiség mindmáig nem tudott szembenézni sem a klímakatasztrófa rémével, sem az önző gazdaságpolitikája következményeivel, amelyikkel még mindig a végtelen növekedésről álmodik véges feltételek között. Amikor a népek vezetői a párbeszéd és megértés helyett a még nagyobb hatalomkoncentrációban látják a megoldást.
Az újraválasztott kínai elnök minden eddiginél nagyobb hatalmat birtokol és totális kontrollra törekszik országa felett. Az orosz elnök háborút indít hatalma kiterjesztésére és tömegeket bolondít hozzá szerte a világon. Európa történelme véres leckéin keresztül megtanulta, hogy kölcsönös kompromisszumokkal és megegyezéssel el lehet kerülni a háborút és ezzel egy kivételesen hosszú békekorszakot ért meg az elmúlt évtizedekben. Most azonban szinte minden országban újra hódít az „erős emberek” kultusza. A francia és a német elnök azon vetélkedik, hogy melyikük Európa első embere, s a mi miniszterelnökünk is azt szereti, ha kezében tarthat mindent. (A magyar közéletet különösen is eluralta a harci beszédmód, mi aztán küzdünk mindenkivel és mindenki ellen, ha kell, ha nem…)
A halál mellett döntés azonban nem csak a konkrét háborút jelenti. Jézus tanítása szerint már az is gyilkos, aki rosszat gondol a másikról, s aki rosszat mond, az méltó a gyehenna tüzére. A pokol háborúja ugyanis a szívekben kezdődik, a viszály, a gyűlölet a szavakon keresztül jut érvényre, fertőzi meg az embereket és teszi végül minden rosszra késszé.
Talán úgy tűnik számunkra, hogy olyan részvétlenné, önzővé és kegyetlenné vált az emberek szíve, hogy innen már nincs visszaút. Isten azonban nem így gondolja! A Szűzanya azt üzeni, hogy „ne veszítsétek el az emberi szívek megváltozásába vetett reményeteket”! Ahogy mondja, a szeretet eszközeivé kell lennünk, és tanúságot kell tennünk hitünkről, reményünkről és szeretetünkről, szóval és tettel, hogy az emberek visszafordulhassanak Istenhez, mert „Isten nélkül nincs jövőtök”. A Szeretetláng lelki napló szerint pedig a gyűlölet tüzét a szeretet tüzével lehet és kell kioltani, mert a Szeretetláng megvakítja a sátánt és győzelmet arat a legmegközelíthetetlenebb helyeken is.
Bizonyos tehát, hogy még most is lehetőségünk van a változásra és változtatásra! Ha nem így lenne, már nem jelenne meg a Szűzanya Medjugorjéban, hogy a remény üzenetét hozza el számunkra. Ezért imádkoznunk kell a békéért – és ezt tesszük napról-napra, az internetes elérhetőségeinken keresztül is felkínálva erre a lehetőséget és imákat -, és cselekednünk is kell, bűnbánattal, kiengesztelődéssel és az igazság kimondásával.
Van itt egy látszólagos csapdahelyzet: az igazság kimondása ugyanis ellenkezést szül és ellenálláshoz vezet a megkeményedett szívű embereknél. Mi azonban nem valami látszólagos békét, a temető csendjét, a hatalom alá fojtott némaságot szeretnénk elérni, hanem valódi tisztulást és a szívbéli békét! Ezért ki kell állnunk a krisztusi igazságok mellett, krisztusi módon, békességben, elhordozva visszautasítást, gyalázkodást, megnemértést és testi-lelki kínokat is. Ez a küzdelem ugyanis eredményre vezet!
Olvassuk most el a Szűzanya üzenetét, elmélkedjünk rajta, aztán kérjük Istent, hogy a Szentlélek erejét és kegyelmét adja meg nekünk, hogy mindezt valóra is tudjuk váltani.
„Drága gyermekek! A Magasságbeli megengedi nekem, hogy veletek legyek, az öröm és remény útja legyek számotokra, mert az emberiség a halál mellett döntött. Azért küld engem, hogy megtanítsalak benneteket arra, hogy Isten nélkül nincs jövőtök. Kicsi gyermekeim, legyetek a szeretet eszközei mindazok számára, akik még nem ismerték meg a szeretet Istenét. Örömmel tegyetek tanúságot hitetekről és ne veszítsétek el az emberi szívek megváltozásába vetett reményeteket. Veletek vagyok és megáldalak benneteket édesanyai áldásommal. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.” (Medjugorje, 2022. október 25.)
Imával és szeretettel: Sipos Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

Isten velünk együtt és rajtunk keresztül (is) helyre akarja állítani és meg akarja újítani az egész teremtett világot. Újra áldása alá akarja vonni, hogy megszabadítsa minden rontástól, átoktól, rendezetlen működéstől. El tudjuk ezt hinni? El tudjuk ezt képzelni?

Igen, én hiszem, hogy ha már csak együtt sétálunk Istennel – miként az első emberpár együtt sétált Vele az Édenben -, egy erdőben, réten, vagy akár egy városban, azzal Isten áldását viszünk arra a helyre. Hiszem, hogy amikor például a rákos betegekért való zarándoklat-kilencedeket tartottuk és imádkoztunk a buszon, Isten kegyelme kiáradt azokra a helységekre is, amiken keresztül mentünk. Lehetetlen? „Minden lehetséges annak, aki hisz.” (Mk 9, 23) Milyen jó, hogy sokan szerveznek zarándoklatokat, sőt ma már vannak olyan utak, amelyek átszelik hazánkat és összekötik a Kárpát-medence szélső pontjait is!
Forduljunk most hittel és bizalommal Istenhez:
Mennyei Atyánk!
Te vagy az ég és a föld alkotója, s a Te jóvoltodból áll fenn mindmáig a Világmindenség. Te vagy a természeti Ura, parancsolsz a természeti erőknek és azok engedelmeskednek Neked.
Látod, milyen nagy bajba került országunk és az egész Kárpát-medence, de Földünk és bolygónk is. A mi bűneink következménye ez, elismerjük. Ezért bűnbánó szívvel járulunk Eléd, irgalmadért és áldásodért könyörögve.
Kérünk Téged Szent Fiad, Jézus Krisztus nevében, hogy óvj meg minket a természeti csapásoktól, a viharoktól, az árvíztől és aszálytól! Kérünk, leheld ki ránk Szentlelkedet, hogy Veled és egymással kiengesztelődve, tetszésed szerint való életet élhessünk, a Te dicsőségedre és az emberek javára! Hadd orvosoljuk életünkkel azt, amit elődeink és mi elrontottunk. Ihlető kegyelmeddel és megtartó erőddel jöjj segítségünkre, és óvó kezed vigyázzon ránk mindenkor! Benned bízunk Istenünk, mert te mindenható vagy, és szeretsz minket. Köszönjük segítségedet! Ámen.
Mindenkor segítő Szűzanya, könyörögj érettünk! Magyar szentek, könyörögjetek érettünk! Isten angyalai és szentjei, könyörögjetek érettünk! Ámen.

A Szeretet földje víziója
 „Minden lehetséges annak, aki hisz” (Mk 9, 23).
Újra leírom: hiszem, hogy Isten azt akarja, hogy hazánk – és a Kárpát-medence -, a Szeretet földje legyen.
Persze, ha belebonyolódunk a politikai adok-kapokba, ha látjuk az önzés, gőg és viszály szellemeit uralomra jutni, úgy is érezhetjük, hogy inkább távolodunk, mint közeledünk a Szeretet földjéhez. Az is igaz, hogy a menekültek válogatás nélküli kitagadása nem épp a Menedék-képet erősíti. Tavaink körbeparcellázása, erdeink kivágása sem a természettel való kiengesztelődés felé mutat…
Én mégis inkább reménykedem. Nálunk az elmúlt évtizedekben két új kápolna és közösségi ház is létesült, a régiek is megújultak (református templom is épült), és jórészt használatban is vannak. Élénk közösségi élet folyik egyházközségünkben és városunkban is. És ki tudja, mennyi minden jó rejlik még bennünk, mindannyiunk örömére és javára!
Missziós munkánk az elmúlt évtizedek alatt jelentősen bővült. Nem mintha sok dicsekvésre lenne okunk, de dolgozunk és bizakodunk. Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű – és most itt nem a mi hűségünkről, hanem Isten hűségéről van szó! Hiszem, hogy Ő, aki hű a kis közösségekhez nálunk és szerte az országban, aki keltegeti az alvó népet és nyitogatja a megvakult szemeket, megsüketült füleket, puhítja a megkeményedett szíveket, gyógyulást, szabadulás és megtérést ad egy-egy embernek – Ő meg tudja adni mindezt sokaknak, falvaknak és városoknak és az egész nemzetnek is.
Nézzünk fel az Égre: Isten ígéretei nem változtak. Legyünk ügyesek, kreatívak és találjuk ki, hogyan váltjuk valóra Isten „álmait”! Jöjjön el, legyen meg, amint a mennyben, úgy a földön is…
„Hogy hazánk a Szeretet földje legyen!” Ez a mi missziónk. Ennek érdekében szervezünk evangelizációs és missziós összejöveteleket, gyógyító szolgálatot és zarándoklatokat, cigány-missziót, iskolai előadásokat, lelki napokat és lelkigyakorlatokat, működtetjük a Szeretetláng kápolna és közösségi házat, stb.
Igyekszünk részt venni a kulturális életben, könyveket jelentetünk meg, képzőművészeti kiállításokat szervezünk, mert szeretnénk átjárni a kulturális életet is egy szeretetteli, krisztusi látásmóddal.
Sajtóapostolságunk részeként a világhálón is fent vagyunk a saját honlapunkkal, van youtube-csatornánk és facebook oldalunk is…
(Részlet a „Magyar jelenség – hazánk a hit, remény és szeretet fényében” című könyvből. Lásd bővebben: https://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink/17508-magyar-jelenseg-hazank-a-hit-remeny-es-szeretet-fenyeben
Sípos (S) Gyula (Naponta frissülő honlapunk: www.szeretetfoldje.hu)

A keresztények a Szentírás tanítása alapján hét főbűnt neveznek meg, amelyek az emberi életet mélységében rombolják. A hagyományos lista szerint a hét főbűn: kevélység (büszkeség, gőg), fösvénység (kapzsiság, zsugoriság), bujaság, irigység, torkosság (mohóság), harag, és jóra való restség (lustaság). Ezek nem feltétlenül önmagukban a legsúlyosabb bűnök, hanem olyan negatív jellembeli tulajdonságok amelyek hajlamosítanak a tízparancsolatban meghatározott bűnök elkövetésére, így a bűnök forrásainak tekinthetők. A hét főbűnhöz sorolható viselkedési formák illetve szokások veszélye az, hogy könnyen vezetnek konkrét morális ballépésekhez.

 Ezen túl a katolikus teológia négy égbekiáltó bűnt ismer a Biblia alapján: Gyilkosság (szándékos emberölés) (Ábel vére) (Ter 4,10); fajtalanság, avagy természetellenes testi kapcsolat (Ter 18,20; 19,13); a szegények, özvegyek és árvák sanyargatása (Kiv 3,7-10; 22,20-22); a munkások bérének megrövidítése vagy visszatartása (MTörv 24,14-15; Jak 5,4).

 Említsük meg még a Szentlélek elleni bűnöket: Isten irgalmasságának szándékos tagadása, a bűnei bocsánata és a Szentlélek által fölajánlott üdvösség elutasítása, lelki megkeményedés: vakmerőség, kétségbeesés, tusakodás a megismert igazság ellen, a kegyelem irigylése a felebaráttól, megátalkodás a bűnben, bánattalanság.

 Nézzük akkor egy kicsit bővebben, sorban:

 A kevélység bűnébe esünk, amikor azt gondoljuk, hogy többet érünk egy másik embernél, mert ő szegényebb, tanulatlanabb, más nemzetiséghez tartozik, vagy egyszerűen csak nem „én". A sátán bukása is abból fakadt, hogy saját magától eltelve nem értette meg Isten alázatát és szeretetét. Azt akarta, hogy őt dicsérjék, magasztalják és semmiképp sem akarta fenséges angyalként az embereket szolgálni.

 A világ kevélységre tanít: ez a tiéd, „mert ez jár neked". Hatalomra és még több hatalomra vágyó vezetőink elöl járnak a kevélység bűnében és ezt a mintát adják tovább a többieknek is: minél több pénzed, ismertséged, hatalmad, sikered van, annál többet érsz - és fordítva: minél kevesebbed van ezekből, annál kevesebbet érsz.

 Ehhez kapcsolódik a mohóság és kapzsiság bűne. Az ilyen ember egyre többet akar magának, az életet az anyagi javakkal méri, kisgömböcként habzsol, míg szét nem durran és bele nem hal. S mivé lesz akkor a vagyona?

 A gonosz lélek telve van gyűlölettel és haraggal, a világ szereti a haragot és bosszút, mert azzal el lehet adni a filmeket, a fegyvereket és népszerűvé lehet tenni politikusokat. Vagy épp lejáratni, megsemmisíteni szavakkal, lejáratással lelkileg és akár testileg is. A harag igazolja a trollkodást, a csúnya beszédet és káromkodást. A harag ismerős számunkra, itt lakik a szívünkben, jogosan vagy jogtalanul. Pál apostol azonban figyelmeztet minket, hogy ha indulat is van bennünk, ne múljék el a nap a mi haragunkkal!

 A dédelgetett sérelmek és haragok tönkre teszi a személyiségünket, a családot, a közösséget, a munkahelyet, viszályba taszítja a hazát.

 Kultúránk a testünket helyezi életünk középpontjába, ezt dédelgetjük ételekkel, italokkal, szépítőszerekkel, ruhákkal, és amivel csak lehet. A testet, az erotikát és a szexualitást szemérmetlenül felhasználják a médiában, és a testtel együtt adják-veszik az árukat. A gyerekeket is megtalálják a szexuális tartalmú írások, képek, filmek, mesterségesen gerjesztik az ezzel foglalkozást, biztatják őket ennek megélésére és kiélésére. A nagy kísérletezésben a test elszakad a lélektől, a szerelemtől, hűségtől, házasságtól és családtól és bujasággá, öncéllá válik, egyre jobban megterhelődve promiszkuitással, pornográfiával, szexuális visszaélésekkel, aberrációkkal és nemi eltévelyedésekkel, mindezt szabadságnak és önismereti útnak hirdetve.

 Mindez mélyen megkötöz minket. elszakít Istentől és valódi önmagunkról, és az ösztöneinket, vágyainkat, sérüléseinket kihasználó gonosz lélek játékszerévé aláz. Tönkreteszi felnövekvő gyermekeinket, szétzilálja családjainkat és közösségeinket. Nem jönnek létre a házasságok, s amik megköttetnek, azok egy része éveken belül szétesik. Nem születnek meg gyermekeink, egy egész nemzedék vész el bujaságunk tobzódásában.

 A féltékenység és irigység szétmarja a lelket és az életet. A sárga irigység nem tud örülni a másik javának, féltékeny sikereire, elkívánja a jót, ami a másiknak van. Az irigy ember mindig gyanakszik, leskelődik, vádaskodik: miből telik rá?; honnan van neki?; biztos csak a kapcsolatai miatt; könnyű neki… A romboló irigység és féltékenység még a saját kára árán is a másik vesztét akarja. Inkább legyen nekem is rossz, de a másiknak se legyen jó!

 Amikor az irigység és féltékenység szárba szökken, tönkreteszi a családokat és az emberi kapcsolatokat. Ha átjárja a közéletet, a politikát és gazdaságot, a széthullás küszöbére érkezik a közösség. Amikor a maradék javakért folyik a marakodás, akkor a vad önzés miatt megsokasodik a lopás, rablás, és az égbekiáltó bűnök: a munkások bérének ki nem fizetése, a szegények sanyargatása, a testi-lelki gyilkosság.

 Milyen sokat vétkezünk mulasztással! Életünket berendeztük a saját kényelmi zónánkban – „mert ez jár nekünk” -, és ebből nem szívesen mozdulunk ki. Magunkért még csak-csak elindulunk, de másokért már lusták vagyunk, és ez a jóra való restség elvezethet bennünket a Szentlélek elleni bűnökig, a felismert Igazság elleni tusakodásig, a másik hibáztatásáig és a saját önzésünkben való megátalkodottságig. Megkeményedik a szívünk és érzéketlenné válunk mások bajai iránt. Felmentjük magunkat a felebarát szeretetének parancsa alól, észre sem véve, hogy ezzel az Isten iránti szeretetünk válik képmutatóvá.

 Mulasztásaink károsítják a saját életünket, de károsítják családunkat, közösségeinket, egyházunkat és hazánkat is. Mennyi jó nem történik meg, mennyi szép és igaz nem születhet meg lustaságunk miatt! Ha egyszer Isten elé kerülünk és Ő megmutatja, mennyivel virágzóbb életünk lehetett volna, mennyi áldást hozhattunk és nyerhettünk volna mindenki javára, sírni és zokogni fogunk, de akkor már hiába!

 Egyik legerősebbé s legveszélyesebb hajlamunk, hogy istent, isteneket teremtünk magunknak és azokat szolgáljuk. Így jutunk el a bálványimádás csúcsára, az ősi kísértés megvalósítására – olyanok lesztek, mint az Isten -, és már önmagunkat látjuk isteneknek, akik mindent megérdemelnek, mindent birtokolhatnak, mindent felhasználhatnak, tekintet nélkül a következményekre. A világ „tudományos” és „spirituális” utakat egyaránt kínál ehhez az önmegvalósításhoz, a gonosz lélek pedig örül.

 Lakásaikban ott áll a nagy oltár, a televízióval, rádióval, számítógéppel, előttük hódolunk bálványainknak, az erőszak és pornográfia isteneinek, a pénz és siker szellemeinek, hírességeknek és sztároknak – és többet akarunk, még többet, mert mi is istenek vagyunk, legalábbis önmagunk istenei, és azt várjuk, hogy a világ kiszolgáljon minket, összes vágyainkkal együtt. És mégis: így válunk egyre magányosabbá, szorongóbbá, üresebbé, sóvárgóbbá, mert ha az egész világot megnyerjük és felfaljuk is, a lelkünk csak kárát látja ennek. A szívünkben lévő Isten-alakú hiányt csak Isten tudja betölteni.

 Részlet Sípos (S) Gyula: Magyar jelenség - hazánk a hit, remény és szeretet fényében című könyvéből. Bővebben tájékozódni a könyvről lehet a honlapunkon (szeretetfoldje.hu) a Könyveink menüpont alatt.

