A II. Vatikáni Zsinat előtt XXIII. János pápa a Szentlélek új pünkösdjéért imádkozott, de a kúriai bíborosok szíve a régi maradt. Beleragadtak azokba a megkövült hatalmi struktúrákba, amik között régóta olyan jól érezték magukat. Ilyen értelmű dokumentumokat készítettek elő a zsinati atyáknak és azt remélték, hogy a Zsinat néhány nap alatt rábólint ezekre a szövegekre és minden mehet tovább. A világ minden tájáról összegyűlt püspökök és bíborosok, teológusok és imádkozó emberek azonban már érezték a helyzet tarthatatlanságát – így lett a négy napból négy év, az alattvalókból „Isten népe” és – többek között -, ezért lehetünk tevékeny részesei a népnyelvi szentmiséknek, ahelyett, hogy csak hallgatók, imakönyv-lapozgatók lennénk a latin nyelvű szertartáson.

A Lumen gentium zsinati dokumentum szerint ebben megnyilvánul „Krisztus győzelmes kegyelmének tündöklő nagysága és az egyházban csodálatosan munkálkodó Szentlélek végtelen hatalma.” (Lumen gentium) (…)

A Szentlélek kiáradásának, erőteljes munkájának jelei a megelevenedő karizmatikus adományok, közöttük azok a nyelvi, szóbeli ajándékok, amelyek a krisztusi örömüzenet átadását segítik Isten népének. Ide tartozik a nyelvi ima és magyarázata, a prófétai szó, a kijelentés és ismeret szava, a felkent beszéd, stb. Jó, ha ezekre vágyunk, ezeket igényeljük és ezekkel is szolgálni akarunk, Isten dicsőségére és az emberek javára. Ennek gyakorlásából mutatok most egy példát.

A közösségünkben egy nőtestvérünk kapott egy próféciát, ami a mi időnknek szól, s amit magam is hitelesnek tartok. Szemben az elszaporodó magánkinyilatkoztatás-cunamival, ebben nem napi események „égi” kommentjeit olvashatjuk, és nem is egy még újabb ájtatossági forma bevezetésére biztat „biztos védelemül” minden rossz ellen. A legeslegújabb nemzetközi összeesküvést sem leplezik le benne. Ezzel szemben világos és egyszerű szavakkal szól és vezet megértésre, miközben válaszra hív minket. Fontos betekintést kapunk a sötétség erőinek világába és megosztottságába is. Nézzük tehát ezt a rövid szöveget, némi hozzáfűzött kommentárral:

„Új történelmi korszak kezdődött, az összeomlás korszaka. A sötétség erői összefogtak a világosság ellen. Rövid idő alatt óriási változások történnek a világban. A sötétség felfedi önmagát és kijelenti akaratát. Ezek az erők több irányból csapnak össze. A sötétség erői megosztottak. Gyorsan átrendezik a világot ízlésük szerint. De az egyiknek nem tetszik, amit a másik akar, és egymás torkának esve birkóznak a nemzetek fölött. Véres viadal színterévé válik a világ. Ez a közeljövő. A látszatbékének vége. A világ elsötétül, csak a Bennem hívők lelkében marad világosság. Ahol megsokasodik a bűn, ott túlárad a kegyelem.”

A prófécia az összeomlás korszakáról beszél, s ennek jeleit mindannyian láthatjuk magunk körül – de miért is van ez? Azért, mert a sötétség erői által átszőtt és fenntartott nagy emberi, társadalmi struktúrák már nem képesek fennmaradni. Ahogy egykor, amikor Jézus Krisztus bement a zsinagógába és az addig embereket megkötöző gonosz lélek nem tudott tovább rejtekben maradni, úgy nyilvánul meg most is a gonosz lélek valódi természete egyre jobban Isten közeledtével.

Nagyon figyelemre méltó, hogy a szöveg szerint a sötétség erői összefognak a világosság ellen – ez azonban nem tud hosszan tartó lenni, mert a sötétség erői önmagukban is megosztottak és egymás ellen is küzdenek. A világtörténelem ezt igazolja, ennek bizonyítására elég most előhoznunk a múlt század történelmét. Ha a szovjet kommunizmus vörös sárkánya együtt tudott volna működni a fasizmus fenevadjával, most valószínűleg más világban élnénk. De ahogy megerősödtek, rögtön egymásra is rárontottak, majd ez a párharc folytatódott a babiloni parázna által a jóléti demokráciákban kiépített struktúrákkal és eszmékkel (szexuális forradalom, okkultizmus, stb.) a vörös sárkány ellen - és így tovább. (Ezzel természetesen nem azt akarjuk mondani, hogy nem volt helyes a fasizmus elleni koalíció, vagy nem jó dolog a pluráris demokrácia, csupán azt, hogy ezek mögött sötét szellemi hatalmak is tevékenyek…)

Megélhettük hol egyik, hol másik diadalát – tartós uralmat azonban egyre kevésbé tudnak elérni, hiszen egymást is gyűlölik, és ezt a gyűlöletet oltják belénk is, ha engedünk csábításuknak. (…)

Látszólag a gonosz léleknek könnyű dolga van, mert szeretjük magunkat különbnek tartani a másiknál, szeretjük azt gondolni, hogy nekünk van igazunk a vitákban – ez a megrontott kultúra egyébként is szívesen igazolja az összes bűnös hajlamunkat. Ha azonban Isten világosságában járunk, akkor tudjuk, hogy mindez hazugság, és azt is, hogy „ahol megsokasodik a bűn, ott túlárad a kegyelem” - azaz Isten végül mindenképp győzelmet arat.

Tulajdonképp azt a kérdést kell feltennem önmagamnak, hogy ott akarok-e ragadni az összeomlás - egy összeomló kultúra, politika, gazdaság, stb. - törmelékei között és alatt, vagy bátran átlépek Isten megújuló világába (ami itt és most készül bennünk és közöttünk)?

A kérdésre a válasz egyszerű. Ha megengedem, hogy a politikai nézetkülönbségek éket verjenek közém és családtagjaim, közém és barátaim, munkatársaim közé, akkor a romok alatt vagyok. Ha minden erőmmel a békességet és kiengesztelődést szolgálom, különbségeink megértésével és elfogadásával – akkor a világosság gyermekei közé tartozom. Ha fát ültetek, ha óvom a környezetem, ha takarékosan, de nagylelkűen bánok anyagi és lelki javaimmal, akkor a megújuló világba „fektetek be”. Minden jó szó, ének, ima, szép alkotás, figyelmesség, minden megszülető gyermek, hűséges házastárs egy-egy kis építőelem az összeomlás közepette, ami helyére kerül.

A Jelenések könyvében, a filadelfiai egyháznak (a testvéri szeretet egyházának) írt levélben az Úr ezt mondja: „Mivel megőrizted béketűrésem igéjét, én is megőrizlek téged a megpróbáltatás órájától, amely eljön az egész földkerekségre, hogy próbára tegye a föld lakóit. Íme, csakhamar eljövök! Tartsd meg, amid van, hogy senki se vegye el koronádat! Aki győz, azt oszloppá teszem Istenem templomában, és nem megy ki többé, és ráírom Istenem nevét és Istenem városának nevét, az új Jeruzsálemét, amely leszáll az égből Istenemtől, és saját, új nevemet. Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak!” (Jel 3, 10-13)

Mi vagyunk, mi lehetünk ennek a megújuló világnak, Isten országának oszlopai – ennél jobb ajánlatot sehol sem kaphatunk!

Részlet Sípos (S) Gyula: Prófétai élet című füzetéből: https://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink/9529-profetai-elet

Talán mindannyiunk életében vannak olyan pillanatok, történések, amelyeket sorfordítónak érzünk. Az én életemben bizonyosan ilyen volt édesanyánk korai halála, a középiskolai kollégiumi évek (amíg ki nem rúgtak onnan), az első szerelmek, vagy épp a hazásságom és az, hogy apává lettem - de a legdöntőbb fordulat mindenképp a megtérésem volt 1990-ben. Isten nélkül rég katasztrófába torkollott volna az életem, az Ő szeretete mentett meg és segített, hogy értelmes és szép életet élhessek. A megtérésről egy kis füzetet is közzé tettem, most ebből idézem a megtérés öt lépését:

Mindannyian arra vágyunk, hogy szeretetben és boldogságban éljünk. Ha azonban körülnézünk és látjuk a sok szenvedést, a veszekedéseket és válásokat, a törtetést és képmutatást, elbizonytalanodunk.

Lehetséges egyáltalán békében és szeretetben élni ilyen körülmények között?

Én azt hiszem, igen! Létezik egy út mind-annyiunk számára. Ez az út megoldáshoz vezetett az én életemben is és előtted is nyitva áll.

Ezt az utat Isten tervezte számomra és számodra, hogy kiragadjon a kétségbeesésből, kilátástalanságból - mindabból, ami a halálhoz tartozik -, és soha el nem múló teljes élettel, a Szeretet életével ajándékozzon meg minket.

Kérlek, olvasd el figyelmesen ezt a levelet, és ha kész vagy rá, kövesd azt a sok-sok embert, akik már megtették ezt az utat.

 Első lépés: Isten van, Ő a mi Atyánk, aki személyesen szeret téged. Amikor elgondolt téged és igent mondott az életedre - különben meg sem születhettél volna -, már előre örvendezett neked. Úgy szeret téged, ahogy senki más nem tud szeretni. Vágyakozik utánad, mert azzal a szeretettel, ahogy te tudod Őt szeretni, senki más nem szeretheti.

Isten szeretetének nagysága és mélysége szinte felfoghatatlan. “Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát (Jézust) adta oda, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3, 16.)

Annyira szeret engem és téged, hogy hajlandó volt meghalni értünk, csak hogy velünk lehessen. Meg akar ajándékozni, legelőször is Önmagával, mert benne van elrejtve minden jó. Van azonban egy óriási akadálya annak, hogy ezt az ajándékot átvehessük - és ez a bűn.

 Második lépés: Ebben az elsötétedett világban mindannyian követtünk már el bűnöket, és ez a bűn elválaszt minket Istentől. “Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, önmagunkat csaljuk meg és az igazság nincs bennünk.” - írja János apostol első levelében, majd így folytatja: “Ha megvalljuk bűneinket, Ő hűséges és igazságos: megbocsátja bűneinket és megtisztít minden gonoszságtól.” (1János 1, 8-9)

Olykor nehéz elismerni bűneinket, és talán még nehezebb belátnunk, hogy a legnagyobb bűnünk - amiből az összes többi bűn fakad -, az, hogy Istentől elszakadva éltünk. Igen, az Ő ereje nélkül inkább vállaljuk az önfelmentő hazugságot, mint az igazságot. Nincs erőnk elkerülni a szemek, a test kívánságát - hát nem ezt használják ki a reklámok? -, az irigységet és az önző élet egész kevélységét.

Mindannyian megtapasztaltuk már, hogy bár jók akartunk lenni, valahogy mégis a rosszat tettük. Elbuktunk és újra el-buktunk.

Ki menthet meg minket ettől? Ez volt az emberek nagy kérdése, amire Isten végül megadta a választ - erről olvashatsz a harmadik lépésben.

 Harmadik lépés: Jézus Krisztus azért jött el, hogy megmentsen a bűntől és az örök haláltól, és szabad utat nyisson a békesség és szeretet országába. Ő földi élete során szembe került az összes kísértéssel és legyőzte azokat. Végül pedig kereszthalálával és feltámadásával diadalt aratott az utolsó ellenség, a halál fölött és győzött a sátán minden ereje felett.

Mindezt szeretetből tette, még a keresztfán is így imádkozott ellenségeiért (is): “Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek.” (Lk 23, 24.)

Szeretete miatt meghallgatásra talált.

Így akik Benne élnek, azok nem esnek ítélet alá, hanem a Jézus Krisztusnak adott bűnbocsátó kegyelem megóvja őket az örök haláltól. Életet nyernek és örök életet, Isten kegyelme pedig kiárad életükre a nekünk ajándékozott Szentlélek által.

Negyedik lépés: Felismertük hát, hogy Jézus Krisztus a mi kiváltónk a bűn rabsága alól. Ha elfogadod Őt mint személyes Meg-váltódat és Uradat, és hiszed, hogy Őáltala, Ővele és Őbenne élhetsz, akkor biztos lehetsz benne, hogy Ő is elfogad téged és valóban belép az életedbe, hogy segítsen neked.

Jézus ezt a lépést megtérésnek és újjászületésnek nevezte.

Elfordulunk ugyanis a bűntől Isten felé és bűnbánatot tartunk. Ez szükséges lépés: “Ha valaki újjá nem születik, nem látja meg Isten országát.” (Jn 3, 3.)

Miért van ez így? “Az Atya szereti a Fiút (Jézust), és mindent az Ő kezébe adott. Aki hisz a Fiúban, az örökké él. De aki nem hisz a Fiúnak (aki az életet ajándékozza), nem látja meg az életet...” (Jn 3, 35-36.) Ezért kérlek, fogadd el Jézust Megváltódnak!

Ha igent mondasz, Isten gyermekévé leszel és a világ legcsodálatosabb családjába kerülsz!

“Akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekeivé legyenek.” (Jn 1, 12.) Ez a mi hitünk, az Egyház hite.

Ötödik lépés: A hit és megtérés útján Jézus visszavezet minket az atyai házba és megajándékoz minket az örök szeretettel, a Szentlélekkel. Most már képesek vagyunk elfogadni Isten parancsait, mert azok a Szeretet tanácsai, Ő pedig bennünk él. Tehát már nem is a saját erőnkből, hanem a Szentlélek erejéből élünk, a vigasztaló, bátorító, a gyógyító, szabadító, erősítő, növekedést adó, minket védő Szentlélek erejéből. Ha szeretnéd mindezt, kérlek jöjj be Isten családjába, az Egyházba!

Talán megkereszteltek már gyermekkorodban, s így az Egyházhoz tartozol, de az is lehet, hogy még ez is előtted áll. Kérlek, rendezd el kapcsolatodat Istennel és az Egyházzal. Tarts bűnbánatot, ha lehetséges végezz életgyónást és keress egy közösséget, ahol érett keresztények tanításán és példáján épülhetsz. Olvasd a Bibliát, mert valóban Szent Írás, benne Isten igéjével. Szeresd azokat is, akik nem a te közösségedhez tartoznak, mert Krisztusban testvéreid ők is.

Ha szeretnél belépni Isten országába, hogy a Mennyei Atya gyermeke, Jézus Krisztus testvére és a Szentlélek temploma legyél, kérlek, mondd el ezt az imát:

Mennyei Atyám!

Felismertem, hogy bűnös vagyok. Köszönöm, hogy Te a bűneim ellenére sem vetettél el magadtól, hanem megmutattad a megmenekülés útját. Kérlek, bocsásd meg bűneimet Jézus Krisztus szeretetéért!

Drága Jézus! Köszönöm, hogy meghaltál értem a kereszten. Most megnyitom előtted a szívemet, és befogadlak az életembe, mint Megváltómat és Uramat. Kérlek uralkodj bennem, szabadíts meg a gonosz lélek minden hatásától és befolyásától, hogy tiszta és szép életet élhessek!

Kérlek áraszd ki rám Szentlelkedet, a Szeretet Lelkét, hogy Isten tanácsai alapján tudjam élni az életemet! Ámen.

Sípos (S) Gyula: A megtérésről - lásd bővebben: https://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink/12849-a-megteresrol

Az alábbi részlet a 2015-ben kiadott „21 század – Isten évszázada – Magyarország átvilágítása" című könyvből való. A helyzet azóta sem javult, de én nem adtam fel a bizakodást, sőt azt remélem, hogy Ferenc pápa látogatása is a jó irányba mozdít minket. De addig is nézzük a szöveget: „A háborúk nem akkor kezdődnek, amikor kirobbannak. Nem is a fegyverkezéssel. A háborúk a meg nem értéssel, a gyűlölet felszításával, a kirekesztéssel és uszítással kezdődnek.

