A kis fatimai látnokok által 1917-ben kapott második égi üzenetben többek között ezt mondta a Szűzanya: „Végül az én Szeplőtelen Szívem győzni fog. A Szentatya föl fogja ajánlani nekem Oroszországot, mely meg fog térni, és a világ egy békés korszakot kap ajándékul.” Tudjuk, hogy II. János Pál pápa a világ püspökeivel együtt 1984-ben megtette a felajánlást, és a szovjet birodalom 5 éven belül összeomlott. De mi van a megígért békekorral?

Figyelemre méltó egyébként, hogy a Szűzanya szavai milyen nagy pontossággal írják le már előre a történelmi eseményeket (1917-ben!): „A háború a vége felé jár, de ha nem hagyják abba Isten bántását, XI. Pius pápasága alatt egy másik, még rosszabb háború fog kezdődni. Amikor egy éjszaka majd látjátok, hogy ismeretlen fény támad (ez megtörtént 1937-ben, és Európa nagy részén látható volt), tudjátok meg, hogy ez a nagy jel, amit Isten ad nektek arra, hogy megbüntetni készül a világot bűneiért a háború, az éhínség, s az Egyház és a Szentatya ellen irányuló üldözések által. Ennek megakadályozására kérem, ajánlják fel Oroszországot az én Szeplőtelen Szívemnek, s vezessék be az engesztelő szentáldozást elsőszombatonként. Ha teljesítik kéréseimet, Oroszország meg fog térni és béke lesz, ha nem, tévedéseit a világra fogja szórni háborúk gerjesztésével és az Egyház üldözésével. A jók vértanúk lesznek, a Szentatyának sokat kell szenvednie, nemzetek fognak elpusztulni.”
Könnyen felismerhetjük, hogy a Szűzanya által előre megjövendölt események valóban bekövetkeztek. A felajánlás elmaradt, Oroszország Szovjetunióvá vált és valóban elterjesztette tévtanait az egész világon. Az első világháborút követte a második, rettenetes szenvedést zúdítva az egész világra. De mi lett a megígért békekorral?
Különben egy békés korszak eljövetele nem ismeretlen a Szentírást olvasók előtt, hiszen ott többször olvashatunk erről. Már Józsué könyvében azt olvassuk, hogy az Úr hosszú időre békét adott Izrael fiainak. Izajás és Mikeás próféta pedig előre hirdeti, hogy lesz majd egy békekor, amikor a farkas és a bárány is együtt tanyázik. Ezt a messiási békekort hirdették és várták Jézus Krisztus tanítványai is, amikor majd a sátánt láncra verik, és a pokolba taszítják (lásd Jel. 20. fejezet).
A szovjet birodalom összeomlása után nagy és örömteli várakozás volt a világban, hogy most már valóban békesség lehet közöttünk. Vallási megújulás és a megtérések hulláma volt tapasztalható, ami nagy reményre adott okot. Fukuyama professzor egyenesen a történelem végéről írt híres művében, azt állítva, hogy a polgári demokrácia győzelmet aratott, új alternatívák, ellenfelek pedig nincsenek. A szép álmokat azonban hamar összetörték a délszláv háborúk, a ruandai vérengzés és az első iraki invázió… Mi történt? Tévedett volna a Szűzanya?
Nem hiszem, sőt, Szűz Mária és az égiek mindent elkövettek azért, hogy a megígért békekor megvalósulhasson. (És ha komolyan elgondolkodunk azon, hogyan volt lehetséges, hogy a II. Világháború után Európában évtizedekig béke volt, ebben is felismerhetjük Isten kegyelmét…)
Amikor a Szűzanya 1981-ben megjelent Medjugorjéban, az első szava a béke volt (ahogy ugyanekkor a ruandai Kibehóban is). A délszláv háborúk kitörése előtt tíz évvel már figyelmeztette az embereket, hogy teremtsenek békét a szívükben, engesztelődjenek ki egymással, különben rettenetes vérontás és testvérháború vár rájuk. Nem a Szűzanyán múlott, hogy az évszázadok óta együtt élő, 1918 óta pedig állami egységben is lévő szerbek, horvátok, bosnyákok felszabadulásukat arra használták fel, hogy a különbségeket haraggá, a sérelmeket gyűlöletté szítsák és egymásnak rontsanak.
A következtetés nagyon egyszerű: Isten és a Szűzanya ígéretei olyan prófétai lehetőségek, amelyek igénylik a mi közreműködésünket is. A békekor egyszerre lehetőség és valóság. Hazánkban most is békében élünk – de vajon mi növekszik a szívünkben, családunkban, társadalmunkban: békesség, vagy harag? Kiengesztelődés vagy gyűlölet? Kibontakoztatjuk a békekort, vagy eltékozoljuk annak lehetőségét?
Isten arra hívta népünket ezer évvel ezelőtt is, hogy a Kárpát-medencében szilárd államot hozzanak létre és békességben tartsák az itt élőket, nemzetiségre való tekintet nélkül. Ez a hivatásunk ma is – bárcsak vezetőink megértenék ezt és viszály könnyű sikerei helyett vállalnák a megbékéltetés nehéz, de egyedül gyümölcsöző munkáját!

(Részlet Sípos (S) Gyula: Prófétai élet című füzetéből. Lásd bővebben: https://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink/9529-profetai-elet  )

Nincs nagyobb, meghatározóbb és gyógyítóbb találkozás életünkben, mint amikor rádöbbenünk, hogy Isten van és szeret minket. Ez testi és lelki gyógyulást hoz az életünkbe, előre visz az önmegismerésben és az életrendezésben. Mivel szombaton lesz a karizmatikus találkozó, előtte, biztatásul és csalogatóul két élményemet szeretném megosztani veletek:

Az első élmény a megtérésem idejéhez kapcsolódik, arról, ahogy Isten megértésre vezet és „átbillent” a hit világába: Én a rendszerváltozás idején tértem meg, húszas éveim közepén, egy kis katolikus karizmatikus közösségben. Emlékszem, már néhány hónapja keresztény voltam, és teljesen kétségbe voltam esve, mert még mindig nem kaptam meg a nyelveken szólás ajándékát! Pedig hogy éheztem Istenre! Teljes szívvel hittem, amit Jézus tanít a hegyi beszédben: „Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot: majd betelnek vele.” (Mt 5, 6)
Igen, én az Igazság Lelkét, akartam, a Szeretet Lelkét, az ajándékozó Szentlelket, az Élő Víz feltörését életemben, ahogy a Bibliában olvastam: „Az ünnep utolsó, nagy napján Jézus a templomban volt és fennhangon hirdette: Aki szomjazik, jöjjön hozzám és igyék, aki hisz bennem: belsejéből, az Írás szava szerint, élő víz folyói fakadnak. Ezt a Lélekről mondta, amelyben a benne hívők részesülnek.” (Jn 7, 37-39)
Hol marad Isten? Hol van a Szentlélek? Olyan voltam, mint a kisgyerek, aki mindent akar, amit csak a boltban meglát. Faltam a szentek életrajzait, a lelkiségi könyveket, és ha valami tetszett, akkor rögtön elkértem imában: ez kell nekem is! Olyan éretlen voltam, azt se tudtam, miket kérek, de minden kellett volna, csakhogy Istent egészen birtokolhassam. Hát nem azt mondja Pál apostol is: törekedjetek! „Törekedjetek a szeretetre, keressétek buzgón a lelki adományokat, különösen pedig azt, hogy prófétálhassatok.” (ApCsel 14, 1) Én aztán törekedtem, zaklattam az egész mennyországot, csak jöjjön már a Szentlélek az ajándékaival és adományaival!
Teljesen rágörcsöltem erre. Jellemző, hogy végül akkor tudott megnyilvánulni bennem a Szentlélek a nyelvek adományával, amikor szilveszterre hazautaztam és nyugodt körülmények között – édes élet, egy kád forró vízben -, olvasgattam az egy lelki könyvet a Szentlélek ajándékairól. Akkor hirtelen „leesett a tantusz”: hát ez ilyen egyszerű? „A szomjazónak ingyen adok az élet vizének forrásából.” (Jel 21, 6) A kádban ülve nyelveken kezdtem imádni Istent – régen volt olyan boldog szilveszterem, mint akkor! (Részlet Sípos (S) Gyula: A Szentlélekről – kegyelmei, karizmái, munkája bennünk és közöttünk című füzetből)
A második élmény a belső gyógyulásról és megértésről szól: Már meglett ember voltam, és talán valamennyire előre haladtam az önismeret útján, amikor felismertem az egyik káros magatartásmintát az életemben. Azt vettem észre, hogy egyszer csak szinte pánikszerűen félbehagyok olyan munkákat, dolgokat, amiket addig nagy kedvvel végeztem. (Például: Évekig szerveztem és vezettem a Szeretet Földje Missziós Iskolát, ami jól működött és sok hozadéka volt az életünkben. Aztán egyszer csak abbahagytam…) Miért történik ez így? Ahogy ezen gondolkodtam és imádkoztam, eszembe jutott egy gyermekkori emlékem. Ötéves korunkban vittek el minket úszni tanulni. Nekem jól ment az úszás, büszke is voltam rá. Amikor azonban vizsgázni kellett, keresztben átúszni a medencét, a felénél hirtelen pánikba estem és fulladozni kezdtem, úgy húztak ki. (Nagy szégyen volt…) Talán akkor ékelődött be a személyiségembe ez a szorongás és hirtelen abbahagyás, pánik? De miért estem pánikba? Ahogy ezen töprengtem, elmélkedtem, feljött bennem az emlék, még régebbről. Kettő és ötéves korunk között nagymamám egyszobás albérletében laktunk szüleimmel és lány ikertestvéremmel egy közös udvarban. (Zománcos lavór, vizes kanna, ahogy illik.) A főbérlőnek volt egy hamis farkaskutyája, ami a mi ajtónktól nem messze volt kikötve. Ott jártunk el előtte, és mindig felénk rontott hangosan ugatva. Nagyon féltem tőle! (Ki volt kötve, biztos mondták is, hogy ne féljek, de amikor feléd ront vicsorogva egy akkora fenevad, mint te magad…)
Ezután már jobban értettem magam. Amikor legközelebb megint elfogott a gondolat és érzés, késztetés és szorongás, hogy valamit hagyjak abba, akkor meg tudtam vizsgálni, hogy ez vajon kísértés, a személyiségem torzultságából fakadó dolog, vagy valóságos okai is vannak?  Értem, hogy miért kell imádkoznom gyógyulásért, szabadulásért, életrendezésért, hogy előre tudjak haladni életemben, hogy ne hagyjak ki kínálkozó lehetőségeket és tudjak élni azokkal a kegyelmekkel, tehetségekkel és képességekkel, amiket Isten adott. (Részlet Sípos (S) Gyula: Isten akaratának felismerése életünkben… című könyvből)
Bárcsak mindannyiunknak sok felemelő megtapasztalása lenne Istenről! Azt hiszem, ez nem Istenen múlik, hanem rajtunk. De még semmi nincs elveszve! Ezért hívunk, gyere el szombaton Alcsútdobozra, hogy együtt megélhessük, ahogy a Szentlélek átölel minket!
Imával és szeretettel: Gyula (sipos) És az alcsútdobozi találkozó programja:

“Az Isten Igéje pedig terjedt...” - A Székesfehérvári Egyházmegye XXIII. Karizmatikus Találkozója 2022. április 30. szombat 9 órától, Alcsútdoboz, Sportcsarnok (József Attila út 1.)

Program:
  9.00: Köszöntés, buzdítás
  9.15: Dicsőítés - Bicskei Istendicsőítők Zenekar
10.00: Tanítás, tanúságtétel
    - Burbela Gergely atya, Sipos Gyula, Nyuli Gábor
11.30: Szentségimádás, közbenjáró szolgálat
12.30: Ebédszünet
14.00: Tanúságtétel irodalmi kitekintéssel - Lackfi János
15.00: Tanúságtételek
16.00: Szentmise - Spányi Antal püspök atya

Tiniprogram (10 -13 éveseknek)
Kamaszprogram (13 - 16 éveseknek)
Gyerekprogram (óvodásoknak és kisiskolásoknak) jó idő esetén szabadtéren is.

A program ingyenes, mindenkit szeretettel várunk! - És nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu

Jézus Krisztus kereszthalálával, feltámadásával és mennybe menetelével a legradikálisabb változás történt a világ életében, az emberiség történelmében, és különösképp azokban, akik Jézus Krisztus követőivé váltak:

A mennyben, az Atya jobbján

A mennyek országának valósága radikálisan megváltozott Jézus Krisztus mennybe menetelével, sőt – bár ez merész kijelentésnek tűnik -, még Isten belső élete is megváltozott, hiszen az Atya-Fiú-Szentháromság belső szeretetközösségébe - a Fiú megtestesülése, majd Jézus Krisztus győzelme által -, szétválaszthatatlanul és összekeverhetetlenül bekerült a tökéletes emberi természet is.
Ennek hihetetlenül messze ható következményei lettek az emberiségre, s ezen belül a krisztus-hitű emberekre nézve. (Csak hasonlatként, és nem teológiai kifejezésként írom, de azért, hogy legalább megsejtsük Jézus Krisztus megváltói művének nagyságát: így már nem is Szentháromságról, hanem „szentnégyességről” beszélhetünk…)
Hitünk szerint ugyanis minden ember, aki elfogadja Jézus Krisztus megváltó művét, az Krisztus Testének tagja (és a Szentlélek temploma) lesz, azaz Krisztussal együtt benne él Isten szentháromságos közösségében. Amikor tehát Pál apostol azt mondja Istenről, hogy „Benne élünk, mozgunk és vagyunk…” (ApCsel 17, 28), az nem csupán egy általános kijelentés arról, hogy mindannyian egy Isten által teremtett világban élünk és Isten áthat mindent, hanem a legkonkrétabb és legszemélyesebb valóság is Isten gyermekeiről Krisztusban.
Jézus Krisztus nyíltan és világosan beszélt tanítványainak: „Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz. Mert én az Atyához megyek, és amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban; ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem.” (Jn 14, 12-14)
Miért tehetnek a krisztusi emberek nagy csodákat? Mert Krisztusban vannak, ahogy Ő az Atyában van, így Isten ereje és szeretete a rendelkezésükre áll. (Feltéve persze, hogy valóban Krisztusban vagyunk, és a kereszténységünk nem csak egy külső vallásos máz életünkön.) Hiszen ha gondolataink, vágyaink, terveink, tetteink Isten által inspiráltak, ha Krisztus tanácsai szerint élünk, akkor már nem is mi akarjuk, amit akarunk, hanem Isten akarja azt bennünk – és fordítva, hiszen Isten is magáévá teszi az életünket, vágyainkkal és terveinkkel együtt. (De persze nem a bűneinkkel együtt…) „Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek…” (Jn 14, 2-3) Jézus mellett, sőt benne, ahogy Ő az Atyában: „Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek.” (Jn 14, 21) (Ez a „szentek közösségének” alapja is, és ezért kérhetjük elhunyt szentjeink segítségét is az életünkbe, hiszen ugyanabban az „egy testben” vagyunk mindannyian, csak ők már Isten boldogító színelátásában, mi pedig még itt a földön, „tükör által homályosan” látva…)
Az első keresztény nemzedékek az Apostoli Hitvallásban – azaz a keresztény hit alap-össze-foglalásában -, hangsúlyosan vallották meg, hogy Jézus fent ül az Atya jobbján a mennyben. Radikális ez a kijelentés, István diakónust megkövezték, amikor ezt megvallotta, ahogy olvashatjuk az Apostolok cselekedeteiben: „Ő azonban Szentlélekkel telve föltekintett az égre, látta Isten dicsőségét, és Jézust Isten jobbja felől állni. Megszólalt: Íme, nyitva látom az egeket, és az Emberfiát állni Isten jobbja felől. Erre ők fennhangon kiáltva befogták fülüket, és egy akarattal rárohantak. Azután kihurcolták őt a városon kívülre, és megkövezték.” (ApCsel 7, 55-58)
Jézus Krisztus életéről gondolkodva újra és újra végig kell elmélkednünk feltámadásának és mennybe fölvételének mély titkait is. Nem véletlen, hogy Márk az evangéliumának utolsó mondataiban a feltámadás és mennybemenetel jelentőségéről ír, összekapcsolva azt a keresztények küldetésével és csodás tetteivel: „Az Úr Jézus, miután szólt hozzájuk, fölvétetett a mennybe, és ül az Istennek jobbja felől. Azok pedig elmentek és hirdették az igét mindenütt. Az Úr velük együtt munkálkodott, s a tanítást az azt kísérő csodajelekkel megerősítette.” (Mk 16, 19-20)
Most már azt is megérthetjük, miért mondhatta Jézus azt, hogy „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.” (Jn 14, 6) Hiszen ez a mondat olyan radikális, hogy aki ezt állítja magáról – mármint azt, hogy egyedül csak ő tudja a biztos utat, sőt, ő maga az út és egyedül csak rajta keresztül lehet eljutni Istenhez -, az vagy teljesen bolond, vagy mélységesen öntelt… esetleg igazat mond….
Jézust sokan tartották bolondnak, még rokonai is azt hitték, hogy megőrült, de ő megmutatta, hogy nagyobb bölcsességgel és mélyebb Isten- és emberismerettel rendelkezik, mint bárki más. Életét és tanítását szemlélve azt is látjuk, hogy nem hogy öntelt nem volt, hanem épp ellenkezőleg, emberszeretetben, szolgálatban alázatosságával felülmúlt mindenkit. Mivel pedig bűntelen életet élt és a gonosz lélek semmilyen módon sem tudta megrontani, ezért akik vele és benne élnek – mint Krisztus Testének tagjai és a Szentlélek templomai -, azoknak valóban szabad utuk van Istenhez, mennyei Atyánkhoz.
Újra leírom: ez a legradikálisabb változás az emberiség történetében! Az Atya-Fiú-Szentlélek Szentháromságába bekerült – szétválaszthatatlanul – az ember Jézus Krisztus, és vele együtt mi is ott ülhetünk az Atya jobbján. „Testvéreim, Krisztus vérének erejében megvan tehát a reményünk arra, hogy beléphetünk a Szentek Szentjébe. Ez az új életút, melyet a függönyön, vagyis tulajdon testén keresztül nyitott nekünk.” (Zsid 10, 19-20)
Isten országának valósága, Krisztus kijelentéseinek igazsága azóta sokszorosan igazolódott a történelemben, és különösképp az Egyház történetében.
Igazolódott a történelemben oly módon, hogy Krisztus népe elkezdte hosszú vándorútját a századokon át, s közben jelentősen átalakította a kultúrát és társadalmat. Eljött z idő, amikor már nem lehetett amfiteátrumokban gyilkosságokat rendezni az emberek szórakoztatására, egyre jobban visszaszorultak a rabszolgaság különböző formái, az emberek közötti, és törvény előtti egyenlőség bibliai igazságai legalább papíron, törvénybe foglalva megjelentek, A keresztény kultúrkörben kialakulhatott a mai értelemben vett kultúra és tudomány, amely a problémák okait keresi és gyökerében akarja orvosolni a bajt, visszaszorult a mágikus, babonás gondolkodás – és még hosszan sorolhatnánk. Természetesen ez soha nem volt egyenes vonalú fejlődés, nagy előre törések és nagy visszaesések követhették egymást, a XX. század pedig mindkettőre jó példákat tud adni. Az azonban mégis tagadhatatlan, hogy Isten országának kovásza hatalmas, és pozitív irányú változást hozott az emberek életébe.
Jézus Krisztus ígéretei valósággá váltak és igazolódtak az Egyház életében is. Nem volt azóta olyan nemzedék, amelynek életében ne születtek volna Istennek nagy emberei, akik az élet valamely területén felragyogtatták Krisztus igazságát. Pio atya Krisztus sebhelyeit hordozta testében, és belelátott a lelkekbe, Teréz anya a szegények felé fordult hősies szeretettel, Don Bosco a fiatalokat nevelte, de közben imái hatására meggyógyultak a betegek… az egyik prédikált, a másik szervezett, a harmadik halálig ellenállt a gonosznak, a negyedik beteget ápolt, az ötödik közösséget hozott létre – s mind példát adtak, hogy lehetséges másképp, szebben, jobban élni, hogy létezik egy ország, ahol a Szeretet az Úr, ahogy azt Jézus Krisztus nekünk megmutatta… „Mert ahány ígérete csak van Istennek, mind igen lett őbenne. Ezért az ámen is általa hangzik fel tőlünk Isten dicsőségére. Aki pedig megerősít minket veletek együtt Krisztusban, és aki felkent minket, az Isten, és ő az, aki pecsétjével megjelölt minket, s foglalóként a Lelket adta szívünkbe.” (2Kor 1, 20-22)

Részlet Sípos (S) Gyula: Jézus Krisztus élete című könyvéből, lásd bővebben: https://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink/12224-jezus-krisztus-elete 

(Naponta frissülő honlapunk: www.szeretetfoldje.hu )

Már azon túl, hogy találkozhatunk rég látott ismerősökkel és ismeretlenekkel. Meg persze Istennel is… Tessék parancsolni:
Ideje van a csendes imának is, a kötött imának is, de ideje van a felszabadító, gyógyító hatású éneklésnek, dicsőítésnek is! És micsoda ereje van többszáz ember együttes imájának, Istenhez szálló énekének! Márpedig az alcsútdobozi regionális katolikus karizmatikus találkozó ezzel fog kezdődni április 30-án, szombaton – igaz, hogy a nap folyamán lesz még csendes ima is, szentségimádás és közbenjáró imaszolgálat is. (És mivel lesz gyermekfelvigyázás és külön foglalkozás a kicsikkel, ezért miattuk sem kell aggódni…)
És ideje van a Szentírás egyéni olvasásának, tanulmányozásának, ideje van a kisközösségben való beszélgetésnek, de ideje van annak is, hogy meghallgassuk más emberek tanítását, akik új szemszögből tudnak rávilágítani Isten munkájára, szavaira és tetteire.
A lengyel származású, de magyarul jól beszélő, régóta hazánkban szolgáló verbita Burbela Gergely atyát és tanítását sokan szeretik, már akik ismerik. Lehet-e jobb előadót találni a nap témájára – „Az Isten Igéje pedig terjedt” (ApCsel 6, 7) -, mint az Isteni Ige Társaságának szerzetesét?
Nyuli Gábor sem ismeretlen számunkra. A Cor et Lumen Christi közösség hazai vezetőiként (a feleségével, Tobisch Borival közösen) komoly missziós munkát végeznek évek óta hazánkban. Hozzájuk fűződik a Tűz és Fény összejövetelek, a dicsőítő szentségimádások és gyógyító alkalmak szervezése, Damian Stayne többszöri meghívása, és tudjuk, hogy munkájuk nem gyümölcstelen – jó dolog lesz hallani az ő tapasztalataikról és meglátásukról, tapasztalataikról Gábor tanúságtételes előadásában.
Én is fogok beszélni néhány szót Isten igéjének befogadásáról, erejéről és terjedéséről, utána pedig szentségimádás lesz közbenjáró imaszolgálattal. Isten szól, Isten cselekszik! Az imapárok imádkoznak, Isten pedig munkálkodik, ahogy Ő ezt megígérte, és ahogy ezt megtapasztalhattuk és most is meg fogjuk tapasztalni! A Szentlélek karizmái működnek, az Úrtól jövő ismeret és kijelentés valóságos, jelenléte valóban gyógyít és szabadít! A karizmatikus megújulást hitelesítik az imaszolgálat alatt történő események – igen, Isten itt van, és szeret minket!
Az ebédszünet alatt beszélgethetünk egymással, megoszthatjuk örömeinket, tapasztalatainkat, megnézhetjük a kirakott könyveket, ikonokat, kegyképeket (és még vásárolhatunk is), lelkünk után a testünket is jóllakathatjuk. Utána pedig Lackfi János előadása következik, „tanúságtétel irodalmi kitekintéssel” – s aki hallotta már őt beszélni, az tudja, hogy mondandója milyen élvezetes, sokszínű, és elkötelezetten keresztény.
És még mindig nem értünk a végére! További rövid tanúságtételek után Spányi Antal püspök atya vezetésével koncelebrált szentmisén vehetünk részt. (Persze, ha valaki minden nap püspöki misén vehet részt, annak ez talán nem olyan nagy dolog, de nekünk, akik mindenfelől összegyűlünk, ez ritka, jelentős és szép esemény, ünnep…)
Egy szó mint száz, szeretettel hívunk és várunk, jöjj, és ünnepelj velünk! Az alkalmat ugyan a Székesfehérvári Egyházmegye katolikus karizmatikus közösségei szervezik, de nem csak maguknak, hanem mindenkinek, aki éhezi és szomjazza Isten jelenlétét! Bárhol élsz, bármelyik egyházmegyéhez tartozol, karizmatikus vagy épp Máriás-lelkületű vagy (esetleg mindkettő), van közösséged vagy nincs, voltál már itt, vagy még sohasem jártál erre, szívesen látunk!
Helyszín az alcsútdobozi sportcsarnok (József A. u. 1. a faluközpontban, a főút mellett), a találkozó ingyenes.
A reményteli találkozás örömével: Sipos Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

 (Ezt a hétfői Ehetit még vasárnap kora délután, az eredmények ismerete nélkül írtam.) Győztünk vagy vesztettünk, sírunk vagy nevetünk, triumfálunk vagy depresszióba esünk, az élet megy tovább. Vasárnapra jön a hétfő, és nekünk ugyanazokkal az emberekkel, ugyanazokat a munkákat kell elvégeznünk, mint azelőtt. Pártállásra, vallási hovatartozásra való tekintet nélkül. A vezetőinkért pedig – akárkik legyenek is -, Jézus tanácsa szerint így is, úgy is imádkoznunk kell…

A világ nem változik meg. Mi lesz, a viszálykodó vasárnapot folytatjuk tovább?

Hétfőn továbbra is itt élünk ebben a végletekig kettészakadt országban, miközben jön a gazdasági válság, és háború van a szomszédunkban. Ha ez így marad, könyörtelenül tovább csúszunk a gödörbe.

Minden szóba jöhető felmérés szerint gazdaságilag sem állunk jól, korrupciós indexünk a Kékestető felé igyekszik, az oktatás- és egészségügy leszakadt az európai átlagtól, kulturális életünk forrás- és értelemhiányos, s közben kivándorolt hatszázezer ember, a jövőnk, akiket valahogy vissza kellene csábítani hazánkba.

A covid-járvány és Ukrajna megtámadása megmutatta, hogy népünk nem hisz, ellenben mérhetetlenül hiszékeny, s miközben a legalapvetőbb tényeket is kételkedéssel fogadja, bedől a legátlátszóbb hazugságoknak és legvaskosabb ferdítéseknek is.

Egyházaink és a civil szféra az állam ölelő és/vagy elnyomó karjaiban, bizalmi indexünk a béka feneke alatt. Itt vagyunk egy felfokozott kampány után, ha ugyan vége van, és nem folytatódik tovább, megcímkézve, kiszorítva, árulónak, de legalábbis gyanúsnak tartva mindenkit, aki nem a „mi” oldalunkon áll.

És mindez mivégre? Még egy kis pénzért, még egy kis hatalomért, esetleg néhány elvtársias vállveregetésért a heti legjobb lejárató poszt után? Megéri ezért megölni a lelkünket, eltékozolni életünket?

„Minden csak hiábavalóság, és hiúságok hiúsága”.

Ha szeretnénk, hogy hazánk sorsa jobbra forduljon, hogy a nehézségek összekovácsoljanak és ne szétszórjanak minket, akkor itt az ideje visszafordulni a kirekesztésből a befogadásba, a gyűlölködésből a szeretetbe, a támadásból a megértésbe, a kisgömböc-mentalitásból az osztozásba, az elzárkózásból a közösségbe, a leuralásból a szabadon hagyásra.

„Tedd azt, amit szeretnél, hogy veled is tegyenek az emberek”.

Kérdés, hogy képesek vagyunk-e még egyáltalán megérteni és megcselekedni ezt az egyszerű krisztusi igazságot. Ha igen, akkor még nincs veszve semmi. Hazánk tele van tehetséges, okos, tenni akaró emberekkel, jobb- és baloldalon egyaránt. Ha nem?

Van miért imádkozni…

Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu) 

A címben idézett szavak a Szűzanya legutolsó, március 25-i medjugorjei üzenetéből valók. Egyszerű, világos, tiszta szavakkal szól hozzánk, hátha végre megértjük, milyen válságos helyzetbe kerültünk. „A sátán évek óta küzd a háborúért…” – és most, legalábbis időlegesen, célt ért. Ha nem értettünk járványból, klíma-katasztrófából, gazdasági és politikai válságokból, legalább ebből érthetnénk – de nem szükséges, hogy ez legyen a végső szó!

Mélyen elszomorít, amikor azt látom, hogy az emberek inkább megmakacsolják magukat a tévhiteikben, minthogy elismerjék, tévedtek. Egyszerű tény, hogy Putyin megtámadta Ukrajnát - és mégis mennyien mentegetik még mindig őt, hibáztatják az áldozatot és magyarázzák, hogy a háborút tulajdonképpen az EU (azaz mi magyarok is, akik az EU tagjai vagyunk), és/vagy az USA (stb.) robbantotta ki. Nem mintha nem lehetne akár ebben is némi igazságot találni, de mégis, csak hasonlatképp: ha nekem konfliktusom van a szomszédommal, és erre az az ő reakciója, hogy dózerrel lerombolja a házamat, engem elüldöz, családomat legyilkolja, akkor engem kell hibáztatni, rólam rémhíreket terjeszteni, befeketíteni, (sőt hasznot keresni a pusztulásomon) - vagy le kell állítani a dózert?

Hogy mi minden lapul az emberi szívekben, az ilyen válságos pillanatokban derül ki. A segítőkészség, nagylelkűség is, meg a gyilkos indulatok is. Mióta felteszem naponta a híreket imával együtt a honlapunkra és a facebookra, elképesztő üzeneteket kapok. Egy kedves testvérem egyenesen azt írta, hogy Isten ezen a háborún keresztül akarja visszaadni Kárpátalját a magyaroknak (akik szegények egyébként éppúgy menekülnek onnan, mint az ukránok) – és ha én ezt nem értem és ennek nem szurkolok, nincs is bennem hazaszeretet. Tényleg olyan Istenünk lenne, aki lerombol egy országot, megölve emberek ezreit és földönfutóvá téve milliókat, csak azért, hogy Magyarország trianoni sebe egy kicsit gyógyuljon?