Csodálkozzunk rá, mennyi szép és jó dolog van hazánkban, milyen jelentős az a hivatás, amit Isten népünknek szánt, hogy erőt és bátorságot merítsünk az olvasottakból. Három idézet, hogy örüljünk és elgondolkodjunk:
-„A Nemzetközi Csillagászati Unió által bevezetett egységes Holdtérkép szerint 1988-ig 801 holdkrátert neveztek el természettudósokról, abból 16-ot magyarokról. Ez meg-közelítőleg a nevek 2%-a. E szám nagyságát akkor értjük meg, ha néhány összevetést teszünk. Ha az államok száma alapján adnák a helyeket - jelenleg 190 tagja van az ENSZ-nek -, akkor 16 kráter helyett 4-et nevezhettek volna el magyar tudósról. (Ha az ismert és beszélt nyelvek számát nézzük, ami közel 3000, akkor meg csak néhány porszemet.) Ha az egyes nemzetek által lakott földterületek nagyságát vesszük összehasonlítási alapul, a magyar nemzet számára ismét csak töredék százalékot kapunk...
A XX. század nemzetközi tudósvilágában keringő anekdota szerint a „nagytudású és fejlett” marslakók igenis léteznek, itt élnek közöttünk, megismerni őket furcsa nyelvükről, csak álcázták magukat - magyaroknak hívják őket.
És valóban, ha végig tekintünk az elmúlt század tudósnemzedékén, azt láthatjuk, hogy szinte minden jelentős felfedezés, találmány, szabadalom kidolgozásánál ott találunk egy vagy több magyart is. Nem véletlenül közölte a világ egyik vezető természettudományi szaklapja, az angol Nature folyóira 2001. januári számában már a cikk címével is, hogy ’A huszadik századot Budapesten csinálták’.”
-„Kérdezzük meg: miért a IX-X. század fordulóján jön Árpád népe a Kárpát-medencébe? Hogy nézett ki akkor Európa térképe, történelme?
Nos, akkor Európa az egyik legsötétebb évszázadát érte. Sem békésnek, sem műveltnek sem egységesnek nem nevezhető. Egész Európát feldúlták: jöttek a viking-normann-varég seregek, az arabok olykor Rómáig jutottak, Spanyolország és Portugália területének nagy része mohamedán fennhatóság alatt állt. Angliában a szászok, dánok, normannok harcolnak. Bizánc Rómához képest maga a szervezettség és rendezettség mintája. 882-992 között 8 pápa halt meg erőszakos halállal. (Csupán a magyar állam alapításakor áll az Egyház élén egy rövid ideig a szent életű II. Szilveszter pápa. Véletlen lenne?) Kis államocskák háborúztak egymással - a Kárpát-medencében akkor már évszázadok óta egyetlen nép sem tudott tartós, békés életet biztosító berendezkedést létrehozni.
És akkor az Úr elhív egy népet messziről, keletről, „zászlót emel egy távoli nemzetnek, és füttyszóval előhívja a föld végéről, s az íme, sietve, gyorsan eljön” (Iz. 5. 26) - és békesség-szerzőként hozza ebbe a térségbe.”
-„Ha komolyan vesszük, hogy értékelni akarjuk az életünket, akkor Isten világosságában kell megnéznünk azt. Igaz, a világosság azt is megmutatja, amit szeretnénk elrejteni. Ezért van, hogy még a lelkileg, szellemileg érzékeny emberek is inkább csapódnak mindenféle gurukhoz, tekergetik magukat különféle pózokba, fizetnek bármennyit varázsszerekért és szellemi élményekért – csak épp önvizsgálatot ne kelljen tartani, csak a bűneink ki ne derüljenek. Ha pedig egy embernek ilyen nehéz a megtérés ajándékát, az ingyen üdvösséget elfogadni, mennyivel inkább nehéz egy egész országnak! Nem csoda, ha recseg-ropog a világ, amikor Isten közeledik.
Igaz ez minden népre, nemzetre, törzsre és országra egyaránt. A leghatalmasabbak éppúgy kerülik a szembenézést, mint a legkisebbek – és mi se lógunk ki a sorból. Pedig de jó lenne! Van itt sötétségbe rejtett hiba, bűn, félreértés bőven, s akkor még nem is beszéltünk azokról a mélystruktúrákról, amik évszázadok óta meghatározzák és olykor teljesen félre viszik életünket.
Szükséges az átvilágítás, amelyik sorra veszi az eddig végzett vizsgálatok eredményeit és Isten kegyelmét kéri a helyes következtetések levonásához. Nagyon nagyképűek lennénk, ha azt gondolnánk, ezt mi meg tudjuk tenni, de mégis szeretnénk a magunk részét hozzátenni ehhez az átvilágításhoz.
Mindhárom idézet a „Magyar jelenség – hazánk a hit, remény és szeretet fényében” című könyvünkből való, amit szeretettel ajánlunk mindenkinek, aki szereti hazáját és hiszi, hogy Istennek terve van velünk és vele együtt ezt képesek is leszünk megvalósítani. (A könyv 176 oldal, ára 1.800 Ft. Megrendelni lehet: info@szeretetfoldje.hu Bővebb információ honlapunkon a könyveink menüpont alatt.)
Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

„Gyermekeim, itt az utolsó óra, és amint hallottátok, hogy antikrisztus jön, és íme, most sok antikrisztus jelent meg…” (1Jn 2, 18) Az istentagadó gonosz lélek nem tudja, mikor jön vissza Krisztus, ezért minden nemzedékben keresi, megtalálja és felépíti embereit, akiken keresztül uralmát biztosíthatja a földön. Ezek felismerhetők – ámbár a sátán szereti a világosság angyalának hazudni magát (2Kor 11, 14) -, mert jellemük és tevékenységük visszatükrözi gazdájuk jellemét.
Így van ez a bukás óta. A történelem szereti nagy embereknek mondani őket, s kétségtelen, hogy komoly hatásuk volt a népek és nemzetek sorsára – de azért tömeggyilkosok ők, városok és országok elpusztítói, egész népek áttelepítői és rabszolgaságba taszítói, a hatalom és harácsolás megszállottjai. Nagy Sándor, Julius Cézár, Attila és Dzsingisz kán, Napóleon, Hitler és Sztálin – mind ilyen gátlástalan antikrisztusok voltak.
Az antikrisztusi ember nagy manipulátor. Szereti a szabadság és a nép bajnokának mutatni magát. Élvezi és helyesli a bűnöket, de ha érdeke úgy kívánja, az erény bajnokaként lép fel. Az előírások azonban csak másokra vonatkoznak, ő felül áll mindenen. Annak idején Heródes felépítette a jeruzsálemi templomot, hogy megnyerje magának a zsidó népet, közben hatalomféltésből a saját gyermekeit is megöltette és mindenben kiszolgálta a pogány Rómát, akinek hatalmát köszönhette.
Az antikrisztusi ember szívesen magára ölti kultúrája uralkodó vallását és/vagy eszméjét. Muzulmán kultúrkörben Allah nevében gyilkol, keresztény országban Istenre hivatkozva számol le ellenfeleivel. A Nagy Francia Forradalom idején Ész istennőt emelték trónra, hogy aztán forradalmi terrorral támadjanak az emberekre. Hszi csi-ping kínai elnök a konfuciánus elvekre hivatkozva veti totális ellenőrzés alá a népet, s zárja koncentrációs táborba az ujgur kisebbséget, Putyin kereszténynek mondja magát, s közben börtönzi, öli ellenzékét és gyilkos területszerző háborúkat folytat évtizedek óta.
Ahol a gonosz lelkek befolyása erősödik, ott egyre több hatalomhoz jutnak az antikrisztusi emberek, aminek következtében az egész társadalom romlásnak indul. Növekszik a szegények és gazdagok közötti különbség. Megtelik az ország viszállyal, haraggal, gyűlölettel és a bűnök sokaságával. Mindig akad valaki, akit utálni lehet, aki ellen harcolni kezd. Mint egy autoimmun betegség, a nép önmaga ellen támad, azt híve, hogy ezzel valami jót tesz. Csökken az együttérzés a szegények, elesettek, kirekesztettek, menekültek iránt, ezzel szemben nő az önzés és isteníteni kezdik a gazdagokat. Kialakul egy piramisszerű hierarchia, ahol a pénz, befolyás, hatalom felfelé irányul, egyre inkább egy központ (az antikrisztus) felé. A vezér dönt mindenről, ő szabja az irányt. Amire azt mondja, hogy jó, az a jó, és amire azt mondja, hogy rossz, az a rossz – és ez hetenként változhat. A jog az igazság és méltányosság szolgálata szerint a hatalmon lévők tetteinek igazolójává és kiszolgálójává válik és elveszíti szilárdságát. A korrupció, a nepotizmus, szervilizmus világa ez, amiben lubickolnak azok, akik a hatalom árnyékába húzódva maguk is részesednek abból és szabadon gyűlölhetnek másokat. (Milyen szomorú, hogy olyan ismerős ez nekünk is.)
Az antikrisztusi ember magát mindig többre tartja a többieknél. Ő megérdemli, hogy neki több jusson, mert neki az jár, elveszi, mert megteheti. A tömeg csak eszköz, tele eldobható, feláldozható emberekkel. Senki sem pótolhatatlan, kivéve őt. Munkatársai a szolgái, akiket kedve szerint helyez pozíciókba vagy vesz ki onnan. Ő soha sem hibás. Ha valami balul sül ez, annak mindig mások az okai, akiket aztán el lehet üldözni, kiszorítani, vagy kegyesen visszafogadni az idők változtával.
Az antikrisztusi ember szociopata-vonásokkal rendelkezik - amennyiben mindenki mást csak használni tud, valódi barátságokra képtelen -, és pszichopata-vonásokkal rendelkezik, amennyiben egyre inkább élvezi hatalmát a többi ember felett, és hogy bármit megtehet (és olykor meg is tesz) velük.
Az antikrisztusi ember leuralja a családját, a munkatársait, s ha lehetősége nyílik rá, egész nemzeteket és népeket is. De bármilyen magasra is jut, végül mindig elbukik. Milliárdos vagyont gyűjthet, kénye-kedve szerint emelhet magasba és sújthat mélybe embereket, ölhet és felgyújthatja a világot maga körül, tömjénezhetik milliók, elbódíthatja az egész világot, sztárrá és guruvá válhat – a vége mindig szörnyű és szomorú. Hiába markolja eszeveszetten az életet, az homokként csurog ki a keze közül, s marad a rettenetes, magányos vég az elkerülhetetlen halállal és ítélettel. Azt mondják, Sztálin halálakor az arca rettenetes rémületbe torzult és fagyott…
Minden országnak megvannak a maga antikrisztusai, mert a sátán mindenütt tevékeny. De ott vannak, mert kell, hogy legyenek a krisztusi emberek is, akik ellene mondanak a bűnnek, a gonoszság csábításának és kitartanak Isten mellett. Itt és most nekünk kellene azoknak lennünk – Jézus Krisztus adja meg kegyelmét, hogy mindig meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól, az igazat a hamistól, a hitető lelket a Szentlélektől és Isten országát építsük, a Szeretet földjét.
Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: szeretetfoldje.hu)

Nemrég egy nagyon kedves, buzgó asszonnyal imádkoztunk. Ima közben mondtam neki, hogy szerintem Isten a türelem ajándékát akarja megerősíteni benne. Mosolyogva válaszolta: Add meg Uram a türelem ajándékát, de most rögtön! Nos, következzék néhány történet, a türelem dicsérete…

Járt az iskolánkba egy kisgyerek, aki olyan kezelhetetlen módon viselkedett, hogy kérték, vegyék ki magántanulónak. A nagymama (rendes, buzgó keresztény asszony) vállalta, hogy ő minden nap foglalkozik a fiúval. Tanult vele, sportolni vitte, olykor elhozta a közösségünkbe is (természetesen imában hordozta, hordoztuk a gyereket). Két év múlva, mikor felső tagozatba kellett menni, a felsős osztályfőnök (rendes, buzgó keresztény férfi) vállalta a gyereket, aki így bejárt az órákra, először csak néhányra, aztán egyre tovább bírta. A hatodik osztály után a fiú szólt, hogy hadd menjen el egy keresztény hatosztályos gimnáziumba, ahová szépen be is illeszkedett… Így történt, hogy néhány ember türelme, kitartása és szeretete megmentett egy kisgyereket az elkallódástól és megadta neki egy szép élet lehetőségét.

Jézus egy példabeszédében csodálatosan szól Isten türelméről: „Ezért hasonlít a mennyek országa egy királyhoz, aki el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte az elszámolást, odavitték hozzá az egyiket, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megadnia, az úr megparancsolta, hogy adják el őt, a feleségét, a gyerekeit, és mindenét, amije csak van, és úgy fizessen. A szolga erre a földig hajolt, és leborulva kérte: ‘Légy türelemmel irántam, és mindent megadok neked.’ Megesett a szíve az úrnak a szolgán, elbocsátotta hát őt, és még az adósságot is elengedte neki.” (Mt 18, 23-27)

Amikor türelemmel és bizalommal hordozzuk életünket és Istenbe vetjük hitünket, az Ő szíve megesik rajtunk és megsegít minket. Sokszor elmeséltem már a kápolnánk történetét, most csak azt a részt említem, amikor három évig ültünk ott a sötétségben, az Oltáriszentség előtt, fűtés és világítás nélkül, pokrócokba burkolózva és gyertyával világítva. Többen kérdezték, hogy ugye bezárjuk a kápolnát… aztán minden megfordult, és most már nem csak a kápolna áll és működik, hanem mellette a közösségi ház is…

A számítógépem képernyőjén elől egy Krisztus-ikon képe van, hozzá egy idézet a Szentírásból: „Mert így szól az Úristen, Izrael Szentje: Megtérés és nyugalom által szabadultok meg; nyugodtság és bizalom által lesz erőtök.” (Iz 30, 15)

A megtérés, a türelem, a nyugodtság és bizalom összetartoznak és egymást erősítik. Egy nap alatt nem lehet templomot építeni, a hamar munka ritkán jó – mondhatom ezt magamnak is gyakran, mert nem vagyok egy nagyon türelmes ember, épp ellenkezőleg! (Ezért is tettem ki a monitorra ezt az idézetet, hogy mindig lássam…) Sokszor kapkodok, imában is, munkában is, így aztán elvesztegetem a kegyelmet, amit megkaphatnék, ha kitartanék.

Dániel könyvében azt olvassuk, hogy már három hete böjtöl és imádkozik, amikor megérkezik hozzá az angyal: „Ne félj, Dániel, mert az első naptól fogva, amikor szívedet arra adtad, hogy értelmet nyerj és magadat Istened színe előtt sanyargasd, szavaid meghallgatásra találtak, és én éppen a te szavaid miatt jöttem. A perzsák országának fejedelme azonban huszonegy napon át az utamba állt, de íme, Mihály, a legfőbb fejedelmek egyike segítségemre jött, és én őt hagytam ott a perzsák királyánál. Azért jöttem, hogy tudtodra adjam, mi fog történni népeddel a végső napokban, mert a látomás megint azokról a napokról szól.” (Dán 10, 12-14) Mi történt volna, ha Dániel nem tart ki az imában és böjtben?

Isten közeledik, érkezése megrengeti az eget és a földet. A gonosz lelkek által uralt szellemi és valóságos birodalmak recsegnek-ropognak, mert nem tudják fenntartani tovább uralmukat. A gonosz tombol és pusztít, háborúkat gerjeszt, minden csábítását és fenyegetését kiönti a világra, hogy megtarthassa hatalmát az emberek felett. Nekünk azonban ki kell tartanunk meghívásunk mellett, ami a békére, a szeretetre, az Isten országában, a Szeretet földjén való életre hív minket. Isten pedig munkálja a megújulást, elhozza a megtérést, a bűnbánatot és a kiengesztelődést. Ezért hát ne türelmetlenkedjünk, ne keressünk hiábavaló emberi kapaszkodókat, hanem tartsunk ki szilárdan az Igazság és az ígéretek mellett, s akkor megláthatjuk Istennek erővel és hatalommal eljövő országát!

Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

Isten az emberben foglalta össze az egész teremtett világot. Ugyanolyan elemekből (atomokból és molekulákból) állunk, mint minden szervetlen és szerves, élő és élettelen anyag. Belső világunkban ott vannak azok az ösztönök, érzelmek, meghajtó erők, amik az állati világot is jellemzik. Ugyanakkor Isten belénk lehelte az „élet leheletét”, azaz lelkünk szellemi valóság, miként az angyaloké is.  Ez az „összefoglalás” önmagában is óriási tisztesség és kegyelem az embernek!