Amikor a Szűzanya 1981-ben megjelent Medugorjéban (Bosznia-Hercegovina) és Kibehóban (Ruanda) és hívta az embereket, hogy teremtsenek békét a szívükben, családjukban, mert ha nem… vajon hányan hittek neki? Aztán eltelt tíz év és jött a rettenetes délszláv háború és a még annál is brutálisabb hutu-tutszi mészárlás…
Talán egy éve beszélgettem egy lánnyal, akinek édesapja jordániai keresztény férfi, édesanyja magyar nő. Éveket élt kint, majd hazajöttek, most itt dolgozik, de időről időre visszamegy Jordániába is. Megkérdeztem, mi a véleménye az izraeli-palesztin konfliktusról (közös határ, stb.)
Rövid válasza, szépítve, ez volt: minden zsidónak el kell tűnnie onnan. Erre a keresztény lányra nem hatott semmilyen érv, nem érdekelték se a számok (több millió emberről van szó), se a gyerekek, se a nemzedékek óta ott élő családok, a szívében nem volt hely a legkisebb megértésnek, könyörületnek se. Pedig egy másik ember, nép, közösség létezéshez való jogát is tagadni, genocídiumot hirdetni és közben elfelejteni a krisztusi aranyszabályt - tedd azt, amit szeretnél, hogy mások tegyenek veled, mert amit te teszel másoknak, azt fogják tenni veled is -, csak az önpusztítás egyik trükkös formája, a gonosz lelkek (és emberek) örömére…
Európa háborúzik. Belgium (flamand-vallon konfliktus), Spanyolország (Katalónia kiválási törekvése), Nagy-Britannia (Skócia problémája) a szakadás határán, Franciaországban erősödik a korzikai különállás gondolata. Oroszország Ukrajnában saját hadsereget épített fel, ott ukrán állampolgár harcol az ukrán ellen. Emberek, akik ezekben az országokban évtizedekig együtt éltek, házasodtak, ugyanazokba az iskolákba jártak, most egymást ölik.
Ezt tesszük mi is a szavainkkal, tetteinkkel. Nálunk is működhetnek pártok által dédelgetett félkatonai egységek, military-táborok. Az erő kultusza bekerült a kultúra főáramába és átjárja a politikát, irodalmat, tévét, internetet. Politikusaink, újságíróink, meg-mondó embereink abban tetszelegnek, ki tud lejáratóbb, indulatosabb cikket írni a „másik oldalról”. Ezt nevezik ma tájékozottságnak, ezzel lehet népszerűvé válni.
Mi még egy történelmi emlékművet se tudunk úgy felállítani, hogy minimális konszenzusra jussunk! Pedig „amelyik ország meghasonlik önmagában, az nem állhat fenn.” – ez Jézus Krisztus prófétai mondata és ha igaz ránk, akkor a szavak háborúját hamarosan követni fogja a fegyverek háborúja is.
Erős államot akarunk építeni kirekesztéssel, ami pedig csak gyengítheti a nemzetet (két világháború se tanított meg minket ennek az igazságára!). Közben elfelejtjük, hogy mi vagyunk az egész térség legsebezhetőbb nemzete. Határokkal szétvágott nemzet, mindenhonnan ránk uszítható népekkel körülvéve. Erdély autonómiát szeretne, aminek legalább megvannak a történelmi gyökerei az Erdélyi Fejedelemségben. Létrejöhet-e a fegyverek erejével egy új Transszilvánia? Az ukrán konfliktus kapcsán visszakerülhetnek-e hozzánk a magyar lakta területek? Miért is ne - de milyen áron és meddig? (Nagy tisztelettel ajánlom az érdeklődők figyelmébe a hitleri korszakban a bécsi döntésekkel visszakerült területek történetét…)
Hogyan akarunk mi nemzetegyesítést – mert akarunk, én is szeretném -, ha még a saját határainkon belül se tudunk kiegyezni a saját testvéreinkkel? A szomszédainkkal, a nemzetiségeinkkel? Ha itt az a politikai karrier útja, hogyan tudom a másikat még jobban befeketíteni? Ha a tisztesség és a becsület helyét a „mi kutyánk kölyke” mentalitás foglalja el?
Háború van ma Magyarországon, már háborúzunk egymással – és ez elfogadhatatlan!
Egyetlen háború lenne elfogadható, a bűn és a gonosz lélek elleni háború. Ezt a háborút kellene megvívni, a kiengesztelődés, a békesség, az ima és szeretet fegyvereivel.
Egy reggel arra ébredtem fel, hogy három általános iskolai osztálytársammal álmodtam. Mindhárman ügyesebbek, okosabbak, népszerűbbek voltak nálam, jó életkilátásokkal. Most annyit tudok róluk, hogy mindhármuknak tönkre ment a házasságuk, az egyik alkohol problémákkal küzd, a másik külföldön él és nem is akar hazajönni, a harmadik bekerült a felső tízezerbe, gazdagság és perek fojtogatják. Úgy láttam őket álmomban, mint haldokló lelkeket. Arra gondoltam: ki imádkozik értük? Ki mutatja meg nekik az élet útját? Ki segít nekik a problémáik rendezésében? (Már ha egyáltalán a közel engednek magukhoz valakit.) Lehet, hogy senki. Akkor nekem kell, legalább imádkozni…
Egy bizonyos: ha nincs, aki imádkozzon hazánkért, minden itt élőért, ha elmarad a kiengesztelődés szolgálata (hol vagy Egyház, hol vagy Krisztus Teste?!), akkor az öngyilkos háború, amit most szavakkal folytatunk, fegyveres háborúvá válik. Nincs más alternatíva.”
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

Az idézett könyvről bővebben lásd: https://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink/7683-21-szazad-isten-evszazada-magyarorszag-atvilagitasa

Aki olvassa Ferenc pápa beszédeit, írásait, az világosan láthatja, mennyire ragaszkodik Jézus Krisztushoz és az evangéliumi tanításhoz. Még néhány hét, és újra hazánkba érkezik, mi pedig azt reméljük, hogy látogatása pozitív hatással lehet nemzetünkre. Néhány dolgot bizonyosan tanulhatunk tőle, ebből most hármat emelek ki:
Az első dolog a készség a párbeszédre. Hiszen már Jézus Krisztus halála után nem sokkal is zsinatot kellett tartani Jeruzsálemben a vitás helyzetek tisztázására! Az egyház legjobb korszakaiban párbeszédet folytatott a pogányokkal, a görög-latin kultúrával és minden nép hiedelemvilágával, ahová megérkezett. A bajok és szakadások gyökere pedig túl sokszor volt a megmerevedés, a párbeszéd hiánya és a megújulás elutasítása. A II. Vatikáni Zsinattal az egyház újra párbeszédet kezdett az emberekkel, Ferenc pápa pedig ezt folytatja egyházon belül és kívül a szinódusokkal és a szinódusi folyamattal, tanításával és látogatásaival. Mindenkivel hajlandó szóba állni, hogy mindenkit elvezethessen Krisztushoz. Korunk farizeusai (fő-fő „hitvédői”) ezért őt is úgy vádolják, mint egykor Jézust: szóba áll a bűnösökkel…
Sajnos hazánkban bizonyos területeken szinte megszűnt a párbeszéd. Az Országgyűlésben, ahol meg kellene vitatni hazánk dolgait és közösen keresni a megoldást, inkább lövészárkokból lövik egymást a képviselőink, s még jó, ha csak szavakkal. A média világa is jórészt hozzáidomult ehhez, s a viszály szelleme úgy terjed az emberek között is, mint a pestis. Pedig ebben a válságos időszakban milyen nagy szükség lenne az értelmes beszédre és összefogásra! Minden ország, amely magával meghasonlik, elvész – mondja Jézus. Mi ilyen meghasonlott állapotban vagyunk…
A második dolog, ami jellemzi Ferenc pápa működését, a mély empátia és együttérzés. Kiáll a legszegényebbek, peremre szorultak, kisebbségek, háborús menekültek mellett szavakban és tettekben egyaránt. Krisztust követi ebben is, aki példabeszédeiben és tetteiben is megértőnek irgalmas szívűnek bizonyult a társadalom számkivetettjei iránt is. Ferenc pápa „botrányainak” egy része pont ebből fakad: megmossa a börtönben lévők lábát, szót emel a menekültekért, támogatja a hajléktalanokat.
Ezzel szemben hazánkban évek óta hivatalos politika az együttérzés kiölése az emberekből. Mi nem akarjuk látni a menekülteket, kitiltjuk a közterekről a hajléktalanokat, csökkentjük a szociális szféra költségvetését és elzárkózva figyeljük a szomszédunkban élő nép háborús szenvedését (hogy erősebb szót ne használjak arra a népbutításra, ami ez ügyben zajlik, s aminek eredményeképp a legutolsó közvéleménykutatás szerint a válaszadók többsége a tömeggyilkosságot elkövető agresszor oldalán áll). Az ideológiailag megmagyarázott és helyeselt önzés és érzéketlenség azonban egyre jobban eltávolít minket Isten országától, és az Élet forrásától. Sajnos az egyházunkban az elmúlt időszakban napfényre került esetek azt mutatják, hogy kevés megértést és figyelmet kapnak válságba került papjaink és híveink is. Csak reménykedni merek, hogy Ferenc pápa jelenléte, szavai és tettei ebben változást – bűnbánatot és erős elhatározást a változásra -, hoznak.
A harmadik dolog, amit fontosnak érzek Ferenc pápaságából, az az igazság melletti határozott kiállása és elkötelezettsége a problémák feltárására és gyógykezelésére. Akár nagy, globális méretű problémákról van szó – gazdasági, környezeti, morális válság -, akár egyházi ügyekről, akár egészen személyes dolgokról, Ferenc pápa nem bújik el, nem söpri szőnyeg alá a bűnt, nem játszik megúszásra, hanem bátran szól és cselekszik. Saját működésével kapcsolatban is jó példával jár elöl, elismeri hibáit és tud bocsánatot kérni. Nem zárkózik tévedhetetlen vezetői pózba, nem hárítja el magától a problémákat, hanem épp ellenkezőleg, „magához öleli” azokat, hogy megoldást kereshessen rájuk, Isten népével közösségben.
Ismerjük el, hogy nálunk ez nem így van. Hazánkban művészi tökélyre fejlődött a médiapolitizálás, a lényegtelen dolgok felhabosítása, álproblémák botrányosítása, miközben szó sem eshet a nagyon is valódi bajok sokaságáról. Vagy ha mégis, azt is maga alá temeti a „represszív tolerancia”, azaz az érdektelen hírek és pletykák tömege. Bárcsak végre újra nyíltan beszélhetnénk közös dolgainkról, valódi tényeket és ütköztetve és megoldásokat keresve egyházunk és hazánk bajaira!
Isten növelje bennünk a belső szabadságot, hogy szabadon merjünk és tudjunk szólni és mindannyian eljussunk az igazság ismeretére! Ferenc pápa látogatása bátorítson minket az imára, szeretetre és párbeszédre az élet minden területén…
Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

Van, aki jót, van, aki rosszat, van, aki semmit. (Az idő rövid: míg az Eucharisztikus Kongresszus megszervezésére 3-1 év állt rendelkezésre, addig most nincs két hónap se.) A bejelentés másnapján már kaptam emailt, amelyik arról írt, hogy jön az antikrisztusi álpápa Magyarországra, másvalaki viszont azt a reményét fejezte ki, hogy a pápa „megpróbálja Viktort a jó irányba terelni. Anno Fidel Castro is lágyított a rendszerén a pápalátogatás után”. Rémületek és reménységek – mit várjunk és reméljünk?

Valószínű, hogy az ország nagy többsége nem vár semmit. Közönyös, a katolikusok belügyének tartja az eseményt. Bizony sokat kell dolgozni ez alatt a rövid idő alatt, hogy az érdektelenség falát átüsse Ferenc pápa mondanivalója, hiszen ő mindannyiunkhoz jött és mindenkivel párbeszédet akar.

Lépjünk tovább: nemrég olvastam egy olasz regényt, abban írja a szerző, milyen sokan terjesztették, hogy XXIII. János pápa, a II. Vatikáni Zsinat meghirdetője ellenpápa, az egyház pusztítója. Ferenc pápa esete még cifrább. A még XVI. Benedek pápa idején íródott és nyilvánvalóan hamis „Nagy Figyelmeztetés” magánkinyilatkoztatás már előre hirdette, hogy a következő pápa az ördögtől lesz. Megtagadja majd az eucharisztiát, a szentmisét, stb. Nos, Ferenc tíz éve pápa, a Nagy Figyelmeztetésről rég kiderült, hogy Nagy Hazugság, de akik akkor belebolondultak, nem tudják elengedni. Mindent megtesznek, hogy igazolják és erőszakosan terjesszék nézeteiket, sok jó embert is magukkal rántva.

De nem szeretik Ferenc pápát azok sem, akiket zavar, hogy a pápa a szegényekkel, menekültekkel, kisebbségekkel foglalkozik. Teremtésvédelmi enciklikát ír, felszólal a szegények és menekültek érdekében, Jézus szavaival példálózik, és cselekszik. Ők az egyháztól nem várnának mást, mint jámbor imákat zárt ajtók mögött. Emlékszünk még, amikor demens vénembernek nevezték és felszólították, hogy a saját dolgával törődjön, ne velünk, mert mi jobban tudjuk, mit hogyan kell tenni? (Azért attól nem kell tartanunk, hogy a becsmérlő szavaik előzetesen nagy nyilvánosságot kaphatnának a médiában. De hogy a látogatás után mi lesz?)

Ferenc pápa érkezése nagy esemény, amit természetesen az egyházi és világi vezetők egyaránt igyekeznek a legjobban kihasználni. A pápa találkozik a miniszterelnökkel és az egyházi vezetőkkel is, elmegy a szegényekhez, beszél a fiatalokkal… biztosak lehetünk, hogy mind a kormánypárti, mind az ellenzéki sajtó mindezt a saját érdekei szerint fogja tálalni és magyarázni. És mi?

Ferenc pápa érkezése nagy ajándék és lehetőség egyházunknak és hazánknak. Egyházunk és hazánk is nagy bajban van, létszámunk csökken, elöregszünk, életünk súlyos feszültségekkel terhelt. A pápalátogatás válhat pusztán szépségtapasszá, ami frissebbnek és jelentősebbnek mutat minket – de miért is ne lehetnénk újra frissek, energikusak és növekvők? Illetve: hogyan lehetnénk újra azok?

Reménykedjünk és cselekedjünk. Ferenc pápa komoly és fontos dolgokról szokott szólni. Hazánk is mély természeti, gazdasági, politikai és erkölcsi válságban van (mint a világ többi része), szomszédunkban háború dúl, meghirdetett elveink és a valóság pedig olykor igen messze esnek egymástól. Ezért a pápa szavai komoly, előítéletektől mentes figyelmet érdemelnek. (Épp most írta valaki, hogy ad nekem még egy utolsó esélyt, hogy kikeveredjek a balliberális fertőből és bocsánatot kérjek – de ugyan mi közöm van nekem a politikai címkékhez? Lassan annyi ilyen van rajtam, hogy elmehetnék álarcos bálba madárijesztőnek… Lehet-e így értelmes, megoldást kereső és találó párbeszédet folytatni?)

Én azt remélem, hogy Ferenc pápa szavai párbeszédről, a megbékélésről, az igazságosabb társadalomról, a teremtésvédelemről, a visszatérésről Jézus Krisztus tanításához, hullámokat vetnek a magyar közéletben és az emberi szívekben. Arra vágyom, hogy minél többen megfontoljuk szavait és megjavítjuk útjainkat.