Nem, a háború nem Istentől, hanem a sátántól van. Természetesen a sátántól is lehet ajándékot kapni, de nagyon nagy árat kell fizetni érte! Kaptunk mi vissza területeket Hitlertől is, aztán mi lett a vége?

Lennénk inkább Isten szíve szerinti bezzeg-ország, amire mutogatni lehet, hogy mennyire szeretik egymást az emberek, milyen jó az oktatási rendszerük, mennyi tehetséges, okos ember növekszik fel, mennyi lehetőséget kapnak a fiatalok és rátermettek, és ide akarna jönni mindenki, és nem London lenne a második legnagyobb magyar város a kivándorlók nagy száma miatt!

Mit mond tehát a Szűzanya? „Drága gyermekek! Hallom kiáltásotokat és imátokat a békéért. A sátán évek óta küzd a háborúért. Ezért Isten elküldött engem közétek, hogy a szentség útján vezesselek benneteket, mert az emberiség válaszúthoz ért. Arra hívlak benneteket, hogy térjetek vissza Istenhez és Isten parancsaihoz, hogy jó legyen számotokra a földön és kijussatok ebből a válságból, amelybe azért kerültetek, mert nem hallgattok Istenre, aki szeret benneteket és szeretne megmenteni és új életre vezetni titeket. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.” (2022.03.25., Medjugorje)

Válaszoljunk Isten hívására! Megtérésre van szükségünk. El kell ismernünk a viszálykodásainkat, bűneinket, hazugságainkat, haszonlesésünket. Vissza kell térnünk a kiengesztelődéshez Istennel és egymással, és az együttműködéshez. Abba kell hagynunk a hatalomvágyból fakadó manipulációkat, hazugságokat, lejárató kampányokat, karaktergyilkosságokat, az emberek idejével, pénzével, munkaerejével való visszaéléseket. A bűnt bűnnek kell nevezni, az erényt pedig erénynek, és a tisztulás útját kell járnunk.

Isten kegyelmével minden megállítható és visszafordítható! A globális felmelegedés éppúgy, mint a háborúk, járványok, gazdasági válságok. Az emberek erőt kapnak a jó megtételéhez. Jó gondolataik támadnak és jó terveket valósítanak meg. Újra kivirágzik a föld – vagy ha nem hallgatunk Isten szavára, akkor még mélyebbre süllyedünk, egészen addig, míg be nem látjuk, hogy a saját önző útjaink szükségszerűen a pusztuláshoz vezetnek.

Drága Istenünk, kérünk adj nekünk erőt és bátorságot, hogy be tudjuk ismerni tévedéseinket, hibáinkat és bűneinket! Segíts, hogy vissza tudjunk fordulni a béke és kiengesztelődés útjára, s így eljöjjön közénk a Te országod, a békesség és a szeretet, az igazság és igazságosság országa, a Szeretet földje! Ámen.

Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

Sokféle módon lehet olvasni a magánkinyilatkoztatásokat. Legtöbben úgy olvassák, mint érdekességet. Van bennük lelki érzékenység, vágynak is valami élő, egyértelmű kapcsolatra Istennel, de ez nem járja át életüket, hanem egyike marad annak a sokféle vágynak, benyomásnak, ami átviharzik rajtuk, minden különösebb hatás nélkül. Szeretik, ha a „fülüket csiklandozzák”, örvendeznek vagy rémüldöznek, titkos tudásokat kutatnak. Az ilyen emberek előbb-utóbb elfordulnak az Istentől jövő valódi magánkinyilatkoztatásoktól, épp azok egyszerű és sallangmentes módja miatt. Mert hát nem unalmas állandóan azt hallani Medjugorjéból, hogy „térjetek meg”, és hogy „imádkozzatok”? Hallottuk ezt már elégszer…

Ha egy Istentől jövő kinyilatkoztatás nem jut el a szívig – hogy átformálja életünket -, akkor valóban nagyon unalmas is tud lenni. Így van ez még a Szentírás szavaival is. Ha a Szentlélek nem fedi fel előttünk annak gazdag mélységét és magasságát, unott olvasmánnyá válik. Az Ige tanulmányozása lelki erőt és kitartást is igényel, az Istent kutató ember odaadottságát Teremtőjének.

Ha azonban ilyen módon és hittel olvassuk a magánkinyilatkoztatásokat, egyre jobban megértjük. Inspirálnak minket, helyes felismerésekre vezetnek és jó tettekre ösztönöznek. Vegyünk egy példát. Idéztük már a Szeretetláng lelki naplóból Erzsébet asszony látomását hazánkról. Ebből egy rövid részlet: „Egy nagy fekete korongot láttam, körülötte szürkésen gomolygó felhőkkel. A korong oldalán különös kinézésű férfiakat láttam. Egészen soványak, majdnem testnélküliek voltak, szürkés ruha volt rajtuk. Arcukat nem láttam, csak tarkójukat. Hirtelen megéreztem, hogy ördögök, mégpedig a főgonoszok.”

A leírás szerint ezek a gonosz hatalmak a főbűnökből készítettek egy sötét korongot, amelyekkel elfedik országunkat. Ha erről kezdünk elmélkedni, rögtön eszünkbe juthatnak Pál apostol szavai: „Ti is halottak voltatok vétkeitek és bűneitek következtében, amelyekben azelőtt éltetek a világ szokása szerint, a levegőégben uralkodó fejdelemnek a hatalma alatt. Ez a lélek most a hitetlenség fiaiban dolgozik.” (Ef 2, 1-2) És később írja: „Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen.” (Ef 6, 12)

Ha elmélkedni kezdünk azon, hogy milyen gonosz hatalmasságok uralma alatt nyögünk, néhányat biztosan fel tudunk ismerni. Egyik ilyen például a viszály szelleme. Bizony, ha vérszerződést nem köt egymással a hét törzs, már a vereckei hágón sem jövünk át, mert előtte összeveszünk egymással. A magyar történelem pedig különösen is tele van viszállyal, pártütéssel – inkább az a különleges, ha hirtelen egységessé válik valamiben a nemzet. Ezért nyugodtan azonosíthatjuk ezt a gonosz szellemet, mint fölöttünk uralkodó szellemi valóságot. Hasonló módon azonosíthatjuk az önpusztítás lelkeit: az öngyilkosság, az alkohol, az abortusz, a depresszió és egyes betegségek démonait, amelyek erős hadállásokat építettek ki a magyar történelem folyamán.

Ha jelen helyzetünket vizsgáljuk, könnyen felismerhetjük, hogy milyen bűnök harapóztak el különösen is hazánkban. Ezek mintegy „belépési kapuként” szerepelnek a démoni erősségek számára, hogy hatalmukat kiterjesszék az egyes emberekre, közösségekre vagy egész társadalmi rétegekre. Így válik lassan elfogadottá a korábban elfogadhatatlan is, szinte természetessé és törvénybe iktatottá a bűn – sőt, szinte a bűn ellenzői válnak a törvények ellenszegülőivé. (Lásd például az abortusz-törvényt. De az imádság erejét mutatja, hogy a Budapest Parádét 2007-ben nem rendezték meg, „szervezési nehézségek” miatt. Mi azonban hisszük, hogy Isten tette akadályozta meg e bűnparádé és felvonulás megtartását, válaszul a hívő emberek imáira.)

Most már érthetjük, hogy nem elég pusztán társadalmi mozgalmakat kezdeményezni, politikai pártokban küzdeni, vagy épp „rendesen dolgozni”. Ha meg akarjuk törni a gonosz erőket, akkor lelki, szellemi fegyverekhez kell nyúlnunk. Ezek azok az „unalmas dolgok”, amikről újra és újra olvashatunk a magánkinyilatkoztatásokban is: imádkozzatok, böjtöljetek, engesztelődjetek ki egymással, keressétek a békét, stb. (…)

Mi a megtisztulásnak és megújulásnak a programját képviseljük - ez a Szeretet földje programja. Ez a kiengesztelődés és megbékélés programja. A szilárd közösség, a kiegyezés és az Isten által inspirált növekedés útja az élet minden területén. Ez a magyar nemzet hivatása és küldetése, amely átível időkön és korokon, egészen az Utolsó Ítéletig.

Ennek a programnak a megvalósulását célozzák missziós útjaink, a személyes és közösségi megújulást szolgáló előadások, lelki napok, gyógyító- és imaösszejövetelek szervezése, ezt ingyenes kiadványaink és könyveink, a művészeti programok és az imaszolgálat, a kápolna és közösségi ház, – és mindaz, amit mi és mások tesznek itt, a hazánkban, Isten indításának engedve.

Mert úgy látjuk, hogy Ő valóban mindenütt, az egész ország területén élesztgeti szent tüzét. Emberek tűnnek fel, szolgálatok alakulnak ki, közösségek jönnek létre – tudva vagy tudatlanul, de ugyanazt a nagy művet szolgálják. Isten művét közöttünk. Ahogy Jézus mondja: „Aztán még hozzáfűzte: „Bizony mondom nektek, hogy a jelenlevők közül lesznek, akik nem halnak meg, míg meg nem látják Isten hatalomban eljövő országát.” (Mk 9, 1)

(Részlet a hamarosan megjelenő Próféciák és magánkinyilatkoztatások Magyarországról című könyvből)

Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

Azt meg kell értenünk, hogy még a teljesen biztosan Istentől jövő prófétai szavak és magánkinyilatkoztatások beteljesedése sem magától értetődő, hanem függ attól, hogy meghalljuk-e, hogyan halljuk meg, és képesek vagyunk-e azt hittel befogadni és a megvalósításba belelépni. (Arról nem beszélve, hogy a gonosz léleknek is megvannak a maga prófétái és apostolai, akik nagy erővel munkálkodnak evilági terveiken…) 
Jakab apostol azt írja: „így beteljesedett az Írás, amely azt mondja: Ábrahám hitt az Úrnak, és ez megigazulására szolgált” (Jak 2, 23) – azaz hitt Ábrahám az Úrnak, és ez a hite, és az ebből fakadó cselekedetei (például: elhagyta addigi lakhelyét, hogy bevonuljon az ígéret földjére) áthozták a valóságba az ígéretet.
Jézus Krisztus teljes szívvel imádkozza: „jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is!” (Mt 6, 10) – és valóban mindent megtett, még a kereszthalált is elvállalta, csak hogy ez valósággá lehessen.
Így van ez most is, velünk is - még ha nem is látjuk át teljesen, mit is teszünk pontosan -, és nem is eredménytelenül.
Natália nővér a II. Világháború alatt kapta az égiektől a kérést az engesztelő mozgalom elindítására és az Anna-réti kápolna felépítésére. Mindszenty József bíboros 1946-ban erre áldását adta, de megvalósulni már nem tudott a kommunista uralom miatt. Úgy tűnt, hogy a történelem vihara végleg elsodorta a kápolna ügyét, a rendszerváltás után azonban feléledt a terv, engesztelő emberek, közösségek hordozták szívükben, imáikban és tetteikben, mígnem sok bonyodalom után 2022. nagyböjt első vasárnapjának előestéjén Erdő Péter bíboros szentmise keretében jelentette be, hogy az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye a Normafánál, a Szent Anna réten engesztelő kápolnát épít.
Kindelmanné Erzsébet asszony 1962-ben kezdte írni a Szeretetláng lelki naplót, ami harminc év alatt az egész világon leterjedt, csak épp hazánkban ütközött ellenállásba. A hívek azonban „állhatatosan kitartottak az imában és a közösségben” (lásd ApCsel 2, 42), aminek eredményeképp 2009-ben Erdő Péter bíboros hazánkban is jóvá hagyta a társulást.
A Szeretetlángnál maradva: Erzsébet asszony életének utolsó heteit 1985-ben Törökbálinton töltötte, Hámori Ali bácsi és felesége, Angyi néni ápolásában. Elmondása szerint a Szűzanya azt mondta neki: „Erzsébetkém, ahová te mész, oda én is megyek veled, és azt a helyet lefoglalom magamnak.” Hogy ez hogyan valósulhat meg, azt nem tudtuk – aztán a halálának 10. évfordulóján szobrot avathattunk, két évre rá elkészült a Szeretetláng-kápolna, most pedig már egy kis közösségi ház is szolgálja Isten országának épülését itt.
Amit hiszünk, abba bele kell állnunk, és megcselekednünk. Missziós munkánkban és a gyógyító összejövetelek alatt megtapasztaltuk, hogy ha kapunk az Úrtól egy ismeret szavát, próféciát, kijelentést, akkor az nem mindig valósul meg automatikusan, hanem szükség van arra is, hogy aki ezt kapta, az ezt elhiggye, beleálljon és megcselekedje, valamint ki is tartson mellette. (Sokszor csak hónapok múlva merik elmondani a testvérek a konkrét gyógyulást is – talán félnek attól, hogy ez csak ideiglenes, vagy ha kimondják, akkor majd elmúlik, ami babonásság, s aminek épp az ellenkezője az igaz, a megvallásnak nagy ereje van…)
Hinni és cselekedni – még egy példa erre: Amikor híre jött, hogy egy angol nővér Magyarországon közösségi házat akar alapítani, én rögtön üzentem, hogy Törökbálintra kell jönnie, mert akkor már hittem, hogy hazánk a Szeretet földje lehet, városunknak pedig ebben fontos szerepe van. Így került Regina Collins nővér ide, s épített lelkigyakorlatos házat az Isteni Szeretet Közösségnek Mária kápolnával, ami azóta is működik.
Meghallani az igét, hinni Isten megmentő és újjáépítő kegyelmében és megcselekedni azt – e sötétségbe merült, háborúskodó, bűnökkel terhelt világban ma is ez a feladatunk. Így leszünk a föld sója, a világ világossága, a hegyen épült város… azaz Isten gyermekei, szolgái, barátai, munkatársai, egészen a beteljesülésig.
Drága Istenünk! Add, hogy eljöjjön közén a Te országod, a békesség és a szeretet, az igazság és igazságosság országa, a Szeretet földje! Ámen.

Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

Az első tömeges polgári engedetlenségi mozgalom az őskeresztények között jött létre, akik nem voltak hajlandók engedelmeskedni a császár törvényének, hogy őt istenként tiszteljék -  vállalva ennek következményeként még a vértanúhalált is.
Hasonló módon cselekedett Assisi Szent Ferenc, amikor a püspöki bíróság előtt levette ruháját és azt mondta, inkább kell Istennek (és/vagy a lelkiismeretnek) engedelmeskedni, mint embernek. Gandhi erőszakmentes mozgalma az igazságtalan angol törvényekkel szembeni passzív, békés ellenállásra szólított fel és döntően hozzájárult ahhoz, hogy négy évtized múlva India függetlenné vált. Rosa Sparks a feketékkel szembeni diszkrimináció elleni tiltakozásként nem adta át a helyét a buszon egy fehér embernek – amire a szabályok kötelezték -, s ezzel egyik elindítója lett az amerikai polgárjogi mozgalomnak, aminek legfényesebb csillaga Martin Luther King vértanú keresztény tiszteletes volt.
Engem már kiskamaszként vonzottak az igazság mellett kiálló hősök példái. Felnőve, a ’80-as években, a zöld mozgalom tagjaként aztán magam is részese és szervezője lehettem tiltakozó akcióknak, némi sikereket is elérve. Keresztény életemből sem hiányoztak az ilyen megmozdulások, főleg törökbálinti létünk első időszakában. Aztán az idők folyamán öregebb és csendesebb lettem, s épp elég küzdeni való maradt az életemben ahhoz, hogy ne kívánjak már semmilyen látványos tiltakozásban részt venni. És ez így is lenne mindmáig…
Csakhogy nyolc évvel ezelőtt félállású napközis tanár lettem az iskolában. Közelről láthattam, ahogy újraállamosították intézményünket, az igazgatót részben megfosztották döntési jogkörétől, a tanárokat a tanszabadságtól, miközben egyre-másra értelmetlen adminisztrációs terheket raktak rájuk. Láttam, hogyan küzdenek ezek a nagyszerű pedagógusok, hogy fenntartsák az oktatás színvonalát, és közben megfeleljenek a legújabb fantáziadús elvárásoknak. Pénz híján romlik az iskola épületének állaga, nincs kafetéria, év végi jutalom, hacsak annak nem vesszük, hogy év végén a Klikk vezetője egy körlevélben megköszöni munkánkat.
Láttam, ahogy elmennek a fiatalok és nem jön helyettük senki - vagy ha jön, néhány hét múlva távozik egy magániskolába, esetleg pályaelhagyó lesz, mint a lányom. (Az én (fél)fizetésem tavaly nettó 90 ezer forint körül volt - igaz, a helyettesítésekkel, amiket végre kifizettek akár százezer is lehetett, harmincegynéhány éves munkaviszony után…) Mára állandóak a helyettesítések, és ha a nyugdíjas kollégák nem jönnének vissza félállásban tanítani, nagy bajban lennénk. Idén hatan megint elérik a nyugdíjkorhatárt, a betölthető álláshelyekre jelentkező sincs…
De ettől még nem lettem volna polgári engedetlen. Évekig bíztam abban, hogy a szakszervezeti tárgyalások majd csak célhoz érnek. Hogy pártunk és kormányunk feleszmél, felismerve, hogy folyamatosan romlik a színvonal (nemzetközi felméréseken egyre gyengébben teljesítünk), hogy egyre nő a betöltetlen álláshelyek száma, hogy az iskolák és pedagógusok minden évben tiltakoznak. Esetleg sztrájkolnak, ami elfogadott és törvényes eszköz az álláspontunk kifejtésére…
Illetve lenne, ha a kormány végtelen cinizmussal nem húzza-halasztja a tárgyalásokat, majd a jogos és bíróságilag is jóváhagyott megmozdulást lehetetlenné nem teszi egy gyors törvénymódosítással és bírói ítélettel. (Ami szerint a sztrájk azt jelentené, hogy ugyanúgy bemegyek dolgozni, csak épp fizetést nem kapok érte.)
Ekkor szólalt meg bennem a vészcsengő. A törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom ilyen összefonódása azért, hogy elfojtsák azt, amit megoldani kellene, a pokolba vezető út. Mert törvényt mindenre lehet hozni. A gázkamrák törvényesek voltak, a Gulág törvényes volt. (A II. Világháború után a nünbergi perben a főbűnösök azzal védekeztek, hogy amit tettek, az törvényes volt, és csak parancsot teljesítettek. Talán akkorra megértették, hogy csak önmagukat áltatják, talán újra megszólalt a lelkiismeretük…)
Hazánkban a „spontán privatizációnak” nevezett kifosztás szintén törvényes volt és a közpénz mostani magánosítása is törvényes – csak a mi felszólalásunk törvénytelen?
Hát ezért leszek újra polgári engedetlen és veszek részt iskolánkban a tiltakozó akcióban szerdán, azokkal a jobboldali és baloldali, vallásos és ateista, férfi és nő kollégával együtt, akik szintén úgy érzik, addig kell szólni, amíg még van esély a dolgok rendezésére.
A lelkiismeretem szavára hallgatok amikor tiltakozom, de nem vitatom el senki jogát, hogy másképp gondolkodjon. Csak legalább beszéljünk egymással, és ne lejáratni akarjuk a másikat, se démonizálni, hanem elismerni a problémát és keresni a megegyezést és megoldást…
Imával és szeretettel: Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

A közömbös a saját lelkének okozza a legnagyobb kárt, mert nem érdekli Isten megmentő kegyelme. A pogány az egész társadalmat rombolja, amikor bűnös dolgokat istenít, a hamis keresztény pedig elzárja az Istenhez vezető utat…
„Bárcsak lennél hideg vagy meleg, de ha langyos vagy, kivetlek a számból…” (Jel 3, 15). A langyos emberrel (vagy közösséggel) szemben szinte az Isten is tehetetlen. Lenne bár hideg, tagadna, ellenkezne, akkor lehetne vele szemben érvelni, vele valahogyan kapcsolatot teremteni! Vagy lenne tüzes lelkű, aki már rátalált Istenre – de mit tegyünk azzal, akit a saját közérzetén kívül más nem érdekel?
A világ azonban nem közömbös, hanem Isten-ellenes. Felmagasztalja a bűnt és szabadságnak ünnepli a leggonoszabb dolgok elkövetését. „Íme, ti a hazug szavakban bíztok, melyek nem használnak. Loptok, gyilkoltok, házasságot törtök, hamisan esküsztök, Baálnak tömjéneztek, és más istenek után jártok, akiket nem ismertek…” – panaszkodik Jeremiás (Jer 7, 8-9) A hatalom, az erőszak, a paráznaság gonosz szellemei divatikonok, filmcsillagok, menedzserek és politikusok fő inspirációiként uralkodnak egész népeken, gonosz dolgok elkövetésére rávéve egész nemzeteket.
Jeremiás azonban még folytatja a bűnök felsorolását: „…azután pedig eljöttök, és megálltok színem előtt ebben a házban, mely az én nevemet viseli, és így szóltok: ‘Megmenekültünk’, hogy elkövethessétek mindezeket az undokságokat? Vajon rablók barlangjává lett szemetekben ez a ház, mely az én nevemet viseli?” (Jer 7, 10-11) Jézus kereszthalála előtti egyik utolsó prófétai tettével ugyanígy kiált fel: „Az én házamat imádság házának nevezik, ti pedig rablók barlangjává teszitek.” (Mt 21, 13) Ezt teszik a hamis keresztények, akik gyakorlati istentagadókként Istent mutatják hazugnak és gonosznak, és Jézus Krisztust járatják le viszálykodó, kapzsi, gyűlölködő beszédükkel és tetteikkel. Így aztán, még aki keresné is Isten útját, tőlük megundorodva Istentől fordul el. „Jaj nektek, akik Isten országába nem mentek be, akik pedig be akarnánk menni, azoktól is elzárjátok az utat!” (Lk 11, 52)
Putyin elnök szívesen mutatta magát ortodox kereszténynek és mondta, hogy ő menti meg a világot a dekadens nyugati romlástól. Tett is gesztusokat az ortodoxok felé (ám visszaszorítva a katolikus keresztényeket és üldözve a kisebb protestáns felekezeteket). Közben szorgalmasan építgette cárságát, hogy a dicsőséges orosz birodalom újra feltámadhasson. (A fenevad, amely halálos sebet kapott, de újra felépült, lásd a Jelenések könyvét.) Kiszorította minden ellenfelét, bebörtönözte, sőt legyilkolta az ellene szólókat és hazugságával etette az egész földet. Végül kimutatta mindent elsöprő nyers hatalmi vágyát, amikor nyíltan lerohanta Ukrajnát. (Már decemberi beszédében nyíltan kimondta, hogy közvetlen befolyását ki akarja terjeszteni a volt európai szovjet érdekszféra egészére.) Sokaknak tetszik ez, még most is védik, tetteit kisebbítik, az áldozatot hibáztatják. (Az egyik megmondó emberünk a tévében attól beszélt, hogy az orosz katonák milyen civilizáltan mennek előre, csak az a baj, hogy az ukrán civilek fegyverhez jutottak és így sajnos lehetnek áldozatok – de ha ez így van, a szovjetek voltak a jófiúk ’56-ban Budapesten?)
A hamis keresztények legjobban a valódi keresztényeket gyűlölik, így mindent meg is tesznek lejáratásukra, kiszorításukra, ellehetetlenítésükre.
És ki az Izajás próféta által emlegetett „maradék”? Azok a józan eszű emberek, akik elsősorban nem jobboldaliak vagy baloldaliak, akik identitásukat nem egy kurzusra tették fel, akikben még van erkölcsi érzék, akik tiszteletben tartják a tényeket, akiknek az igen – igen, a nem pedig nem, és a hazugság, a lopás, rablás, karaktergyilkosság még mindig nem elfogadható, akármilyen előny is származik belőle. Akik hiszik, hogy a gonoszság megállítható és tudják, hogy Isten mellettük áll a küzdelemben. Akik elfogadják, hogy emiatt ők lesznek majd az árulók, a kiutasítottak, a kívülállók – azaz akik felveszik a keresztet és megmaradnak Krisztus tanításában, az Isten- és emberszeretet hűségében. (Vissza Krisztushoz! – hamvazószerdán és nagyböjt vasárnapjain ezért Jézus Krisztus életéről és tanításáról fogok beszélni a youtube-csatornánkon.)
Legutolsó, február 25-i medjugorjei üzenetében ezt mondja a Szűzanya: „A sátán halálos ereje, a gyűlölet és a félelem meglátogatta a földet. Ezért, kicsi gyermekeim, térjetek vissza Istenhez és az imához, a böjthöz és a lemondáshoz, mindazokért, akik eltiportak, szegények és nincs hangjuk ebben az istentelen világban. Kicsi gyermekeim, ha nem tértek vissza Istenhez és parancsaihoz, nincs jövőtök.”
Ez világos beszéd: az ördögi hatalomvágy, gyűlölet, viszály és evilág fejedelmei az egyik oldalon, Isten a másik oldalon. Nincs köztes, semleges terület - tessék választani…
Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

Különösen politikai választások idején figyelhető meg ez a kórság, amelynek tünetei többek között ingerültség, a látótér beszűkülése, cselekvési és agresszivitási rohamok, a test és a lélek feszülése és megmerevedése, elzárkózás, a konfliktusok keresése és a másik ember démonizálása, kizárása életünkből. Jó esetben rövid lefolyású, de elhúzódhat és akuttá válhat, ami végül összeomlással járhat. Jó hír azonban, hogy a betegség gyógyítható!

A betegség tünetei könnyen megfigyelhetőek. A beteg ember a saját (és pártja) nézeteit mindenek felett való jónak, a másik oldalét mindenek felett való rossznak látja. Türelmetlen, lekezelő magatartást vesz fel, a vele egyet nem értőket ellenségnek látja, róluk minden rosszat elhisz és elmond, velük szemben mindent megengedhetőnek tart. Megfigyelhetjük, hogy ilyenkor olyan emberek, akik eddig a családjukban békésen együtt éltek más hitű és/vagy hitetlen társaikkal, békében elfogadták és/vagy eltűrték, sőt megértették egymást, hirtelen még a kapcsolatot is meg akarják szakítani azzal, aki nem az ő jelöltjükre/pártjukra szavaz. (Könnyen belátható, micsoda aránytalanság ez.)

A legjobb orvosdiagnosztikai könyvben a jeruzsálemi dr. Jakab felállította a diagnózist és a gyógymódot: „De ha keserű irigység van bennetek, és viszálykodás a szívetekben, ne dicsekedjetek és ne hazudjatok, meghazudtolva az igazságot. Mert az ilyen nem felülről jövő bölcsesség, hanem földi, érzéki, ördögi. Ahol ugyanis irigység és versengés van, ott állhatatlanság is, és minden rossz cselekedet. Az a bölcsesség pedig, amely felülről származik, először is szemérmes, azután békeszerető, szerény, engedékeny, telve van irgalommal és jó gyümölcsökkel, nem ítélkezik, s nincs benne tettetés. Az igazság gyümölcsét pedig békességben vetik el a békeszeretők.” (Jak 3, 14-18)

Vagy ahogy egy másik helyen olvassuk a Könyvben: „Hagyd el a rosszat és válaszd a jót, keresd a békét és járj a nyomában!” (Zsolt 34, 15)

A választási láz mögött a békétlenség, a viszály ördögi kórokozója lakozik, amely az ember és a közösség meghasonlását akarja elérni. Ezért fontos figyelmeztetnünk a beteget, hogy amely ember, közösség, ház, állam meghasonlik önmagával, az nem állhat fenn, hanem összeomlik (Mk 3, 24), ami pedig halálhoz vezet – és ezt mindenképp el kell kerülni! (Aki pedig beleesett a választási betegségbe, de már gyógyulóban van, annak csak azt tudjuk tanácsolni, hogy a még lázas állapotot mutató emberek társaságát is kerülje, velük vitatkozni ne álljon le, mert bajába könnyen visszaeshet!)

A gyógyulás útja tehát a szív békéjének visszaállításával kezdődik. Ehhez az kell, hogy a beteg belássa, az ideigvaló dolgokhoz való ragaszkodása egész életének - az örökkévaló dolgokhoz való ragaszkodásának – ártalmára van: elmúlik a világ és annak minden dicsősége, csak aki/ami Istenben van, az marad meg örökké. (1Ján 2,17)

A választások vasárnapja után jön a hétköznapok hétfője, keddje, péntekje és új hétvégéje. Az élet megy tovább, mégpedig ugyanazokkal az emberekkel, akik eddig körülöttünk voltak és ezután is lesznek. Úgy kell élnünk és cselekednünk, hogy a megértés és béke kötelékeit – amennyiben ez rajtunk múlik –, meg tudjuk tartani.

Mindez azt jelentené akkor, hogy zárkózzunk el a világtól és ne is vegyünk részt a közösségi (politikai) életben? Korántsem. Dr. prof. Jézus Krisztus épp azt kéri, hogy legyünk e betegség gyógyszerévé is, mint a föld sója és világ világossága. Szeretetben, türelemben, békességben, jóságban, egymás elviselésében, a bűnöktől – többek között a nyelv bűneitől -, való tartózkodásban is. Minden hazugság elkerülésében és az igazság szeretetében. Mindent megvizsgálva, és a jót megtartva.

Egyebekben pedig a választási betegségre, és ennek fő okára vonatkozólag az alábbi jó tanáccsal szolgált Jézus a doktoranduszoknak: „Ez a fajzat nem űzhető ki másképp, csak imádsággal és böjttel.” (Mk 9, 29) A böjttel megfegyelmezzük magunkat (a nyelvünktől kezdve), az imádsággal pedig Istenhez fordulunk, minden jó Atyjához, hogy adjon szíve szerint való jó vezetőket nekünk (és bárki is lesz az, el tudjuk fogadni és imáinkban őt is tudjuk hordozni).

Egyebekben pedig, ha jót nem tudunk választani, válasszuk a kisebbik rosszat.