Így aztán amikor azt olvassuk a Szentírásban – kérésként, felhívásként vagy próféciaként -, hogy az egész világ áldja az Urat, ezt mi ezt legalábbis szimbolikusan megvalósíthatjuk amikor imádjuk, dicsérjük és áldjuk Istent! Imádásunkkal „az egész világot” odavihetjük Isten elé. Bennünk és általunk az egész világ hálaéneke felzeng és összecseng, így bekapcsolódhatunk a teremtett világ eredeti, csodálatos harmóniájába, ami Őbenne mindenkor fennáll és megmarad.
Amikor Isten megalkotott minket, nagyszerű feladatot bízott ránk: „Az Úristen vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze.” (Ter 2, 15) Hatalmat adott az embernek a Föld minden teremtménye felett, hogy jó pásztorként segítse, képességeivel és adományaival kibontakoztassa, még szebbé és gazdagabbá tegye a földi világot. Nem tagadhatjuk ezt a hatalmat és lehetőséget, hiszen mindmáig élünk ezzel – jó és rossz módon egyaránt.
Milyen csodálatos felismerésekre tud jutni az ember Isten teremtett világát kutatva! Egyetlen almafajból az almafélék csodálatos gazdagságát tudta kinemesíteni, alkalmazkodva az éghajlathoz, termőföldhöz. A kutyák egyetlen ősfajtájából az egyes feladatokhoz a mai kutyafélék óriási változatosságát tudta kitenyészteni. Képes volt kikutatni a betegségek okát és eredetét és megszüntetni azt, illetve gyógyszereket készíteni ellenük. Eszközöket készítve meghódította a vizeket, a levegőt és kilépett az űrbe is….
Sajnos, a másik lista is nagyon hosszú: háborúk az egyre tökéletesebb gyilkoló eszközökig és az atombombáig, amivel szinte az egész bolygó elpusztítható. Rettenetes természet-pusztítás önző célokat követve, csodálatos fajok kihalása és végül az élet rendjének felborítása amely globális környezeti katasztrófával fenyeget… Ezt teszi a megromlott emberi természet a sátán befolyása alatt.
Isten eredeti akarata azonban most is megvalósulhat. Amikor Mózes elmondja a törvényeket a népnek, felsorolja azokat az áldásokat, amelyekben részük lesz, a megtartják a parancsokat: „Ha meghallgatjátok ezeket a parancsokat, és teljesítitek és követitek őket, az Úr, a te Istened megtartja szövetségét és szeretetét, amire esküdött atyáidnak. Szeretni fog, megáld és megsokasít. Megáldja méhed gyümölcsét, földed termését, gabonádat, borodat, olajodat, tehened borját, nyájad szaporulatát azon a földön, amelyre megesküdött atyáidnak, hogy neked adja. Minden más nép előtt áldott leszel: nem lesz terméketlen körödben sem férfi, sem nő, sőt még jószág sem. Az Úr minden betegséget távol tart tőled, s nem sújt azokkal a szörnyű egyiptomi csapásokkal, amelyeket ismersz, hanem gyűlölőidet sújtja velük.” (MTörv 7, 12-15)
Később újra megismétli: „Áldott leszel a városban és áldott a határban. Áldott lesz méhed gyümölcse, földed termése, jószágod ivadéka, teheneid ellése és juhaid szaporulata. Áldott lesz puttonyod és dagasztóteknőd. Áldott leszel, ha jössz és áldott leszel, ha mész. Az Úr legyőzi ellenségeidet előtted, akik fölkelnek ellened. Egy úton fölvonulnak ellened, s hét úton menekülnek előled. Az Úr parancsol az áldásnak, (hogy legyen) veled műveidben, s kezed minden munkájában, és megáld téged azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked. (…)
Az Úr pedig bőséget ad minden jóban, méhed gyümölcsében, jószágod ivadékában és földed termésében, azon a földön, amelyet az Úr esküvel ígért atyáidnak. Az Úr feltárja előtted bőséges kincstárát, az eget, s a megfelelő időben esőt ad földednek, s úgy megáldja kezed minden munkáját, hogy sok népnek adhatsz kölcsönt, magadnak azonban nem kell kölcsönt kérned.” (MTörv 28, 3-8, 11-12)
Mózes azonban azt sem titkolja, hogy ha elhagyják Isten tanácsait, akkor rájuk nehezedik az átok, a terméketlenség, a viszály, a háborúk… Végül így fejezi be: „Ma tanúul hívom ellenetek az eget és a földet: életet és halált, áldást és átkot tártam a szemetek elé. Így hát válaszd az életet, hogy te is, utódaid is életben maradjatok…” (MTörv 30, 19) Az „ég és föld” pedig tanúsítja, hogy mind az áldások, mind az átkok valóra válhatnak és valóra is válnak. Nem nehéz meglátni az összefüggést a bűnök elhatalmasodása és a Föld mostani állapota között sem. (A különféle betegségek olykor kifejezetten a bűnök/bűnösök bizonyos csoportjaiban tejednek elsősorban, más csapások kevésbé válogatósak: a terméketlenség, a válságok sorozata egész országokat nyom lefelé…)
Ha azonban visszatérünk Istenhez, akkor rajtunk keresztül az áldás eléri a többi teremtményt is. Pál apostol ezt így fogalmazza meg: „Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását. A természet ugyanis mulandóságnak van alávetve, nem mert akarja, hanem amiatt, aki abban a reményben vetette alá, hogy a mulandóság szolgai állapotából majd felszabadul az Isten fiainak dicsőséges szabadságára. Tudjuk ugyanis, hogy az egész természet (együtt) sóhajtozik és vajúdik mindmáig.” (Róm 8, 19-22)
Ezt nagyon konkrétan és egyszerűen kell értenünk. Tizenkét éven keresztül minden évben január 18-ára (Árpádházi Szent Margit ünnepére) Nemzeti Imanapot szerveztünk, amikor sokan imádkoztak itthon és határainkon túl is hazánkért és nemzetünkért. Most azt a levelet másolom be ide, amit egy nappal a 2007-es Nemzeti Imanap után írtam:
 „Az ima lecsendesítette a vihart!
Az egész Európát megrázó vihar Magyarországra érve lecsendesült. Miközben Csehország, Lengyelország, Anglia vagy Németország (stb.) óriási károkat szenvedett és már több mint 30 halálos áldozat van (később kiderült, hogy összesen 47-en haltak meg) - nálunk nem ez történt, Miért? Mert a Nemzeti Imanapon imádkozó ezrek imái lehívták Isten kegyelmét életünkre!  
A meteorológusok csütörtökre Magyarországra is nagy vihart jeleztek, orkánerejű széllel. Aztán pontosítottak - csütörtök délutánra érkezik a vihar. Aztán megint módosítottak: csütörtök éjjel, péntek hajnalban... Ők tévedtek volna? Nem!
Hiszen a vihar valóban jött és egész Európát beterítette - kivéve Magyarországot. Miért? Mert nálunk január 18-án, csütörtökön Nemzeti Imanap volt. Így az ország egész területén - és a Kárpát-medencében és a világon mindenfelé, ahol magyarok élnek - nagyon sok ember imádkozott, és kérte Isten kegyelmét hazánkra és nemzetünkre.
A kegyelem megérkezett, mégpedig kétszeres módon! Egyrészt úgy, hogy lecsillapodott a vihar. Másrészt pedig úgy, hogy nyilvánvalóvá vált ennek szimbolikus értelme is. Ha az emberek imádkoznak és kérik Isten segítségét, Ő azt megadja! Ahogy ez a vihar lecsendesedett és elmúlt - sőt, végre a régen várt eső is megérkezett a kiszáradt földekre -, ugyanígy csendesedik le minden vihar, ha imádkozunk: a politikai viharok, a társadalmi, gazdasági viharok, a természeti katasztrófák mind megelőzhetők és orvosolhatók! Istennek van megoldása minden problémára, csak el kell kérni Tőle!
Az imádság a keresztények lelki fegyvere, amely „alkalmas minden gonosz erősség lerontására” és „minden jóban való épülésre”!
Az imádság olyan fontos, hogy Jézus Krisztus, az Isten Fia, miután egész napját szolgálatban töltötte - gyógyított, szabadított és hirdette az üdvösség jó hírét -, utána még az éjszakát imádságban töltötte. Ha pedig Neki is ilyen szüksége volt az imára, milyen nagy szükségünk van nekünk erre!
Csodálatos megtapasztalni, hogy Isten valóban akarja ennek a kis országnak a megújulását, és kész arra, hogy gyógyító módon belépjen életünkbe. Csak kérnünk kell - azt sem Isten miatt, hanem miattunk, hogy kitárt kezünk és szívünk képes legyen befogadni az Ő kegyelmi ajándékait mindannyiunk javára.
Hálásak vagyunk és köszönjük mindenkinek, aki részt vett a Nemzeti Imanapon és imájával, buzgóságával elősegítette ennek a nyilvánvaló kegyelemnek a megjelenését. Isten áldjon mindnyájatokat!”
Isten velünk együtt és rajtunk keresztül (is) helyre akarja állítani és meg akarja újítani az egész teremtett világot. Újra áldása alá akarja vonni, hogy megszabadítsa minden rontástól, átoktól, rendezetlen működéstől. El tudjuk ezt hinni? El tudjuk ezt képzelni?
Igen, én hiszem, hogy ha már csak együtt sétálunk Istennel – miként az első emberpár együtt sétált Vele az Édenben -, egy erdőben, réten, vagy akár egy városban, azzal Isten áldását viszünk arra a helyre. Hiszem, hogy amikor például a rákos betegekért való zarándoklat-kilencedeket tartottuk és imádkoztunk a buszon, Isten kegyelme kiáradt azokra a helységekre is, amiken keresztül mentünk. Lehetetlen? „Minden lehetséges annak, aki hisz.” (Mk 9, 23) Milyen jó, hogy sokan szerveznek zarándoklatokat, sőt ma már vannak olyan utak, amelyek átszelik hazánkat és összekötik a Kárpát-medence szélső pontjait is!
Forduljunk most hittel és bizalommal Istenhez:
Mennyei Atyánk!
Te vagy az ég és a föld alkotója, s a Te jóvoltodból áll fenn mindmáig a Világmindenség. Te vagy a természeti Ura, parancsolsz a természeti erőknek és azok engedelmeskednek Neked.
Látod, milyen nagy bajba került országunk és az egész Kárpát-medence, de Földünk és bolygónk is. A mi bűneink következménye ez, elismerjük. Ezért bűnbánó szívvel járulunk Eléd, irgalmadért és áldásodért könyörögve.
Kérünk Téged Szent Fiad, Jézus Krisztus nevében, hogy óvj meg minket a természeti csapásoktól, a viharoktól, az árvíztől és aszálytól! Kérünk, leheld ki ránk Szentlelkedet, hogy Veled és egymással kiengesztelődve, tetszésed szerint való életet élhessünk, a Te dicsőségedre és az emberek javára! Hadd orvosoljuk életünkkel azt, amit elődeink és mi elrontottunk. Ihlető kegyelmeddel és megtartó erőddel jöjj segítségünkre, és óvó kezed vigyázzon ránk mindenkor! Benned bízunk Istenünk, mert te mindenható vagy, és szeretsz minket. Köszönjük segítségedet! Ámen.
Mindenkor segítő Szűzanya, könyörögj érettünk! Magyar szentek, könyörögjetek érettünk! Isten angyalai és szentjei, könyörögjetek érettünk! Ámen.

Részlet a hamarosan megjelenő „Magyar jelenség – hazánk a hit, remény és szeretet fényében című könyvből”
Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

Bevallom, én az országhatáron se szívesen megyek át. Azt is nehezen tudom elfogadni, amikor szülők arra biztatják gyerekeiket, hogy menjenek külföldre és éljenek ott, mert ott jobb lesz nekik. Lehet, de milyen áron? Mikor érik utol ott is őket az itt hátrahagyni vélt anyagi és lelki problémák? Ami pedig ennél is komolyabb kérdés: vajon véletlenül születtünk ebben az időben, erre a helyre? Talán annyira reménytelen hazánk helyzete, hogy innen már menekülni kell?
Mélységes hitem, hogy Isten nem kockázik velünk. Mindannyiunkat abban az időben és arra a helyre hívott életre, ahol a legnagyobb esélyünk van az üdvösségre – és ha ez igaz, akkor itt és most feladatunk van, annál is inkább, mert Isten a Szentírás tanúsága szerint nem csak egyes emberként, hanem népként is megítél minket. Az örök hazában sem veszítjük el nemzetiségünket, és ottani helyünk, de itteni felemelkedésünk vagy lesüllyedésünk sem független ettől.
Gyermekként nem gondoltam volna, hogy nekem „boldog gyerekkorom” van, csak felnőttként jöttem rá, milyen meghatározó volt az az időszak az életemben. Városszéli lakótelepen, de folyó és erdő mellett, könyvtárral és mozival együtt észrevétlenül szerethettem meg környezetemet és hazámat. Hőseim között Winnetou mellett ott volt a Tenkes kapitánya és Kittenberger Kálmán, Csinom Palkó és Hermann Ottó, Rákóczi és Hunyadi… A maga félrecsúszott módján még a kisdobos és úttörő élet is hazaszeretetre nevelt, bár ez csak megtérésem után tudatosodott bennem.
Igaz, hogy megtérésem előtt is fontos volt nekem az ország, ahogy azt egy lázadó fiatal elképzeli, s reméli: holnapra megforgatjuk a világot! De hogy hová is akarnánk forgatni, mi van a közvetlen környezetvédelmi és/vagy kulturális akciók, programok mögött, az legfeljebb derengett. Az Istennel való találkozás után azonban hamarosan megértettem, hogy Ő nem csak személyesen szeret minket, hanem közösségileg is, mint népet és nemzetet. Minden népnek ő ad helyet és hivatást, s bizony nagyon sok minden függ attól, hogy ezt megértjük és megéljük-e.
Megtérésem után a törökbálinti kis művelődési ház vezetője lettem, ami nagyszerű lehetőségeket biztosított a személyes és közösségi hazaszeretet megélésére. Azt gondoltam, hogy Törökbálint a Szeretet földje lehet - Isten országa közöttünk, ahol az Ő kegyelme átjárja az egész teremtett világot, beleértve a kulturális, gazdasági életet is –, és ha ez kicsiben működik, akkor működik országosan is.
Saját példámból megértettem, hogy a hazaszeretet ott kezdődik, hogy megismerjük és megszeretjük szűkebb hazánkat, lakóhelyünk épített és természetes értékeit és az itt élő embereket. Így ezt segítettük, éltük programok szervezésével és kiadványok elkészítésével is. Az első komolyabb írásokat is ebben az időszakban írtam a magyar nemzet hivatásáról és megújulásáról, a magyar jelenségről, a hazaszeretetről. Később szervezni kezdtük a nemzeti imanapokat és egyéb imaalkalmakat és olyan könyveket adtunk ki, amelyeken keresztül rácsodálkozhatunk népünk és kultúránk gazdagságára és nagyszerű példaképeinkre. (Magyar örökség, a magyar nemzet hivatásáról és megújulásáról, könyvek a szentjeinkről és szentéletű embereinkről, többek között Szent István királyról, Galgóczy Erzsébetről, Csépe Kláráról, a Szeretetlángról és a karizmatikus megújulásról, hazánknak szóló próféciákról és magánkinyilatkoztatásokról, stb.)
Mélyen hiszem, hogy Isten arra vágyik, hogy hazánk – és tágabb értelemben a Kárpát-medence – a Szeretet földje legyen, kegyelmi kehely, ahonnan az Ő áldásai kiáradnak a világra. Neki van terve az egész Kárpát-medence megújítására is, csak meg kell azt értenünk és beleállnunk a munkába.
Ezt a megértést szeretné szolgálni az idei Szeretet Földje Találkozóra (október 1. szombat, Törökbálint) megjelenő „Magyar jelenség – hazánk a hit, remény és szeretet fényében” című könyvünk is, ami kicsit összefoglalója annak, amit az elmúlt évtizedekben megértettem hazánkról. A mű három részre tagolódik. Az első rész, a Hit – ebben olvashatunk a magyar nemzet hivatásáról és megújulásáról, a magyar jelenségről, stb. A második rész a Remény, annak feldolgozása, hogy miért gondoljuk azt, hogy a XXI. században Isten ezt a megújulást munkálja és végzi hazánkban és milyen eszközökkel. A harmadik nagy fejezet pedig a Szeretet: itt vesszük a bátorságot, hogy átvilágítsuk hazánkat, a gyógyulás és szabadulás érdekében felfedjük sebeinket, beszéljünk azokról a hibákról és bűnökről, amelyekből betegítenek és rombolnak minket. Bárcsak ez is kovász és gyógyszer lehetne, ami elősegíti a tisztulást és sok ember szívében megerősíti a hazaszeretetet, munkára késztetve minket, Isten dicsőségére és mindannyiunk javára.
Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

Az Istennel való egyesülés útja szerelmi történet. Úgy kezdődik, hogy titokzatos módon, talán magam sem értem hogyan, de megragadja szívem, életem Isten valósága, és  beleszeretek Istenbe, vagy egész pontosan Jézus Krisztusba, akiben és akivel megélhetem Isten mindent betöltő szeretetét. Lehet, hogy furcsának tűnik ez, főleg, ha egy férfi írja le napjainkban, amikor amúgy is mindent beleng a testi szabadosság megrontó levegője – de mégis ez az igazság. Isten szeretete felülmúl mindent, amit a test, a világ, vagy a gonosz lélek nyújtani tud. Aki ezt egyszer megtapasztalta, az sóvárog utána, vágyva vágyik Istennel lenni – s milyen csodálatos, hogy közben Isten is ugyanígy vágyakozik velünk lenni! Jézus még a szenvedése előestéjén is ezt mondja tanítványainak: „Vágyva vágytam arra, hogy elfogyasszam veletek ezt a húsvéti vacsorát, mielőtt szenvednék.” (Lk 22, 15)
Ezen az úton haladva Isten kerül életünk középpontjába. Ez azonban nem jelent rabságot, kisajátítást, vagy épp valamifajta megszállást, erőszakot (ami a gonosz lélek sajátja), hanem épp ellenkezőleg. a Szentlélek átjárja belső világunkat, kisimítja személyiségünk torzulásait, gyógyítja lelkünk sebeit, eloldoz függőségektől és elvezet a belső szabadságra. Ez a tisztulás és érlelődés útja. Megtanulunk együtt járni az Úrral, az Ő gondolatait gondolni, szavait szólni, tetteit cselekedni. Egyre inkább képesek vagyunk szeretni, elfogadni, megérteni. Szeretve lenni és szeretni Isten szeretetével – milyen csodálatos dolog!
A Szentírás telve van az Isten és az ember egymás utáni vágyakozásának szavaival, az Énekek éneke pedig a vőlegény és menyasszony szerelmi páros énekében az Isten és a gyermekei egymás iránti szeretetének, beteljesedés utáni vágyának örök dallamát festi elénk.
Ezt a lelki, örök egyesülést mindig Isten kezdeményezi és Ő nem is fárad ebbe bele soha. Mi azonban igen, mert mi törékenyek, szétszórtak, önzőek, sebzett szívűek és bűnnel terheltek vagyunk. Az egyesülés útja azonban mégsem zárult le előttünk. Jézus Krisztuson keresztül, aki az „út, az igazság és az élet”, mégis megélhetjük ezt, és krisztusi emberré, Isten gyermekeivé, barátaivá alakulhatunk.
Ez a kis könyv ehhez az úthoz nyújt segítséget, az Egyház évezredes bölcsességét felhasználva. Sokszor támaszkodunk a téma kifejtésében a Szeretetláng lelki naplóra, amiben Jézus Krisztus és a Szűzanya komoly és hosszas tanítást ad erről. A Szűzanya az első és legtökéletesebb krisztushordozó, az ő szívében lobog a tökéletes Isten- és emberszeretet tüze, az élő Szeretetláng, Jézus Krisztus valósága, ahogy csak azt ember be tudja fogadni. Ezt adja át nekünk, ennek kegyelmi hatásaival élünk, ami megvakítja a sátánt, gyógyítja a szívünket és erőt ad a krisztusi élethez.
A hathetes szeminárium beavató jellegű (mint a Szentlélek-szeminárium, alfa-kurzus, stb.) és egy mélyebb keresztény életre való elvezetés eszköze kíván lenni.
Minden hétre jut egy téma, valamint a hét minden napjára egy-egy elmélkedni való idézet és/vagy ima a Szentírásból, a Szeretetláng lelki naplóból, illetve a szentek életéből. (Az idézetekhez tettünk egy-egy önátadó imát is.)
Minden hét, minden nap egy lépés előre. Lehet, hogy közben elfáradunk, elcsüggedünk, máskor pedig öröm tölti el szívünket. Az utat azonban a hat hét után is folytatni kell, türelemmel, kitartóan. Az egyházi, szentségi élet, a napi ima és a szentírás olvasása mind segítség utunkon, de segíthetnek más jó könyvek, előadások, zenék, és az élet sok más áldása is..."
"Az Istennel való egyesülés útja - Élő Szeretetláng szeminárium" bevezetője. Lásd a könyvről bővebben: https://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink/17320-az-istennel-valo-egyesules-utja-elo-szeretetlang-szeminarium
Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: szeretetfoldje.hu)