Miért is ne lehetne Ferenc pápa látogatása egy nagy megújulás kezdete? Hiszem, hogy Isten cselekszik a történelemben és az Ő keze benne van a pápa útjainak szervezésében is. Hiszem azt is, hogy Isten azt szeretné, hogy hazánk a Szeretet földje lenne. Így hát imádkozom azért – és mindenkit erre biztatok -, hogy mi így készüljünk a pápalátogatásra. Biztassuk embertársainkat, hogy menjenek el a találkozókra, figyelmesen hallgassák, olvassák Ferenc pápa szavait és gondolkodjanak el azokon. És ha még cselekszünk is szavai értelmében, az javára válik egész egyházunknak és nemzetünknek…

Sipos Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

Peti fiammal kapcsolatos élmény során villant belém ez az igazság. Harcolunk, harcosok vagyunk, időnként győzünk is, de győztesek még nem vagyunk, pedig tudjuk, hogy Jézus győzött a gonoszság minden ereje felett, és ez a győzelem a miénk. Miért nem tudjuk ezt realizálni az életünkben? Miért bukunk el a bűneinkkel szembeni harcban, miért nem tudjuk, akarjuk olykor a jót megcselekedni?
Attól tartok, hogy ha vannak is egyértelműen megfogalmazott céljaink, az életszentség akarása nem tartozik közéjük, vagy ha mégis, akkor sem foglalja el az első, minden egyebet meghatározó helyet, hogy krisztusivá legyünk. Könnyen le tudjuk tesztelni ezt magunkon. Képzeljük el, hogy az első keresztényüldözés idején élünk, és arra köteleznek minket, hogy a császár szobra előtti füstölőbe mi is dobjunk be egy szem tömjént, így áldozva az istenségének. Aki bedobja, az szabadon távozhat, aki nem, azt istentagadóként elítélik és megy az oroszlánok elé… Vajon mi mit tennénk? Bevallom, én hol így, hol úgy gondolom. Van, amikor azt hiszem, lenne elég bátorságom, hogy ne legyek bálványimádó és vállaljam a vértanúságot, máskor viszont – ismerve saját gyengeségeimet -, megfutamodnék. Elbújnék, vagy elmenekülnék a próba elől, illetve ha nem lehet, hát bedobnám – mi az az egy szem tömjén? Hiszen Isten úgyis tudja, hogy szeretem, és még annyi mindent kell tennem, meg itt van a családom is… (Az egyház vitát folytatott arról, hogy krisztus-követőnek számít-e még az, aki elbukott a próbán, és újra kell-e keresztelni - végül úgy döntöttek, hogy elég, ha megbánja bűneit...)
Miért nem vagyunk győztesek? Mert nem vagyunk elég egyértelműek, nem fogalmazzuk meg világosan, mi a célunk és nem rendelünk ennek alá mindent.
A döntési helyzetek olykor egészen leegyszerűsödnek: áldozom a hamis istennek, vagy sem? Mi azonban nem szeretjük így élére állítani a dolgokat, nem akarjuk, hogy – Jézus szavaival -, az igen igen legyen, a nem pedig nem, mert a többi – a magyarázkodás -, az ördögtől van. Nemrégiben valaki az ukrán háború kapcsán írta nekem, hogy a „dolgok nem ilyen egyszerűek” – és ez nyilván abban az értelemben igaz, hogy a világ nagyon sokszereplős játék, sokan, sokféle módon akarják befolyásolni az eseményeket. De azért mégis lehet egyszerű kérdéseket feltenni és ezekre világos és egyértelmű választ adni. Pl.: melyik ország támadta, szállta meg a másikat? Melyik országot rombolják és pusztítják minden módon?
Jézus egy nagyon egyszerű kérdést tesz fel: Jössz és követsz engem? Ha igen, akkor megtartod tanításomat…
Mi nem merünk egyértelműek (együgyűek) lenni, mert sejtjük, hogy az olyan áldozatokat kívánna tőlünk, amiket nem szeretnénk meghozni. Tegyük fel a kérdést: Assisi Szent Ferenc nézne tévésorozatokat a fotelben nasizva, vagy sem? A kellemetlen igazság az, hogy Ferenc még könyveket sem engedélyezett, mert az elvonhatja a figyelmet Jézusról, és a tévé helyett imát, munkát és önmegtagadást javasolna gyógyszerként a „szamár testvér” (a testünk, azaz „a szemek kívánsága, a test kívánsága és az élet kevélysége”) megzabolázására. Bejuthatunk tévénézőként a mennyek országába? Természetesen igen. De hogy nem futjuk be azt a pályát, amit befuthatnánk, az biztos…
Nem akarunk (radikális) krisztuskövetők lenni, nem akarjuk azt hallani, hogy széles az út, ami a pokolba vezet és keskeny az út, ami az életre visz. Tudjuk, hogy Jézus az út, az igazság és az élet, de azért mi mégis inkább a saját életünket akarjuk élni. „Élek, de már nem én, hanem Krisztus énbennem” – Pál apostolnak lehet, hogy ez sikerült, de nekünk? Nem mintha nem próbálkoznánk, de ilyenkor olyan kellemetlen módon szembesülünk a saját gyengeségeinkkel, bűnös hajlamainkkal, hogy rémülten menekülünk.
Nem akarunk elszakadni a világtól. Szeretjük a világot és szeretjük, ha szeretnek minket, ezért inkább magyarázkodunk, szekértáborokba tömörülünk, egymást igazoljuk és észre sem vesszük, hogy már nem Krisztus-követők, hanem egymás követői vagyunk – éppúgy, mint Jézus korában az emberek. A farizeusok pártjának Jézus nem volt elég farizeus, a szadduceusoknak elég szadduceus, a lázadóknak elég forradalmi, a „békés egymás mellett élés híveinek” meg túl forradalmi… (Amikor arról írtam, hogy a homoszexualitás bűn, akkor a baloldali testvérek átkoztak ki, amikor pedig a korrupcióról, akkor a jobboldaliak. Mostanában azért feddnek meg, mert baloldali-liberális szekértoló-elhajló lettem, régebben meg pont az ellenkezőjéért.)
Mindez azt jelenti, hogy identitásunk nem krisztusi, hanem valami más. Evilági, mulandó erőkkel, eszközökkel, tanokkal felvértezve azonban győzelmeink is csak mulandók és hiábavalók lehetnek. Ha valóban győztesek, a világtól szabad, krisztusi emberek akarunk lenni, akkor mindezt el kell dobnunk magunktól, de legalábbis alárendelni Megváltónk, Jézus Krisztus tanításának és életének. Kérnünk kell a Szentlelket, hogy adja meg ehhez az erőt, a bátorságot és a tisztánlátás kegyelmét – mert Isten nélkül mindez lehetetlen…
Sipos Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu

1938-ban a négyhatalmi egyezmény után úgy tért haza a francia és az angol miniszterelnök, hogy „örök békét” kötöttek, Chamberlain diadalmasan lobogtatta a papírt Hitler úr aláírásával az ünneplő tömegnek. 2015-ben ugyanígy tértek haza a „Minszki megállapodás” aláírói: Putyin úr szerződésben garantálta, hogy nincs több területi követelése Ukrajnával szemben. Csakhogy az ördög mindig éhes, és nem érdeklik a papírok…

2022. február 24-én, egy évvel ezelőtt Putyin Oroszországa egyszerre több oldalról lerohanta Ukrajnát. Ha a villámháborús terve sikerül, valószínűleg követte volna őt Kína Tajvan ellen, Törökország a kurdok ellen, és Irán, Szaúd-Arábia, és az összes kisebb-nagyobb diktátor, a gonosz lelkek legnagyobb örömére, világégésbe burkolva földünket.
Nem így történt, két okból. Az egyik, hogy az ukrán miniszterelnök nem menekült el – ahogy azt minden gyáva diktátor reméli és hiszi ellenségeiről -, hanem a honvédő háború élére állt. Az ukrán nép ugyanis legkésőbb 2014-ben, az első orosz támadás és megszállás után megértette, mi várna rá Putyin ölelésében, és nem kért belőle. A másik ok pedig, hogy Európa felébredt, ugyanúgy, mint 1939-ben, amikor megértette, hogy vagy ellenáll Hitlernek, vagy vége lesz a polgári demokráciának, szólásszabadságnak, törvény előtti egyenlőségnek, stb.
Az elmúlt egy év megmutatta, mit érnek az orosz elnök hazugságai az ukrán nép megmentéséről: tömeggyilkosságot, milliók menekülését, a polgári infrastruktúra szétbombázását és a győzelem, a hatalom akarását minden áron, még saját népe vágóhídra küldése árán is (gondoljunk a százezernyi halott orosz katonára, akik biztos nem ezt a jövőt képzelték el maguknak).
Nagy kárt okozott az orosz elnök az ortodox kereszténységnek - az ortodox egyház szakadást élt át és létrejött a független ukrán ortodox egyház -, de az egész keresztény világnak is, amikor hódító törekvéseit keresztény szólamokkal igazolta. Hány Istent kereső ember fordult el Jézustól, mert elhitte, hogy Ő a fegyverek erejével hódít a világon? És hány pogány gondolta azt, hogy ő bátran mondhatja magát kereszténynek és azt tehet, mondhat, amit csak akar?
Utólag visszatekintve persze láthatjuk, hogy Putyin már a kétezres évek elején elkezdte a nagy menetelést Csecsenföld lerohanásával, Grúzia, Moldova egy részének elcsatolásával, a közép-ázsiai posztszovjet köztársaságok térdre kényszerítésével, Örményország magára hagyásával (egy újabb szerződés szegéssel) és Fehéroroszországot is majdnem sikerült bekebeleznie (csak hát Lukasenka is, mint minden diktátor, kakas akart maradni a maga szemétdombján), és ha sikerült volna neki Kijev lerohanása, akkor mi következtünk volna és a balti kis államok.
Hogy ez mennyire igaz, az épp az utóbbi napok igazolják. Putyin felmondta a Moldovával kötött békemegállapodást, nyilvánvalóvá téve, hogy nem elégszik meg az eddig elcsatolt területekkel. Az is világossá vált, hogy a háborús helyzetet kihasználva újra kísérletet tesz Fehéroroszország „perszonálunióba” kényszerítésére. (Bizony, az ott állomásozó orosz csapatok nem csak Ukrajnát fenyegetik…)
„Álljatok ellen a gonosznak és megfut tőletek” (Jak 4, 7). Van, amikor nincs más lehetőség, mint ellenállni, ahogy Jézus is tette. még a keresztfán sem engedett a sátán sürgető hívásának, hogy mentse magát, a legnagyobb szenvedés közepette is kitartott és végül győzött a gonoszság minden ereje felett. Mi is ezt imádkozzuk: szabadíts meg minket a gonosztól!
Európa felébredt és megértette, hogy Putyint meg kell állítania. Milyen szomorú, hogy pont a magyar kormány - annak a népnek megválasztott vezetői, amelyik többször megélhette, milyen az orosz csizma alatt nyögni és alulról tisztogatni, és amelyik még október 23-án is az orosz tankok ellen védekező pesti srácokat éltette -, akadályozza minden lehetséges eszközzel ezt a védekezést. De még ennél is többet tesz: menedéket ad orosz háborús bűnösöknek, önti a pénzt az orosz gazdaságba, a magyar közéletet pedig elárasztja az orosz propagandával. A hazugságok hálójával igazolt gonoszság pedig meghasonlásba és erkölcsi bukásba taszít minket. Mert a bűn igazolása fertőz, erodálja maradék tartásunkat és kiszolgáltat minket a legaljasabb késztetéseknek is.
Látva a rettenetes testi-lelki pusztítást, amit ez a háború hozott ránk és az egész világra, ha mást nem is tehetünk, legalább imádkozzunk: Uram, szabadíts meg minket a gonosztól! A háborús haszonlesőktől, gyilkosoktól ments meg Uram, minket! Add, hogy vége legyen a háborúnak Ukrajnában és az egész világon! Segíts, hogy a menekültek hazatérhessenek és megkezdődhessen az újjáépülés ideje! Hozd el a békét a szívünknek, egyházunknak és hazánknak, hozd el Ukrajnának és az egész világnak! Az antikrisztusi emberektől és az „orosz békétől” ments meg Uram, minket! Ámen.
Sipos Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

A múlt héten farsang volt az iskolánkban. A gyerekek már hét elején arról titkolóztak és sugdolóztak, hogy milyen jelmezben lesznek. Tőlem is kérdezték: Gyula bácsi, te mi leszel? Én Gyula bácsi leszek – feleltem -, ez az én jelmezem és szerepem… Megmagyarázom, kezdjük a Pókemberrel:
Pókembernél a pókemberség a jelmez, s alatta van egy kamasz fiú. A Denevérembernél (Batman) és a Vasembernél egy milliárdos rejtőzik a jelmez mögött. Más a helyzet azonban a Superman-nel. A jelmeze szerint ő Clark Kent, az újságíró, a valódi identitása pedig az, hogy ő Superman, a szuperember. Ugyanígy, ha én a szerepem szerint Gyula bácsi vagyok, akkor mi vagyok valójában?
Természetesen nem szuperember, vagy emberfeletti ember, és még csak különb se a többieknél, ez mind a gonosz lélek kísértése, és nagy butaság, amivel nem is érdemes foglalkozni. A mi identitásunk ez: „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van.” (1Ján 3, 2) A nagy tragédiánk pedig az, hogy szerepeink fogságában az istengyermeki életünket nem, vagy alig tudjuk megélni.
Mindannyian különböző szerepekben éljük az életünket, ez természetes. Már gyermekként megtanuljuk, mit jelent jónak vagy rossznak lenni, hogyan viselkedjünk úgy, hogy az elfogadható legyen és szeressenek minket. Otthon a feleségemnek férj vagyok, a gyerekeimnek apa, a munkahelyemen munkatárs, a templomban keresztény, a tévé előtt pogány…
Jó esetben viszonylag szabadon mozgok a „jelmezeimben”, és tisztes életet élek. Két veszély azonban állandóan fenyeget, s egyik nagyobb, mint a másik.
Az egyik, hogy a szerepeink fölénk nőnek, s a kérdéses, kockázatos helyzetekben, amikor mélyebb érzéseinket, gondolatainkat kellene vállalni, visszahúzódunk a szerepeink mögé. Így már nem is mi viseljük a jelmezeket, hanem azok viselnek minket! Jézus Krisztus kortársai bukásának ez lett az egyik forrása: rendes, vallásos ember nem viselkedik úgy, ahogy a názáreti Jézus! Szerepeik, elvárásaik fogságában hiába látták és élték át Jézus csodáit, tapasztalták meg szeretetét, ámultak tanításán, nem tudták elhagyni jelmezeik biztonságos bunkerét, hogy kilépjenek Isten gyermekeinek szabadságára.
Még ennél is rosszabb, hogy szerepeink fogságában végül képmutatóvá válunk és magunk is igazolni kezdjük a rosszat. Hogyan kell viselkednie egy jó férjnek/feleségnek, mit kell gondolnia, kire kell szavaznia egy jó kereszténynek és hazafinak… A mérce már nem Krisztus, nem az igazság, hanem az, amit én annak akarok látni. Ez az öncsalás és élethazugságok olyan mélységébe tud vinni, mint amikor a II. Világháború végén, a körbezárt Berlin bunkereiben még mindig abban reménykedtek német emberek, hogy Hitler hirtelen előkapja a csodafegyverét és az Ezeréves Birodalom felemelkedik…
A szomorú valóság az, hogy a világ tálcán kínálja most nekünk ezeket a hazugságokat, és nagyon sok ember munkálkodik azon, hogy a megtévesztésnek ez a szelleme erős maradjon a fejünk felett. Ebből szabadulni csak úgy lehet, ha visszatérünk Jézus Krisztushoz és az Ő tanításához. A hegyi beszéd tükrében gyorsan lelepleződik napjaink minden hazugsága. Fájdalmas dolog ez, hiszen saját sötét oldalunkat pillantjuk meg a tükörben. Hazugságainkat, félelmeinket, nagyravágyásunkat, elbutulásunkat. Megrázó élmény Isten tiszta beszédét beengedni a szívünkbe! Ráadásul, ha ezt megtesszük, megélhetjük azt is, hogy elfordulnak tőlünk azok az emberek, akiket eddig barátainknak gondoltunk, hiszen kellemetlen és kényelmetlen alakká, árulóvá váltunk a szemükben. (A hamis prófétákat, akik az emberek fülét csiklandozták, mindig örömmel hallgatták és követték a kortársaik, Isten embereinek viszont el kellett viselniük az üldözés sokféle formáját. Talán nincs is olyan kanonizált szentünk, aki ne ment volna keresztül ezen a tisztítótűzön…)
Szívünk mélyén Isten lakozik. Ő Isten gyermekeinek szabadságára hív minket, s erőt, bölcsességet, türelmet, kitartást és világosságot ad ahhoz, hogy meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól az igazat a hamistól. Ha keresztény megújulásra vágyunk, ha hazánk felemelkedésére vágyunk, akkor ezen az úton kell elindulnunk. Minden más csak hiábavalóság és hiúságok hiúsága…
Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