Imával és szeretettel: Sipos Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

Az egyik az, hogy ha feljutok a mennyek országába, Isten nem azt fogja kérdezni tőlem, hogy boldog voltam-e, hanem, hogy boldoggá tettem-e a feleségem?

Ez pedig nem is olyan egyszerű dolog. Nem azért, mintha a feleségem nehéz természetű lenne, és még csak azért sem, mert én az vagyok, hanem azért, mert különbözőek vagyunk és meg kell tanulnunk egymást ahhoz, hogy valóban boldogok lehessünk.

Megházasodunk, és nem is tudjuk, milyen kevéssé ismerjük még a másikat, mennyire a saját neveltetésünk, elképzeléseink és elvárásaink foglyai vagyunk. A feleségem édesapja például ügyes kezű ezermester volt, ezért az ő férfi-képéhez magától értetődően hozzá tartozott ez a vonás. Én viszont nem vagyok ezermester és nem barkácskészletek, hanem könyvek között érzem jól magam. Így aztán amikor először szólt az asszony, hogy valamit javítsak meg, csak néztem rá csodálkozó szemekkel: én? (De bele kellett ebbe is tanulni, legalább segédmunkás-szinten, hiszen egy kis, háromszemélyes művelődési háznak lettem a vezetője, gondnoka, szervezője és székpakolója, ahol a kalapács az alapfelszereltség része volt…)

Igyekszünk, igyekszünk, de a „boldoggá teszlek, ha beledöglesz is” metódusa nem működik. Hiába akarok én jót, ha a feleségemnek az úgy nem jó. Példa: mivel én ajándék-hiányos (és általában: pénzhiányos) légkörben nőttem fel, nekem ajándékozni, ajándékot kapni öröm. Vettem én Manócskának (akkoriban még Mazsi, Mazsola után az esti meséből) ruhát, könyvet, amit lehet, de nem vált be. Nem tetszett neki – bár a ruhát olykor a kedvemért hordta -, végül aztán kimondta kerek-perec, ne vásároljak én neki… Eltartott egy darabig, amíg megértettem, hogy ő inkább kirándulni szeretne, közös élményeket, illetve (mint szorongó kislány), azt, hogy kezében tarthassa, átláthassa a dolgokat. (A legjobb az, ha mindenki megkapja azt és úgy, amit és ahogy szeret - én könyvet, ő kirándulást.)

Jó dolog úgy beleszerelmesedni a másikba, hogy akarjam az ő növekedését, fejlődését, örüljek a sikerének, bátorítani, biztatni tudjam. Az én feleségem nagyon okos, tehetséges és szorgalmas, de a váratlan helyzetekben bátortalan, szorongó, inkább biztonsági játékos, mint vállalkozó – volt a megismerkedésünkkor. Ma már azzal dicsekszem, hogy én csak egy papucsférj vagyok (ami csak félig vicc), úgy nekibátorodott Manócska! Persze az alaptermészete megmaradt, de azért: míg régen csak én vezettem az autót, és ő elképzelni se tudta, hogy sofőrködik, most már versengenem kell vele a kormányért…

Talán ez is közhely, de ettől még igaz: a férjnek és feleségnek jobban kell szeretniük egymást, mint a gyermekeiket. Lehet, hogy ez botrányosan hangzik a gyerekközpontú világunkban, de gondoljunk bele: a gyerekeink figyelnek minket, és rajtunk keresztül tanulják meg, hogy mit jelent férfinak és nőnek lenni, és hogy mit jelent a házastársak között a szeretet. A gyöngédség és odafigyelés gesztusait, a kibékülés módjait (mert konfliktusok vannak, a tányér csörög), a szép beszédet, az ajándékozást, a másik megbecsülését. Azt is, hogy ha elrontjuk, azt ki lehet javítani. Mert elrontjuk, ahogy a gyerekeink nevelését is - pedig úgy kezdjük, hogy mi majd jól csináljuk, hogy aztán évek múlva jöjjünk rá, nekünk se sikerült, és már csak imádkozni tudunk, hogy Isten hozza helyre valahogy a gyerekeink szívében azt, amit mi elpuskáztunk…

A gyerekeink felnőnek, a saját életüket élik, de mi ketten – férj és feleség, apa és anya, régi jó szerelmesek -, itt maradunk egymásnak, s remélhetőleg nem egymás nyakán, hanem egymás szívében. Lehet, hogy újra kell tanulnunk, mit jelent kettesben lenni, de ha ehhez a szándék és az idő megvan, akkor minden rendben lesz.

Véleménykülönbségek, konfliktusok mindig lehetnek. Ha nincsenek, akkor a házasság eljutott a tökéletességbe - vagy az egyik fél leuralja a másikat, esetleg valamelyikük már feladta a reményt, hogy javítható a dolog. (Amikor egy rosszul működő házasságban a nő egyszer csak abbahagyja a veszekedést, jobb, ha a férfi nem megnyugszik, hanem megszólal benne a vészcsengő, mert ez az a pillanat, amikor az asszony feladta a próbálkozást, és szívében már válik a férjétől…)

A végére egy bibliai jótanács: A férfiak úgy szeressék a feleségüket, ahogy Krisztus szerette egyházát és életét adta érte, az asszonyok pedig úgy engedelmeskedjék a férjüknek, ahogy az egyház Krisztusnak. Aki a feleségét szereti, önmagát szereti, táplálja és gondozza, mint Krisztus az egyházát. A férfi azért elhagyja apját és anyját és ragaszkodik feleségéhez, és ketten leszek egy testté… (Ef 5, 21-32)

Egy testté leszünk, kiegészítjük egymást, hiányzunk egymásnak, nem tudunk egymás nélkül élni és nem is fogunk, hanem együtt leszünk az örök boldogságban a mennyben, ahol minden szerelem végleg beteljesedik…

Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is www.szeretetfoldje.hu)

Az egyház a 19. században elveszítette a munkásokat, a 20. században az értelmiségieket – és ha most nem vállal szolidaritást azokkal, akik jogosan emelik fel a szavukat az igazságtalanságok ellen, elveszíti a maradékot is. És mégis: mennyi kimagyarázkodás, mennyi vádolás és félrevezetés az egyszerű tények és a bátor kiállás helyett!
Szabad-e lejáratókampányt indítani a pedagógusok ellen csak azért, mert feltárják szakmai és emberi ellehetetlenülésüket? (Már eleve, szabad-e egyáltalán lejáratni más embereket, személyükben gyalázni, karaktergyilkolni? Jézus Krisztus és az Egyház tanítása szerint nem lehet, sőt bűn, mégis megtesszük és biztatjuk azokat, akik megteszik.)
Szabad-e kétségbe vonni hitelességüket, tisztességüket csak azért, mert az „támadás a mi kormányunk ellen”? (Egyáltalán: árulásnak számít a hibákról beszélni? Pártunk és kormányunk már tökéletes, és aki vitatni meri bármely döntését, az ellenség? Bízom benne, hogy ezekre a kérdésekre mind nemmel válaszolunk…)
Mert bármit mondanak és írnak is aktuális mindenoldali megmondóembereink, a pedagógus szakmai szervezetek helyzetleírása reális, abban nincs semmi túlzás. Milyen szomorú, hogy Jézus tanácsa ellenére nem állunk ki mellettük: „tedd azt, amit szeretnéd, hogy veled is tegyenek az emberek…” (A pedagógusok sztrájkja ráadásul szülőként, leendő szülőként és nagyszülőként is érinthet minket.)
A „kifogások országa” vagyunk. Kedves keresztény és nemkeresztény mindenfélős kollégák magyarázzák, hogy ők azért nem sztrájkolnak, mert már idősek, mert nem akarnak belekeveredni, mert az már „politika”, és ők abban nem akarnak részt venni – na de mi nem politika? Már amennyiben a politika a közösség szolgálata és nem a hatalom akarása…
Mit tegyen egy szakmai szervezet, ha véleményét, álláspontját folyamatosan lesöprik az asztalról, esetleg szóba sem állnak vele, ellenségnek tekintik és nem partnernek? Mit tegyen egy pedagógus, ha a szakmáját valóban a hivatásának tekinti, ha szeretni, tanítani és nevelni akarja a rá bízott gyermekeket, s közben úgy érzi, hogy azt értelmetlen kormányzati döntésekkel egyre jobban ellehetetlenítik? Mit tegyen, ha a fizetése egyre szűkösebben elég és csak ígéretekkel akarják jól lakatni?
Azt tudom, hogy sokan mit tesznek. Elhagyják az iskolát, ezzel tovább rontva gyermekeink, unokáink életlehetőségeit is. Ha másért nem, már csak miattuk is, értük is sztrájkolnunk kellett volna!
(Ha én kormányoznék, biztos nem lejáratni akartam volna a pedagógusokat, nem törvénytelenséget kiabáltam volna és biztosan nem presszionáltam volna hivatali úton az igazgatókat, hogy lépjenek fel a saját munkatársaik ellen, hanem gyorsan orvosoltam volna a legégetőbb bajokat, és világos menetrendet vázoltam volna fel arról, hogyan lehetne hosszabb távon rendezni a helyzetet, figyelembe véve minden érdekelt fél véleményét…)
A keresztény iskoláknak és pedagógusoknak elemi érdekük lett volna sztrájkolni. Részben azért, mert az ő helyzetük sem jobb. Vagy ha esetleg most jobb is – mert esetleg az egyháztól és államtól extra kiegészítést kapnak -, ez bármikor megváltozhat. A „keresztény Magyarország” egyelőre nem kőbe vésett igazság, hanem csak egy papiros-szólam, amit bármikor elfújhat a szél. A keresztény oktatási intézményeknek juttatott pénzek egyik napról a másikra eltűnhetnek, ugyanúgy, ahogy megérkeztek, még ennek a hatalmi berendezkedésnek az idején is, vagy egy esetleges kormányváltáskor.
Sztrájkolnunk kellett volna már csak emberi tisztességből és szolidaritásból is - többes számban írom, saját részvételem ellenére -, de nem tettük, sőt némely keresztény iskola vezetősége még büszkén hirdette is, hogy náluk „minden rendben”… (Bár vannak kételyeim, hogy az egyik riportban megszólaló fiatal pedagógus szavai mennyire voltak őszinték, és mennyire szóltak inkább a mögötte álló igazgatónak.)
Kereszténynek lenni nem jobboldaliság vagy baloldaliság. (Főleg nem korunkban, amikor a klasszikus jobb- és baloldali értékek már csak nyomokban fedezhetők fel a pártok működésében.) Krisztusi embernek lenni kiállást jelent az igazság mellett, együttérzést és szolidaritást azokkal, akiket kihasználnak, akiknek munkájával, életével visszaélnek. Akkor is, ha ezek pedagógusok, orvosok, ápolók, akkor is, ha egyébként van, amiben nem értünk egyet, akkor is, ha államilag ellenjavallt, vagy ha éppen „helyzet van”.
Mert Isten nem a félelem, hanem a szeretet, az erő és a józanság lelkét adta nekünk.
Ha ugyan megkaptuk…
Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

A Szeretetláng lelki naplót 1962-ben kezdte írni hazánkban, Máriaremetén egy hatgyermekes családanya, Kindelmanné Erzsébet asszony, Jézus Krisztus és Szűz Mária kérésére. A Szeretetláng üzenete azóta az egész világon elterjedt. a Naplót több, mint húsz nyelvre lefordították, egyházunkban pedig bekerült a jóváhagyott lelkiségek közé.

A lelki naplóban olvassuk a Szűzanya első olvasásra meghökkentő mondatait: „Mondom neked, leánykám, ilyen hatalmas kegyelmi erőt még nem bocsátottam a rendelkezésetekre, mint most, Szívem szeretetének izzó lángját. Mióta az Ige testté lett, ily nagy megmozdulás nem történt részemről, mely így tört volna felétek, mint ahogy Szívem Szeretetlángját küldöm hozzátok. Ilyen még nem volt, mely a sátánt így megvakítsa.”

Nagyon radikális kijelentések ezek, de igazolhatóak. Miért mondhatja azt Mária, hogy ez a legnagyobb megmozdulás részéről, mióta az Ige testté lett? Mi ez a hatalmas kegyelmi erő és hogyan vakíthatja meg a sátánt?

A kérdések megválaszolásához még egy kulcsmondatot idéznünk kell a lelki naplóból: Szívem Szeretetlángja maga Jézus Krisztus. Két évezreddel ezelőtt Mária „Igen”-je volt az a „nagy megmozdulás”, ami lehetővé tette az Ige megtestesülését. A Szűzanya testét és lelkét átjárta a Szentlélek ereje és ő olyan tökéletesen befogadta, ahogy azt senki más meg nem tehette és azóta sem tette. „Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki fogantatott a Szentlélektől, született Szűz Máriától…” - ezt így valljuk Hitvallásunkban.

Egykor a Szűzanya testileg szülte világra Jézust. Most pedig, a bűnök elhatalmasodásának idején Mária – aki szívébe is a legtökéletesebben befogadta a Fiút – lelkileg adja át nekünk a Megváltót, Gyógyítót és Szabadítót. Égi édesanyánk mindenét, amije csak van, most nekünk ajándékozza, ránk árasztja: ez a Szeretetláng. Jézus Krisztus abban a lelki tökéletességben, ahogy azt csak halandó ember befogadhatja, és azzal az anyai gyengédséggel, ami mindig Mária sajátja volt.

Ilyen hatalmas kegyelmi erőt valóban még sohasem kaphatunk tőle, hiszen most „Istenét és mindenét” nekünk adja! Ez egyben a tökéletes Isten-szeretet és tökéletes ember-szeretet, ahogy azt a Szűzanya élte és éli. Ez az „izzó láng”, az „összetartó szeretet tüze” az, ami megvakítja a sátánt. De hogyan lehetséges ez és mit értsünk azon, hogy „megvakítja” és „világtalanná teszi”?

Egy 1963-as bejegyzésben ezt olvashatjuk, a szentségimádással kapcsolatban:

„Aki engesztelő szentségimádást vagy szentség-látogatást végez, annak időtartama alatt az egyházközségben a sátánnak, mint világtalannak, a hatalma megszűnik a lelkek felett uralkodni!”

Azaz úgy válik a sátán vakká, hogy képtelen azokkal az eszközökkel élni, amelyekkel eddig hatalma alatt tartotta az embereket és uralkodott felettük. A gonosz lélek ugyanis ért az erő nyelvén, érti a csábítás és kísértés, a zaklatás és leuralás minden csínját-bínját – de nem érti a szeretet nyelvét, logikáját! Fogalma sincs, mihez kezdjen ezzel, nem tud jó válaszokat kitalálni rá, vakon tapogatózik a szeretet lelki és testi cselekedetei között!

„Mi, akik hittünk, megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket. Szeretet az Isten; aki a szeretetben marad, Istenben marad, és Isten őbenne.” (1Ján 4, 16) Minket ugyan kísérthet a sátán, de hogyan kísérthetné Istent? Jézus Krisztus már győzött a gonoszság minden kísértése és ereje felett. Ha tehát mi Istenben vagyunk, ha a Szeretetláng – azaz Jézus Krisztus - kegyelmi hatása átjárja életünket, akkor ott valóban tehetetlen a sátán! Akkor megszabadulunk a bűnöktől, lelkünk pedig a gonoszság erejétől megszabadulva gyógyulni kezd. (És ahogy többször megtapasztaltuk, a lelki gyógyulás együtt járhat testi, fizikai gyógyulással is.)