Sötétség idején, amikor egymást követik a rossz hírek, nem árt eszünkbe juttatni, hogy a történelem nem egyirányú utca, hanem a lehetőségek tárháza, és rajtunk is múlik, hogy hogyan folytatódik. A Szeretetláng lelki naplóban van egy napjainkra illő nagyszerű prófétikus helyzetleírás, ami telve van természetfeletti reménnyel (különben ennek jele a szombati Szeretetláng Fesztivál is):
„Tudod, olyan a Föld most, mint vihar előtt a természet, és olyan, mint a tűzhányó, amely ha kirobban, pokoli füstjével, visszahulló lávájával fojtogat, öl, vakít, rengésével romba dönt maga körül mindent. Ez most a Föld borzalmas helyzete. Forr a gyűlölet krátere, gyilkos, kénes hamuja szürkévé, színtelenné akarja tenni a Mennyei Atya által Isten képére és hasonlatosságára teremtett lelkeket. És Én, a hajnal szép sugara megvakítom a sátánt, (megszabadítom e) gyűlölettől elhomályosuló, kénes, bűzös lávájától megfertőzött világot, mely által a lelkek éltető levegője fojtó és halált okozó. Egyetlen haldokló sem kárhozhat el! Már kezd Szeretetlángom gyújtani. Tudod, kislányom, a választott lelkeknek meg kell küzdeniük a sötétség fejedelmével...” (1963. május 19.)
A vihar itt van, a lelkeket valóban fojtogatja a félelem és szorongás, a bűnök áradata és a világ által felkínált hamis kimenekülő utak. A Szűzanya azonban azt mondja: Én, a hajnal szép sugara megvakítom a sátánt… Elhihető ez? Hol van erre a bizonyíték?
Mondhatnám, hogy Kindelmanné Erzsébet asszony – a Szeretetláng lelki napló lejegyzője -, élete a bizonyíték. Vagy, hogy a Szeretetláng lelki mozgalom (szintén előre megígért) nemzetközi elterjedése a bizonyíték. Vagy utalhatnék a Szűzanya fatimai üzenetére: Szeplőtelen Szívem végül győzni fog – és a kommunista diktatúrák összeomlására. Mondhatjuk persze, hogy diktátorok ma is vannak - sőt, mintha az elmúlt évtized épp az ilyen „erős emberek” újbóli felemelkedését hozta volna - ezért egy jobb bizonyítékkal állok most elő.
Az tudható, hogy jelenleg Európa országaiban él a magukat nem vallásosnak mondó emberek többsége. De mennyi a vallásos emberek aránya? A Pew Research Center kutatói felmérést végeztek a témában. A legalacsonyabb arány Németországban mutatkozik, ahol a felmérés szerint a lakosság mindössze 10%-a mondja azt, hogy erősen hisz Istenben. Utána következik Svájc, Franciaország – és mi is eléggé a sereghajtók között vagyunk. De melyik az az ország, ahol legmagasabb az Istenben hívők aránya? Nos, Bosznia és Hercegovina az az ország, ahol az egész európai kontinensen a lakosság legmagasabb aránya vallja, hogy szilárdan hisz Istenben: 66% (A felmérésben válaszolók 54%-a nagyon fontosnak tartja a vallást, 46%-a vallotta magát nagyon vallásosnak; 35% mondta, hogy legalább havonta egyszer részt vesz vallási szertartáson, 32%-uk pedig naponta imádkozik.) Kell-e mondanunk, hogy ebben az országban van Medjugorje, ahonnan a Szűzanya negyven éve evangelizálja a világot? Három nép (szerb, horvát, bosnyák), három vallás (katolikus, ortodox, muzulmán), túl egy testvérgyilkos háborún – és a gyűlölet, a kirekesztés helyett a megbékélés és istenkeresés útját járja…
Ami a Balkán puskaporos hordójára igaz, az igazzá válhat mélyen megosztott és gyűlölettel fertőzött hazánkra, de egész Európára is. Tudunk-e ebben hinni? Merünk-e remélni és eszerint cselekedni?
Nem mindig könnyű. II. János Pál pápa 1978-ban, pápaságának legelején mondta: „Felszólítalak benneteket, hogy soha, de soha ne adjátok fel a reményt, soha ne kételkedjetek, soha ne fáradjatok el, és soha ne bátortalanodjatok el! Ne féljetek!”
A lelki naplóban olvasható egy bejegyzés, ami Erzsébet asszony halála előtt kicsivel több, mint három évvel íródott. Ekkor hazánkban még alig van jele az ígéretek beteljesülésének, s talán már az idős asszony is elfáradt a sok küzdelemben. A Szűzanya így szól hozzá: „Kislányom és mindannyian, kedves gyermekeim! Vigyázzatok! A sátán ki akarja rántani lábaitok alól a remény talaját. Tudja ő nagyon jól, ha ezt sikerül megtennie, mindent elvett tőletek. A reményét vesztett lelkeknél már bűnre sem kell kísértenie. A reményét vesztett ember szörnyű sötétségben van, nem lát már a hit szemével, minden erény, minden jó értékét veszti (számára). Ó, gyermekeim, imádkozzatok szüntelenül egymásért, engedjétek kegyelmeim hatását létrejönni lelketekben.” (1981. XII. 12.)
Ehhez már nincs mit hozzá tenni, de azért – hiszed vagy sem, rajtad áll -, ide írom, amit 1981. február 2-án (Gyertyaszentelő Boldogasszony, s egyben a Szeretetláng ünnepén) mondott az Úr Jézus, így áll a lelki naplóban: „A világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok. Már csak a Szentháromság a Szűzanyával, az összes angyalok és szentek, valamint az általatok kiszabadított lelkek együttes közreműködése segíthet a küzdő Egyházon!”
És mit tesz az ima ereje? Amikor néhány hónap múlva, május 13-án merényletet követnek el a pápa ellen, csodával határos módon a golyó a testben kikerüli a létfontosságú szerveket, a pápa életben marad és a hatalmas reformmunkát, amit elkezdett, folytatni tudja…
Az imának, a küzdelemnek mindig van eredménye! Kalandra fel!
Imával és szeretettel: Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: szeretetfoldje.hu)
ui.: A szombati (augusztus 27-i) Szeretetláng Fesztivál programja, ahol én is beszélni fogok a reményről, itt olvasható: https://szeretetfoldje.hu/index.php/szeretetlang/17239-vii-szeretetlang-fesztival-2 )

Assisi Szent Ferencet arra kérték, hogy írjon regulát a közösségének. Ő rámutatott a Bibliára és azt mondta: ez a mi regulánk - de ezt nem fogadták el. Akkor idézett néhány mondatot az evangéliumokból és rövid magyarázatokat fűzött hozzájuk, de ez is kevésnek bizonyult… Elgondolkodtam: az én életemben melyik volt az a néhány mondat a Szentírásból, ami úgy szíven talált, hogy arra épül a hitem és az életem?
Sajnos Szent Ferenc első regulája - a néhány evangéliumi mondat magyarázatokkal -, nem maradt fenn. Kortársainak visszaemlékezéseiből azonban rekonstruálható több dolog is. Az egyik a szívbéli megtérésének hevessége, és hogy nagyon sokat hirdette a megtérést, a visszatérést Isten szeretetéhez az embereknek. A másik a szent szegénység, a „szegénység úrnő” követése. A legenda szerint, amikor azon tusakodott szívében, imádságban, hogy milyen utat kell választania, mi a legjobb, bement a templomba, és ott háromszor kinyitotta az evangéliumos könyvet. Mindháromszor olyan igét kapott, ami a minden elhagyását, a teljes szegénység vállalását kérte – és akkor felkiáltott: Igen, ezt akarom, ez az én utam! Ebből következően nagyon fontos volt számára a teljes önmegtagadás, és ehhez eszközként a teljes engedelmesség is.
De mi a helyzet velünk? Mennyire épül a mi életünk az evangéliumok, illetve a teljes Szentírás igazságaira? Engedelmeskedünk-e annak, egyáltalán, vannak-e olyan bibliai szövegek, amelyek fontosak, személyesek, életünket meghatározóak?
Az én Bibliámban elég sok aláhúzott igehely van. Ezek egy része olyan, amelyeket személyesen fontosnak tartok életemben. Más részük útmutató, mint például a minden év elején kért évi igék. Amikor elgondolkodtam azon, hogy mi lenne, ha ezek közül kellene néhány igét kiválasztanom mintegy regulának, először azt hittem, hogy a bőség zavarával fogok küzdeni – aztán kiderült, hogy épp ellenkezőleg!
Meghatározó, megtérési alapélményem, hogy Isten van, és szeret engem. Előbb szeretett, már akkor is szeretett, amikor a legsötétebb bűnökben tobzódtam… de melyik az az ige, amelyik ezt a legjobban kifejezi? Talán az „úgy szerette Isten a világot, hogy aki benne hisz el ne vesszen, hanem örök élete legyen”? Vagy a „jöjjetek hozzám mindnyájan…”? Akárhogy is gondolkodtam úgy éreztem, tulajdonképp egyik sem adja vissza ezt a mély élményt. Azt hiszem, igazából csak Jézus Krisztus teljes élete, működése és értünk vállalt halála adja vissza ezt valahogy – de akkor ugyanott tartunk, mint Szent Ferenc, aki az evangéliumokra mutatott: ez a mi regulánk…
Ez így csalás – mondom magamnak -, már csak azért is, mert én olyan messze vagyok szent Ferenctől, hogy azt leírni se lehet. Igaz, hogy őt is, engem is személyesen megérintett Jézus kérése: „menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot…” De hogy ő ezt mennyivel radikálisabban értette és élte meg, mint én, mi, arról tanúskodnak a kortársak beszámolói. Azt hiszem, hogy aki korunk negédes Ferenc-képe, vagy a különben nagyon szép „Napfivér holdnővér” – film után veszi kezébe a legendákat, erősen elcsodálkozhat és megdöbbenhet, a valósi Ferenc testvér mennyire keményen és radikálisan lépett fel önmagával szemben, de követőivel szemben is – miközben szelíd és kedves, alázatos személyisége és istenszeretete magával ragadta az embereket. Az az aszkézis, amit ő megélt, nekünk önpusztításnak tűnik, de ebből a radikalitásból fakadnak azok a csodák, amelyek vele és körülötte történtek.
„Akik hisznek, azokat pedig ezek a jelek követik…” Assisi Szent Ferenc nem kereste ezeket a jeleket, azok mégis megjelentek életében - mi keresnénk, várnánk a gyógyulásokat és szabadulásokat, és olykor történnek is, de mennyivel kevesebb és gyengébb? Legalább annyival, amennyivel a mi életszentségünk – ha van olyanunk egyáltalán -, kevesebb az ő életszentségénél.
Csüggedésre azonban semmi ok. Isten ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. A Szentírás igéinek igazságai és ereje sem változott meg. Ha mi is életünk középpontjába helyezzük azokat, ahogy azt Ferenc testvér tette, akkor azok a csodák velünk is megtörténhetnek…
Kalandra fel!
Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

„Ruanda volt Afrika katolikus kirakatországa” – írja Peter Balleis jezsuita misszionárius -, ahol a lakosság kétharmada katolikus volt. Hogyan történhetett meg, hogy 1994-ben alig száz nap alatt mégis lemészároltak majd egymillió embert - a gyilkosságoknak félmillió tettese volt késsel, karddal, bármivel, amivel ölni lehet –, és a gyilkosokkal papok, szerzetesek és apácák is együttműködtek?

„Ruandát a misszionáriusok felülről lefelé térítették. Miután a király és az udvar a keresztény hitre tért, a nép követte. Leegyszerűsítve azt mondhatnánk, hogy a hit terjesztése a megkeresztelésben merült ki, anélkül, hogy átjárta és megváltoztatta volna a kultúrát és a társadalmi körülményeket. (Gazdasági, kulturális és etnikai viszonyokat.) A vér sűrűbb maradt a keresztvíznél. Amikor döntésre került a sor, az etnikai tudat erősebb és meghatározóbb volt a keresztény identitásnál. (…) Az Egyház nem tudta megváltoztatni Ruandában az etnikai különbözőségre épülő egyenlőtlenséget. Nem tudta hozzásegíteni a társadalmat egy igazságos fejlődéshez, és nem tudott ellenállni az erőszak vonzásának.”

Eddig az idézet az „Isten ott ül velünk a csónakban” című könyvből, amit azért hoztam ide, mert néhány szó változtatásával ugyanez a diagnózis nagyon sok korról és nagyon sok nemzetről felállítható. Hogyan volt lehetséges, hogy a felvilágosult, befogadó és szabadelvű Németország, amely egy nagyszerű kultúrát hozott létre, egy nemzedék alatt a fajgyűlölet fészkévé és egy háború kirobbantójává vált? És Franciaország, „az egyház legkatolikusabb leánya” hogyan juthatott el a XVIII. században olyan rövid idő alatt a forradalmi terrorig?

Nem mintha a jelen biztatóbb lenne. Oroszország a Szovjetunió felbomlása után felfedezi ortodox keresztény örökségét, s vezetői néhány év múlva már a kereszténység védőbástyájaként hirdetik országukat, hogy aztán először háborút kezdjenek először saját – velük egyet nem értő – polgáraikkal szemben, majd egy másik ország, Ukrajna ellen. Vagy beszélhetünk az Amerikai Egyesült Államokról, amelyik – a hazai közhiedelemmel ellentétben – az európainál jóval vallásosabb ország, lakosságának nagyobb része minden héten gyülekezetbe jár, és mégis hagyja, hogy egy ott kialakuló istenellenes kultúra a legsötétebb bűnökkel fertőzze meg a világot.

És mi a helyzet hazánkkal, és a mi kereszténységünkkel? Azt tudjuk a statisztikai adatokból, hogy nálunk is csökken a magukat vallásosnak mondó, templomba járók aránya, lefelé lógunk ki a közép-európai átlagból. (Ha a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, a pápa látogatását vagy a csíksomlyói búcsú résztvevőinek számát nézzük, akkor azt mondhatjuk, hogy a buzgó, elkötelezett katolikus hívek száma a hazai lakosság 1-3 százaléka, kilenc és félmilliós országunkban ez két-háromszázezer embert jelent.)

Azt is tudjuk, hogy a mi kereszténységünk soha nem volt olyan társadalomformáló, az identitásunkat meghatározó erő, mint például Lengyelországé - nem függetlenül attól, hogy a lengyel egyház a nehéz időkben együtt küzdött és szenvedett a népével minden történelmi korban, míg a magyar egyház inkább a felső vezetés felé orientálódott. (Hercegprímásunk – milyen beszélő titulus -, és főpapjaink ott ültek az Országgyűlés felső tábláján, de mit jelentett ez a hazai szegénységnek? Ismerjük ezt a struktúrát a latin-amerikai országok világából is… Igaz, ott a felszabadítás teológiája - minden eretnekségével együtt is -, az egyház egy másik arcát is meg tudta mutatni a népnek.) Napjainkban a keresztény kultúra is inkább búvópatak, mint valódi társadalomformáló erő népünk életében.

Attól tartok, a mi kereszténységünk is részben kirakat-kereszténység, csak itt nem a faj, nem a náci- vagy kommunista ideológia, hanem a hatalom és a pénz, a politika világa torzítja ilyenné, tartja függőségben az egyházakat, megmérgezve a hívek szívét is, lehetőséget adva a pogányoknak, hogy keresztény címkét aggathassanak magukra, s így hazudjanak, lopjanak, szítsanak viszályt és vigyék tévedésbe és meghasonlásba az embereket. (És mennyi jó keresztény ismerek, akik a bizonytalan időket látva még inkább a politika világába kapaszkodnak, onnan várva a biztonságot a szívüknek és életüknek. És milyen hittel és vehemenciával tudnak fellépni azok ellen, akik nem ugyanezt teszik!)

A kérdés csak az, hogy tudunk-e, szabad-e, lehet-e még erről beszélni? Fel tudjuk, fel merjük-e tárni azokat a mély strukturális problémákat, amiktől szenved a hazánk, akkor is, ha ezekre keresztény fátylakat borítanak, megvezetve ezzel az embereket? (Erdeink múlt hét óta engedélyezett szabadrablása ellent mond a józan észnek és az egyház társadalmi tanításának egyaránt. Ferenc pápa enciklikája pedig kifejezetten aktív teremtésvédelemre hív – de mi látszik ebből a hazai nyilvánosságban?)

A ruandaiak elhitték magukról, hogy ők keresztények, míg egy sötét pillanatban ki nem derült, mi lakik a szívük mélyén. Ha nem akarjuk, hogy egyházunk és hazánk erre a sorsra jusson, hogy azt szeretnénk, hogy ne kirakat-keresztény patyomkin-falu legyen, hanem élet és lélek járja át, akkor újra fel kell fedeznünk hitünk prófétai dimenzióját, Krisztus szavainak örök, és mindenek felett való igazságát...

Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: szeretetfoldje.hu)

„Élek, de már nem én, hanem Krisztus él énbennem.” (Gal 2, 20) Lehetséges ez? Lehetséges, hogy Istennel olyan teljes közösségbe kerüljek, hogy az Ő gondolatait gondoljam, szavait szóljam, tetteit cselekedjem – és közben a személyiségem mégis teljesen szabad maradjon? Hogy ez részemről ne csak egy bolond gondolat legyen arról, hogy isten vagyok, egy eszement fantázia, skizofrén beképzelés, téveszme, esetleg a gonosz lélek hazugsága, egy stáció az ördögi megszállás felé tartó úton?