Jézus szerint „boldogok, akik békét teremtenek, mert őket Isten fiainak fogják hívni”. De akkor hogyan fogják hívni azokat, akik viszályt szítanak, gyűlölködnek és háborúskodnak? Bizony, nem csodálkozhatunk azon, ha a világ fiai már csak a hegyi beszédben mondott tanításáért is keresztre feszítették Isten Fiát.
Jézus szerint „boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa”, legalábbis Máté evangéliuma szerint. Lukács, a szegények orvosa radikálisabban fogalmaz örömhírében: Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa. De ha a szegényeké az Isten országa, akkor hol lesznek a gazdagok, a szívükben megkövéredettek, az önmagukat a többieknél különbeknek tartók, akik azt gondolják, nekik több jár és jogosan jár, mint másoknak?
Szent Lukács négy boldogságot ír és hozzá négy jajt: „De jaj nektek, gazdagok, mert már megkaptátok vigaszotokat. Jaj nektek, akik most jóllaktok, mert éhezni fogtok! Jaj nektek, akik most nevettek, mert sírni és jajgatni fogtok! Jaj nektek, ha az emberek hízelegnek nektek! Hisz atyáik is így tettek a hamis prófétákkal.”
Jézus szerint „boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet”. De akkor mit örökölnek azok, akik most tűzzel-vassal akarnak minél nagyobb darabot kiharapni a világ javaiból? Akik kisgömböcként falnak fel mindent, ami eléjük kerül? Akik szavakat, törvényeket, embereket és népeket manipulálnak, ha kell, mindent kiforgatnak, csak hogy keresztül hazudják és verekedjék magukat az újabb zsákmányhoz? Ugyan meddig lehet az övék, amit így szereztek és amit kerítésekkel, tankokkal és törvényekkel vesznek körül, hogy örökre az övék maradhasson?
A szegények, a kisemmizettek, az éhbérért dolgoztatottak sírnak, és ők Jézus szavai szerint „majd megvigasztaltatnak”. De milyen vigasztalásuk lesz azoknak, akik kisemmizik őket, akik kirúgják őket a munkahelyükről, akik hatalmi szóval még tovább nyomják a prést, akik a párbeszéd és megértés helyett a megfélemlítést és erőszakot tartják a helyes útnak?
Ha „boldogok az irgalmas szívűek, mert ők meglátják Istent”, ugyan kit fognak meglátni az irgalmatlanok, önzők, csak a saját javukkal és hatalmukkal törődők? Akik hajlandók akár emberek tízezreit is vágóhídra küldeni, csak hogy megalomán álmaikat valósággá tehessék? Akik azt gondolják, hogy övék az ország és a hatalom, őket kell dicsőíteni és azt tehetnek, amit csak akarnak, mert jogot kaptak hozzá?
Nos, a boldogok, „akik éheznek és szomjaznak az igazságra”, ők megértették, melyik út hová vezet. Boldogok, ha kimondják az igazságot, még akkor is, ha „ezért üldözik őket, mert övék a mennyek országa”. De mi lesz a sorsa az üldözőknek, akik azt gondolják, hogy náluk az igazság, sőt ők az igazság, és az az igaz, amit ők annak hazudnak, s amivel meg tudják etetni az embereket? Akik ezt a szép világot, amit Isten az embernek ajándékozott, hogy művelje és őrizze, pokoli hellyé változtatják?
Ne legyenek illúzióink. Ez „a világ elmúlik, s elmúlik annak minden dicsősége – de aki Istenben van, az megmarad örökké”. Aki pedig önmagát teszi istenné, mércévé, aki pótolhatatlannak gondolja magát, aki a hatalom mámorában lubickol, az oda jut, ahová az első Kísértő jutott, aki azt hazudta az első emberpárnak, hogy olyanok lehetnek, mint az Isten…
Isten gyermekei a mennybe jutnak, a sátán gyermekei pedig a pokolba, a gyötrelem helyére, ahol nincs más, csak sírás és fogcsikorgatás. Bárcsak megértené ezt mindenki! Hiszen most még van út visszafelé, most még bűnbánatot lehet tartani, most még meg lehet találni a béke útját, hogy azon járjunk, most még ki lehet fizetni a szegények visszatartott bérét, most még minden lehetséges…
Van miért imádkozni, van miért cselekedni.
Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

Árpád-házi Szent Margit, Szent II. János Pál, Edith Stein, Szent Ágoston egy-egy gondolata, és még néhány mondat a nagymamámtól, némi magyarázattal…

„Felszólítalak benneteket, hogy soha, de soha ne adjátok fel a reményt, soha ne kételkedjetek, soha ne fáradjatok el, és soha ne bátortalanodjatok el! NE FÉLJETEK!” - Szent II. János Pál pápa mondta ezt, 1978-ban, pápává választása utáni első beszédében. De nem csak beszélt erről, hanem cselekedett is és hatalmas változásokat generált az egyház és a világ életében. Hiszem, hogy annak a megújulási folyamatnak, amelynek II. János Pál a prófétája és elindítója volt, mi a tovább vivői lehetünk és vagyunk. A XXI. század Isten évszázada, mi pedig Isten gyermekei vagyunk, a saját helyükön hasonló kovászok lehetünk, megkelesztve, felébresztve az alvó lelkiismereteket, megelevenítve a haldokló lelkeket - ha nem félünk kimondani és megcselekedni az igazságot. Soha nem adhatjuk fel a reményt, hogy Isten cselekszik és az Ő akarata végül érvényesül…
„Kerestem köztük olyan embert, aki falat építene, és odaállna a résbe elém az országért...” (Ez 22, 30) Ez az a szentírási ige, amit 2004-ben kaptam imában, mielőtt az első Nemzeti Imanap szervezésébe fogtunk. A rés a falon az a hely, ahol a harcost, a vár védőjét nem védik a kövek, nem bújhat fedezékbe. Az a hely, ahol az ellenség támad, de ez az a hely is, ahol le lehet azt győzni. Imában, szeretetben, küzdelemben, fáradtságban, sebeket is kapva, és mégis kitartóan. (Ahogy a Gyűrűk Ura filmben Gandalf áll oda a híd elé és odakiáltja a mélységből feljövő gonosz démonnak: Itt nem törsz át!)
Győztesek vagyunk, mert Jézus Krisztus már győzött a gonoszság minden ereje felett, és ez a győzelem a miénk. A kérdés csak az, hogy ez mikor és hogyan realizálódik az életünkben. A Szeretetláng lelki naplóban (1962. augusztus 16.) a Szent Szűz így biztatja Erzsébet asszonyt: „Légy alázatos, türelmes és kitartó.” Türelemmel és kitartással kell művelni a „kertünket”: be kell ültetni, öntözni, gyomlálni, azaz hirdetni és élni az evangéliumot, különválasztani a jót és rosszat, igazat és hamist, és menni előre abban a hitben és bizalomban, hogy Isten pedig megadja a növekedést, Isten országának növekedését életünkben. Ahogy nagymamám mondta nekünk, amikor valamit elkezdtünk: „Ha már felkötted a kolompot, zörgessed…” Ha már elfogadtad, hogy Isten gyermeke vagy, akkor éld is meg… (És zörgess, mert ajtót nyitnak neked…)
Nem olyan egyszerű dolog ez, tudjuk jól. Árpád-házi Szent Margit radikalitásával: „Istent szeretni, magamat megvetni, senkit meg nem utálni, senkit meg nem ítélni.” Nem valami emberellenes öngyűlöletről van itt szó, hanem az „önző én” félreállításáról, hogy egyáltalán képes legyek mindenkit elfogadni és szeretni, a nekem nem tetsző, nem az én nézetemen álló embereket is, ha máshogy nem, hát Isten szeretetével, aki őket is éppúgy szereti, mint engem.
Ki vagyok én egyáltalán, hogy meg tudjam ítélni, hogy a másik mit és miért mond és cselekszik? Hol van az a biztos mérce, amihez mérhetném egyáltalán a dolgokat?
Jézus Krisztus tanítása és élete az egyetlen biztos és szilárd mérce, út, igazság és élet. Edith Stein, filozófus és karmelita, vértanú szentünk gyönyörű összefoglalásában: „Ne fogadj el semmit igazságnak, ami a szeretet nélkül van. És ne fogadj el semmit szeretetnek, ami az igazság nélkül van!” (Keresztről nevezett Teréz Benedikta nővér - Edith Stein) Tegyük hozzá, hogy ez a Szeretet és Igazság nagybetűvel is értendő, mint Isten felénk fordított arca, aki Jézus Krisztusban mutatta meg számunkra érthető módon arát, szeretetét és igazságát.
Akkor hát „add meg nekem Uram, amit parancsolsz, aztán parancsolj, amit akarsz.” (Szent Ágoston) Látod Uram, ilyen egyszerű ez! Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod… és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól… hiszen úgyis Tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség…
Utószó nagymamámról és a szeretet parancsáról: Nagyi sóhajtotta olykor, amikor belefogott egy munkába, (s mondhatjuk mi is magunknak, de Istennek is címezve): "Magad uram, ha szolgád nincs…" Nagyi (szül.: 1920) fiatalon házasodott és 31 évesen már özvegy volt. Hét gyermeket szült, ebből a két lánya marad életben, akiket felnevelt, bolti eladóként dolgozva, albérletben, kis fizetéssel. Aztán a nagyobbik lánya, az én édesanyám is meghalt 36 évesen (rákban), és nagyi, friss nyugdíjasként elvállalt minket, a két 11 éves ikergyerek felnevelését… Hogy vallásos volt vagy sem, azt csak Isten tudja, de hogy fent van nála, azt mélységesen hiszem – hogyan is lehetne máshol, aki ennyire szeretett?
Kalandra fel!
Sipos Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

Képzeljük el, ahogy Jézusnak dicsekednek a Nagy Heródes által épített templommal. Micsoda szép épület, szent hely, a világ csodái közül való, áldott az is – Nagy Heródes -, aki építette. Csakhogy Heródes király a saját két fiát is megölette hatalomféltésből, sőt szándéka szerint istengyilkossá lett, amikor a megszülető Messiás hírét hallva megöletett minden kisdedet Betlehem környékén. Jézus sírt Jeruzsálem felett, és tudta azt is, hogy a templomból kő kövön nem marad…

Jézus minden szava igaz, így szó szerint igazzá vált a templomról szóló próféciája is. Bár Titusz meg akarta kímélni a jeruzsálemi templomot, egy katona mégis lángot vetett rá és az egész leégett, a megolvadt arany befolyt a kövek közé, így szétverték a falat, hogy hozzájussanak…

Intő jel ez nekünk is, nehogy a látszat szerint ítéljünk saját kereszténységünkkel kapcsolatban. A krisztusi embert, azaz a Jézus Krisztus tanítását követő, életét megélő embert nevezték egykor kereszténynek. Az ilyen ember áldása a földnek, Krisztus-hordozó, akiben és aki körül Isten országa megjelenik és kibontakozik. Azonban már az Apostolok cselekedeteiben és a Levelekben is látszik, hogy ez nem egy egyszerű történet! Az út tele van buktatókkal, kihívásokkal és küzdelmekkel. Már az első apostoli zsinatot is azért kellett összehívni, hogy valahogy kibékítsék a feleket. Később Pál és Barnabás úgy összekülönböznek, hogy az egyik jobbra megy, a másik balra. S ha eljutunk a Jelenések könyvéig, abban már az első egyháznak írt levélben azt olvashatjuk: az a panaszom ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad…

És így tovább: A koldus Ferenc testvért eltemető generális, Illés rögtön bazilikát építtet Isten szegénykéje fölé. A kolduló rendekből nagyhatalmú szervezetek lesznek, a szegény gyerekeket tanító iskolákból pedig elitintézmények és mi oda íratjuk be a gyerekeinket, mert ott biztos és jó keresztény nevelést kapnak - és talán még igazunk is van. A kérdés csak az, hogy ez egy természetes növekedési folyamat, vagy egy lecsúszás akár a szakadékig, esetleg lehet mindkettő egyszerre…

Igen, az első szeretet gyorsan meg tud kopni, és helyüket átveszik a szokások. „Tarts rendet, és a rend is megtart téged” – mondjuk, s így van ez jól. A vallásos szokások is fontosak, megtartják az életünket a nehezebb pillanatokban is. Ha azonban az Istennel való eleven kapcsolat és érzékeny lelkiismeret kikopik a szokások mögül, nagy bajba kerülünk! Rendes, vallásos, a Messiás után vágyakozó zsidó emberek ítélték el Jézust, ezt a „falánk és borissza embert”, a szombat megtörőjét, „vámosok és bűnösök barátját”. Napjainkban pedig ugyanilyen rendes, vallásos keresztény emberek ítélik el Ferenc pápát, amikor kimozdul a keresztény szokások biztonságos akolmelegéből a börtönök és menekültek, a szegények és elesettek, pontosan fogalmazva: Isten Szeretete felé.

Isten Szentlelke át akarja járni az élet minden területét, a kulturális, gazdasági, politikai életet is, hogy életre kelesszen egy szolidárisabb, békésebb világot. Örülhetünk, amikor keresztény művek jönnek létre: iskolák, kórházak, közösségek, művészeti alkotások. Sajnos azonban az úton visszafelé is lehet menni! Ilyenkor az eredeti krisztusi szándék elkopik, feledésbe merül, s csak a keresztény címke marad. Keresztény kultúráról, keresztény politikáról beszélünk, s közben a médiánk telve van csúnya beszéddel, lejáratással, pornográfiával. Emberi viszonyaink – a kereszténységre való hivatkozással! -, megtelnek megfélemlítéssel, korrupcióval, haszonleséssel, akarnoksággal. A keresztény máz alatti gyakorlati pogányság ez, amivel lejáratjuk kereszténységünket és hazuggá tesszük Istent, mintha Ő is ilyen lenne. Szabad-e még az ilyet kereszténynek nevezni? Szabad-e krisztusinak mondani azt, ami ellen Jézus Krisztus felemelte szavát, s ami alól egész életével ki akarta váltani az embereket? Nem kell-e leleplezni a gonosz lelket, amikor Isten angyalának mutatja megát?

Nem szabad azonban elcsüggednünk, akármilyen mélyre süllyedtünk személyesen vagy társadalmilag. Mindig van út visszafelé. Jézus Krisztus most is azt mondja: jöjjetek hozzám mindnyájan… Jézus mindenkit meggyógyított, mindenkit visszafogadott, mindenkinek új lehetőséget adott. Ajánlata nekünk is szól: ismerjétek el vétkeiteket, tartsatok bűnbánatot, fordítsátok meg útjaitokat és térjetek vissza hozzám…

Nem könnyű ez, amikor valaki már évek óta követője valami esztelenségnek. De még mindig jobb most szembenézni önmagunkkal, mint az ítélet idején…

Imával és szeretettel: Sipos Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu )

„Kerestem köztük olyan embert, aki falat építene, és odaállna a résbe elém az országért...” (Ez. 22, 30)

Milyen nagy szükségünk van Isten segítségére! Háború van a közvetlen szomszédunkban, de háború nélkül is egyre fogy nemzetünk. A világgazdasági válság vagy a globális felmelegedés éppúgy sújt minket is, mint az erkölcsi értékek eltűnése és a bűnök legalizálása. Mi is tékozló fiak vagyunk, akik a bőséges esztendők termését elpazaroltuk. Most, a hét szűk esztendőben kihez fordulhatnánk?

Isten azonban nagyirgalmú és hosszan tűrő, aki nem leli örömét az emberek gyötrődésében, hanem mindig készen áll a megbocsátásra, kiengesztelődésre és segítségnyújtásra! Tudta ezt jól Árpád-házi Szent Margit is, aki kora gyermekségétől elfogadta hivatását és az Úr elé térdelt Magyarországért. Isten pedig megáldotta az országot és újjáépítette azt a tatár veszedelem után. Margit imái és közbenjáró szeretete többször kibékítette Béla királyt a fiával is, aki ellen harcot viselt. Az ő példája nyomán kérünk mi is mindenkit – 2004, az első Nemzeti Imanap szervezése óta -, hogy Szent Margit ünnepén, január 18-án imádkozzon nemzetünkért és hazánkért!