János apostol első levelében ujjongó lélekkel ír erről az Istenben szabad, istengyermeki életről: „Nézzétek, mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya, hogy Isten gyermekeinek neveznek, és azok is vagyunk! Azért nem ismer minket a világ, mert őt sem ismeri. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Tudjuk azonban, hogy amikor meg fog jelenni, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, amint van.” (1Ján 3, 1-2)

Erzsébet asszony így számol be a sátán megvakításának lelki tapasztalatáról a Naplóban:

„Égi Anyám! Most is azért virrasztok minden erőmmel és szívem egész vágyával, de én olyan semmi vagyok, mit tudok én tenni? És míg így elmerültem a Szent Szűz Szeretetlángjában, azon vettem észre magam, hogy a gonosz szorongása megszűnt, és szinte észrevétlenül eltávozott. Úgy éreztem, mintha egy világtalan tapogatózott volna el mellőlem. Nagyon meglepett ez az érzés. Utána lelkem olyan könnyű lett, amilyennek még soha életemben nem éreztem. Mikor ez történt, olyan érzésem támadt, mintha testem elhagyta volna lelkemet, és én mint puszta lélek térdeltem, teljesen megsemmisülve. Úgy éreztem, hogy lelkemet koldus módra össze-foltozott rongyok takarják. Igen nyomasztó érzés fogott el. „Imádott Jézusom, látod, milyen vagyok?” S ahogy ezt így könyörögve kimondtam, a Szent Szűz palástjával eltakarta szánalmas rongyaimat, és így szólt: Kislányom! Ilyen az Én országomban sok-sok lélek, de Én veled együtt reátok borítom anyai palástomat és elfedem Szent Fiam elől is a ti koldus lelketeket, hogy Ő el ne szomorodjon rajtatok.

És amint e szavakat kimondta, csodálatos módon éreznem engedte Szeretetlángjának kegyelmi hatását, melyet most nemcsak én éreztem, hanem az egész országban minden lélek. Majd ismét így szólt: „Most a sátán megvakult, és néhány órára megszűnt uralkodni a lelkekben. Különösen a bujaság bűne (az), mely annyira szedi áldozatait. S mivel most a sátán tehetetlen és világtalan, a többi gonoszok dermedt tétlenséggel figyelnek, nem tudják, mi történt, hogy a sátán megszűnt nekik parancsolni. S közben a lelkek, akik felszabadultak a sátán gonosz hatása alól, a jóra való restséggel ellenkező elhatározásokat tettek. És mire rájuk köszönt a reggel, sok millió lélekben erőt kapott a jó szándék a megjavulásra.”

1962. május11-i üzenetében az Úr Jézus megtanítja Erzsébet asszonynak az egyesülés imáját, amelyet aztán újra és újra végigelmélkednek a lelki naplóban. Ez az ima hathatósan elősegíti a Szeretetláng kegyelmi hatásának kibontakoztatását az emberi lélekben:

„Kármelita kislányom! Újabban felkínált áldozataimat most, hogy magadévá tetted, ugye meglepődsz, hogy meg kell köszönnöm neked. Látod, milyen leereszkedő a te Mestered? De még ennél is tovább megyek. Szenve-déseidet egészen eggyé olvasztom az Enyémekkel. Érdemeid ezáltal nagy mértékben fokozódnak, és megváltó munkámat nagy mértékben előre viszik. Zárd szíved mélyére ezt a nagy kegyelmet, melyet Tőlem kaptál. Az Isten különös ajándéka ez. Ő tisztel meg téged, szegény kis lelket. Van-e ennél fölségesebb számodra?

Tanulj tőlem. Mivel kicsi vagy és nyomorult, azért választottalak. Leányom, ne légy soha fáradt értem szenvedni. Iparkodj még jobban az Én kegyelmeim által.

És megkért az édes Üdvözítő, hogy imádkozzam el az Ő óhajtásait. Ezeket az Úr Jézus diktálta nekem:

A mi lábunk együtt járjon.

A kezünk együtt gyűjtsön.

A szívünk együtt dobbanjon.

A bensőnk együtt érezzen.

Az elménk gondolata egy legyen.

A fülünk együtt figyeljen a csöndességre.

A mi szemünk egymásba nézzen és összeforrjon.

Az ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért.

Az Üdvözítő miután megkért, még így szólt: Ez az imádság is eszköz kezetekben, mert aki így együttműködik Velem, ezáltal is a sátán megvakul, s világtalansága a lelkeket felszabadítja a bűntől. A lelkek felszabadulnak a bűntől.

Ezt az imát teljesen magamévá tettem. Ezt Ő már oly sokszor átelmélkedte velem, és azt mondta, ezek az Ő örök óhajtásai. Azért tanított meg erre, hogy adjam tovább. Tegyük magunkévá az Ő örök óhajtásait, minden erőnkkel és egész elménkkel!”

A következőkben Erzsébet asszony életén keresztül mutatjuk meg a Szeretetláng lelki gyógyító, szabadító hatását. Ha ugyanis ez a lelki gyógyító hatás ott igazolható, akkor biztosak lehetünk abban, hogy az a mi életünkben – és mindazok életében, akikért imádkozunk -, szintén megvalósulhat.

(Részlet Sípos (S) Gyula: A Szeretetláng kegyelmi hatásairól - tanúságtételekkel című könyvből. Lásd bővebben: https://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink/14884-a-szeretetlang-kegyelmi-hatasairol-tanusagtetelekkel Kapható elérhetőségeinken, illetve a nagyobb könyvesboltokban)

Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu

A Szentíráson keresztül Isten tanít minket általános értelemben is az igazságokra, de személyesen is szól hozzánk, megérinti szívünket egy-egy igével, ami közvetlenül a mi életünkre vonatkozik. Sajnos azonban a Bibliát lehet „szakácskönyvként” is használni, amiből ki-ki azt főzheti ki magának, ami neki tetszik. Ha pedig az eredmény elég tetszetős, elindul hódtó útjára az „új evangélium”… Most három ilyet mutatok be röviden:
Előtte annyit még hozzá tennék, hogy minden ilyen hamisítás tartalmaz valamit Isten igazságából, amire lehet hivatkozni. Az előállított vallási kábítószer pedig választ kínál valamely emberi problémára, vágyra, csakhogy a megtéretlen szívhez szabott evilági választ.
Az első ilyen mákony a nyugati jóléti társadalma menedzser-világában kialakult és tökélyre fejlesztett „bővölködés-teológia”, ami azt ígéri követőinek, hogy Isten teljesíti minden vágyukat. Hiszen a Bibliában is meg van írva, hogy Jézus azért jött, hogy életünk legyen és bőségben legyen, kérjünk, mert kapunk, és minden megadatik nekünk! Isten áldása alatt meggazdagodsz, különleges karizmáid lesznek és minden sikerül. (Ha nem, az a te hibád, de majd megtanítjuk, hogyan csináld jobban…) Az egyre gazdagodó gyülekezeti vezetők pedig élő példaképeivé és követendő példáivá ennek az „örömhírnek”. Mi ebben a probléma? Hiszen Isten valóban tud segíteni nekünk anyagi és lelki bajainkban és valóban gondot visel ránk. Eltűnik azonban Isten országának értékrendje. Itt a világi ember vágyainak kielégítéséről van szó, tekintet nélkül Jézus Krisztus tanítására. Így lehet a hívek pénzéből magánrepülője a pásztornak, a kastélya pedig Isten szeretetének és áldásának jele, „amit te is elérhetsz”. Közben az anyagi javak a hívek zsebéből a vezetők bankszámlájára vándorolnak, és kialakul az az ördögi hatalmi piramis, aminek a tetején lévők aztán minden eszközt „Istentől áldottan” használhatnak fel alattvalóik kordában tartására. (Ahogy minden piramis-játéknál, úgy ennél is csak azt tudjuk tanácsolni mindenkinek, aki ebben benne van: menekülj ki ebből!)
A „bővölködés-teológia” az anyagi javakon keresztül ajánlja fel (bár megadni nem tudja) a békét és biztonságot, a „tökéletes vagy” teológiája a psziché megbolondításán keresztül akar megnyugvást adni a léleknek. Ez a tanítás néhány félreértelmezett pszichológiai felsimerésen, önfejlesztő kurzusokon és ezoterikus tanokon keresztül jelent meg a keresztény tanításban. Hiszen a Szentírás is azt mondja, hogy megváltott vagy, Isten gyermeke vagy, a megváltás műve tökéletes, Isten öröktől fogva és mindig szeret, szent vagy – így hát nem kell aggódnod a bűneid miatt, a tetteid miatt, egyáltalán semmi miatt, hiszen minden és örökre rendben van. A bűneivel és rossz hajlamaival küzdő, lelkileg sérült, megbántott, esetleg félreértett, ambícióiban nem támogatott, önigazultsággal terhelt személyiség pedig örömmel hallja meg ezt az „örömhírt”. „Hurrá, akkor én nem vagyok hibás semmiben!” Sajnos amilyen felszabadító hatású lehet rövid időre ez az „örömhír” – mert a fájó emberi szív örömmel hallja, hogy valaki úgy szereti őt, ahogy van -, olyan súlyos következményei lehetnek. Mert az igaz ugyan, hogy Isten bűnösként is szeret, de a bűneinket nem szereti velünk együtt! Jézus tanításai arról, hogy ki juthat be a mennyek országába és ki nem, világossá teszik, hogy bár Őbenne szabad utat kaptunk az Atyához – aki szeret és elfogad minket -, de nem lettünk felmentve a tisztulás alól. Ez a felelőtlen tanítás a bűn igazolásához és elfogadásához vezet és a legnagyobb kárt épp azoknak és azokban okozza, akiknek segíteni szeretne.
A harmadik hamisítás a világban található rossz miatti szorongásra és félelemre adott sajátos válasz. Hiszen a Bibliában is olvashatjuk, hogy ez a világ a sátán uralma alatt van, és a végső időkben háborúk lesznek és földrengések, hitehagyás és gonoszság. „És jól látjátok, a világ tényleg rossz, és egyre rosszabb lesz – ezzel igazolva minden félelmet és bizonytalanságot -, de én olyan tanításokat adok nektek, amivel megismeritek ennek a rossznak minden mélységét, valódi természetét és a megmenekülés útját.” A hamis próféciák és magánkinyilatkoztatások zavaros világa ez, ahol kegyszerekkel és vegyszerekkel, különleges imákkal és bespájzolt élelmiszerekkel lehet túlélni mindent. A kiválasztottak világa, akik már értővé lettek, szemben az elvadított sokasággal. Az összeesküvés-elméletek és kárhoztatások világa, ahol a pápa hamis, az egyház megromlott, a háttérhatalom mindenkit elbolondít, de mi, kevesen, látunk és értünk… A bizonytalan személyiségek biztonságvágya, a mindent rögtön érteni és tudni vágyó ember fantáziálása és a megtévesztő lelkek sugallatai nyomán létrejövő zavaros gondolatvilág biztos választ kínál minden kérdésre – s közben egyre messzebb kerül a hiteles kereszténységtől és a békés élettől.
A valódi Örömhír pedig ez: Isten van és szeret minket, és örök életet ajándékozott nekünk az Ő országában. Ezért térjünk meg, tartsunk bűnbánatot, hogy az ingyen nekünk ajándékozott és ránk árasztott Szentlélek kegyelmével ebben a zűrös világban tiszta és szép, örömteli és békés életet tudjunk élni, Isten dicsőségére és az emberek javára. Ebben az életben vannak és lesznek nehézségeink, szembesülnünk kell saját törékenységünkkel és keménységeinkkel is, és a világ sem fog parírozni nekünk. De Isten mindig megadja az erőt és a kegyelmet ahhoz, hogy ki tudjunk tartani a „keskeny úton, ami az életre visz”…
Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

A XXI. században Isten az újjáépítés művét bízza ránk. Legelőször a kiengesztelődés munkáját. Kiengesztelődés Istennel, embertársainkkal és az egész természettel, mert a kiengesztelődés Isten áldását és helyreállító munkáját hozza el. Ráadásul a kiengesztelődésnél felfakadó bűnbánat tisztulást hoz és rávilágít az elkövetett hibákra, amelyek ismerete feltétlenül szükséges a megújuláshoz.

A kiengesztelődés magával hozza sebek begyógyítását, az Örömhír meghirdetését, a gonoszság és bűn visszaszorítását, az építkezést. Jézus Krisztus a Világosság, Ő akarja átvilágítja ezt a sötétséggel és bűnnel fertőzött földet, hogy tisztulást és életet hozzon.

Isten világossága bevilágít a mi életünkbe is, és megmutatja, mi rejlik ott – a szívünkben, a közösségeinkben. A politikai, gazdasági, kulturális életben. Ez persze nagy viharokat is okozhat, hiszen nem valami szívderítő, amit látunk. Isten azonban nem azt akarja, hogy a hamisságra gyűlölettel válaszoljunk, hanem hogy a gyűlölet tüzét a szeretet tüzével kioltsuk! Hogy megismervén az igazságot, helyes és jó terveket gondoljunk végig és azokat valósítsuk meg! Hogy keressük a kiengesztelődést vele és egymással. Hogy egymás javát keresve és szolgálva egy új korszak alapjait rakjuk le Jézus Krisztusban. Őáltala, Ővele és Őbenne.

Ez az alapozó munka zajlik a keresztény felekezetek imamozgalmaiban. Ami pedig az Egyházban elkezdődik, az elkezdődik a világban is, mert a Krisztus Teste – az Egyház, azaz mi -, közvetítjük azt. Hiszen kovászként bele vagyunk épülve a világba, ahol élünk és dolgozunk, ahol a gyerekeinket neveljük és pihenünk.

Még csak kevés idő telt el a kegyelmi időből. Még nagyon sok mindent tehetünk. Csak rajtunk múlik, hiszen Isten minden ereje és kegyelme készen áll, rendelkezésünkre áll a munkához. Megértettük, hogy már győztünk Jézus Krisztusban? Hogy Isten művének építőmunkásai vagyunk?

Mennyei Atyánk! Elismerjük, hogy sokszor nehéz hinnünk a megújulásban. És mégis hinni szeretnénk, ezért kérünk Téged Jézus Krisztus nevében, hogy küldd el nekünk a Szentlelket a benned bízó hit ajándékával! Áraszd ki ránk a bűnbánat és megújulás szellemét, hogy az emberek meggyógyuljanak, megszabaduljanak, megtérjenek és éljenek! Köszönjük, hogy a Te vágyad az, hogy az emberek felismerjenek, mint szerető Atyjukat és Hozzád forduljanak. Benned bízunk Istenünk, mert a megújulás és az örök élet igéi nálad vannak! Ámen.

Egy nemzetközi szakmai konferencián mondta egy Magyarországon vizsgálat-sorozatot vezető kutató: „a magyar nép a föld legveszélyeztetettebb népe”. Mintha csak egy elátkozott földön élnénk. Gyermekeink meg sem születnek, férfijaink és asszonyaink idő előtt meghalnak. Világelsők vagyunk a szív- s érrendszeri megbetegedésekben éppúgy mint a rákbetegségek különböző formáiban. Pusztít és morzsol minket a depresszió, az alkohol, a drogok és a függőség minden formája.