A Szentírás arról ad hírt, hogy létezett egy időszak, amikor Isten és ember még „együtt sétált” az Édenben, s bár a bukás ezt a teljes közösséget semmivé tette, az ígéret szerint eljön az idő, amikor ez a teljes közösség Istennel helyreáll.
Valójában Isten jobban vágyódik az ember után – hiszen Ő a Szeretet teljessége, aki szereti teremtményeit -, mint az ember Isten után. Már a Teremtés könyve elején, a bukás leírása után azt olvassuk, hogy „az Úr Isten azonban szólította (hívta, kereste) az embert: Hol vagy?” (Ter 3, 9) S bár a bűn miatt az első emberpár nem maradhatott tovább az Édenben, Isten gondoskodó szeretete nem szűnt meg irántuk: „Az Úristen pedig bőrből ruhát készített az embernek és feleségének, s felöltöztette őket.” (Ter 3, 21)
De az Istent kereső ember is vágyódik Teremtője után, mert ez a vágy a szívébe van írva: „Isten, én Istenem, téged kereslek, utánad szomjazik a lelkem! Érted sóvárog a testem, mint a száraz, tikkadt, kiaszott föld. Téged keres tekintetem a szent sátorban, hogy erődet és dicsőségedet megláthassam. Mert kegyelmed többet ér, mint az élet, ajkam dicséretet zeng neked. Fekhelyemen rólad elmélkedem, éjjel virrasztva feléd száll a lelkem.” (Zsolt 63, 2-4, 7) Ilyen vágyódó ima szállt fel korok korain át a mennybe, míg végül az idők teljességében Isten eljött közénk, hogy ez a szeretetvágy végre betöltődhessen. Jézus Krisztus az Isten és ember közötti szakadást megszüntette, és a teljes egységet helyreállította.
Ez teológiai igazság, de megvalósulhat-e a mi személyes életünkben?
Igen.
Az első és tökéletes válasz maga Jézus, aki egyszerre tökéletesen Isten és tökéletesen ember, „szétválaszthatatlanul és összekeverhetetlenül”. Ő egyszerre a megtestesült Ige, a Szó, a Fiú, a Szentháromság második személye, „Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől”, ahogy ezt megvalljuk a Hiszekegyben. Ugyanakkor tökéletesen emberré lett, asszonytól született és ugyanazt az emberi életet élte, mint mindenki más. Jézus személyisége teljesen ép egészséges és normális volt. Nem kucorgott benne egy kisisten, aki diktálta neki, hogy mit tegyen, nem volt bomlott elméjű, aki hangokat hall és képeket vizionál – tulajdonképp nála józanabb, gyakorlatiasabb és jobb „hétköznapi ember” nem élt a földön. Közben pedig egy szavával betegeket gyógyított, megszabadította a megszállottakat, halottakat támasztott és parancsolt a természet erőinek. Életével, tanításával, kereszthalálával és feltámadásával pedig szabaddá tette az utat a Szentlélek előtt, hogy Isten Lelke és az ember lelke (teljes valósága) újra szabadon találkozhasson, együttműködhessen és eggyé válhasson, „szétválaszthatatlanul és összekeverhetetlenül”. Az Istenhez térő ember „Krisztus testének tagja és a Szentlélek temploma”, Istenhez tartozik, mint gyermeke és barátja. (1Kor 6, 19)
Mindez teológiai igazság, de hogyan lesz ebből megélt élet? Hiszen ellenvetésként felhozhatjuk, hogy Jézus Krisztus egyszeri és különleges eset volt, és hol vagyunk mi az Ő tisztaságától és életszentségétől, emberszerető jóságától? Valószínűleg elég messze. A törékenységünk, sebeink, bűneink, egész roncsolódott életünk azonban nem teszi lehetetlenné, hogy krisztusivá, Krisztus-hordozóvá legyünk, hanem épp ellenkezőleg!
A legelső ember, aki tökéletesen megélte az Istennel egyesült életet, Mária volt, Jézus anyja, ez az egyszerű tizenéves lány, aki szívébe és méhébe befogadta Istent és sohasem szakadt el tőle.
„Az angyal ezt felelte neki: A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged; s ezért a Szentet, aki tőled születik, Isten Fiának fogják hívni.” (Lk 1, 35)
A Szűzanya igent mond, és igenje fordulópont az emberi történelemben. Ő az első és tökéletes Krisztushordozó, élő szentségház, tabernákulum. Kívülről ugyan semmi változás nem látszik, de belülről Mária telve van várakozással, örömmel – és szolgálatkészséggel. Elindul nagynénjéhez, Erzsébethez, akiről az angyali kijelentés alapján tudja, hogy öregségére szintén gyermeket vár. Amikor találkoznak, Mária köszöntésére, rajta keresztül úgy kiárad a Szentlélek, hogy Erzsébet prófétai elragadtatásba esik és megvallja az isteni titkot: „De hogyan történhet velem az, hogy az én Uramnak anyja jön hozzám? Mert íme, amint fülemben felhangzott köszöntésed szava, felujjongott a magzat méhemben. És boldog, aki hitt, mert be fog teljesedni, amit az Úr mondott neki.” (Lk 1, 43-45)
Mária az első Élő Szeretetláng, s ekkor történik az első lángátadás, Erzsébetnek. Az idős asszony pedig - aki eddig nyugtalan volt, rejtegette állapotát azt sem tudva, hogy szégyellje magát vagy örüljön, akinek a férje megnémult, egész helyzete megrendült -, hirtelen felszabadul az örömre és fiatal rokonát az Úr anyjának nevezi!
A találkozáskor a magzat (Keresztelő János) már anyja méhében eltöltődik Szentlélekkel, Mária szívéből pedig túlcsordul az öröm: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben…” (Lk 1, 46-56)
Mária így vall a Magnificatban: „mert nagy dolgot cselekedett velem a Hatalmas, és Szent az ő Neve.” (Lk 1, 49) Ami azonban Máriára, Izrael egyszerű, szent leányára igaz, az lelkileg igaz ránk is. A mi szívünk és életünk is telve lehet Istennel és vele járhatjuk életünk útját. Erről tanúskodik a Szentírás és az egyháztörténelem évszázadai. Szentek sokaságáról jegyezték fel, milyen forró vággyal keresték az Istennel való teljes közösséget, és hogy annak beteljesedése milyen hatalmas változásokat hozott az még környezetük életébe is.
(Részlet a készülő ”Az Istennel való egyesülés útja – élő Szeretetláng szeminárium” anyagából)
Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

A katolikus lexikon szerint a misztika általánosságban a racionális tudatot és a természetes megismerést felülmúló, közvetlen, transzcendens megismerést jelenti. Ez az egyház nagy misztikus szentjeinek tanítása szerint a lélek fölemelkedése Istenhez. Modern korunk ezt könnyen összetéveszti az okkult, irracionális dolgokkal, mágikus praktikákkal, elrévedésekkel és rendkívüli jelenségekkel. Pedig mi sem áll távolabb egymástól, mint ez a két út!
A misztikus megismerés Isten közvetlen, ingyenes „belénk öntött” kegyelme, amit nem lehet különböző praktikákkal, bódító szerekkel „előállítani”. Nem lehet kikényszeríteni, jócselekedetekkel vagy erénygyakorlatokkal elérni, ahogy azt a naiv, vallásos ember is gondolná. Jó példa erre Kalkuttai Teréz anya története. Ő már szerzetes nővérként élt Indiában, amikor megkapta a „hívást a hívásban”, hogy hagyja el rendjét és menjen a legszegényebbekhez. Mint a halála után előkerült, a lelki vezetőjével folytatott levelezéséből kiderült, Isten számtalan módon hívta, kérte e döntésre, bátorította és misztikus kegyelmekkel erősítette. Miután azonban megtette a döntő lépést, szíve évtizedeken keresztül „a lélek sötét éjszakájába” került (Keresztes Szent János kifejezésével élve) és nélkülözött minden lelki vigaszt. Igaz, hogy Teréz anya láthatta Isten kegyelmeinek, ígéreteinek megvalósulását életében, rendjében, de közben lelke úgy agonizált, szomjazott, mint Krisztus a keresztfán. (A Szeretet misszionáriusainak, Teréz anya nővéreinek minden rendházában a feszület mellé egy szó van írva: szomjazom.) Ő így egyesült mesterével, megváltójával… Hol van itt a csillogás, hol a titkos kinyilatkoztatás? Hacsak Isten mérhetetlen szeretetét nem vesszük annak, amivel a szegények felé fordul…
Az azonban, hogy a misztikus út ingyenes kegyelem, amit nem lehet kierőltetni, megszerezni, egyáltalán nem jelenti, hogy nem tehetünk semmit azért, hogy részesedjünk Isten misztikus jelenlétében. Épp ellenkezőleg! Minden aszketikus gyakorlat, önfegyelmezés, imádság eszköz arra, hogy szívünk egyre inkább készen álljon Isten fogadására!
Nagy Szent Teréz, az egyház egyik legnagyobb misztikusa kifejezetten tanítja nővértársainak, hogy az imaórákban tartsanak ki akkor is, ha nem megy az imádság, ha száraz, unalmas, ha szétszórtak és kedvetlenek. Ha másképp nem megy, olvassanak lelki olvasmányt, de maradjanak Isten jelenlétében. Különösen ajánlja az elmélkedő imát, ami a legbiztosabb út a szemlélődéshez, azaz Isten misztikus kegyelmének befogadásához és megéléséhez. Ezért beszéljünk most mi is erről röviden.
Az elmélkedő imában általában Jézus Krisztus életén, tanításán elmélkedünk, gondolkodunk. (Természetesen, másodsorban lehet a Szentírás más nagy alakjairól, tanításáról, illetve a szentek életéből vett részletekről is.) Teréz kifejezetten tanítja, hogy Isten azért testesült meg Jézus Krisztusban, hogy az Ő életén elmélkedve megérthessük Isten valóságát. Jézus Krisztus Isten képe és hasonlatossága, Őáltala és Őbenne mutatta meg Isten a természetének szépségét, jóságát és igazságát (őt tükrözik vissza a szentek is). Mivel mi is testben vagyunk, csakis a testen – Krisztus földi életén -, keresztül érthetjük meg Istent. Ha ezt kihagyjuk, óhatatlanul eltévedünk, terméketlen fantáziálásba merülünk és kiszolgáltatjuk magunkat saját belső vágyainknak, érzéseinknek (a szem kívánsága, test kívánsága és az élet kevélysége kísértésének), illetve a gonosz lelkek hazugságainak, akik szeretnek angyali lélekként tetszelegni és hazudozni.
Bárcsak megértenénk, hogy Jézus Krisztus nélkül Isten felfoghatatlan számunkra! Ő betölti az egész világmindenséget, és mégis elfér a szívünkben. Hasonlatokban, példabeszédekben mutatja meg magát - de az egész teremtett világ és az emberi történelem is Isten példabeszéde hozzánk. (Hogy ezt mennyire nem értjük, látjuk szétgyalázott világunkban.) Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi elme nem tudja elképzelni Őt, mégis kijelenti magát nekünk. A szeráfok két szárnyukkal eltakarják arcukat, kettővel testüket és kettővel repülnek, mert oly közel vannak Istenhez, hogy annak lángoló szeretetében elégnének – de ez is csak egy kép a mennyei valóságról, amit másként még nem tudunk megérteni –, s közben Isten szeretetének tüze mégis ott éghet a szívünkben. (Eszünkbe juthat Néri Szent Fülöp, aki lent imádkozott a római kazamatákban, amikor úgy átjárta őt a Szentlélek forró szeretettüze, hogy felkiált: ne többet Uram, mert meghalok!)
Az elmélkedő ima a mi munkánk, amivel – miként a Szűzanya -, elgondolkodunk, és szívünkben forgatjuk Jézus Krisztus szavait és tetteit, hogy egyre mélyebb megértésre jussunk. Ilyenkor dolgoznak a belső érzékeink és tehetségeink, képzeletünk, emlékezetünk és akaratunk. A szemlélődés ellenben Isten ingyenes, belénk öntött ajándéka. Ilyenkor a külső és belső érzékeink is elnyugodhatnak, belesimulnak Istenbe. Olykor úgy tűnik, mintha elaludtunk volna, eltűnik bizonyos idő az életünkből, de tudjuk, hogy nem aludtunk, mert szívünkben békesség, nyugalom van, testünk-lelkünk felfrissült.
Olykor „értelmünk gyümölcstelen”, mert a Lélek a mi lelkünkkel közvetlen módon érintkezett, kikerülve az érzékeket. (Nagy Szent Teréz extázisai alatt Isten egészen „kiragadta” lelkét, úgy, hogy teste teljesen érzéketlenné vált a külvilágra. Teréz egyébként nagyon szégyellte ezeket a tüneteket és sokszor kérte, hogy mentse meg ettől az Úr. Egy másik szent, amikor érezte Isten közeledését, a kezét ütögette a padba, hogy a fájdalom a fizikai valóságban tartsa és így meneküljön meg az elragadtatás testi jeleitől.)
Erzsébet asszony a Szeretetláng lelki naplóban többször ír erről a megragadottságról: „És ahogy mentem, néhány pillanat múlva az Úr Jézus jelenléte árasztotta el lelkem. Az érzésre megrendültem, mert jelenlétével éreznem engedte azt is, hogy szorosan mellém állt. És én egész testemben remegtem a Tőle kiáramló kegyelmek hatása alatt. Úgy elhagyott a testi erőm, hogy majd összeestem, csak remegve tudtam lépni. Már sokszor történt az, hogy meglepett szent jelenlétével, de ez most felülmúlta az eddigieket. Mert testem remegése oly nagy volt, mint még soha. Nem láttam, és nem tudom, hogyan, mégis éreztem ruhája érintését, mely minden ízemben mint a kegyelmek rendkívüli suhogása, úgy töltötte el lelkemet Isten jelenléte. Ez kint a havas kertben történt. Amikor visszamentem kis szobámba, akkor láttam, hogy mennyi ideig tartott ez.” (1964.01.19.)
„Aznap a gonosz szüntelenül szorongatta lelkemet, és ez csak akkor szűnt meg, mikor este az Úr lábaihoz borultam. Rövid hallgatás után az Úr Jézus kezdett hozzám beszélni oly kimondhatatlan, csodálatos gyengédséggel. Oly leírhatatlan, eddig előttem ismeretlen, csodálatos szeretet áramlott át Őbelőle lelkembe, hogy remegtem.” (1962.04.20.)
Olykor Isten felhasználja az ember belső világát, képzeletét, tapasztalatait és azokat formálva ad látomásokat, képeket, szavakat, üzeneteket. Ezek soha nem azért vannak, hogy „fülünket csiklandozzák”, hanem komoly meghívás számunkra az elmélyült életre Istennel. Olykor – még ritkább esetben -, ezek prófétai üzenetek, amelyek munkára hívnak, megbízást rejtenek magukban, intenek és buzdítanak. Ilyen Erzsébet asszony nagy látomása is, amit meghívása első idejében kapott az ország állapotáról.
(Részlet a készülő ”Az Istennel való egyesülés útja – élő Szeretetláng szeminárium” anyagából)
Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

Anyagelvű, mindent látni, érezni akaró hitetlen világunkban az Istenhez forduló, imádkozó ember és az imádság haszontalan, felesleges és hiábavaló dolognak látszik. Ahogy Sztálin kérdezte gúnyosan: hány hadosztálya van a pápának? Mi azonban nyugodtan visszakérdezhetünk: Hol van most Sztálin?

Isten van és szeret minket. Szavával teremtette a világmindenséget és velünk is párbeszédet akar folytatni. A Szó, az Ige testesült meg Jézus Krisztusban, hogy az istengyermekség ajándékában részesítsen minket és mindannyiunkat bevonjon az atyai párbeszédbe. Ennek a párbeszédnek pedig elengedhetetlen része az ima. Dicsőítő, kérő, parancsoló, elmélkedő, szóbeli, énekes, zsoltározó, csendes, imádó, engesztelő ima, ami összekapcsolja testünket-lelkünket Istennel.

Ez a párbeszéd a hit bizonyosságával zajlik közöttünk.

Amikor Jézus megáll Lázár sírja előtt, hogy feltámassza őt a halálból, emberileg szólva lehetetlen dolgot akar cselekedni. A világban élő ember örök tapasztalata az, hogy a halálból nincs visszatérés. De még a jámbor, vallásos zsidó emberek számára is lehetetlennek tűnt Lázár feltámasztása: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos!” (Jn 11, 39) A korabeli meggyőződés szerint ugyanis az elhunyt ember lelke három napig még elérhető, utána azonban lekerül a Seolba – Isten megmásíthatatlan akarata szerint -, és onnan csak Isten tudja visszahozni, ember nem. (Illetve a Messiás, ezért tartották a negyednapos halott feltámasztását messiási csodának – Jézus ezzel is bizonyította isteni mivoltát.)

Jézus válasza és rövid imája tanulságos számunkra: „Nem azt mondtam neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét? A követ tehát elvették. Jézus pedig fölemelte szemeit, és így szólt: Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én ugyan tudtam, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló népért mondtam, hogy higgyék, hogy te küldtél engem. Miután ezeket mondta, hangosan ezt kiáltotta: Lázár, jöjj ki! S az, aki halott volt, kijött.” (Jn 11, 40-44)

Belépés az ima világába: „tudom, hogy mindenkor meghallgatsz engem”. Amikor megértjük, hogy Isten van és szeret minket, hogy Ő az Atyánk – apukánk -, mi pedig az Ő fiai és lányai vagyunk, akkor végre bátran hozzá fordulunk, mert tudjuk, hogy neki semmi sem lehetetlen, és azt is, hogy meghallgat minket.

Jézus Krisztus hatszoros nyomatékkal biztat minket kitartó és állhatatos imára: „Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek! Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak. Melyiketek ad fiának követ, amikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, ki ad neki kígyót? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, akkor mennyivel inkább ad jót mennyei Atyátok azoknak, akik kérik.” (Mt 7, 7-11)

Példabeszédében arra biztat minket, hogy zaklassuk Istent a kegyelmekért: „Ha közületek valamelyiknek barátja van, és az odamegy hozzá éjfélkor, s azt mondja neki: Barátom! Adj nekem kölcsön három kenyeret, mert egy barátom érkezett az útról hozzánk, és nincs mit adnom neki; a másik viszont belülről ezt feleli: Ne zavarj, az ajtó már be van zárva, gyermekeim is ágyban vannak velem együtt, nem kelhetek föl, hogy adjak neked! Mondom nektek: ha nem is kelne föl, hogy adjon neki azért, mert a barátja, mégis, alkalmatlankodása miatt fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van.” (Lk 11, 5-8)

Nem számít, hogy okos vagy buta vagy, erős vagy gyenge, tanult vagy tanulatlan, bűnös vagy bűntelen, szépen fogalmazó vagy dadogó, előre leírt imát mondó vagy szabadon beszélő – a fontos, hogy Istenhez fordulj és őszintén, benne bízva kérj. Állj Isten elé úgy, ahogy vagy, teljes bizalommal: „Mikor pedig imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és a terek sarkán állva imádkozni, hogy feltűnjenek az embereknek. Bizony, mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtódat, és így imádkozz Atyádhoz, aki a rejtekben van; akkor Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked. Az imádságban pedig ne fecsegjetek, mint a pogányok, akik úgy gondolják, hogy a bőbeszédűségükért nyernek meghallgatást. Ne hasonlítsatok tehát hozzájuk; mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek őt.” (Mt 6, 5-8)

Jézus Krisztus az egész életét végig imádkozta. Imádkozott nappal és imádkozott éjjel. Imádkozott a pusztában és imádkozott az emberek között. Imádkozott munka közben és utána, kipihenten és fáradtan, az utcán és a lakomaasztalnál. Még a keresztfán is imádkozott, beteljesítve Atyja akaratát, közben megbocsátva a jobb latornak és minden ellene vétőnek, és elrendezve édesanyja, kedvenc tanítványa és az egész világ sorsát.