Kérjük együtt Isten áldását hazánkra, mert az Ő áldása megtöri az átkot, elűzi a gonoszt, meggyógyítja a beteget, megsegíti a szegényt, enyhíti a szenvedést, letöri a gőgöst, szünteti a bűnt és elhozza az áldott békét a földre!

Idén is kilenceddel készülünk az Imanapra, amelynek imáit naponta közzé tesszük a honlapunkon is (szeretetfoldje.hu). Arra kérünk benneteket is, hogy ezen a napon forduljunk egyénenként és közösen is Istenhez, irgalmas szeretetét kérve mindannyiunkra. Szervezzünk közös imát, ajánljunk fel szentmisét és bátorítsunk mindenkit – az ökumenikus imaalkalmakon is -, hogy kapcsolódjon be a közös imába.

Kiáltsunk Istenhez, ahogy Jézus Krisztus kiáltott az Atyához: jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is! Szabadíts meg minket a gonosztól! Hozd el a megtérés és megújulás idejét!

Istennek legyen hála, hogy sokan és sokféle módon imádkoznak hazánkban, egész évben. Hiszem, hogy az Úr maga szítja az imádság tüzét és lelkületét a különböző lelki mozgalmakban és közösségekben, hogy kegyelmeit kiáraszthassa ránk. Türelmesen és kitartóan imádkozzunk, ahogy Pál apostol is biztat minket: végezzetek imát minden emberért minden nap, mert ez jó és kedves üdvözítő Istenünk szemében. Január 18-án, szerdán, Árpád-házi Szent Margit ünnepén pedig egyénileg és közösségeinkben, templomainkban és lakóhelyünkön térdeljünk az Úr elé egyházunkért és hazánkért, vezetőinkért és a vezetettekért, jó tervekért és jó megvalósításért, az együttérzés és szeretet növekedéséért… Váljunk a megbékélés és kiengesztelődés embereivé, türelemmel munkálva üdvösségünket, imádkozzunk és tegyünk jót és jól.

Hiszem, hogy küzdelmünk végül célhoz ér, és Isten országa, az igazság és igazságosság, békesség és szeretetet földje csodálatosan kibontakozik életünkben.

Imával és szeretettel: Sipos Gyula

2023. január 15.

A szentekkel teljes közösségben vagyunk Krisztus Testében, ők a mi példaképeink és segítőink. Mi pedig szeretjük is „megdolgoztatni” őket, ezért év elején „szentválasztást” csinálunk, azaz húzunk magunknak egy szentet (abban a hitben, hogy valójában ő választ minket erre az évre). Nekem a tavalyi is nagyon bejött – mint évek óta mindig -, és az idei is pont passzol…
Tavaly év elején Don Boscót kaptam és hozzá azt a feladatot, hogy imádkozzam a fiatalokért. Nekem ő az egyik kedvenc szentem, hatalmas hitű ember, ráadásul iskolában (is) dolgozom – ami aztán év közben a duplájára nőtt -, és hát tudjuk, milyen helyzetben van ma az oktatásügy…
Idén, 2023-ban pedig „Szűz Mária, Magyarok Nagyasszonya” lett az égi pártfogóm és útitársam, azzal a feladattal, hogy imádkozzam Magyarország megtéréséért… Aki egy kicsit ismeri a munkánkat, az tudja, hogy ez szívügyem – missziónk az, hogy hazánk a Szeretet földje legyen, ennek alapja a megtérés Istenhez -, és már az idei évi ige is ebbe az irányba, Istennel való közösségünk elmélyítése felé mutatott. (Lásd a múlt hétfői Ehetiben…)
Milyen jó hír, hogy Isten megtérésre hív minket! Ez azt jelenti, hogy nem mondott le rólunk, van még remény! Milyen jó, hogy Szűz Mária, égi édesanyánk, mint a Magyarok Nagyasszonya szólít meg – a több mint száz szent-lap között a Szűzanya több titulussal is szerepel -, gondja van ránk és még ő sem adta fel a reményt! Ha pedig ők nem, akkor mi sem! Buzdítsuk egymást: ha Isten velünk, ki ellenünk?
Az elmúlt évben több összefoglaló jellegű könyvet is kiadtunk hazánkkal kapcsolatban: „Próféciák és magánkinyilatkoztatások Magyarországról”, valamint a „Magyar jelenség – hazánk a hit, remény és szeretet fényében”. Mindkettő arra hív, hogy nézzünk szembe valóságos helyzetünkkel, örüljünk a jónak, de ismerjük fel a rosszat és javítsuk meg utainkat, mert még nincs elveszve semmi!
Hasonló célból tartottuk az „Istennel való egyesülés útja – Élő Szeretetláng szeminárium”-ot is, és adtuk ki hozzá a könyvet, hogy ezzel is segítsük az életszentség útján járni kívánó embereket.
A megtérés kikerülhetetlen. Keresztelő Jánosnak ez az egyetlen üzenete: térjetek meg, mert elérkezett az Isten országa! Jézus ezt az üzenetet folytatja és teljesíti be, és ennek kell beteljesednie a mi életünkben is. Lehet, hogy ez radikális élményként éljük meg – főleg, ha nagy bűnökből, evilág sötétségéből térünk Isten világosságába, mint ez történt az én esetemben is -, de az is lehet, hogy csendesen, halkan történik meg a változás, ami a tanult vallásosságból a személyes hitre vezet. Fontos azonban, hogy megtörténjen, mert csak az Istennel való élő, eleven kapcsolat, a Szentlélek ereje és kegyelme képes minket megtartani a krisztusi úton. Nélküle a világ csábítása és a saját természetünk gyengesége miatt óhatatlanul elbukunk.
Mi hosszú évek óta segíteni akarjuk ezt a megtérési folyamatot. Most a januári könyvajánlónkban azt a négy füzetünket ajánljuk egyben, ami bevezet minket a megtérésbe, segít megértenünk Isten akaratát és képessé tesz minket arra, hogy ezt tovább is tudjuk adni. (A kis füzeteket is ajándékozhatjuk másoknak is ezzel a szándékkal. A négy füzet: A megtérésről; Prófétai élet; Isten tíz tanácsa; A Szentlélekről - kegyelmei, karizmái, munkája bennünk és közöttünk. A négy füzet ára együtt 2.000 Ft, és mellé igekártyákat is adunk ajándékba. Megrendelhető: info@szeretetfoldje.hu, tel.: 06-30/33-88-245)
Mit tehetünk? Először is, ami a legfontosabb, imádkozzunk. Imáinkkal mozdítsuk meg a mennyet, ahogy Jézus tette egykor: jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is! Biztosak lehetünk abban, hogy Isten meghallgatja imáinkat és válaszol rá. (Január 18., Árpád-házi Szent Margit ünnepe, imanap hazánkért, előtte már kilenceddel készülünk…) Imádkozzunk önmagunkért, családjainkért, közösségeinkért, barátainkért és ellenségeinkért, egyházunkért és hazánkért, de az egész világért is…
Amiért pedig imádkozunk, azért cselekedjünk is, hogy hitünk a cselekedetek által valósággá váljon. Nem olyan nehéz ez, ámbár Isten nélkül lehetetlen: szeretni teljes szívből, mert a szeretet a megtérés útjára vezet…
Kalandra fel!
Imával és szeretettel: Sipos Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

Hosszú évek óta minden év elején imádságban kérek egy szentírási igét Istentől (és a közösségünkben imádkozunk a többieknek is ilyen igéért), ami irányt mutat az adott évre. Nos, míg az elmúlt évi vezérige inkább aktivitásra serkentett, addig az idei arra a belső munkára is ráirányítja a figyelmünket, amit el kell végeznünk, hogy a gonoszság minden eszköze hatástalan legyen életünkben és Istennek kedves életet élhessünk.

Erre a belső munkára már 2022-ben is egyre nagyobb hangsúly került, ennek fontossága inspirálta az „Istennel való egyesülés útja – Élő Szeretetláng szeminárium” megírását és megtartását is. (Ez könyvben is megjelent és az előadások videói is fent vannak az interneten.)

Nézzük akkor, mire hívja fel figyelmünket az Úr ebben az évben:

„Vagy azt gondolod, te ember, hogy megmenekülsz Isten ítélete elől, amikor azt teszed, amiért elítélsz másokat, akik ilyeneket tesznek?” (Róm 2, 3)

Súlyos szavak ezek, de megvilágosító erejű szavak.

A világban lévő sok nyomorúság, viszály és háború egyik oka épp az ítélkező lelkületünk. Mivel nem tudjuk és nem is akarjuk elismerni saját bűnös voltunkat, ezért azt kivetítjük (projekció) a másik emberre: ő a hibás, ő kezdte, ő a hazug, a tolvaj… Ezt tesszük kisgyerekkorunktól kezdve, ez rögzül bennünk és ezzel igazoljuk saját romlott tetteinket. „A többiek is ezt teszik! Én még mindig különb vagyok, mint azok a képmutatók…”

Igaz ez a személyes életünkben, de igaz ez társadalmi méretekben és országok közötti viszonyokban is. A politikai pártok egymást vádolják, magukkal rántva a közélet iránt érdeklődő emberek sokaságát, saját bűneiket igazolva: a másik legyőzése érdekében szabad hazudni, lopni, a másik személyiségét megalázni, befeketíteni – és különben is, „a másik oldal” gazemberek gyülekezete... Hasonlóképp, Oroszország megtámadja Ukrajnát, közben azt hangoztatja, hogy Ukrajna a hibás mindenért - így egy egész ország szétrombolását igazolva hazug szólamokkal.

Ezzel a veszélyes öncsalással szemben csak egy út járható: saját töredékes, bűnös voltunk felismerése, és komoly küzdelem az ítélkező lelkület ellen. Ez hozza el azt a szívbéli békét, ami aztán kiáradhat rajtunk keresztül a környezetünkre és végül az egész világra. Ezért a személyes életünkben is át kell engednünk az ítéletet Istennek, ahogy Jézus is átengedte azt az Atyának. Ez bizony sokszor fájdalmas dolog és az Istenbe vetett hit, remény és szeretet nélkül nem is talán lehetetlen is.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy elnézzük a bűnt, pláne nem, hogy hagyjuk növekedni, vagy igazoljuk azt. Amikor Jézus megmenti a parázna asszonyt – az vesse rá az első követ, aki bűntelen (így hát mi sem kövezhetünk meg senkit) -, azt mondja neki: Senki sem ítél el? Én sem. Menj, de többet ne vétkezzél! Egy embert pedig a meggyógyítása után kifejezetten figyelmeztet, hogy ne vétkezzen többet, nehogy még rosszabb állapotba kerüljön. Látjuk, hogy a rómaiakhoz írt levélben Pál apostol is figyelmeztetőleg ír a bűnökről és Isten ítéletéről.

Mit kell akkor tennünk? Megtanulni ítélkezés nélkül kimondani az igazságot úgy, ahogy Jézus Krisztus is tette. Nem könnyű dolog ez. Jézust a legjobb szándék vezette, mindenkin segített, mégis keresztre feszítették. Ha pedig vele így tettek, akkor mi is számíthatunk arra, hogy nem fognak megtapsolni minket.

De hogyan juthatunk el egyáltalán odáig, hogy ítélkezés nélkül legyünk képesek kimondani azigazságot?

Erre nincs más mód és lehetőség, csak az, ha szeretni tudjuk még az ellenségeinket is. Ha mindenkinek jót akarunk, a valódi, Istentől jövő jót. Ha szavainkkal és tetteinkkel gyógyítani akarunk, még akkor is, ha ez áldozatokkal jár.

Pál apostol a szeretethimnuszban Jézus személyiségrajzát tárja elénk, példaként: a szeretet türelmes, hűséges, nem keresi a maga hasznát, mindent eltűr, mindent elvisel… Ebben a szeretetben kell növekednünk, hogy a világ gyógyszerévé legyünk, a békesség és kiengesztelődés embereivé, az imádság és szeretet embereivé…

Mi már kimenekültünk az ítélet alól mert Krisztushoz tartozunk - és annyiban, amennyiben valóban hozzá tartozunk… Milyen szép feladat előre haladni az életszentség útján és segíteni másoknak, hogy ők is rátaláljanak a megmenekülés útjára!

Imával és szeretettel: Sipos Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkrat is: szeretetfoldje.hu)

 „Hogy hazánk a Szeretet földje legyen!”
2022. év elején az évi igében arra kaptunk buzdítást, hogy kérjünk és kapunk, keressünk és találunk, zörgessünk és ajtót nyitnak… (Lk 9, 11). Ezt meg is tettük, szükség is volt rá, hogy a sokféle válság közepette jól és eredményesen tudjuk végezni munkánkat. Istennek legyen hála, hogy megsegített minket! (Ebben a videóban bővebben is bemutatom idei munkánkat: https://szeretetfoldje.hu/index.php/videok/18037-elo-adas-a-szobabol-82-beszamolo-az-eves-munkankrol-nemi-magyarazattal ) Ide jöjjenek a szikár tények:

- Fenntartjuk és működtetjük Törökbálinton a Szeretetláng kápolna és közösségi házat. A hétköznapi négy közösségi alkalomból hármat (hétfő esti gitáros közösségi összejövetelt, keddi és csütörtöki szentségimádást) itt tartunk (szerdán a Mária segíts kápolnában vagyunk), ezen kívül legalább kétheti rendszerességgel élő adást készítünk az interneten keresztül…

- A heti rendszeres összejöveteleinken és a negyedévi Szeretetláng lelki napokon túl lehetőséget biztosítottunk más szervezeteknek is, hogy a közösségi házban összejövetelt tartsanak (tanfolyamok, keresztelők, zenekar- és kórus próbák, stb.). Ide szerveztük a hathetes Isten akaratának megismerése – Élő Szeretetláng szemináriumot, helyet biztosítottunk Alfa-kurzusnak, itt működik a Filmklubunk és az Alkotóközösségünk és itt tartottuk a nyári alkotótáborunkat is.

- A statisztikánk szerint négy Alfa-kurzusban segédkeztünk (Törökbálinton és Érden) és Törökbálinton kívül még összesen 11 lelki napot és gyógyító összejövetelt tartottunk (többek között Diósdon, Érden, Gyálon, Köveskálon, stb.), valamint előadásokat felkérésre különböző helyeken. Közösségünk tagjai aktívan részt vesznek több egyházközség életében és munkájuk szép gyümölcsöt terem.

- Megtartottuk a szokásos Szeretetláng ünnepet lángátadással és a lelki adoptálást is, az imakilencedeket és a hagyományos Imanapot hazánkért Január 18-ra, Árpád-házi Szent Margit ünnepére és különösen sok imát kezdeményeztünk a békéért.

- Idén is több kiállítás volt a közösségi házunkban, alkotóközösségünk néhány tagja pedig az országban több helyen bemutatkozhatott képzőművészeti tárlaton.

- Idén is megszerveztük a Szeretet Földje Találkozót, lelki nappal, gyógyító imával és képzőművész kiállítással. Szervezői és segítői voltunk egyházmegyénkben a regionális katolikus karizmatikus találkozónak, és részt vettünk az Országos Katolikus Karizmatikus Találkozón, az Országos Szeretetláng Találkozón és a Szeretetláng Fesztiválon is. (Az előadások részben fent vannak a honlapunkon és a videó-csatornánkon,)

- A cigánymissziónk keretében az érdi Tanodába járnak át közösségi tagjaink segíteni, Tarnóczi Marika pedig továbbra is szervezi a túlkoros emberek oktatását, hogy azok be tudják fejezni az általános iskola 7-8. osztályát.

- A helyi általános iskolában az ottani munkánk részeként tartottunk néhány sárkányszelídítős gyermekműsort és városnéző sétát.

- Sajtóapostolságunk részeként megjelentettük a Szeretet földje ingyenes negyedévi újságunkat, valamint új sorozat igekártyákat. Idén négy új könyvet adtunk ki, részben összefoglaló jelleggel: Próféciák és magánkinyilatkoztatások Magyarországról; Magyar jelenség – hazánk a hit, remény és szeretet fényében; Isten akaratának felismerése életünkben – Élő Szeretetláng szeminárium; Napi firka – 100 rajz 100 rövid történettel.