Fiataljaink átadják magukat a legvadabb erkölcstelenségeknek, a középkorúak reménytelenségbe süllyedve élik életüket, idős szüleik magányosan, vagy másokkal együtt „szociális otthonnak” nevezett elkülönítőben tengetik napjaikat.

A politikai, gazdasági vagy épp a kulturális élet viharaihoz találóan idézhetjük a Szentírás szavait: „s a nép olyan lesz, mint a tűznek martaléka: senki sem kíméli testvérét. Habzsol jobboldalt, de éhezik, eszik baloldalt, de nem lakik jól; mindenki a társa húsát marja: Manassze Efraimot, Efraim Manasszét, és ketten együtt Júda ellen fordulnak.” (Izajás próféta könyve, 9. fej. 18-20.)

Mennyei Atyánk! Kérünk Téged, bocsáss meg nekünk, mert viszálykodó nép vagyunk! Önzők és kérlelhetetlenek, önigazultak és gőgösek. De most meghajtjuk a fejünket és úgy kérünk, bocsáss meg nekünk! Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te szíved szerint! Szentlélek Úristen, hozdd el számunkra az összetartó szeretet tüzét! És köszönjük Istenem, hogy megajándékozol minket ezzel! Ámen.

Valljuk be, volt már, hogy úgy éreztük, az adott döntési helyzetben nem a valóságos teljesítmény számított. Hiába állt elő valaki jó tervvel, nem kellett, „mert kommunista", vagy „mert jobboldali". Teljesen mindegy volt, hogy amit elképzelt az jó volt vagy nem, segítette-e az emberek életét vagy sem, örömet okozott-e legalább néhány embernek vagy sem, volt-e rá pénz vagy sem, segítették-e a munkát önerővel is vagy sem - ha nem a „mi kutyánk kölyke", csak utálkozás, lekicsinylés fogadta. Ám ha „hozzánk tartozik”, akkor lehet bármilyen rossz a terv, gyenge a kivitelezés, elfogadjuk. Ezt az önző szemléletet azonban nem lehet jóllakatni, mert mindig többre vágyik. Valóban, „habzsol jobboldalt, de éhezik, eszik baloldalt, de nem lakik jól; mindenki a társa húsát marja”.

Ilyen környezetben nem csoda, ha már senki sem feltételezi a másikról a jó szándékot. Aki akar valamit, az biztos csak azért akarja, mert pénzt lop vele vagy politikai pecsenyéjét sütögeti - esetleg mindkettő, de legalábbis olcsó népszerűséghajhász.

Így még azt is tönkremegy, ami eddig felépült. Ahogy Jézus mondja: „Akinek van, annak még adnak, akinek nincs, attól azt is elveszik, amije van.”

Ha nem tudjuk elismerni a másikban a jót, az értékeset - függetlenül pártállástól, vallástól, nemzetiségtől - önmagunkkal tesszük a legrosszabbat, s végül elveszítünk mindent: barátokat, munkatársakat, terveket, megújulást, lelki békét, szeretetet.

Kinek jó ez? Kinek jó, ha a viszály szelleme irányítja életünket? Hol marad az igazság szeretete és a szeretet igazsága?

A tények nélküli vádaskodás sem nem civil kurázsi, sem nem polgári erény, sem nem hivatali előjog és főleg nem gyakorlásra szoruló képesség.

A gonoszság mindig a hazugságokon keresztül nyeri erejét. Ahol a hazugság polgárjogot nyer, ott a gonoszság előbb-utóbb szétzülleszti a dolgokat.

Szomorú dolog azt látnunk, hogy a rendszerváltás utáni évek nem annyira a hazugságokból való megtisztulást, hanem annak robbanásszerű elterjedését hozta magával és behatolt a magánszféra legelrejtettebb zugaiba is.

Az igazság viszont a szereteten keresztül nyeri erejét. A szeretetben kimondott igazság gyógyít, sebeket kötöz, felépít, újjáalkot - akár egy egész nemzetet is.

Mennyei Atyánk! Nincs igazság rajtad kívül! Kérlek, Szentlelked által ajándékozz meg minket a Te igazságoddal és segíts, hogy úgy tudjuk azt képviselni, mint Szent Fiad, Jézus, aki a Veled való egyenlőségéhez sem ragaszkodott, hanem kiüresítette magát és szolgált minket a halálig, a kereszthalálig. Ajándékozz nekünk szolgáló lelkületet Uram! Ámen.

A jó hír az, hogy ez az állapot nem törvényszerű, nem örök érvényű és nem megváltoztathatatlan.

El kell ismernünk, hogy felőlünk sem múlt el nyomtalanul ez az időszak. Részesei vagyunk a sötétségnek, ezért bűnbánatot kell tartanunk a bűnök miatt, amelyeket elkövettünk életünkben, vagy amelyeket hagytunk megtörténni és nem tettünk ellene.

Meg kell tagadnunk minden együttműködést a gonosz lelkek munkáiban. Ellene kell állnunk minden testi és lelki kísértésnek, amely viszályt, megosztást és bűnt hoz az életünkbe.

Áldást kell kérnünk minden helyzetben és helyzetre Istentől és Jézus Krisztust hordozva áldássá kell válnunk minden ember és egész országunk számára.

Nem vagyunk egyedül. Embertársaink is segíthetnek és segít maga az Isten, aki a Szentlelket mérték nélkül árasztja azokra, akik ezt kérik Tőle. Kérjünk tehát, hogy kaphassunk, keressünk, hogy találjunk és zörgessünk, hogy ajtót nyissanak nekünk!

Mennyei Atyánk! Kérünk téged Jézus Krisztus nevében, aki megígérte nekünk a Lelket: áraszd ki hazánkra Szentlelked minden ajándékát és emeld ki a népet a Te világosságodba! Kérünk, törj össze minden igát, elnyomást, szabadíts meg minket a gonoszság minden erejétől, hozd el a gyógyulást testünkbe, lelkünkbe, hogy egészen szabadon és tisztán élhessünk a Te dicsőségedre és az emberek javára! Köszönöm Istenem, hogy megadod ezt nekünk. Ámen.

(Megjelent az ingyenes Szeretet földje ima- és elmélkedő füzetben, 2010-ben. Bővített újrakiadását és terjesztését idén tervezzük…)

Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

…és a hitünket. Ha hisszük, hogy Istennél van a megoldás a problémáinkra, akkor ott és úgy kell kezdenünk, ahol és ahogy Ő mondja. Probléma pedig van bőven. Világválságok, de olyanok is, amelyeket mi generáltunk magunknak. Nézzük most meg ezeket, és azt, hogy Isten mit tanácsol.
A világválságokra jó példa a globális felmelegedés és klímakatasztrófa, a járvány-helyzet, tágabb értelemben pedig az, hogy még mindig korlátlan növekedést és fogyasztást szeretnénk egy korlátos világban, ami szükségszerűen csak összeomláshoz vezethet. Világméretű most a gazdasági válság és a háborús feszültségek növekedése, köztük a szomszédunkban, Ukrajnában is, ami ugyanolyan könnyen beránthat minket is, mint ahogy majdnem berántott a délszláv háború is.
Hazánkra mindez hatással van. Minket sem kerül el a járvány, az időjárási anomáliák, a szárazság, s ezeket csak súlyosbítja a hazánk természeti kincseivel való felelőtlen gazdálkodás és visszaélés. Azt is láthatjuk, hogy nem csak határainkon túl vannak háborús helyzetek, hanem nálunk is sokan érdekeltek – politikai, gazdasági vagy egyéb okokból -, az ország szétszakításában. Ezt csak növeli a gazdasági válság, az infláció nekilendülése, az egyenlőtlenségek növekedése és a felelőtlen költekezés. A média világa pontosan tükrözi, hogyan vált botrányból megszokottá, majd követésre méltóvá a csúnya beszéd, a másik lejáratása és a bűnök felmagasztalása. (A gonosz lélek pedig szinte tökéletes csapdahelyzetet alakított ki: minden politikai oldalon van valami kevés az igazságból és még több a hazugságból, jól összekeverve, hogy mindenki megtalálhassa a maga pártját és igazságát, ezzel igazolva és magához ölelve a rosszat, a bűnt is.) Fiatalságunk színe-virága, jövőnk záloga pedig százezerszámra hagyja el hazánkat…
Nem különleges dolog ez, így volt ez Jézus korában is. Akkor is politikai, gazdasági válság gyötörte Izraelt, az egymásnak feszülő pártok pedig senkit és semmit nem kímélve törtek előre. (Mi lett volna, ha hallgatnak Jézusra? Csak azt tudjuk, mi lett: kr. u. 70-71-ben a jeruzsálemi templom lerombolása, majd 135-ben, az utolsó lázadás után Izrael eltörlése és kétezer éves száműzetés…)
Isten segíteni akar, mindig ezt akarja. Az első lépés pedig a Szentírás tanúsága szerint mindig a bűnbánat és megtérés meghirdetése. Így volt ez az Ószövetség idején, ezt hirdette meg Keresztelő Szent János és Jézus Krisztus, és ma sincs ez másképp! Ha nem tartunk bűnbánatot, ha nem fordulunk el a rossztól, ha nem égnek ki a rossz gyökerek az életünkből, akkor bármilyen politikai, gazdasági, kulturális választ adunk, a rossz gyökerek újra csak rossz termést érlelnek!
El kell ismernünk, hogy nincs erre ma nagy fogadókészség hazánkban. (Jól jelzi ezt, hogy könyveink és füzeteink közül a megtérésről, prófétai életről, életvizsgálatról szólókat akárhogy tukmáljuk, nem kell az olvasóknak…) Ezért ebben az évben az Imanap-kilenced minden napján egy-egy bűnből való szabadulásért, bűnbocsánatért imádkozunk, mégpedig az egyház által felsorolt hét főbűn és égbekiáltó bűnök listáját követve. (Kevélység, kapzsiság, bujaság, irigység, mohóság, harag, jóra való restség, stb.) Azért ezeket, mert ezek nem konkrét bűnlisták, hanem inkább a bűnök gyökerére mutató alap-beállítódások, amelyek meghatározzák a tetteinket.
Meg kell értenünk, hogy bűnbánat, és az Isten igazságaihoz való visszatérés nélkül nincs megújulás és csak látszateredményeket lehet elérni! Ez nem politikai kérdés – az összes politikai oldalnak szüksége van a megtérésre -, nem gazdasági kérdés, nem kulturális probléma és még csak nem is csak vallásos kérdés, hiszen a tisztességes élet az ateisták, buddhisták, muzulmánok és keresztények számára egyaránt ajánlatos lenne.
Vegyük komolyan magunkat, és vegyük komolyan Isten buzdítását: térjetek meg, mert elközelgett az Isten országa! Isten kegyelmei, áldásai készen állnak, Isten angyalai és szentjei segíteni akarnak, a Kárpát-medence kegyelmi kehely lehet, túlcsorduló mértékig tele töltve Isten ajándékaival – feltéve, ha ezt a kelyhet képesek vagyunk kitisztítani… Jöjj Szentlélek, bűnbánat és megújulás Lelke, és kezdd el rajtunk!
Ezért imádkozunk január 18-án, Árpád-házi Szent Margit ünnepén (remélhetőleg veletek és még sok emberrel együtt), ezt készítjük elő a ma (hétfőn, január 10-én) kezdődő kilenceddel is. (E héten szerdán pedig még egy internetes élő adásban is beszélni fogok arról, miért és hogyan imádkozzunk hazánkért…)
Imádkozzál és dolgozzál - kalandra fel!
Sípos (S) Gyula (Mindez a naponta frissülő honlapunkon: www.szeretetfoldje.hu)

Kedves Testvérek!

Még 2004-ben, az első Imanap szervezésekor kaptuk ezt az igét: „Kerestem köztük olyan embert, aki falat építene, és odaállna a résbe elém az országért...” (Ez. 22, 30) Ilyen ember volt egykor Árpád-házi Szent Margit, akinek az ünnepnapjára, január 18-ára szervezzük azóta is az Imanapot hazánkért. Mi hisszük és valljuk, hogy „nagy ereje van a buzgó ember könyörgésének” (Jak 5, 16). Bizony nagy szükség van most Isten helyreállító és megújító kegyelmére egyházunkban és hazánkban!

Politikai és gazdasági válság, járvány és morális összeomlás (mindezekről bővebben fogunk írni a január 10-i, hétfői Ehetiben a honlapunkon), mi azonban hiszünk az imádság erejében. Pál apostol így biztat minket: „Végezzetek imát minden emberért... ez jó és kedves üdvözítő Istenünk szemében...” (1Tim. 2, 1-4)

Az ezévi vezérigében is komoly buzdítást kaptunk az imaharcra, hiszen Isten arra biztat minket, hogy kérjünk és kapunk, keressünk és találunk (lásd: https://szeretetfoldje.hu/index.php/eheti/16150-a-2022-evre-kapott-evi-ige) Látjuk azt is, hogy az országban számtalan imakezdeményezés indult - lélekben összekapcsolódva imádkozunk, hiszen a szívből jövő, közös ima nagyon erős. Ha számos ember imádkozik, akkor az emberek kiengesztelődnek egymással, összefognak helyes és jó célok megvalósításáért, megosztoznak lelki és anyagi javaikon és azt keresik majd, ami összeköti őket a szeretetben...

Mi hisszük, hogy ha sokan imádkoznának Magyarország megtéréséért, sok csoda történne és hazánk valóban a Szeretet földjévé válna. Ezért közbenjáróként kell Isten elé térdelnünk a népért, hogy sok kegyelmet kapjunk az Úrtól, és hogy amit kapunk, hiábavalóvá ne legyen.

Ennek érdekében hétfőtől imakilencedet kezdünk, hogy a hazánkban lévő hét főbűn és az égbekiáltó bűnök miatt Istenhez kiáltsunk (minden nap feltesszük a honlapunkra is az imát) kiengesztelődésért és a megtérés és megújulás kegyelméért. Kérlek benneteket, kapcsolódjatok be ti is ezekkel az imákkal, hogy kérésünk megrendítse az eget, Isten kegyelmei elérjenek hozzánk és megvalósítsák bennük és közöttünk mindazt a jót, amit Ő eltervezett életünkben.

Imádságaink nem haszontalanok. Nem volt az Árpád-házi Szent Margit imája sem, aki egy kifosztott és lerabolt országban, a tatárjárás utáni időkben nőtt fel, egy kemény és viszálykodó család tagjaként. Mégis meghallotta az Úr hívását és kitartott mellette. Imájára és közbenjárására pedig kibékült apja (IV. Béla király) a fiával, véget ért a testvérháború és újjáépült az ország.

Nekünk is így kell tenni: imádkozni és cselekedni.

Arra szeretnék kérni, biztatni mindenkit, hogy január 18-án, Árpád-házi Szent Margit ünnepén egyénileg és közösségeinkben, templomainkban és lakóhelyünkön térdeljünk az Úr elé egyházunkért és hazánkért, vezetőinkért és a vezetettekért, jó tervekért és jó megvalósításért, az együttérzés és szeretet növekedéséért… Váljunk a megbékélés és kiengesztelődés embereivé, „türelemmel munkálva üdvösségünket”. Imádkozzunk egyénileg és/vagy, közösségben, ajánljunk fel szentmisét, tegyünk jót és jól.