Isten országát az imádság táplálja, növeli és viszi előre. Az ima áttöri a gonoszság minden falát, Isten kegyelme áttör minden akadályon és megtermékenyíti, megújítja, gyógyítja és szabadítja életünket. „A hitből fakadó ima megszabadítja a betegeket, és az Úr talpra állítja. Ha pedig bűnöket követett el, bocsánatot nyer.” (Jak 5, 15)

Így tehát imádkozunk önmagunkért, családtagjainkért, közösségeinkért, élőkért és elhunytakért, egyházunkért és hazánkért és az egész világért. Imádkozunk a békéért, imádkozunk a bűnök áradata megállításáért, a háborúk és katasztrófák megszűnéséért. Imádkozunk, hogy Isten akarata megvalósuljon közöttünk, és eljöjjön közénk az Ő országa, a békesség és szeretet, az igazság és igazságosság országa, a Szeretet földje. Imádkozunk úgy, ahogy Jézus tanította: Jöjjön el a Te országod..!

És mivel imádkozunk, meglátjuk a láthatatlant, és megéljük amit kérünk. Így válik életünkben is valósággá Jézus ígérete: „Bizony mondom nektek, hogy a jelenlevők közül lesznek, akik nem halnak meg, míg meg nem látják Isten hatalomban eljövő országát.” (Mk 9, 1)

(Részlet a készülő ”Az Istennel való egyesülés útja – élő Szeretetláng szeminárium” anyagából)

Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

Jézus Krisztus Isten országát a gyógyulás és szabadulás helyének élte és hirdette meg. Tanítványait is erre hívta, és az őskeresztény közösségek is annak tartották. Az egyház konszolidálódásának örvendetes eseményeivel, az üldözés megszűnésével párhuzamosan azonban egyre fontosabbá váltak az erkölcsi és egyéb szabályok, és az egyház gyógyító közösségből morális, erkölcsi közösséggé vált. (Olykor pedig csak moralizálóvá, amikor a mások szálkáját kiprédikáljuk, közben a saját gerendáinkból ácsolunk templomot.)
Lukács leírja az evangéliumában, hogy „az egész sokaság igyekezett megérinteni Jézust mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.” (Lk 6, 19), az Apostolok cselekedeteiben pedig Péter apostol emlékezteti hallgatóságát, hogy „a názáreti Jézust felkente az Isten Szentlélekkel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, aki az ördög igájában vergődött, mert az Isten volt vele.” (ApCsel 10, 38)
Jézus Krisztus azt akarta, hogy az általa elkezdett gyógyító és szabadító munka tovább folytatódjék, ezért amikor tanítványait kiküldte szolgálatra, „hatalmat adott nekik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak mindenféle betegséget és erőtlenséget.” (Mt 10, 1) Azok pedig örvendezve tértek vissza a szolgálatból, mert mindez megtörtént általuk is. Mennybemenetele előtt pedig az Úr újra megerősíti küldetésükben az apostolokat: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül; aki pedig nem hisz, elkárhozik. Azokat, akik hisznek, ezek a jelek fogják kísérni: a nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek fel, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik; a betegekre teszik kezüket, és azok meggyógyulnak.” (Mk 16, 15-18)
Ez a gyógyító és szabadító munka magától értetődő, szerves része volt a közösség életének. Jakab apostol ezt írja a keresztényeknek: „Beteg valaki köztetek? Hívassa el az egyház elöljáróit, azok imádkozzanak fölötte, és kenjék meg őt olajjal az Úr nevében! A hitből fakadó imádság megszabadítja a beteget, és az Úr felsegíti őt, ha pedig bűnökben van, bocsánatot nyer.” (Jak 5, 14-15) Az ókeresztény írók levelei is több helyen tanúskodnak arról, hogy a közösség életének része volt a testi-lelki betegekről való gondoskodás és a gyógyulásukért, szabadulásukért végzett ima.
Az idők változásával azonban változott a helyzet. Az egyház egyre inkább a „tiszták” és „erkölcsösek” közösségévé vált, szabályokkal és elvárásokkal. Jézus szavai arról, hogy a betegeknek kell az orvos, nem az egészségeseknek, azért jött, hogy a bűnösöket hívja, nem a „tisztákat”, hogy a szegények, a bűnös vámszedők megelőzik a gazdagokat az Isten országában – háttérbe szorultak. Ez részben érthető és természetes folyamat, hiszen minden közösségnek szüksége van szabályokra és vannak általánosan érvényes erkölcsi parancsolatok is. Amikor azonban ezek a szabályok megtartó vázból elválasztó kerítéssé válnak, akkor kétszeres baj történik: kint rekednek azok, akiknek a leginkább szükségük lenne Isten gyógyító szeretetére, másrészt a bent lévők – akik maguk sem tudják betartani ezeket a parancsolatokat -, képmutató, lényegében Istent megcsúfoló magatartást vesznek fel. Így a befogadó, gyógyító közösségből morális, majd egyre inkább moralizáló közösség válik, amely a gyógyulást és szabadulást csak rendkívüli, csodás dologként képes felfogni, ami kívül kerül a keresztény ember rendes életén.
Ez a szemléletmód máig kísér minket, pedig Isten számtalanszor bebizonyította már ennek ellenkezőjét. Minden lelki megújulás idején újra megjelentek a gyógyulások és szabadulások a közösségek életében, a hívek pedig tömegével indulnak ezekre a helyekre – az egyházi történetírás azonban ezeket csak mint „csodákat”, mint szokatlan, az egyes szentek életére jellemző különlegességet és karizmát tudja kezelni. (Vagy éppen sehogy. Ezekről nem beszél, elhallgatja, vagy ha nem tehet mást, kisebbíti. Don Bosco szolgálata alatt a XIX. században rengeteg testi-lelki gyógyulás történt, két halott bizonyított feltámadása fűződik a nevéhez, munkája az élet számtalan területére kiterjedt – és ma úgy emlegetjük, hogy ő volt a „fiúk apostola”, ami igaz, de még mi minden más is volt!)
Fontos azonban látnunk, hogy a liturgia megőrizte az egyháznak a gyógyulásba és szabadulásba vetett hitét. (A gyógyulás szentségeire majd később nem térünk ki.) A papok a mise alatt – sajnos nem hangosan -, imádkoznak a gyógyulásukért, de még a világi lelkipásztori kisegítők kézikönyvében is ilyen imákat adnak például a szentáldozás előtt: „Uram Jézus, szent tested és véred vétele ne váljék ítéletemre és kárhozatomra, hanem jóságodból szolgáljon lelkem és testem oltalmára és gyógyulására.” Vagy egy másikban: „Kérlek azért végtelen irgalmadra, légy kegyes betegségemet meggyógyítani, szegénységemet meggazdagítani és ruhátlanságomat befödni…”
Mindebből világos, hogy Jézus Krisztus tanítása és az Egyház hite szerint az Istennel való közösség és a vele való egyesülés magában rejti és magával hozza a gyógyulás és szabadulás lehetőségét és valóságát.
(Részlet a készülő ”Az Istennel való egyesülés útja – élő Szeretetláng szeminárium” anyagából)
Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

Pláne, ha nem is teológiai, hanem politikai nézetei miatt. Állítólag ugyanis ez történt Perintfalvi Ritával. Elöljáróban: én őt nem ismerem, munkásságáról keveset tudok, s azok nagy része is ellentétes a nézeteimmel. Ez azonban teljesen érdektelen abból a szempontból, hogy helyes és elfogadható-e egy ilyen feljelentés?

Perintfalvi Rita a facebookon az alábbiakat írta (2022. június 27.): „Feljelentett a magyar katolikus püspöki kar a grazi megyéspüspöknél és az egyházijogi törvénykönyv két paragrafusára hivatkozva követelte a megbüntetésemet. Gondolom azért nála, mert 2019 óta a Grazi Egyetem Katolikus Fakultásának tanára vagyok. Az ok két Fb-posztom, amiben nagyon erőteljes módon kritizáltam a magyar egyházak – köztük a sajátom – kollaboráns magatartását az áprilisi parlamenti választások kapcsán. A megbüntetésemet ráadásul olyan módon követelték, hogy engem előtte meg sem kerestek, még csak beszélni sem akartak velem. Vagyis megvádoltak úgy egy külföldi püspöknél, aki még magyarul sem tud és akinek semmi köze a magyar politikához, hogy engem, mint vádlottat meg sem hallgattak. Holott ezt még az egyházjogi törvénykönyv is megköveteli ilyen esetekben.

Azóta voltam a grazi püspöknél, ahova a dékán és egyik kollegám is elkísért. (…) A beszélgetés a püspökkel pedig olyan megérintő, emberi és spirituális élmény volt, amiben idehaza még soha életemben nem volt részem. Valóban találkozhattam azzal az egyházzal, amiről Ferenc pápa álmodik és azzal az egyházzal, ami miatt én is teológus lettem. (…)”

Mellékelte a feljelentés alapjául szolgáló cikkek linkjét is. Az egyik egy nyílt felhívás arról, hogy az ellenzéki hívők vonuljanak ki a kollaboráns egyházukból. A másik még közvetlenül az országgyűlési választások után íródott arról, hogy az országgyűlési választásokon keresztre feszítették Magyarországot.

Mindkettő indulatos szöveg, erős politikai töltéssel. Nekem úgy tűnik, hogy a szerzője erősen túlértékeli a saját helyzetét és szerepét, és nem tartom valószínűnek, hogy a felhívása nyomán hívők tömegei fordulnának el az egyháztól. Viszont a két írás teológiai hitigazságokat nem kérdőjelez meg. Nem támadja Krisztus istenségét, vagy a Szentháromságot, nem akar új hitelveket, szentségeket, hierarchiát bevezetni – éppen csak nem ért egyet a magyar egyház politikai szerepvállalásával (már ha van ilyen). Ha erre püspökeink, vagy bárki hívő ember, politikailag egyik vagy másik oldalon elköteleződve válaszolni akar, nyugodtan megteheti, hiszen tere és lehetősége bőven van rá. Írhat cikket, kifejtheti Perintfalvi Rita politikai nézeteinek tarthatatlanságát vagy épp igazságát, polémiát folytathat vele, meghívhatja beszélgetésre, vitaestet szervezhet… vagy épp csendben marad, mert a dolgot olyan jelentéktelennek ítéli, amire kár szót vesztegetni. (Eszembe jut XVI. Benedek pápa, akinek a magyarul is megjelent kétkötetes életrajzában olvashatjuk, milyen finoman és okosan bánt az őt évtizedeken át támadó teológusokkal…)

De hatalmi eszközökkel fellépni, egy másik ország püspökénél feljelenteni egyházunk egy tagját? Megpróbálni így ellehetetleníteni és elhallgattatni? Szerintem ez nem helyes, az egyház történelmi tapasztalatát (és szakadásait) figyelembe véve pedig egyenesen tragikus! (Ráadásul pont igazolja – jogosan vagy jogtalanul -, a kifogásolt cikkek azon tételét, hogy az egyház és a politika összefonódása eltorzítja az egyházi életet.)

Az pedig külön szomorú, ha az egész eljárást úgy folytatták le, hogy erről Perintfalvi Ritát csak utólag értesítették. (Mivel ez velem is megtörtént a múltban, ezért sajnos kénytelen vagyok elhinni. Egyházunk még mindig egyszerre akar ügyész, bíró és ügyvéd lenni, és még mindig azt gondolja, hogy „ő jobban tudja” mi kell a hívőnek, és elég, ha elmondja neki döntését, az meg fogja be a száját és engedelmeskedjen.)

De persze az is lehet, hogy az egész nem is úgy történt, ahogy a teológusnő leírja. Ha az eljárás nyílt lett volna, vagy ha legalább utólag nyilvánossá tennék annak dokumentumait, akár magyarázatokkal együtt, akkor kiderülhetne, ki lódít, ferdít, mi is történt valójában.

Sokat beszélünk a „párbeszéd kultúrájáról”, meg a „szinodális egyházról”, és papíron már olyan csodálatos szeretetközösségben vagyunk egymással, hogy az szinte lecsordul a papírról. Aztán újra kiderül, hogy ezek csak szavak. Talán a fenti ügy is történhetett volna másként. Talán beszélhettek volna egymással a szereplők, megérthették volna egymás szempontjait, és még ha maradtak is volna nézetkülönbségek, a harag, az indulat, a szembenállás csillapodott volna. Talán itt lenne az ideje a megértésről, párbeszédről, szeretetközösségről szóló szép mondatokat tettekre váltani. Hátha utána értünk a szép szóból is…

Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

A sokak számára ismert történet szerint XIII. Leó pápa (1878-1903) egy szentmiséjét befejezve épp kivonulni készült, amikor természetfölötti látomást kapott. Ebben – a bibliai Jób könyve elejéhez hasonlóan - a sátán beszélt Istennel. Időt és felhatalmazást követelt, hogy csapásokkal sújtsa az Egyházat és a világot.

Azt állította, ha kapna száz évet, akkor végül mindenki neki engedelmeskedne - Isten pedig hatalmat engedett neki a XX. század fölött. (Amikor a pápa az önkívületből magához tért, egy szó nélkül a szobájába sietett, leült asztalához és papírra vetette azokat az imákat, amelyek elmondását minden szentmise után elrendelte. Ezek egyike a Szent Mihály ima, ami a II. Vatikáni Zsinat liturgikus reformjai bevezetéséig mindig elmondtak a misék végén: Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Ámen.)
El kell ismernünk, hogy a XX. század valóban rettenetes volt. Két világháború, iszonyatos vérengzések és népirtások, holokauszt, a szexuális forradalom következményei, az istentelen ideológiák világ-méretű elterjedése – a Jelenések könyvének nagy vörös sárkánya valóban „lesöpörte az ég csillagainak harmadát”, azaz a Szovjetunióból terjedve uralmat és befolyást gyakorolt legalább a föld országainak harmadán – az atomháború veszélye, ökológiai katasztrófák előidézése… De tegyük fel magunknak a kérdést: Győzött a sátán?
Nem győzött! (Ha győzött volna, már túl lennénk - feltéve, hogy egyáltalán túléltük volna – legalább egy atomháborún, hiszen a sátán „embergyűlölő kezdettől fogva”, célja az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember teljes megrontása és végül elpusztítása.)
Ha pedig az ördögé volt a XX. század, akkor Istené, a megújulásé, a helyreállítódásé a XXI. század! De ha ez így van, akkor miért hallunk újra és újra a háborúkról, miért még erőteljesebb a keresztényüldözés, miért recsegnek-ropognak a világ eresztékei?
Az bizonyos, hogy a sátán nem tudja már fenntartani azokat a nagy, nyilvános elnyomó struktúrákat amelyeket eddig fenntartott. Összeomlott a kommunista blokk (ámbár a „vörös sárkány” újra éledezik, ahogy a Jelenések könyve előre megjövendölte), az „arab tavasz” szintén véget vetett egy sor diktatúrának, és a folyamatnak még nincs vége. Minden nagy politikai, gazdasági, kulturális rendszer, amit átjárt a gonosz ihletése, az vagy már összeomlott, vagy összeomlóban van.
Válság válságot követ - azonban feltehetjük a kérdést: jobb lett ezzel nekünk? Ezt akartuk? Ez lenne a Megújulás ára?
Nem feltétlenül. Az biztos, hogy hazánkban nagy lelki megújulás is volt a rendszerváltozás idején. Az emberek végre a szabadon választhattak – és sokan döntöttek akkoriban Isten ajánlata mellett. A katolikus karizmatikus megújulás éves találkozói Budapesten meg-töltötték a nagy sportcsarnokot és sok kis keresztény gyülekezet is erőteljesen növekedett abban az időben. Végső soron azonban az ország Isten helyett a mammont választotta. A gazdasági szakemberek lettek az ország új prófétái. A tévé sok-sok csatornán keresztül hirdette, adta a népnek a cirkuszt és az evilági élet kenyerét – hogy milyen eredménnyel, az mára nyilvánvalóvá vált.
Hasonlóan történik ez a többi felszabaduló országban is. A népek lehetőséget kapnak a szabad választásra és döntésre – de ez azzal is jár, hogy napfényre kerülnek a szívek titkos gondolatai és indulatai. „Mert belülről, az emberek szívéből erednek a gonosz gondolatok, házasságtörések, lopások, gyilkosságok, hűtlenség, kapzsiság, gonoszság és csalárdság, kicsapongások, irigység, káromkodás, kevélység és esztelenség. Mindez a rossz belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert." (Mk 7, 22-23) Nem nagy vigasz, ha értjük, a mai rettenetes események egyik oka az, hogy ez volt az eddig elrejtett szívekben.
A gonosz lélek nagy terve, hogy ahogy a XX. században létrehozta a kommunizmus vagy fasizmus hamis választási alternatíváját, majd a kettő között és után a keresztény megújulással (II. Vatikáni Zsinat) párhuzamosan az újpogány választási lehetőséget, úgy a XXI. században a radikális iszlám és az újpogány birodalmi eszme hamis kettősségét kínálja föl Isten országa, a Szeretet földje helyett. A sátán jelenleg is gerilla-harcot folytat, szívtől szívig, háztól házig, utcáról utcára hatol előre. A technikai eszközök segítségével, sötét megrontó erejével igyekszik újra a befolyása alá vonni az embereket, népeket, nemzeteket és országokat és elismerhetjük, sikeresen dolgozik. Rengetegen döntenek a gyűlölet, a bűnök mellett! (Hazánkban is politikai pártok válhatnak sikeressé más emberek, nemzetiségek gyűlöletének hirdetésével és/vagy minden bűn elfogadtatásával, liberalizálásával…)
De! Az emberek szabaddá váltak Isten országára is! Dönthetnek a Szeretet mellett, a megújulás mellett – és végül Isten országa erősebb lesz a sátán birodalmánál! Hogy ez így fog történni az nem kétséges. A szentírási próféciák végül mindig beteljesednek – a kérdés csak az, hogy mikor és milyen áron?
Hiszem, hogy Isten hazánkat és a Kárpát-medencét annak példájává akarja tenni, hogy létezik békés út, lehetséges visszaszorítani a nagy, külső elnyomó struktúrákat és megállítani az erkölcsi romlást, szétesést is. Az Úr minket, keresztényeket arra hív, hogy legyünk ennek katalizátorai, kovászai, legyünk az újjáépülés oszlopai, megtartó ereje. Imádsággal, a szeretet cselekedeteivel, alkotásaival… hogy hazánk a Szeretet földje legyen.
Végső soron minden választás erről szól.
Isten mellett állsz? Akkor – ha mást nem tudsz – legalább válaszd a legkisebb rosszat…
Az egész világ nagy megpróbáltatáson megy keresztül. A Szentírás legtitokzatosabb könyve, a Jelenések könyve elején az Úr hét levelet diktál a hét egyháznak, ebből egyik a filadelfiai egyház. (Beszélő név, a testvéri szeretet egyháza.) Ez az egyetlen levél, amely nem tartalmaz feddést, viszont egy prófétikus részletben úgy utal a végidőkre, mint a megpróbáltatás órájára, de egyben azt is megmutatja, hogy Isten meg tud őrizni minket ennek rombolásától.
„Mivel megőrizted béketűrésem igéjét, én is megőrizlek téged a megpróbáltatás órájától, amely eljön az egész földkerekségre, hogy próbára tegye a föld lakóit. Íme, csakhamar eljövök! Tartsd meg, amid van, hogy senki se vegye el koronádat! Aki győz, azt oszloppá teszem Istenem templomában, és nem megy ki többé, és ráírom Istenem nevét és Istenem városának nevét, az új Jeruzsálemét, amely leszáll az égből Istenemtől, és saját, új nevemet.” (Jel 3, 10-12)
Most pedig (újra) itt a próbatétel ideje, a megpróbáltatás órája. Vajon győztesek leszünk-e, vagy hagyjuk, hogy elöntsön minket a bűn, az erőszak és az összeomlás? És hogyan lehetünk győztesek? Milyen lelkülettel kell élnünk, dolgoznunk, mentenünk és újjáépítenünk? A Szeretetláng Lelki Naplóban van egy csodálatos egyszerűséggel megfogalmazott rész (1964. december 6-i bejegyzés), aminél tömörebben talán nem is lehetne megfogalmazni a lényeget. A Szűzanya ezt mondja: „Tüzet tűzzel fogunk oltani! (…) Olyan csodát művelek én veletek összefogva, melyen a világ tudósai hiába kísérleteznek, nekik ez soha nem lesz megoldható. Ezt csak a tiszta, Istent szerető lelkek bölcsessége fogja fel. Mert ők bírni fogják Istent és az Ő végtelen titkait. Igen, kislányom, tüzet tűzzel oltunk: a gyűlölet tüzét a szeretet tüzével.
Szeretetlángom tüze oly nagy! A sátán gyűlöletének tüze már oly magasra csap, hogy azt hiszi, győzelme biztos. (De) az én Szeretetlángom megvakítja a sátánt! Ezt a Szeretetlángot adtam én most kezedbe, és rövidesen eljut rendeltetéséhez. A szeretetemből kicsapó lángok oltják a pokol tüzét, és el nem képzelhető fényességgel és jótékony melegséggel fogják elárasztani a földkerekséget. Leánykám, ehhez kell nekem az áldozat, a te áldozatod, a ti áldozatotok, hogy a pokol gyűlöletétől égő elmék és szívek Szeretetlángom szelíd fényét átvegyék.”
Igen, a szeretet „megvakítja a sátánt”, azaz cselekvőképtelenné teszi. Ha ő vádolni akar benned valakit, viszályt akar szítani, de te erre a kiengesztelődéssel válaszolsz – hol van akkor az ő ereje? Tisztátalan vágyakkal kísért te pedig a fegyelmezettséget, a tisztaságot helyezed szembe vele – hová lesz az ő hatalma?  A szeretet légkörében a gonosz minden fegyvere megsemmisül. Igaz ez a személyes életünkben, de igaz családi, közösségi, sőt társadalmi méretekben is. Hogyan reagálunk a családunkat, közösségeinket, hazánkat ért kihívásokra? Eltöröljük-e a bűnt legalizáló rossz törvényeket és helyettük jó törvényeket hozunk? Gazdasági életünkben számba vesszük a legszegényebbeket is?  Szembeszállunk-e a halál kultúrájával és civilizációjával? Az eszközeink megvannak hozzá, de szükséges a személyes és közösségi akarat, tettvágy, amely a törvényekben, kultúrában, politikában, (stb.), és mindig cselekedetekben is realizálódik.
A Szűzanya szívében a tökéletes Isten-szeretet és a tökéletes emberszeretet lakozik. „Szívem Szeretetlángja maga Jézus Krisztus.” A Szeretet Lelke, a Védőügyvéd, a Bátorító, az Erősség Lelke, a Szentlélek segít nekünk és Jézus Krisztus teljes győzelmét megeleveníti bennünk és körülöttünk.
Megjelent Sípos (S) Gyula: 21. század – Isten évszázada – Magyarország átvilágítása című könyvben. Lásd: https://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink/7683-21-szazad-isten-evszazada-magyarorszag-atvilagitasa
Egy új előadás (videó) a keresztény reményünkről a videók között: https://szeretetfoldje.hu/index.php/videok/17063-szamadas-kereszteny-remenyunkrol-tanusagtetelekkel