- Ide tartozik jelenlétünk a világhálón: a Szeretet földje honlap, a youtube videó-csatorna és a facebook-os tartalmak. A honlapunkon (szeretetfoldje.hu) több, mint húsz menüpont van, naponta frissül új hírekkel, cikkekkel, tanúságtételekkel, napi evangéliumi részlettel (Mai napra) és heti elmélkedéssel (Eheti), stb. Célunk továbbra is az, hogy széles látókörű keresztény honlapot készítsünk, ami sok emberhez eljut, gondolkodásra és imára késztet…. A levelezőlistára szívesen felírunk minden érdeklődőt, jelentkezni lehet elérhetőségeinken.

A Szeretet földje youtube-csatornánkra idén több, mint 90 videó került fel, köztük több lelki napon tartott előadás, a Szeretet földje Találkozó és a lelki napok, kiállítások anyagai, a szerda esti élő adások, zenék, a Mária rádiós adások és a teremtésvédelmi műsorban elhangzott kis színesek és az EWTN tévéinterjúk, és még sok minden más. (Jelenleg 910 feliratkozó van a csatornánkon.) A facebookon az eddigiek mellé létrehoztuk a Napi firka oldalt is, ahol rajzok és rövid szövegek tartanak görbe tükröt világunk elé...

- Továbbra is lehetőséget és segítséget biztosítottunk adománygyűjtésre az Alapítványon keresztül más – céljainkkal egyező – szervezeteknek. Szívesen segítjük az egyházközségeink életét az igeliturgiák, imaórák tartásával, a templomi szentségimádások szervezésével, adományok gyűjtésével, szervezési munkákkal is.

 - Örömmel segítünk imaalkalmak, evangelizációs és missziós összejövetelek szervezésében, előadások, gyógyító összejövetelek és lelki napok szervezésében és lebonyolításában az egész országban.

- Az Alapítvány munkáját Törökbálint Római Katolikus Egyházközsége, valamint magánszemélyek anyagi támogatása tette lehetővé. Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik munkánkat anyagiakkal, ötleteikkel, szervezői munkával, illetve imáikkal segítették. Imádkozunk értük és minden jótevőnkért!

 - Köszönjük az ebben az évben kapott 1%-os támogatást is, amelynek összege 358.597 Ft volt (sajnos csökkent a tavalyi évhez képest). Ezt az összeget az ingyenes kiadványaink nyomda- és postaköltségére fordítottuk.

Bízunk segítségetekben és közreműködésetekben. Kérjük, ha teheted, az adó 1% felajánlásával segítsd munkánkat: Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, adószám: 18684319-1-13.

Munkánkat támogatni lehet alapítványi számlaszámunkon keresztül is (10700268-04975106-51100005) vagy a postacímünkre (2045 Törökbálint, Templom u. 13.) feladott adománnyal. Bővebb információ a 06-30/33-88-245-ös telefonszámon, az info@szeretetfoldje.hu levélcímen, vagy a www.szeretetfoldje.hu honlapon.

Imával és szeretettel: Sipos Gyula

2022. december 28.

Remélhetőleg mi (te és én, mi), nem tartozunk azok közé az udvarias, rendes emberek közé, akik azt gondolják, hogy nem illik Istent kérésekkel zaklatni, hanem mi (te és én, mi) megfogadjuk Jézus Krisztus tanácsát – sőt felszólítását -, hogy kérjünk és zörgessünk… (Cserébe magunkat ajándékozzuk neki, másunk úgy sincs.) Nézzük sorba, milyen ajándékokat kértünk és kérünk Jézustól:
Először is testi-lelki egészséget magunknak és mindenkinek. Természetesen igaz, hogy betegen is lehet Istennek tetsző életet élni, de azért az egészség sem akadály ebben. (Én szinte naponta szembesülök ilyen imakérésekkel, és azt is megtapasztaltam sokszor, hogy Isten válaszol ezekre az imákra és gyógyít, szabadít.) Emlékezzünk rá, hogy Jézus Krisztus egész nyilvános működése során mindenkit, aki odament hozzá, meggyógyított és megszabadított. Az Ő természete és szándéka pedig nem változik, tehát helyes és jó dolog, ha mi is odamegyünk hozzá, és kérjük az egészséges élet ajándékát. Az Úr szabadítson meg minket minden bűntől, bajtól, betegségtől, a gonosz lélek minden kísértésétől, megkötözésétől, ostorozásától, zaklatásától, ami megakadályozza, hogy krisztusi életet élhessünk, Isten dicsőségére és az emberek javára.
Természetesen kérhetünk anyagi és lelki segítséget nehéz helyzetünkbe, barátokat, társakat és munkatársakat, akikkel együtt hordozhatjuk az élet terheit. Isten bőkezű ajándékozó, aki ötszáz liter vizet borrá változtat harmadnapja lakodalmazóknak és annyi kenyeret és halat ötezer embernek, hogy hét teli kosárra marad, miután mindenki jóllakik. Mi is ajándékozunk Istennek és egymásnak, hogy ne ajándékozna Isten is nekünk és mindenki másnak, túlcsorduló mértékkel? Legyünk tehát szelídek és okosak, és bátrak, mint a kisgyerek, amikor szüleitől kér a kirakat előtt…
Ha már egyszer nekiálltunk ajándékot kérni Jézustól, akkor bátran folytassuk, hisz tudjuk, milyen nagy szükség van Isten segítségére! Hiszen úgyis imáinkban hordozzuk családunkat, szeretteinket, barátainkat, közösségeinket, egyházunkat és hazánkat! Jézus Krisztus tanítása szerint még ellenségeinkre is áldást kell kérnünk, mert Isten áldása megtöri az átkokat, helyes látásmódot ad, bűnbánatra és megújulásra vezet és az ellenségekből barátokat formál. Bizalommal kérjük tehát akár a legnagyobb dolgokat, csodákat is, mert hitünk kedves Isten előtt – és Istennek semmi sem lehetetlen! Ezért bátran kérjük, hogy hozza el a békét minden háborús területre: a szívünkbe éppúgy, mint családunkba és munkahelyünkre, de Ukrajnába és Oroszországba, Európába és az egész világra. Isten már győzött a gonoszság miden ereje felett, de hogy ez a győzelem mikor és hogyan realizálódik a mi életünkben, az rajtunk is áll. Kérjünk és zörgessünk buzgón és kitartóan!
De nem csak kifelé, a világ felé fordulva kérhetünk ajándékot, hanem a belső világunk felé fordulva is, hogy a krisztusi jellem szépen kiformálódjon bennünk. Isten segítsen meg minket a saját bűneink és rossz hajlamaik elleni küzdelemben. Adja meg nekünk a Szentlélek hét ajándékát, az értelem, tudomány, bölcsesség, jótanács, jámborság, istenfélelem és erősség Lelkét, hogy krisztusi személyiségekké, krisztushordozókká, élő szeretetlánggá váljunk. Kenjen fel minket a Szentlélek ajándékaival és karizmáival, hogy azokkal szolgálva, körüljárva jót cselekedhessünk Isten dicsőségére és az emberek javára.
Végül pedig legyünk bizalommal teli hívő emberek, akik bátran Isten elé tárják életükkel, jövőjükkel, szolgálatukkal kapcsolatos vágyaikat és terveiket. Gondolkodjunk közösen Jézussal arról, kik vagyunk és hová szeretnénk eljutni! (Minimum addig, hogy hazánk a Szeretet földje legyen – aztán a végtelenbe, és tovább!  ) Tegyük elé mindazt, amink van, amik vagyunk és lehetünk, minden körülményünkkel együtt, tudván, hogy akinek van, annak még adnak, jó mértékkel, megnyomottat…
Most pedig, hogy mindent szépen megfogalmaztunk és elmondtunk Istennek – és elmondjuk újra és újra, kitartóan zörgetve éjjel és nappal -, már nincs más dolgunk, mint hogy mindezt valósággá is tegyük.
Kalandra fel!
Isten minden áldását kérve életünkre, imával és szeretettel: Sipos Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

„Jézus szép volt” – mondta egy asszonytársunk teljes meggyőződéssel, és ez bizonyosan igaz, ha nem is feltétlenül úgy, mint a szépen fésült, aktuális ízlésünkhöz simított szentképeken. Hogyan nézett ki külsőleg, azt csak abból sejtjük, ahogy a torinói lepel-arc és a keleti ikonok – amelyek ugyanazokat az arcvonásokat őrzik -, mutatják. Még ennél is kevesebbet tudunk arról, milyen lehetett Jézus egy napja a rejtettségben élt évtizedei alatt. Nem vagyunk azonban teljesen magunkra hagyatva ebben sem.

Ha Isten meg akarta tapasztalni, milyen teljesen kiszolgáltatva lenni másoknak, Fia születése után ezt is „megtudta”. Jézus is sírt, amikor éhes volt, az ő fenekét is csípte a pelenka, időnként neki is várnia kellett a vigasztaló ölelésre. (Max Ernst német szürrealista festő 1926-ban festett egy képet, „Szűz Mária elfenekeli a kis Jézust…” címmel, ami nagy botrányt kavart, a katolikus egyház tiltakozott, szigorú katolikus apja pedig kizárta fiát az örökségből. Én sem gondolom, hogy Jézust megütötte volna az édesanyja, ugyanakkor az is igaz, hogy a Szentírásban arról is olvashatunk, hogy bolond az az ember, aki sajnálja a botot a fiától és nem fegyelmezi meg, hiszen Isten is így fegyelmezi népét…)

Milyen volt Jézus gyermekként? Csendes, visszahúzódó, vagy inkább mozgékony, vagány, minden játékban benne lévő? Érzékeny szívű, sokat síró, vagy a fájdalmakat férfiasan tűrő kemény legény? Nem tudjuk, csak azt, hogy „növekedett korban, bölcsességben és kedvességben Isten és az emberek előtt” (Lk 2, 52) Hogyan viselte apja, József elveszítését? Mikortól vált ő a család fenntartójává? Csak annyi bizonyos, hogy családfőségét komolyan vette, halála előtt még elrendezte, hogy édesanyja ne a szegény özvegyek keserű, koldus kenyerét egye, hanem kedves tanítványával, Jánossal éljen együtt, biztonságban. (Igaz azonban az is, hogy minden szeretete és kötődése ellenére, amikor mennie kellett, hogy elkezdje nyilvános működését, otthagyta édesanyját, s tudjuk, hogy a rokonok hogy cibálták a szegény Anyát…)

Abban az időben legalább volt munkájuk a szegény kézműveseknek is – akik a társadalmi rangsorban a földműveseknél is lentebb álltak, mivel még földjük se volt -, mert Heródes, majd utódai, és a rómaiak is nagy építkezéseket indítottak, ahol minden munkás kézre szükség volt. Elképzelhetjük Jézus koszosan, kőporosan – akkoriban „ácsnak” lenni legalább annyira jelentette kövek faragását, mint fákét -, fáradtan és elcsigázottan dolgozni és pihenni a többiek között. Volt pedig ott mindenféle ember, zsidók és pogányok mindenféle nációból. Jézus pedig láthatta, hogy ezek ugyanolyan emberek, hasonló vágyakkal és örömökkel, férjek és édesapák, édesanyák és gyerekek – bárcsak látták volna őket a saját vallási szokásaikba bezárkózó, s ezért mindenki más felett ítélkező vallási vezetők is, talán megnyitotta volna szívüket az Igazság felé…

Mennyire volt talpraesett, találékony munkás? Valószínűleg az volt, hiszen a Szentlélek kreativitása és találékonysága munkálkodott benne, így olyan problémákra is megoldást tudott találni, amire mások nem.

Mennyire volt szorgalmas? Azt olvassuk róla, hogy tanítványaival együtt olykor egész nap szolgált úgy, hogy még evésre sem jutott ideje. Sejthetjük, hogy akkor előző, rejtett életében sem volt munkakerülő ember.

Mennyit imádkozott Jézus egy nap? Nem tudjuk, de azt igen, hogy nyilvános működése idején olykor az egész éjszakát imádásban töltötte. S ha ez így volt akkor, valószínűleg így lehetett előtte, a rejtett években is: Jézus az imádság embere volt.

Szép volt-e Jézus? A róla szóló prófécia szavai szerint alakja és arca nem volt kívánatos az emberek előtt (Iz 53, 2), bár lehet, hogy ez csak a keresztre feszített Jézus állapotára igaz. Talán csak akkor nem olyan volt a szépségideál. Jézus nem volt felékszerezve és szép ruhákba öltözve sem…

Én azt hiszem, Jézus Krisztus kívülről átlagos kinézetű ember volt – épp azért, mert Isten nem akarta, hogy azzal vádolhassák, kivételezett vele, s így persze könnyű… Ami azonban kívülről talán nem volt igaz, az belülről annál inkább igaz volt! Jézus lenyűgöző, csodálatos istengyermeki személyisége bizonyosan átragyogta életét már az elrejtett évek alatt is, nyilvános működésének idején pedig láthatóvá vált minden ember előtt. Elmélkedjünk erről sokat és kérjük az Urat, hogy ezt a krisztusi jellemet alakítsa ki bennünk is… (Jézus csodálatos személyiségéről több könyvben is írtam, utoljára a „Jézus Krisztus élete” című műben, bővebben lásd a honlapunkon - szeretetfoldje.hu – a könyveink menüpont alatt.)

Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

Ebben a rövid írásban azt szeretném megmutatni, miért van az, hogy olyan nehezen épül Isten országa bennünk és közöttünk és miért olyan könnyű elcsúszni ebben.
Jézus azt mondja, hogy boldog ember az, aki sziklára építi házát, mert amikor jön a vihar, a szél és árvíz nem tudja azt lerombolni. A mi nagy problémának pedig az, hogy születésünk óta óhatatlanul és törvényszerűen olyan kultúrában élünk – bármilyen néphez, nemzethez és valláshoz tartozzunk is -, ami homokra épül. Miért van ez így?
A Szentírás igazsága szerint evilág még mindig a gonosz lélek uralma alatt van, és annak hatása átjárja és befolyásolja azt. Még ha a legjobb politikai, gazdasági, kulturális társadalmi berendezkedésben élnénk is, arra is igaz lenne ez. Még abban is mi akarnánk meghatározni, hogy mi a jó és mi a rossz (ami a legősibb kísértések egyike), még mindig saját önzésünk és elvárásink csapdájában vergődnénk.
Felnövekedésünk során magától értetődőnek vesszük azt a hierarchiát és értékrendet, társadalmi berendezkedést, amiben élünk, aztán, ha felismerjük annak hibáit, akkor azokat javítani, módosítani akarjuk – de még mindig ugyanabban az alapvető koordináta-rendszerben mozgunk.
Ehhez képest Isten országa egészen más. Jézus Krisztus nem módosítgatni jött a fennállót – ezért nincs is szava kora „politikai” problémáira -, hanem ezt a gyökeresen mást, az Isten országát megélni és meghirdetni. Ő a szikla-alap, amire ez a gyökeresen más épül, s ha erre akarunk építkezni, akkor nekünk is meg kell változtatnunk a gondolkodásmódunkat és életünket – egyszerűen szólva: meg kell térnünk, és utána ebben meg is kell maradnunk. (Egy egyszerű példa: Képzeljük el, hogy papunkat rendszeresen egy nyilvánosház teraszán látjuk, ahol nyilvánvaló börtöntöltelékekkel lakomázik együtt, miközben egy prostituált ölelgeti – azt hiszem, mi is megbotránkoznánk, mint egykor a vallásos zsidó emberek Jézuson…)
Ez nem azt jelenti, hogy a világban minden rossz és mindent el kell vetnünk. Isten kegyelme átjárja azt, nem csak a gonosz lélek és nem csak a mi önakaratunk munkálkodik benne. Bármilyen vallásba születünk, bármilyen civilizáció határozza meg életünket, abban mindig lesznek olyan törvények, szokások, amelyek az életet védik (különben nem tudna fennmaradni). Ha azonban csak a törvényeinket akarjuk toldozgatni-foldozgatni, akkor csak a homokkirályságunkat csinosítgatjuk. Lehet, hogy élhetőbbé, barátságosabbá tesszük – de csak homokra épül az. Kijelenthetjük, hogy országunk keresztény, vagy muzulmán, buddhista vagy kommunista, csodálatos szavakat szólhatunk, mindez végül nem lesz több, mint szép dísz a homokvárunkon, mert az nem a szikla-alapra épült.
Isten országa bennetek és köztetek van – mondja Jézus. Nem látható módon jön el, de átjárhatja evilágot, hogy mint a kovász, megkelessze. Felnőhet, mint a mustármagból kinövő hatalmas fa, ha életünket áthelyezzük a krisztusi sziklára, és engedjük, akarjuk, vágyjuk, hogy az Ő igazsága legyen a mi igazságunk, szeretete a mi szeretetünk, élete a mi életünk. Szentté, Istennek elkülönítetté, evilágban élő, de evilágból kihívottá, megtért emberekké lehetünk, akiknek imáján és szeretetén keresztül Isten fenntartja ezt a bűnbe merült világot.
Advent idején emlékeztessük magunkat, hogy a végső megoldás – amikor az egész teremtett világ visszakerül a szikla-alapra és Isten szerető jelenlétébe -, majd csak Jézus Krisztus második eljövetelével válik valóra. Az Úrhoz kiálthatunk – ahogy a Szentírás utolsó könyvének utolsó soraiban olvashatjuk -, Marana Tha, jöjj el Urunk! Megérthetjük azt is, hogy a mi célunk nem a toldozgatás-foldozgatás, hanem a „gyökeresen más”, az Isten országának megélése. Hogy nem elégedhetünk meg azzal, hogy a bűnös természetünkre vallásos mezt húzunk, mert azzal csak azt érjük el, hogy mi válunk a legrosszabbakká, hiszen magát Istent csúfoljuk meg, tesszük hazuggá, azt állítva, hogy Ő is ilyen: képmutató, önző és gonosz.
Nehéz nekünk Isten országát építeni, mert a homokban gázolunk előre és a homokot akarjuk sziklává gyúrni, ami lehetetlen. Meg kell fordulnunk és megkeresni a sziklát, Jézus Krisztust: keressétek először Isten országát és az Ő igazságát, s akkor minden más megadatik nektek...
Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

Amikor Jézus Krisztus életét akarjuk szemlélni, rögtön az elején választ kell adnunk egy kérdésre: Isten volt-e Jézus vagy csak ember? Esetleg valami istenség, emberi látszattestben? Vagy félisten? Esetleg Isten és ember egyszerre? De hogyan? Nem könnyű a válasz, mert Jézus önértelmezése ellentmond annak, amit a vallási kultúrák hagyományosan fel tudtak kínálni.

A népek mítoszai tele vannak istenek házasságából született istenekkel, istenek és emberek kapcsolatából született félistenekkel, hősökkel és héroszokkal. Bizarr, hihető és hihetetlen történetekben hittek a Zeusz fejéből teljes fegyverzetben kipattanó Pallasz Athénétól kezdve a Zeusz és Alkméné tirünszi királylány közös gyerekéig, Héraklészig. Az állatfejű egyiptomi istenektől a gyermekfaló kánaáni szörnyistenekig minden elképzelés megtalálható volt (és ma megtalálható, elég csak az indiai istenseregletre gondolni).
A Szentírás is említi ezt az isten-seregletet, amikor visszaemlékszik a Vízözön előtti időkre: „Amikor az emberek sokasodni kezdtek a földön, és leányokat nemzettek, látták az Isten fiai, hogy az emberek leányai szépek, és feleségül vették közülük mindazokat, akiket kiszemeltek. Isten ekkor így szólt: Ne maradjon lelkem örökké az emberben, mivel test: százhúsz esztendő maradjon meg napjaiból! Óriások voltak a földön azokban a napokban – azután, hogy az Isten fiai bementek az emberek leányaihoz, és azok szültek –, ezek az ősidők erős, híres férfiai. Amikor azonban az Úr látta, hogy nagy az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve minden gondolata folyton gonoszra irányul, megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön, és mélyen bánkódva szívében így szólt: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem, az embert és a jószágot, a csúszómászót és az égi madarat, mert bánom, hogy alkottam őket! Noé azonban kegyelmet talált az Úr előtt.” (Ter 6, 1-8)
Úgy tűnik tehát, hogy a népek mítoszainak van valami közös alapjuk, ez pedig a Bukás utáni, de még Vízözön előtti időre vezethető vissza, amikor a lázadó, bukott angyalok elfoglalták a földet, képesek voltak manipulálni az anyagot és fiakat nemzettek, „félisteni hősöket”. (Ennek vetett véget egy ítélettel a Vízözön.) Ezekben az istenekben, istenfiakban és -lányokban azonban közös az amoralitásuk. Cselekedeteiket az önzés, a dicsőség- és hatalomvágy, a gőg és az érzéki élvezetek motiválják. Lássuk be, ezek elég távol esnek Jézus Krisztus lelkületétől…
Ha Jézus nem lehet félisten, akkor legyen csak ember, esetleg olyan ember, aki megistenül. Az elvallástalanodó, hitetlenné váló világ kapva kapott a „csak ember” Jézus ideáján és örömmel formálta a maga képére és hasonlatosságára. Így lett aztán forradalmár Jézus, anarchista Jézus, békés, bölcs Jézus, házas Jézus, sőt mára még homoszexuális Jézus is. Ezeknek az értelmezéseknek a legnagyobb baja, hogy nem tudnak mit kezdeni az evangéliumokban megőrzött jézusi csodákkal és a tanítása egyik vagy másik részével. Nem tud mást tenni, mint mindezeket kitalációnak, későbbi betoldásnak, egyházi hamisításnak veszi, amit „le kell hántani” a szövegről, hogy eljussunk a „történeti” Jézushoz. Hogy aztán ezek a „Jézusok” miért különböznek egymástól is annyira? Mert valójában nem többek szerzőik vágyálmánál s vajmi kevés közük van a valóban élt és élő Jézus Krisztushoz.
Az sem szokatlan, ha Jézust megistenülő embernek akarják látni. Héraklész is megistenült, a gnosztikus szellemi irányzatok pedig szintén ezt a végső célt tűzik maguk elé. Jézus korára pedig tökéletesen elfogadott elképzeléssé vált, hogy egy ember istenné válhat. Julius Ceasart halála után istenné nyilvánították. Utódjának – Ceasar  fogadott fiának -, Augustus császárnak már életében kijárt az Isten Fia titulus, halála után pedig szintén istennek nyilvánították. (Isten bölcsessége, hogy épp akkor, amikor az emberi gőg és hatalomvágy istenné nyilvánítja a császárt, Augustus idejében születik meg a Birodalom poros provinciájának lenézett szegletében egy kisfiú, aki valóban Isten Fiának bizonyul…)
Mélyen szimbolikus, hogy Jézus a nyilvános működése idején pont Cezárea vidékén, egy Pán szentély és az Augusteum közelében – azaz a patás ördög és az istencsászár „képe” előtt -, kérdezi meg tanítványait, kinek tartják őt az emberek. (Pán isten nevének jelentése „mindent átfogó”. Ő a testiség kultuszának főistene, a dionüszoszi bacchanáliák kultuszának atyja, a kecskelábú, kecskeszarvú főszatír. Az Augusteum pedig a Heródes által a megistenült ember, Augusztus császár emlékére épített templom.)
„Kinek tartanak engem az emberek? Ők azt felelték neki: Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások pedig egynek a próféták közül. Erre megkérdezte őket: És ti kinek tartotok engem? Péter felelt neki: Te vagy a Krisztus.” (Mk 8, 27-29) Azaz te vagy a Messiás, a Felkent. Nem olyan, mint az ókori világ istenei, de nem is megistenült ember – hanem?
A legegyszerűbb – és egyben legnehezebb - elfogadni Jézus önértelmezését: „aki engem látott, az Atyát látta” (Jn 14, 9).  Ezt, bár negatív módon, de a vádlói is igazolják, amikor meg akarják kövezni: „ember létedre Istenné teszed magad” (Jn 10, 33). Azaz, Jézus önvallomása szerint Ő egyszerre ember és ugyanakkor Isten. „Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van; ha pedig másért nem, magukért a cselekedetekért higgyetek!” (Jn 14, 11)
Jézus Krisztus tehát nem félisten, nem emberi látszattestben köztünk élő isten, nem az emberre alászálló isten, nem is csak ember, aki időnként isteni extázisban cselekszik, nem megistenült ember – hanem egyszerre tökéletesen Isten és tökéletesen ember. Nem skizofrén ember, akiben kétféle személyiség lakozik. Nem az emberi személyiség mögül kikukucskáló isten, aki a háttérből dirigál. (A kis Jézuska nem változtat agyaggalambot élővé, mint a fantáziadús apokrifekben, mert gyermekként tökéletesen gyermek, egy kisfiú vágyaival és érzéseivel.)
Hogyan lehetséges az, hogy valaki egyszerre legyen Isten és mégis ember, szétválaszthatatlanul s össze-keveretlenül? Nehéz ezt felfogni és megérteni. (A gonosz lélek sem tudta ezt elképzelni. Ha sejtett is valamit a Megtestesülésről, azt elgondolni, hogy a Mindenható feladja a hatalmát? Ez a gőgös és hatalomvágyó sátán számára lehetetlen.)
Pál apostol a filippiekhez írt levelében próbálja valahogy szavakba önteni, de érezhető, hogy ő is keresi a szavakat: „Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.” (Fil 2, 5-11)
Évekkel később majd evangéliumának elején János apostol próbálja röviden összefoglalni, hogyan lehet elgondolni az emberré lett Istent. „Kezdetben volt az Ige, és az Ige testté lett…” Még három évszázadnak kell eltelnie, mire a Krisztus-követő emberek közössége, az Egyház kiforrja azt a (Nicea-konstantinápolyi) Hitvallást, amivel a legpontosabban tudja összefoglalni Jézus Krisztus személyiségének és életének nagy misztériumát:
„Hiszek az egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak Teremtőjében.
Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától született az idő kezdete előtt. Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől. Született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű és minden általa lett. Értünk emberekért, a mi üdvösségünkért, leszállott a mennyből. Megtestesült a Szentlélek erejéből Szűz Máriától és emberré lett.
Poncius Pilátus alatt értünk keresztre feszítették, kínhalált szenvedett és eltemették. Harmadnapra föltámadott az Írások szerint, fölment a mennybe, ott ül az Atyának jobbján, de újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat és országának nem lesz vége…”
Nincs más választásunk. Ha nem fogadjuk el Jézus önértelmezését – és ezzel tagadjuk motivációit, szavainak és tetteinek mozgatórugóját -, akkor nem fogjuk soha megérteni az Őt. Ha viszont elfogadjuk, akkor feltárul előttünk egy csodálatos személyiség és élet.
(Részlet Sípos (S) Gyula: Jézus Krisztus élete című könyvéből. Lásd bővebben: https://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink/12224-jezus-krisztus-elete )

Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu

Ha a gyerekek között konfliktus támad, akkor azt mindig „a másik kezdte”, és „a másik a hibás”. Nevelődésünk része, hogy megtanuljunk felelősséget vállalni tetteinkért. Mostanában azonban néha úgy érzem, mintha elfelejtettünk volna felnőni: minden bajunkért valaki mást okolunk. Csodálatos ehhez képest, hogy Jézus Krisztus pedig felelősséget vállalt értük, sőt elvállalta a felelősséget minden ember bűnéért az Atya előtt.
Bárcsak megnyílna a szemünk és a szívünk, és megértenénk, hogy az egyetlen helyes út, ami kivezet minket a sötétségből, a viszályból, anyagi és lelki romlásból, ha végre felelősséget vállalunk tetteinkért, hibáinkért és bűneinkért – hogy végre lehetővé váljon ezek kijavítása.
Akkor nem hallanánk többet, hogy Ukrajna hibás azért, hogy földig rombolják, hogy Brüsszel miatt nem rendezhetik a pedagógusok bérét, hogy a szankciók az okai a magyar gazdaság mélyrepülésének, hogy a baloldal és/vagy a jobboldal minden baj okozója, és egyébként is a liberálisok és/vagy a fasiszták, a nemzetközi háttérhatalom és/vagy a tudjukkik, bárki más és mindenki, csak nem mi…
Akkor nem az orvost hibáztatnánk, aki felfedi a tályogot, hanem megértenénk, hogy a seb felfedése és kitisztítása nélkül nincs gyógyulás. Akkor elismernénk, hogy elrontottunk dolgokat. Hogy a magyar oktatásügy valóban válságban van, hogy rettenetesen hiányzik az országból a kivándorolt többszázezer ember, hogy hiba volt nem építeni bérlakásokat, hogy túlméretezett volt a stadion-program és nem csak azért beszél az Európai Unió a korrupcióról, mert meg akar fojtani minket, hanem azért, mert ez létező probléma és rákfenéje a magyar gazdaságnak.
Hogy a munkahelyi, családi problémáink nem függetlenek tőlünk. Hogy bennünk is van hiba, a mi önzésünk, türelmetlenségünk, szűklátókörűségünk, állandó hárításunk elfedi a saját szemünk elől is, s ezzel növeli a bajt.
De most, advent idején, mi keresztények, akik az Úr jövetelét várjuk, elvállalhatjuk a felelősséget a rossz döntéseinkért, hibáinkért és bűneinkért, sőt – ahogy Megváltónk tette -, még mások helyett is, és elé borulhatunk bűneinket bánva és tisztító, megújító Szentlelkét kérve életünkre.
Egy öreg keleti szerzetest egyszer megkérdeztek, hogy a Jézus-imát miért nem többes számban mondjuk, így: „Uram Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtunk bűnösön”? Hiszen közös a bűnünk, és akkor mindannyiunkért imádkoznánk. A sztarec azt válaszolta, hogy azért mondjuk egyes számban, mert én vagyok a bűnös, mindenekelőtt én vagyok a legnagyobb bűnös, aki hordozza Krisztussal a világ bűneit…
A legjobb az lenne, ha belátnánk ennek igazságát. Ha visszatérnénk a krisztusi mértékhez, és az igen igen lenne, a nem nem, a többi pedig ördögtől való mellébeszélés, hárítás, áldozathibáztatás. (Hiszen már az is nagy kegyelem, ha kívülről rá tudnak szorítani minket arra, hogy változtassunk: Isten áldja az új korrupció-ellenes hivatalt, adja az Úr, hogy ne látszathivatal legyen, hanem valódi eszköz a tisztulásban.)
Itt az advent, az Úrjövet, s akkor tesszük a legjobbat mindannyiunkkal, ha kegyelemben és igazságban elindulunk a bajok feltárásával a gyógyulás útján. Isten pedig – aki jön és itt van -, erőt ad ahhoz, hogy elviseljük mindazok neheztelését, megnemértését, vádjait, haragját, akik még mindig azt gondolják, hogy a legjobb stratégia az, ha homokba dugjuk a fejünket, tagadjuk a nyilvánvalót, hamis biztonságot keresünk valaki erős embernél és azt reméljük, hogy ha elég ügyesek és önzők vagyunk, kibekkeljük valahogy a háborút, klímakatasztrófát, gazdasági válságot, s a végén, ha minden összeomlik is, mi ott fogunk ücsörögni a szemétdomb tetején, mint túlélők.
Van miért imádkozni, van kikért cselekedni – hogy hazánk a Szeretet földje legyen.
Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

Jelenleg kapható könyveink (bővebben lehet velük ismerkedni a honlapunkon - szeretetfoldje.hu -, a Könyveink menüpont alatt:
 
       Szépirodalom:
- Napi firka - 100 rajz 100 rövid történettel - 1800 Ft
- Törökbálinti történetek - 900 Ft
- Mózes botja - 25 novella felnőtteknek - 1450 Ft
- Sárkányszelídítők - meséskönyv, 2690 Ft
- Ármányos sárkányos - meséskönyv, 2690 Ft
- Különös! - illusztrált felnőtt szépirodalom, 2500 Ft
- Kisvárosi történetek - 900 Ft
- 33 rövid történet és néhány hosszabb - 900 Ft
- Az otthon maradt fiú  (bibliai novellák) - 600 Ft
- Cigányélet  és Cigánysors - (két könyv) - 900 Ft