Naponta frissülő honlapunk: www.szeretetfoldje.hu  

Jézusnak vannak nehezen érthető mondatai, példabeszédei, tanításai, amelyeken sokat lehet tanakodni. (Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa…) Vannak azonban olyan egyszerű, világos szavai, amik mindenki számára érthetőek, s ha csak ezeket betartanánk, már egész más lenne a világunk. Most két ilyen mondatát mutatjuk:
Az egyik ilyen rövid tanítása Mesterünknek, Megváltónknak, a megtestesült Igének, Isten Fiának: Amit akartok, hogy tegyenek veletek az emberek, azt tegyétek ti is velük – illetve negatív megfogalmazásban: amit nem akartok, hogy veletek tegyenek, azt ti se tegyétek velük.
Képzeljük el, mi történne, ha ezt az aranyszabályt betartanánk, vagy legalább igyekeznénk betartani! Nem lenne több lejáratókampány, háború, a szegények bérének visszatartása, megszűnne a vádaskodás, kihasználás, leuralás, kiszáradna a hazugságok tengere, az emberek megbékülnének egymással, keresnék a másik barátságát, szívességeket tennének egymásnak és azon igyekeznének, hogyan tudnak egyre jobbak lenni.
Képzeljük el, milyen lenne, ha legalább mi keresztények betartanánk ezt az egyszerű szabályt! Milyen vonzása lenne a templomainknak, hogy vonzódnának hozzánk, a békesség embereihez, a segítőkész, barátkozó, egymást jóra buzdító hívőkhöz a kereső, hitetlen, szeretetre vágyó férfiak és asszonyok, gyerekek és felnőttek! Mi lennénk a menedék ebben a kiközösítő, címkéző, politikai stigmákat osztogató, elzárkózó világban! Újra felhangzanék az első keresztényekre mutató mondat: Nézzétek, mennyire szeretik egymást!
A másik ilyen mondata Jézus Krisztusnak egyszerre buzdítás és figyelmeztetés: Mert amilyen mértékkel mértek az embertársaitoknak, olyan mértékkel mérnek nektek is. Ha jót, jó mértékkel, túlcsordulóan, fogjátok azt is visszakapni Istentől. Aki jót tesz, az bemegy az élet világosságába, aki rosszat, az pedig az örök sötétségbe, ahol tüzük ki nem huny, férgük meg nem nyugszik, ahol sírás lesz és fogcsikorgatás. (Súlyos szavak ezek, ha nem Jézus mondaná, le se mernénk írni…)
Meg kell értenünk, hogy Isten egyszerre irgalmas és igazságos, és ez a kettő nem mond ellent egymásnak. Isten igazságossága telve van irgalommal, méltányossággal, irgalmassága pedig telve van igazsággal, tisztasággal és szentséggel. Mi most ezt itt a földön csak részleteiben látjuk, tükör által, homályosan, és éppúgy nem tudjuk pontosan megmagyarázni, mint a Szentháromság titkát, vagy a lélek és test kettősségét, Jézus Krisztus tökéletes istenségét és emberségét, a hallhatatlan Isten halálát vagy – hogy még egyszerűbbet mondjak -, azt, hogy a mennyben, egy hang színét és illatát is egyszerre, ugyanabban a pillanatban fogjuk megélni. Attól azonban, hogy nem tudunk mindenre kiterjedő leírást, megértést, tapasztalást adni erről, attól még nem veszíti el igazságát. Ha nem is tudjuk szűkös emberi értelmünkkel ezt megérteni, még elfogadhatjuk valóságát és igazságát, és élhetünk ennek szellemében.
Képzeljük el, milyen lenne, ha mostantól mindenkivel jót s jól tennénk! Ha mindenkivel szemben megértőek és segítőkészek lennénk, megbocsátanánk az ellenünk vétkezőnek és segítenénk kijutni a bajból, amibe belekerült, függetlenül attól, mennyire ludas benne ő maga. Milyen békességgel és örömmel várhatnánk az Istennel való találkozást bármely pillanatban, tudván, hogy szeret minket, és mi is megtettünk minden tőlünk telhetőt, hogy viszonozzuk szeretetét: amit a legkisebbek közül egynek tettetek, nekem tettétek. Isten gyermekeinek szabadságában, egészen krisztusivá formálódva…
Ez lenne ám a szép világ! Isten országa közöttünk – de ki akadályoz meg minket abban, hogy legalább mi – te meg én -, így akarjunk élni?
Senki, hacsak nem mi magunk - mert én vagyok önmagam legnagyobb akadálya Isten felé…
„A mélységből kiáltunk Uram hozzád, jöjj és szabadíts meg…”
Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

Gabi néni negyven évet töltött első és utolsó munkahelyén, ebből az utolsó húszat igazgatóként. Az idei iskolai évzáró – két óra zenés-táncos őrület -, végén meglepetésként a kollégák egy képösszeállítást vetítettek róla a többszáz fős közönségnek, amit őszinte vastaps fogadott. Néhány szubjektív mondat arról, mivel „érdemelte ki” igazgatónk ezt a szeretetet:

- Gabi néni tud nevetni, őszintén, velünk együtt is, magán is, a sorsunkon is, magánbeszélgetéseken és hivatalos alkalmakon is. Ez már önmagában is nagy dolog: egy igazgató, akinek van humorérzéke és öniróniája is, aki nevet és együtt nevet a beosztottjaival!

- Ha bejött a tanáriba, akkor nem lefagyott a levegő, hanem inkább felengedett. Nem „a főnök” jött be – bár kétségtelenül az volt -, hanem a kolléga, akivel ugyanúgy lehetett beszélgetni, mint a többiekkel. Az értekezleteken, beszámolókon a „kedves kollégák”-kal kezdett mondatok lehettek súlyosak, de nem barátságtalanok. (Egy csepp realizmus: egyik értekezleten elmondta, hogy a statisztika szerint milyen jó tanulmányi átlagokat értek el az osztályok, sok a kitűnő bizonyítvány, gratulál mindenkinek, majd hozzá tette: kedves kollégák, ez túl szép, nincs ennyi kitűnő tanulónk… mindezt statisztika- és eredménymániás korunkban, amikor mindenki fényezni és igazolni akarja magát.)

- Bár egy vezető szinte törvényszerűen bezáródik az irodájába a rengeteg adminisztrálni valóval, pályázatokkal, de Gabi néni nem lett bezárkózó, elzárkózó, és minket sem zárt ki. Én is (a félállású alsós napközis, a létra legalsó fokáról) mindig bemehettem hozzá kérésemmel és sohasem utasított el. Így persze én se zárkózhattam el az ő egyetlen kérése elől sem, (igaz, nem is kért teljesíthetetlent, ami szintén a jó vezetőt dicséri).

- Nem mintha nem tudott volna szigorú lenni. Mi is álltunk a „szőnyeg szélén”, amikor kifogásolta, hogy a kinti udvaron túlságosan magukra vannak hagyva a gyerekek, nem figyelünk eléggé a ránk bízottakra. Nekem meg eszembe jutott Don Bosco (nagy példakép, szegény gyerekek ezreinek nevelője) egyik álma, amiben Isten megkéri, hogy nézzen szét az oratóriuma udvarán. Ő először mindent jónak lát, a gyerekek kedvesek, egymással játszanak, aztán az Úr megkérdezi tőle: de hol vannak a nevelők? És akkor rájön, hogy azok külön beszélgetnek, nem a gyerekekkel játszanak…

- Gabi néni jó igazgató volt, aki megvédte a kollégáit. Nagy szó ez korunkban, amikor ismételten abból lesz hír, hogy valahol egy gyerek olyan elfogadhatatlanul viselkedett, hogy végül kapott egy pofont a kifárasztott, túlfeszült tanártól, ami után a pedagógust azonnal elbocsátották. Ez szerintem hihetetlenül rossz dolog: a gyerek megtanulja, hogy büntetlenül teheti a rosszat, az iskola pedig elveszít egy jó szakembert. Márpedig a mai gyerekek nagyon ki vannak „okosodva”! Amikor felsősökkel tanszobáztam, és megfogtam egy hatodikos karját, rögtön kiabált, hogy engedjem el, különben feljelent! (Egyik tanár-barátom rögtön az elején figyelmeztetett, nehogy egy felsős gyerekkel, pláne lánnyal kettesben maradjak egy osztályban, mert bármit rám foghatnak… Egyszer egy lány olyan elfogadhatatlan módon viselkedett a csoportban, hogy felemelt kézzel szidtam meg, másnap bejött az anyuka, hogy én „kezet emeltem a gyerekére”, ami azért elég áthallásos mondat…) Szóval velem is megtörtént, ha gyengébb formában is, ez a „tiltott határátlépés”. Gabi behívatott, a szülővel együtt tisztáztuk az esetet, majd azt az igazgatói tanácsot kaptam, hogy kezdjek el Magne B6-ot (magnézium tartalmú bigyó) szedni, mert a férje (Balázs bácsi, szintén tanár) is azóta nyugodt. Megtörtént, hasznomra vált…

- Az elmúlt években nem volt könnyű igazgatónak lenni. Valamikor ő diszponált az egész iskola - költségvetés, a kollégák és a többi dolgozó (konyhások, karbantartók, takarítók) -, felett. Mára mindez szép álom: a tanárokon kívül mindenkit kiszerveztek (ha valamit akarsz egy takarítótól, írd meg a kft vezetésének, majd ők intézkednek, érezzük, milyen gyors és hatékony megoldás) az iskolai költségvetés a Klikk kezében, pénz nincs, se jutalmazás, se felszerelés vásárlás, se tisztasági meszelés, ellenben tanárhiány, elvárás-hegyek, statisztikák, levelezések… Zsákban táncolás – és Gabi néni ügyes táncos -, hogy az intézmény működése biztosítható és eredményes is legyen. (Úgy hallom, tankerületünkben hat igazgatói álláshelyet kellett idén megpályáztatni, ebből ötnél volt egy-egy jelentkező a helyi tantestületből – külsős egy se -, a hatodikban senki…)

- Gabi nénivel mi nem lettünk közeli barátok, ahhoz túlságosan különböző életet élünk, kevés iskolán kívüli kapcsolódási ponttal. De az biztos, hogy ha találkozom vele az utcán, nem kell udvarias mosolyba gyűrnöm az arcom, mert mosolyog az magától is…

- A végére egy kis színes: egyik évben a Szeretet Földje Találkozóhoz kapcsolódva „Egy tehetséges család” címen az ő munkáikat mutattuk be, így derült ki, hogy nem csak Balázs bácsi tehetséges festő, de Gabi néniben és a gyerekeikben is „van egy vonóval”. Talán az elkövetkező években erre is lesz egy kis ideje…

Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

Amit most elmesélek, azon a furcsa napon történt, amikor a pünkösd hétfő keddre esett. Azt túlzás lenne állítani, hogy nem vette észre senki. Néhányan elmentek a templomba, hogy találkozzanak Jézussal és a Szentlélekkel, de az ajtó zárva volt, a sekrestyés néni otthon üldögélt és a keddi híreket hallgatta a rádióban. A nagy bevásárlóközpont is nyitva volt, a kis boltok is kivéve a lottózót, amelynek bérlője hosszú hétvégét szervezett magának egy vízparti, sátorozással egybekötött pecázással, kikapcsolta a mobilját is, a halak meg – hát azok szokás szerint teljesen kukák voltak. (Na de mit várjunk egy olyan jószágtól, amit fogkrémes kenyér-galacsinnal is be lehet etetni?)
A Szentlélek persze nem adta fel olyan könnyen, mint a templomos nénikék. Galamb formájában körberepült, nézve, hogy kit ajándékozhatna meg. Látta a kedvetlenül körbesétálgató vásárlókat a piacon, és megsajnálta őket. Töltött egy kis örömet a piaci kofák és vevőik szívébe – s láss csodát! Szóba elegyedtek egymással, a vásárlók dicsérték az árut, az eladók meg a legszebbet és legjobbat adták a kosárba.
Tetszett a galamb formában csellengő Léleknek az elért eredmény, kereste még, kivel tehetne jót. A váróteremben ülőknek békét, az orvosoknak pedig átlátóképességet ajándékozott, a pályaudvaron figyelmet és összeszedettséget - így a megadott időben valóban elindultak a járatok - a szerelmes pároknak megértést, a házastársaknak odaadást adott, de még a képviselő uraknak és hölgyeknek is jutott egy kis nagylelkűség, így azok végre megszavazták az új játszótér részére a pénzügyi keretet.
Így jutott el végül a temetőbe is. Üres volt az kívül-belül, alul-felül, sehol egy lélek – hát ’iszen azért temető a temető, hogy ott csak emlékek és emlékezők legyenek, de most azokból se volt egy darab se. A galamb formájában repkedő Szentlélek leszállt egy sírra két kőgalamb közé, onnan nézelődött. Átfutotta a mennyei statisztikát és megállapította belőle, hogy kisvárosunknak különösen jók a statisztikái: mintegy tíz százalék rögtön a mennybe ment és a tisztítótűzbe kerültek száma is meghaladta az elkárhozott lelkekét.
Amint ott üldögélt, nézelődött, hát látja ám, hogy Holló Rebi néni sétál be a kapun, kis csokor virággal a kezében és egyenesen felé, a két kőgalambos sírhoz igyekszik. Már éppen láthatatlanná vált volna, de nem volt rá érkezése, mert Rebi néni egyenesen ránézett és megszólította:
- Szép kis firma vagy ám Te is, mondhatom! Ilyet hagyni, a pünkösd hétfőt keddre rakni, elkótyavetyélni ezt a szép ünnepet! Hát ha ilyen vircsaft van odafent, mit várhatunk mi itt, idelent?
Szegény Galamb csak nézett, el se hitte, hogy hozzá szólnak, nem volt szokva a kioktatáshoz. Már éppen válaszolt volna, de Rebi néni megelőzte:
- Ha már így összefutottunk, ebben a nagy ráérő időben - „pünkösd kedden!” (de ahogy ezt mondta, attól bizony cseppet elhalványult még a napsütés is szégyenletében) -, lenne itt egy kis dolog, amit el kellene intézni!
Szegény Galamb csak hallgatott, pislogott - nem mondanám, hogy zavarban volt vagy ideges, ilyet Istenre mégsem mondunk, még ha kicsit topogott is vékonka lábaival -, de az öregasszony ezt a pislogást beleegyezésnek vehette, mert zavartalanul folytatta:
- Itt van az én onokahugom, a Julcsi. Áldott jó asszony, a férje is jó ember, iparkodnak is, de gyerekük még mindig nem született. No hát, gondolom arra repülhetnél, aztán megigazíthatnád ezt a dolgot! - Majd hozzá tette, mert mégiscsak Istennel beszélt: Kérlek!
Úgy igaz ez, ahogy mondom! Legnagyobb tanúság rá a gyerek, aki kilenc hónapra rá bizony megszületett – de még milyen gyerek! Olyan szép, hogy a Napra lehet nézni, de rá nem!
Úgy igaz minden, ahogy mondom! Ha nem hisznek nekem, sétáljanak csak el az új játszótér felé, ott megláthatják, ahogy Julcsi arrafelé tologatja a kicsit a babakocsiban. Ne aggódjanak, hogy nem tudják, melyik az a sok kismama között - ahol összefutnak az emberek ott lesz a gyerek, menjenek csak nyugodtan!
 Csak vigyázzanak, mert aki azt a gyereket meglátja, annak igen nagy kedve kerekedik, hogy maga is szülővé váljon!
Nálunk már csak előjegyzésbe vesznek fel neveket az anyakönyvvezetőnél, és a szülészeti klinikán is!
Megjelent a Kisvárosi történetek novelláskötetben: https://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink/4783-kisvarosi-toertenetek   
Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