       Példaképeinkről:
- A Szeretetláng kegyelmi hatásairól, tanúságtételekkel - 1400 Ft
- Így történt - Hasznos-Fallóskút története - 1400 Ft
- Üzenetek Medjugorjéból napról napra - 980 Ft
- A stigmatizált Galgóczy Erzsébet élete és misztikája - 1100 Ft
- A stigmatizált Galgóczy Erzsébet versei, ma-gyarázatokkal - 500 Ft
- Keresztelő János története - 740 Ft
- Mária titka - 900 Ft
- A legnagyobb magyar próféta és szent - István király és életműve - 740 Ft
- Látó - a teljes könyv - 900 Ft

      Hazánkról és nemzetünkről:
- Magyar jelenség - hazánk a hit, remény és szeretet fényében - 1800 Ft
- Próféciák és magánkinyilatkoztatások Magyarországról - 1600 Ft
- 21. század, Isten évszázada... - 900 Ft
- Haldokló nemzet - feléledő nemzet - 900 Ft
- Mit tegyünk testvérek? - 740 Ft
- A törökbálinti Szeretetláng kápolna és közösségi ház csodás története - 450 Ft
- Szeretet földje imafüzet - 700 Ft

      A Szentírás igazságai, közérthetően:
- Az Istennel való egyesülés útja - Élő Szeretetláng szeminárium - 1400 Ft
- Isten akaratának felismerése életünkben + Isten és a golf - 1400 Ft
- Jézus Krisztus élete - 1800 Ft
- A megtérésről - 500 Ft
- Isten tíz tanácsa - 450 Ft
- Prófétai élet - 450 Ft
- A Szentlélekről - 450 Ft
- Márk evangéliumát olvasva - 1600 Ft
- A rózsafüzér 20 titka és a gyógyító kilenced - 740 Ft
- A megelevenedő Írás - a Biblia olvasásáról - 300 Ft
- A Szeretet titkai - 900 Ft 

1.000 Ft felett postaköltséget nem számolunk fel! Elérhetőségeink: info@szeretetfoldje.hu tel.: 06-30/33-88-245, www.szeretetfoldje.hu

„Van azonban egy óriási különbség Jézus Krisztus és az összes többi földön élő ember életének első pillanatai között. Míg a mi életünk az anyaméhben kezdődik a fogantatással és már ott ki vagyunk téve pozitív és negatív hatásoknak, Jézus élete nem az anyaméhben kezdődött! Ő ugyanis a Fiú megtestesülése a Szentlélek ereje által. A Fiú pedig a Szentháromság egyik személye, aki „kezdettől fogva” az Atyával és a Szentlélekkel együtt él tökéletes szeretetben, odaadásban és teljes kölcsönösségben. János apostol, a „szeretett tanítvány”, aki talán legmélyebben értette Jézus Krisztus misztériumát az apostolok közül, így próbálja ezt a nagy titkot megfogalmazni evangéliuma elején:

„Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt nem fogta föl. Volt egy ember, akit Isten küldött, János volt a neve. Tanúskodni jött, hogy tanúskodjék a világosságról, s mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról.

Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be.

Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem a vérből, sem a test ösztönéből, sem a férfi akaratából, hanem Istenből születtek.

Az Ige testté lett, és köztünk lakott, és mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal.

János tanúságot tesz róla, és hirdeti: Ő az, akiről ezt mondtam: Aki utánam jön, megelőz engem, mert előbb volt, mint én.

Mi mindnyájan az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre halmozva. Mert a törvényt Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság pedig Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.” (Jn 1, 1-18)

Milyen lehet az élet a tökéletes szeretet világában? Még elképzelni sem tudjuk. Hiszen már a mennyek országáról is azt írja Pál apostol, hogy „szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.” (1Kor 2, 9) Pedig ő elragadtatott a mennyekbe és olyan dolgokat látott, amiket elmondani sem tud (lásd a második korintusi levél 12. fejezetét). Mennyi öröm, kreativitás, gyengédség! „Amikor a föld alapjait megvetette, ott voltam mellette, mindent elrendeztem, és gyönyörködtem nap nap után, színe előtt játszadoztam mindenkor. Játszadoztam a földje kerekségén, és gyönyörűség volt nekem az emberek fiai között lenni.” (Péld 8, 29-31)

Egy lelki testvérünk ezt így fogalmazta meg: „Egyszer egy közösségben voltam és együtt imádkoztunk és énekeltünk. Ekkor az Úr egy képben megmutatta, hogy tiszta örömében teremtett mindent. Olyan volt, mint egy gondtalanul játszó és örömében kacagó kisgyerek. Úgy meglepődtem, hogy nem mertem elmondani a képet. Attól féltem még megbotránkoztatok valakit. Milyen buta vagyok! Hát Isten nem kisbabaként jött világra karácsonykor, hogy az újjáteremtés művét elkezdje közöttünk?!”[1]

Ez a tökéletes, izzó, örökkön létező Szeretet testesül meg Jézus Krisztusban, hogy elhozza a világba Isten örömét és békéjét, az emberekkel való szeretetközösségét. De Ő éli meg emberként ennek a megrontott világnak minden ránehezedő gonoszságát, szétszakítottságát, felszínességét és kísértését is. Nem csoda, ha az Úr egyszer így kiált fel: „Ó hitetlen és megromlott nemzedék! Meddig szenvedjek még titeket?” (Mt 17, 17)

Ez a szenvedés azonban némi magyarázatot igényel. Ez nem pusztán fizikai szenvedés, ami abból fakad, hogy valakit bántalmaznak (pl. megostoroznak). Nem is olyan lelki szenvedés, ami az ember belső világát, személyiségét gyötri, bár annak többi része ettől mentes marad. Mivel Jézus Krisztus a megtestesült Fiú, a tökéletes Isten és tökéletes ember (ennek magyarázatára később még kitérünk), ezért ő az emberi szenvedéssel együtt Isten szenvedését is éli, aki egész lényében van lényegileg (ontológiailag) támadva! Mi megvigasztalódhatunk egy jó könyvvel, elterelhetjük a figyelmünket egy baráti beszélgetéssel, megkönnyebbedhetünk egy tábla csokitól is – de ugyan mi vigasztalhatja meg Istent – a lét teljességét, az egyetlen nagybetűs Életet és Szeretetet -, amikor léte teljességében gyötrődik? (Csakis Jézus Krisztus, a megváltás műve által – de ezzel már nagyon előre szaladtunk.)

Visszatérve a fogantatáshoz: ha emberi szavakat akarunk használni, akkor elmondhatjuk, hogy a Fiú megtestesülésével, a Szentlélek általi megfoganással a legtisztább és minden értelemben a legegészségesebb kisbaba fogant meg és formálódott ki Szűz Mária méhében. Jogos tehát, hogy Jézus Krisztust új Ádámnak nevezze a Szentírás. A régi, az első Ádám az Éden tökéletes világába teremtetett, hogy aztán az a Bukás után ebben a megrontott világban legyen kénytelen élni. A Fiú a mennyei éden tökéletességéből érkezett, bukás nélkül, hogy ezt a bukott világot megmentse.”

Részlet Sípos (S) Gyula: Jézus Krisztus élete című könyvéből. Lásd bővebben: https://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink/12224-jezus-krisztus-elete

[1] Sípos (S) Gyula: Látó – a teljes könyv, részlet.

Valaki szentáldozás után a lelkében felvillanni látta Jézus arcát, illetve csak egy részét, a szeme alatt egy nagy, fájdalmas duzzanattal, egy kék monoklival. Megértette, hogy ezt ő tette vele, a bűneivel – és Jézus mégis szereti, magához öleli, pedig minden ölelés fájdalmas neki…
Félreértés ne essék, nem halálos bűnökről, vagy szentségtörő áldozásról van szó – mondta -, csak a napi kis elkoszolódásról, csúnya szavakról, ingerültségről, falánkságról, lustaságról… Ezt az embert megrázta ez a rövid látomás és azóta se hagyja nyugodni. De mivel is nyugtathatnánk meg? Hogy Isten így is szereti őt? Hiszen tudja, és nem is ez a problémája, hanem az, hogy ő mit tesz azzal, akit szeret, a megváltójával!
Mit mondhatnánk neki? Hiszen maga Jézus mondja, hogy „mindenki, aki haragszik testvérére, méltó az ítéletre. Ha valaki azt mondja a testvérének: ‘Oktalan’, méltó a főtanács ítéletére; aki pedig azt mondja: ‘Bolond’, méltó a gyehenna tüzére.” (Mt 5, 22)
És vajon hányszor megyünk úgy az oltárhoz, hogy közben a szívünk telve van nehezteléssel egy másik ember iránt?
Milyen jól ismerem ezt az érzést! Bocsánatot kérek, de csak Istentől. Vagy embertől is, de magamban zúgolódom. Vagy nem is kérek, mert kérjen ő először. Vagy úgy kérek, hogy közben kimagyarázom magam… és a sor a végteleségig folytatható. Közben kihűl a szívemben a szeretet, falak emelkednek közénk, még a saját családunkban is, s ha sokáig várunk, ezek a falak úgy megnőnek és megvastagodnak, hogy talán már sohasem fogjuk tudni átlépni, lebontani…
Jézus ezért tanácsolja: „Amikor tehát fölajánlod adományodat az oltáron, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened: hagyd ott az adományodat az oltár előtt, és először menj, békülj ki testvéreddel, s csak akkor menj és ajánld föl adományodat.” (Mt 5, 23-24)
Én pedig azon veszem észre magam, hogy két dolgot nem tudok megtenni: nem tudok elmenni a misére és közben nem járulni szentáldozáshoz. Hiszen ott van „Ő, akit a szívem szeret”! Hogyan maradhatnék távol tőle? S közben nem tudok odamenni a felebarátomhoz, és őszintén, tiszta szívből kiengesztelődni vele. Így aztán Jézushoz megyek, miközben találkozásunk egy újabb pofon neki, és ez így rettenetes…
Pedig az világos, hogy előbb-utóbb mindenképp szembe kell nézni tetteinkkel. „Egyezz meg ellenfeleddel gyorsan, amíg vele vagy az úton; nehogy ellenfeled átadjon téged a bírónak, a bíró pedig a törvényszolgának, és börtönbe vessenek. Bizony, mondom neked, semmiképp sem jössz ki onnan, amíg meg nem fizeted az utolsó fillért.” (Mt 5, 25-26)
A börtön a tisztítótűz, ahol már nincs kiskapu, nincs kimagyarázás, nincs hamis vigasz, csak én és a bűneim, és a szenvedés, egészen addig, amíg mindent el nem ismerek, mindent el nem engedek, mindent jóvá nem teszek… Itt a földön még megnyugtathatom magam, a nehéz próba után ehetek-ihatok, pihenhetek és szórakozhatok, itt még van vigasz, de ott?
Ezért jobb, ha az itteni életünket okosan felhasználjuk – most, amikor még úton vagyunk -, a tisztulás idejének vesszük és éljük, mert akkor Istenünk irgalmas szeretete, Jézus Krisztus szövetségi vére lemossa rólunk a maradék koszt, s mivel már nincs semmi megrögzöttség, megátalkodottság bennünk, egyből örvendhetünk Isten örök örömében.
Jézus Krisztus tökéletesen tiszta, kedves és ártatlan. Vajon megütnénk-e ököllel egy csecsemőt? Karácsonykor pedig az újszülött Kisdedet adják kezünkbe és szívünkbe.
Ha legalább addig megtisztulhatnánk!
Imával és szeretettel: Sipos Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is www.szeretetfoldje.hu)

Egyik éjjel álmodtam ezt az álmot, amit prófétai álomnak gondolok, s ezért szeretném megosztani veletek, az általam gondolt magyarázatával együtt, s hozzá az egyik régebben kapott szentírási igét, amely szintén valósággá lett azóta.
Álmomban egy elég kietlen helyen voltam, amiről tudtam, hogy súlyos csapások érték. Körül nézve azt láttam, hogy az egyik helyen két tigris tépi, marja egymást, nem sokkal távolabb két medve harcol egymással, megint máshol szintén két vadállat, mindegyik lesoványodva (láthatólag éheztek), és őrjöngve öli a másikat. Nagyon félelmetesek voltak. Óvatosan odébb akartam menni, nehogy észre vegyenek és nekem támadjanak. Közben felvillant egy kép egy fényló hősről, aki le tudja azokat győzni azokat a kardjával, de csak egy pillanatra láttam. Ahogy igyekeztem elosonni, az egyik tigris meglátott és utánam eredt, én meg futni kezdtem előle. A távolban megláttam egy csupasz törzsű fát, gondoltam, arra felmászok, hátha megmenekülök, bár tudtam, hogy a tigris oda is utánam tud jönni. Ahogy közeledtem, láttam, hogy a fa egy dombos részen áll, amit patak vesz körül. A gazos fűben megpillantottam egy kard markolatát, és kihúztam onnan. Rájöttem, hogy ez annak a hősnek a kardja. Nagyon nagy és nehéz volt – csak két kézzel bírtam el -, és a pengéje foltos, rozsdás. Megfordultam, és rácsaptam vele a tigrisre. Bár nagyon erőtlennek éreztem az ütésemet, a vadállat mégis összelapult alatta. Akkor arra gondoltam, hogy vissza kell fordulnom a karddal, meg kell mentenem valahogy a többi embert is, és elhozni őket ide, a vízzel körülvett dombra…
Azt gondolom, hogy ezek a vadállatok egyrészt az önmagukban meghasonlott népek – lásd erről később a szentírási igét -, illetve azok a sötét szellemi hatalmasságok, amelyek leuralják őket, mindig éhezve a viszályt és a háborút. (Be is lehet azonosítani az egyes vadállatokat, de ez most lényegtelen.) A nagy kard az Ige kétélű kardja, ami szétválasztja a jót és rosszat, igazat és hamist és győzelmet hoz a gonoszság minden ereje felett. A világ azért van ilyen súlyos állapotban, mert nem harcolunk ezzel a karddal, hagyjuk elrozsdállni. (Pedig mi is fénylő hősökké lehetnénk…) Az élő vízzel körülvett domb az Isten országa, ahol védelemben részesülünk és élhetünk…
És a szentírási ige: Minden év elején szoktam kérni imádságban egy igét az adott évre, mintegy vezérfonalul. Az alábbi szakaszt 2001-ben kaptam. Először olvassuk el, aztán néhány megjegyzés még hozzá: „…s a nép olyan lesz, mint a tűznek martaléka: senki sem kíméli testvérét. Habzsol jobboldalt, de éhezik, eszik baloldalt, de nem lakik jól; mindenki a társa húsát marja: Manassze Efraimot, Efraim Manasszét, és ketten együtt Júda ellen fordulnak. S ezzel még nem fordult el az Úr haragja, a keze még ki van nyújtva!” (Iz 9, 18-21)
Súlyos szavak ezek, főleg, ha meggondoljuk, hogy mi történt abban az évben és azóta: A Fidesz elbukta a 2002-es választásokat, s ezután teljesen megváltozott a politikai közélet. Azóta felnőtt egy olyan nemzedék, amelyik azt látja, hogy a politika a hatalom akarása (és nem a köz javáért végzett szolgálat), hogy aki hatalmon van, annak mindent szabad, hogy a gátlástalanság erény, a karaktergyilkosság helyes és hasznos, hogy a pénz mindent felülír… és valóban, a bal- és jobboldal öli egymást, aki hatalmon van az habzsol, de így is csak még többre éhezik… S a nép?
„S a nép, az istenadta nép,
 Ha oly boldog-e rajt'
Mint akarom, s mint a barom,
 Melyet igába hajt?”
(Arany János: A walesi bárdok)
Azokban az években kezdtük el a Nemzeti imanapok szervezését (míg püspöki ukázzal el nem tiltottak ettől). Istennek legyen hála, hogy napjainkban újra sokan imádkoznak hazánkért és nemzetünkért. Azonban az imán túl is meg kell tennünk még valamit: felemelni Isten igazságát (a kétélű kardot), és kettévágni vele a hazugságok hálóját, ami befonja és rabságban tartja szívünket. Ez a felfénylő kard olyan, mint egy eleven meghívás Isten országába, békesség és a szeretet, az igazság és igazságosság országába. A kérdés csak az, felvállaljuk-e ezt a prófétai életet és felemeljük-e a Kardot?
Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)