Keresztelő János azt ígérte, hogy eljön majd az, aki Szentlélekkel és tűzzel keresztel, Jézus Krisztus pedig mennybemenetele előtt arra biztatta tanítványait, hogy maradjanak együtt és imádkozzanak, amíg erő nem tölti el őket a magasból, a Szentlélek ereje. És milyen nagy szükségünk van erre az erőre!
A lelki erőre, amivel ki tudunk tartani a nehéz pillanatokban is.
Az erőre, amivel ellen tudunk állni a kísértéseknek, a csábításnak és a fenyegetésnek, a csüggedésnek és az elvágyódásnak, a szem kívánságának, a test kívánságának és az élet kevélységének.
Az erőre, amely győz a gonoszság minden ereje felett.
A Szentlélek erejére, amely átjárja testünket és lelkünket, és gyógyít, szabadít, bátorít és erősít.
Az értelem és tudomány, bölcsesség és jótanács, jámborság és istenfélelem lelkére, az erősség lelkére, hogy kiformálódjon bennünk a krisztusi jellem, amely igent mond Isten akaratára és nemet a bűnre.
A Szentlélek karizmatikus ajándékaira és adományaira, hogy körüljárva jót cselekedhessünk, hogy az emberek meglássák, hogy Isten van és szeret minket, mindannyiunkat.
A Szentlélek erejére, ami megállítja a háborút, visszaszorítja a gonoszság áradatát és elhozza a békét az embereknek.
A Szentlélekre, hogy legyen erőnk, türelmünk és kitartásunk kivárni Isten idejét és részt venni az újjáépítésben.
Isten erejére, amely megújít és újjá alkot mindent.
A Szentlélek munkájára életünkben, hogy a Lélek gyümölcseit teremjük: szeretet, öröm, békesség, türelem, béketűrés, jóság, kedvesség, szelídség, hűség, szerénység, önmegtartóztatás, tisztaság.
Az erőre, amely fenntartja életünket és boldoggá tesz.
Az erőre, amely örökre és visszafordíthatatlanul beolt minket Isten életébe, Krisztus Testévé és a Szentlélek templomává tesz, kimozdíthatatlanul.
Jöjj Szentlélek, járj át minket tűzzel és erővel, lángoló szereteteddel és hozd el életünkbe az új Pünkösdöt! Add, hogy a tökéletes Isten- és emberszeretet lángja lobogjon bennünk és így életünk legyen benned és bőségben legyen! Jöjj Szentlélek ajándékaiddal és adományaiddal és formálj Isten népévé minket, amely kitart mellette minden körülmények között! Hadd jöjjön el közénk a Te országod, a békesség és a szeretet, az igazság és igazságosság országa, a Szeretet földje! Ámen.
Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

…és mi keresztények is alig-alig fogjuk fel, hogy Isten teljesen és örökre elköteleződött az emberek mellett. Ennek óriási súlya és jelentősége van! Bárcsak legalább mi megértenénk, mit jelent az, hogy Jézus Krisztussal az igaz emberi természet örökre „beoltatott” a Szentháromságba!
Isten már az első időktől fogva újra és újra szövetséget ajánl, s szövetséget köt: Ádámmal, Noéval, majd Ábrahámmal, s az ábrahámi szövetséget vérrel pecsételi meg – de mindez csak előképe, nevelőmunkája az új, teljes és tökéletes szövetségnek, amikor a megtestesült Isten a saját vérével, életével köti össze az eget és a földet, Teremtőt és teremtményt.
Isten szövetséget kötött az emberrel, örök szövetséget, teljes és kölcsönös odaadást, kiállást a másik mellett, életre-halálra. Isten oldaláról ez a Szövetség soha fel nem bontható, mert az azt jelentené, hogy a Szentháromság felbontható, hiszen a Fiú az, aki megtestesült, Jézus Krisztus tökéletesen Fiúisten – és egyben tökéletesen ember -, így az ember elvetése egyben a Fiú elvetése is lenne, ami lehetetlen.
Bárcsak megértenénk, milyen nagy kegyelem részesei vagyunk, mert Krisztusban vagyunk! Valóban minden lehetséges, minden kérhető, minden kapható, hiszen benne vagyunk Istenben, és Isten a minden mindenben!
Ha ezt megértenénk, mindent megtennék, hogy Krisztusban legyünk – int az Ő Testének tagjai és a Szentlélek temploma -, hogy krisztusi emberek legyünk! Jézus Krisztus minden szava és tette kincs lenne számunkra, hogy ahhoz igazodjunk, abból táplálkozzunk, és Isten életét elhozzuk a földre: amint a mennyben, úgy a földön is!
A gonosz lélek tudja, hogy ha az emberek megértenék istengyermekségüket, az ő tervei kudarcot vallanának, hatalma elenyészne fölöttünk. Így aztán meg is tesz mindent, hogy ezt megakadályozza. Új isteneket állít elénk, a saját képére és hasonlatosságára, a pénz és hatalom isteneit, a gátlástalanság és erkölcstelenség zászlóvivőit, a viszály, harag és gyűlölet szítóit – és mint látjuk, a világ örömmel követi azokat.
Nekünk azonban nem kell velük együtt menetelnünk! Mi Istenhez tartozunk, Isten országában élünk, a Szentlélek gyümölcseit teremjük – szeretet, öröm, békesség, türelem, jóság, kedvesség, szelídség, önmegtartóztatás -, hogy a bűnösök bűnbánatra jussanak, a betegek meggyógyuljanak, a megkötözöttek megszabaduljanak, a Szövetség helyreálljon a mi oldalunkról is, az egész világ áldás alá kerüljön és Isten gyermekeinek szabadságára eljusson.
Minden lehetséges annak, aki hisz! Hiszed-e, hogy Isten gyermeke vagy? Hiszed-e, hogy Jézus Krisztus megváltott a bűn uralma alól és átemelt Isten országába? Hiszed-e, hogy Isten veled jár az élet útján, és óv, bátorít, int, buzdít? Hiszed-e, hogy Ő annyira szeret téged, hogy az életét is odaadta, csak hogy veled lehessen, most és mindörökké?
Akkor forduljunk el a bűntől és kárhoztatástól, járjunk a tisztulás útján és legyünk bátrak, mert bármit kérünk, megkapjuk, hogy Isten megdicsőülhessen közöttünk és eljöjjön közén a békesség és szeretet, igazság és igazságosság országa, a Szeretet földje.
Imával és szeretettel: Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

Amikor az Ukrajna elleni háború kezdetén imákat kezdtem közzé tenni, valaki rám írt, hogy a háború oka a globális háttérhatalom – én meg visszaírtam, hogy sok globális hatalom van, és épp a hozzánk legközelebbi, Oroszország támadta meg a szomszédját. Vegyük elő a józan eszünket és gondoljuk ezt végig:
A világban sok, kisebb-nagyobb hatalommal bíró „játékos” küzd az érdekei érvényesítéséért, köztük néhánynak a befolyása világméretű: Oroszország, USA, Kína és Inda, Japán, Brazília és az Európai Unió például ilyen globális tényező. Szintén ezek közé sorolható több multinacionális vállalat, néhány nagy vallás, stb. Az ázsiai „kis tigrisek” területe ugyan kicsi, de nemzeti össztermékük egyenként is Oroszországéval vetekszik, fejlett technológiájukról nem is szólva. De a kisebbek is igyekeznek tért nyerni, éppenséggel hazánk miniszterelnöke is elég aktív a nemzetközi porondon. (Ennyi szereplő mellett egy globális háttérhatalomról fantáziálni, ami mindent irányít, értelmetlen…)
Ezt a hatalmi tülekedést nem akarom minősíteni, ez a realitás. Időről időre megjelennek azonban olyan antikrisztusi figurák, akik a saját hatalmuk kiterjesztését mindennél fontosabbnak tartják és ezért mindent hajlandók elkövetni: Nagy Sándor, Julius Cézár, Attila, Dzsingisz kán, Napóleon, Hitler, Sztálin és a kis sztálinok… Napjainkban pedig ilyen az észak-koreai elnök vagy Kína vezetője, akik saját népüket is egyre fokozódó terrorban tartják, és sajnos ilyen lett Putyin orosz elnök is, aki betiltja, sőt likvidálja az ellene szólókat és megszállottan törekszik Nagy-Oroszoszág helyreállítására. (Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a többiek makulátlanok, hogy az USA vagy Japán nem tesz meg mindent, amit tehet. Csakhogy ők ellenőrizhetők és leválthatók – nem véletlen, hogy míg az USA olyan precíziós fegyvereket fejleszt, amivel a katonai célpontokat le lehet vadászni civil áldozatok nélkül, addig Oroszország most Ukrajnában is ugyanazt teszi, mint Szíriában: mindenkit megöl és mindent lerombol, ami az útjában áll…)
Az kikezdhetetlen tény, hogy Oroszország az ezredforduló – Putyin elnöksége -, óta  megtámadott több vele szomszédos, független országot és megszállva tartja egyes területeiket. Ahogy Hitler ment előre, egyik területet a másik után bekebelezve (Saar-vidék, Ausztria, Csehszlovákia), a többi hatalom hallgatólagos tudomásul vételével, ugyanezt tette Putyin is, sajnos, ugyanúgy a mi asszisztálásunkkal. Vajon hagyni kellett volna Hitlert is Lengyelországot lerohanni, tudomásul véve a Hitler-Sztálin paktum „politikai realitását”, vagy helyes volt szembeszállni vele? Vajon hagyni kellett volna Putyint, hogy lenyelje Ukrajnát, aztán tovább jöjjön Közép-Európa felé? (Hazánknak több évszázados tapasztalata van arról, mit jelent az „orosz barátság” - hogy felejthettük ezt el? Hogyan lehet ugyanazzal a szájjal az ’56-os pesti srácokat hősöknek tekinteni, majd elítélni a hazájukat védő ukránokat?)
Amikor először tettem közzé híreket az ukrán háború borzalmairól és buzdítottam imára a békéért, többen kétségbe vonták a hazafiságomat és kereszténységemet is. Miért fáj az nekem, ha néhány ezer ukrán halála árán visszakerül hozzánk Kárpátalja? És különben is, Amerika szítja az egészet, Zelenszkij csak az ő bábjuk…
Beszéljünk világosan: arról álmodozni, hogy az orosz invázió révén hazánk területeket szerez vissza, politikai kalandorság. Ez nem azt jelenti, hogy nem fáj nekem Trianon, mert nagyon is fáj. Bárcsak mi lennénk az a bezzeg-ország, amelyik olyan mértékben fejlődik, olyan jó az oktatás és egészségügy, hogy mindenki ide akar jönni, és hozzánk csatlakozni, nem elmenni… Egy erőszakkal visszacsatolt terület azonban háborút jelentene nekünk is, immár a határainkon belül.
Zelenszkijt pedig törvényesen választották elnöknek – ahogy előtte az oroszbarát kormányt is, és nyilván mindkettőnek megvoltak a maguk támogatói világszinten is -, és ez eddig rendben is lenne, kormányok jönnek-mennek, békésen. Az EU vagy az USA sok mindent akarhatott, de azért mégsem ukrán csapatok törtek be Oroszországba, hanem orosz csapatok Ukrajnába. Lehet, hogy Putyin érdekeit sértették az Ukrajnában történt változások – akkor most szabad támadnia? Ha Romániát sérti a magyar politika, elindíthatja felénk a csapatait?
Mit tegyünk mi, keresztények? Hiszen a háború, a vérontás ellentétes Krisztus tanításával. Mi történik, ha mégis kitör a háború? Talán az lenne a helyes, ha senki nem állna ellen az agressziónak, ha az antikrisztusi hatalmak kényük-kedvük szerint szabdalhatnák a világot? Akkor leszünk-e mi is gyilkosokká, ha ellenállunk, vagy ha passzívan asszisztálunk mások legyilkolásához? Nehéz kérdés ez, talán lehetetlen rá univerzális választ adni. De két dolgot mindenképp tehetünk: imádkozunk a békéért, a védtelenekért, kiszolgáltatottakért, segítve őket, ahogy tudjuk. A másik pedig, hogy mindig az áldozat mellé állunk az agresszorral szemben, még akkor is, ha az ő tetteit sem tartjuk tökéletesnek. Az pedig nem kérdés, hogy jelen esetben Ukrajna, a szétbombázott, legyilkolt, elhurcolt és elüldözött Ukrajna az áldozat…
Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

Vasárnap délután már arról gondolkodtam, miről írjak hétfőn az Ehetiben? Az ukrajnai háború égető gond, de arról épp eleget posztolok, meg is kapom érte a magamét, kell ezt még ragozni? Esetleg írjak valami felemelőt, buzdítót? Mégis csak a Szeretet földjét akarjuk építeni… aztán az esti misén az áldozás utáni csendben ezt hallottam a szívemben: Szánom ezt a népet…

E szavakról írhattam volna egy keserű szöveget, hiszen nagyon jól el tudom képzelni, ahogy Isten néz minket, az ostoba ideológiákkal elsötétített értelmünket, felkorbácsolt vágyainkat és indulatainkat, háborúskodásainkat a körülöttünk élőkkel, és ezt az egész szétgyalázott bolygót… de azt hiszem, nem azért sugallta ezt a néhány szót a szívembe Jézus a Szentlélek által, hogy én is tovább búsítsam az amúgy is szorongókat.

A szívemben hallott szavakról először azt gondoltam, hogy arról az igéről van szó, amit Jézus a második kenyérszaporítás alkalmával mondott a tanítványoknak. Amikor azonban megnéztem a Bibliámban, rájöttem, hogy ott a „szánom” helyett a „sajnálom” kifejezés áll, legalábbis a katolikus fordításokban: „Sajnálom a tömeget, mert íme, már három napja velem vannak, és nincs mit enniük.” (Mk 8, 2 – két protestáns fordítás viszont a „szánakozom” kifejezést használja a „sajnálom” helyett).

Ez így rendben is lenne, jó megfejtés ez, hiszen Jézus irgalmas szívéről van szó, amivel gondot visel ránk, majd a történet folytatásában behívja a tanítványait is a szolgálatba, mintegy ráterheli a szívükre az emberek gondját („ti adjatok nekik enni”), miközben kegyelmével kíséri munkájukat és a csodás kenyérszaporítással megsegíti az tömeget. Hiszen ezt akarja most is, erre biztatja most is tanítványait, követőit, hogy nyíljon meg a szívük az emberek gondjaira és segítsék meg őket imával, szeretettel, tetteikkel, anyagi és lelki javaikkal, ki-ki tehetsége, lehetősége és hivatása szerint.

Isten hív minket és megadja kegyelmét a megvalósításhoz is. Bárcsak szívünkre vennénk Isten fájdalmát! Akkor égne a szívünk, hogy Isten országát, a Szeretet földjét olyan erővel hozzuk le a földre, ahogy Jézus imádkozta: Jöjjön el a Te országod! Legyen meg a Te akaratod! Amint a mennyben, úgy a földön is…

Ahogy azonban nézegettem, böngésztem, keresgéltem a szó után a Szentírásban, elém került Zakariás próféta könyve az ószövetségből. A tizedik fejezetben az Úr arra biztat, hogy tavasszal kérjünk esőt – ami konkrétan is igaz most, aszály idején -, de lelkileg is, a Szentlélek esőjére gondolva, mert ez a bibliai prófétai „késői eső” (a Szent István társulat így is fordítja), az utolsó időszak nagy Szentlélek-áradása. Az egész fejezet egy nagy diagnózis a bűnökről és a megújulásról. A hatodik versben pedig ott a „szánom” kifejezés: „És megerősítem a Júda házát, és a József házát megsegítem, és visszahozom őket, mert szánom őket, és olyanokká lesznek, mintha el sem vetettem volna őket; mert én vagyok az Úr, az ő Istenök, és meghallgatom őket.” (Zak 10, 6)

A zakariási prófécia csodálatosan kiegészíti Jézus szavait! A kettő együtt igaz: Isten kezdeményez, Isten kísér és Isten valóra vált – és mi hisszük ezt és igent mondunk erre! „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom (a remélt dolgok bizonyossága), és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.” (Zsid 11,1)

Igen, hisszük, hogy nem a sötétségé, nem a pokol erősségeié az utolsó szó! Hisszük, hogy Isten a történelem ura is, a mi korunk ura is, hisszük, hogy a gyötrelmek ideje megrövidíthető és elkerülhető, ha Isten népe beleáll a munkába, elfogadja az Úr felajánlott segítségét és kegyelmeit, visszatér hozzá és a Szentlélek erejével él és cselekszik.

Zakariás 10. fejezetének utolsó sora ez: „Az Úr lesz az erejük, dicsőséget szereznek nevében – mondja az Úr.” (Zak 10, 12)

Kérünk Uram, add meg a Te erődet, a Szentlélek erejét, hozd el a bűnbánat és megújulás idejét, a békességet és a gyógyulást, a szabadulást és az életrendezést nekünk és az egész világnak! Így legyen, ámen.

Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)