További terveinkben szerepel, hogy az imaharc elősegítésére egy ingyenes füzetet is kinyomtatunk, és azon is gondolkodunk, hogy a hazánk hivatásáról és megújulásáról, szépségéről és jelentőségéről szóló régebben kiadott és azóta elfogyott könyveink egy részét egybefogva, újra szerkesztve kiadjuk, hogy újra rácsodálkozhassunk, milyen nagy dolgokat gondolt el rólunk az Úr.

Sajnos az ingyenes imafüzeteink elfogytak és újat most nem tudunk nyomtatni, de a nagyalakú, 700 Ft-os Szeretet földje imafüzetünkből még lehet rendelni (lásd: https://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink/11359-vegre-megjelent)

Buzgóságotokban bízva, imával és szeretettel: Sipos Gyula (www.szeretetfoldje.hu)

2022.01.08.

ui.: Ha esetleg szeretnétek megosztani a saját gondolataitokat, vagy az Imanap után beszámolót írni az alkalmatokról, az örömmel vesszük, írjátok meg az info@szeretetfoldje.hu levélcímre!

 Hosszú évek óta minden esztendő elején imádságban kérek egy „vezérigét” az évre, biztatásul, útmutatásul (a közösségi tagjainknak is imádkozunk és kérünk ilyet és persze van szentválasztás is). A tavalyi is nagyon inspiráló volt, és vissza is igazolódott év közben, többszörösen is. Az idei pedig kifejezetten Isten biztatása számunkra, nem ok nélkül.

Jézus a bizalommal teli, kitartó imára buzdít, amikor ezt az igét adja nekünk erre az évre: „Azt mondom azért nektek: kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek.” (Lk 11, 9)

Ha belegondolunk, hogy mennyi nehézséggel küzdünk egyénileg és közösségileg, egyházunk és hazánk, de az egész világ is – gazdasági válság, erkölcsi válság, háborús fenyegetések, nálunk még országgyűlési választások is -, akkor jogosnak és életmentőnek érezhetjük Jézus szavait. Isten kegyelmeire van szükségünk, hogy a nehéz helyzetekből megerősödve kerülhessünk ki. De tegyük fel azért a kérdést, miért is imádkozzunk, nehogy úgy járjunk, mint akiknek Jakab apostol írja a levelét: „Kértek ugyan, de nem kapjátok meg, mert rossz szándékkal kéritek, azért, hogy bűnös vágyaitokban elpazaroljátok.” (Jak 4, 3)

Azt láthatjuk, hogy az emberek szabadon odamehettek Jézushoz testi-lelki bajaikkal, és Ő segített rajtuk. Legyünk bátrak és okosak! Jézus azt is tanácsolja - ismerve természetünk gyengeségeit -, hogy „ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá.” (Mt 6, 33) Isten országa pedig „igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben, (Róm 14, 17) tehát nyilvánvalóan szabad kérnünk, hogy az isteni erények – hit, remény, szeretet -, megerősödjenek bennünk és közöttünk. Fontos, hogy a megtérés és tisztulás útján járjunk és a Szentlélek hét ajándéka – értelem, tudomány, bölcsesség, jótanács, jámborság, erősség, istenfélelem -, egyre jobban eltöltsön minket és kialakuljon bennünk a krisztusi jellem. Ugyanígy szabad és fontos kérnünk a Szentlélek karizmatikus ajándékait is a szolgálatra, hogy körüljárva jót cselekedhessünk.

Tudjuk, hogy Isten a megoldás a világ minden bajára és problémájára. A Miatyánkban kérjük Atyánkat, hogy „jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is”. Fontos, hogy ezt állhatatosan kérjük, és amit kérünk, azt meg is cselekedjük (ez a hittel való imádság, ami elmozdítja a hegyet is). Jézus az imádságról szóló példabeszédében a kitartó imára külön felhívja a figyelmünket: „Azután így szólt hozzájuk: Ha közületek valamelyiknek barátja van, és az odamegy hozzá éjfélkor, s azt mondja neki: ‘Barátom! Adj nekem kölcsön három kenyeret, mert egy barátom érkezett az útról hozzánk, és nincs mit adnom neki’; a másik viszont belülről ezt feleli: ‘Ne zavarj, az ajtó már be van zárva, gyermekeim is ágyban vannak velem együtt, nem kelhetek föl, hogy adjak neked!’ Mondom nektek: ha nem is kelne föl, hogy adjon neki azért, mert a barátja, mégis, alkalmatlankodása miatt fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van.” (Lk 11, 5-8) Merünk-e, tudunk-e alkalmatlankodni Istennél? Zörgetni éjjel is, a kilátástalanság és reménytelenség legsötétebb pillanataiban is, nem nyugodva addig, amíg el nem jön az égből az áldás, a kegyelem, a megoldás.

Rögtön év elején, január 18-ára, Árpád-házi Szent Margit ünnepére szervezzük lassan két évtizede az Imanapot hazánkért (Nemzeti Imanap). Idén is külön kilenceddel készülünk végig véve imádságban a nemzetünket sújtó bűnöket és bajokat a Biblia tükrében (erről majd külön levelet írok), biztatva mindenkit, hogy kérjünk, keressünk, zörgessünk, mert Isten segíteni akar és tud is, csak a mi fogadókészségünkön múlik a dolog.

Sok a beteg és roskadozik az egészségügyi ellátás – akkor kiáltsunk Istenhez, hogy az Ő gyógyító kegyelme járjon át és gyógyítson minket! A gonosz lelkek sötétsége megfertőzi az elménket és pszichénket – akkor kérjük Isten szabadítását és járjunk elöl az Igazság kimondásában és megélésében! Jönnek a választások – akkor kérjük az Urat, hogy segítsen, az élet minden területén neki tetsző embereket válasszanak meg vezetőinknek! Minden értelemben leszakadó térségek és nyomorultul élő emberek vannak közöttünk, akik anyagi és lelki segítségre, kenyérre és vigasztaló szavakra vágynak – ki lesz Isten kinyújtott keze feléjük, ha mi is elfordítjuk arcunkat?

Milyen nagy szükség van Isten gyermekeire, hogy lehívják az Ő kegyelmeit és áldásait életünkre!

Mi igyekszünk megtenni a magunkért – lásd az éves beszámolónkat -, és hisszük, hogy ebben az évben megláthatjuk, hogy imáink meghallgatásra találnak: „a vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, a süketek hallanak, a halottak föltámadnak, a szegényeknek hirdetik az evangéliumot.” (Lk 7, 22)

Kalandra fel!

Imával és szeretettel: Sipos Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

 Egy baptista lelkipásztor, aki alkoholista-mentő misszióban dolgozott mondta egyszer, hogy ha tehetné, kitörölné a kánai menyegzőt a Bibliából, ahol Jézus az ötszáz liter vizet borrá változtatta. Emberileg érthető ez, hiszen napról-napra látta, hogyan teheti tönkre az alkohol az emberek életét. Egy másik ember pedig egyszer hosszan győzködött arról, hogy Jézus az utolsó vacsorán nem is bort változtatott át, hanem gyümölcslevet…

Egy vegetáriánus nagy vehemenciával igyekezett bizonyítani nekem, hogy Jézus is vega volt és nem evett húst. Amikor azt mondtam neki, hogy a zsidó vallási szokások szerint legalább a pászkabárány ünnepén, az Egyiptomból való szabadulás emlékére bárányt kellett enniük, meg aztán a kenyér mellett a halat is csodásan megszaporította, halászokkal barátkozott és velük élt, azt válaszolta, hogy az lehet, de az sehová sincs leírva, hogy Jézus evett is a bárányból és a halból! Tényleg nincs leírva – bár az igen, hogy együtt evett és ivott velük -, de miért is lenne?

Másoknak az Énekek énekével vannak gondjaik, mert azok túl testiesek, és itt vannak azok is, akik hasonlóképp vitatják a karácsony ünnepét is. Vannak olyan szekták és gyülekezetek, ahol eleve tiltják a karácsonyt, mint pogány ünnepet, aminek nyoma sincs a Bibliában. (Miközben persze az evangélium hangos szóval ünnepli, hogy az Ige testté lett és közöttünk lakozott, ujjongó szavakkal számol be Jézus foganásáról és születéséről…) Miért gondoljuk mi – kérdezik -, hogy Jézus pont december 24-én éjjel született? Erre természetesen hosszú teológiai és tudományos válaszok adhatók, de van ennél egy sokkal egyszerűbb is: miért ne ünnepelhetnénk akkor? Hiszen az ünneplésünknek nem a dátum a lényege, hanem a születés ténye! Ha pedig a hagyomány („a Szentlélek és mi”) ezt a dátumot őrizte meg, ez így jó nekünk. (Ha esetleg a mennyek országában majd kiderül, hogy tévedtünk – azaz Isten általunk nem ismert okból, a maga bölcsességével meghagyott minket a magunk hitében és hagyományában -, akkor majd odafent az új időpontban fogjuk együtt ünnepelni az Atyával, a fiúval és a Szentlélekkel ezt a történelemfordító tényt.)

Milyen szomorú, amikor a keresztények ítélnek meg keresztényeket, mert azok karácsonyoznak, és/vagy azért, ahogy ünnepelnek! Angliában a puritanizmus idején törvényileg tiltották a karácsony megünneplését és börtön, rosszabb esetben halál járt a törvényszegőknek – és az emberekből mégsem lehetett kiirtani ezt a szokást. Hiába mondták, hogy ez csak egy pogány ünnep, a gonosz csábítása, hiába volt Franciaországban a janzenista gőg és purgáló szenvedély, a jó hívek ünnepelni és örülni akartak. (Egyébként pedig nem Isten bölcsessége és uralma az, ha egy pogány ünnepet fel tud váltani egy keresztény ünneppel? És nem az-e a gonosz lelkek és pogányság diadala, ha ezt sikerül újra eltörölni?)

Milyen sokféle vád éri most is a karácsonyt: vásárlási szenvedéllyé vált és csak üzlet, értelmetlen pénzszórás és vircsaft – és igen, van ebben igazság. Meg önigazolás is, amikor valaki már nem szeretne pénzt költeni, vagy fáj a magányossága, vagy épp a vendégjárás fárasztó napjait akarja kikerülni, esetleg a saját szülinapja körüli problémáit vetíti ki karácsonyra is.

Igaz, lehetne szebben és szentebb módon is karácsonyozni – hajrá, ki akadályoz meg minket abban, hogy mi, keresztények így tegyünk és ezzel mutassunk jó példát? Nem a másik vádolásával, hanem a saját ünneplésünk felmutatásával…

Hogy Jézus születésnapját megünnepelte-e József és Mária, arról nincs bibliai híradás. Én azonban nagyon csodálkoznék, ha a Szűzanya – akiről azt olvassuk, hogy mindent megjegyzett és a szívében el-elgondolkozott a történtekről, és akinek a visszaemlékezését írta le Lukács az evangéliumában -, szóval nagyon csodálkoznék, ha pont Jézus születésnapját felejtette volna el. Annál is inkább, mert azt viszont pontosan tudjuk, hogy a nép akkor is szeretett örülni és ünnepelni. Egy rendes lakodalom egy hétig tartott. (Ezért siet az ifjú pár segítségére Jézus csodával a lakodalom felénél, amikor elfogy a bor.) A sátoros ünnep is hét napig tart, ennél bibliai parancs az örvendezés. Az újszülött fiúk nyolcadik napi körülmetélése és a negyvenedik napon a templomban való bemutatása szintén jól megjegyezhetőek és dátumhoz köthetőek, évenként megünnepelhetőek voltak. Én szívesen elképzelem, ahogy a Szent Család a názáreti kis házban együtt ünnepli Jézus szülinapját…

Isten megajándékozott minket, így hát mi is megajándékozzuk Őt és egymást, amivel tudjuk. Tárgyakkal, közös étkezéssel, figyelemmel, kedvességgel, idővel, együttléttel. Ez pedig csak előképe annak az ünneplésnek, ami a mennyek országában vár ránk. Tehát: gyakorolni, gyakorolni!

Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

Állok a metsző hidegben a buszmegállóban, mellettem egy tizenéves fiú, a nadrágszárán legalább hat-nyolc nagy szakítás, lyuk, alul akkurátusan felhajtva bokáig, hogy látszódjon a fehér zokni és az új sportcipő.  Ilyen az, amikor a divat, a közösséghez tartozás vágya elveszi a józan eszünk. De megteheti ezt velünk a politika, vagy épp a valláspótlékok is.
Megboldogult kamaszkoromban csöves voltam, szűk nadrágban, alfa-papuccsal és kilógó inggel, jelvényekkel, hősies lázadásom összes rekvizítumával. Igaz, csak szalon-csöves, aki még ha bokorban is aludt, utána haza tudott menni a nagymamájához a meleg szobába és a forró kád vízbe… De nem mindenki úszta meg ilyen könnyen. Egyik akkori ismerősem, aki rászokott a szipuzásra (nitrohígítóval), kábult állapotban elé sétált egy autónak és szörnyet halt…
Úgy tűnik, ma is sokan kábult állapotba kerülnek valami esztelen gondolattól, s józan eszüket vesztve cselekednek, át nem látva, mit tesznek, és ennek mik lehetnek a következményei.
Talán mindannyian ismerünk olyan embereket, akiket a politika világa, a saját táborért való kiállás és küzdelem ragadja el értelmetlen módon. Látható élvezettel szidják, szapulják a másik oldalhoz tartozókat, örömüket lelik a csúnya beszédben, kiátkozásban, lelki megsemmisítésben. (Néha úgy érzem, ha lőni lehetne, azt is megtennék, ugyanezzel az indulattal…) És tehetik is, hiszen egy seregnyi ember áll mellettük, biztatja őket és tapsol nekik. Ilyen légkörben családtagok vesznek össze, barátságok szűnnek meg értelmetlen módon, nem gondolva arra, hogy holnap is nap lesz, amikor újra szóba kellene állnunk egymással. Vagy talán addig rekesztünk ki mindenki mást a világból, míg csak mi maradunk, mint önmagunk istenei? Jó lenne visszatérnünk a „szeretet, erő és józanság lelkéhez” még most, mert ha a parlamenti választások még tovább tudják forralni a vérünket, annak katasztrofális vége lehet.
Józan eszünk elvesztésének egyik legjobb példája az a felerősödő tudományellenesség, amelyik egyre újabb célpontokat talál magának. A laposföld-hívők persze nem sok vizet zavarnak (hacsak be nem szavazzák ezt is a tankönyvekbe), de sajnos olykor életünk a tét. Szegény Steve Jobs, ez a nagyon okos, kreatív és rettentően makacs ember is azt gondolta, amikor májrákot állapítottak meg nála, hogy ő majd a saját alternatív gyógymódjával kihúzza magát a pácból. Hiába mondták az orvosok, hogy most még orvosolható lenne a betegsége, nem bízott bennük. Amikor aztán már nem tudta letagadni önmaga előtt sem, hogy mekkora a baj, már nem lehetett segíteni rajta.
Hiába a halálesetek, a riasztó adatok, most a covid-járvány idején is sokan vannak, akik mindenkinek inkább hisznek, csak a józan, végig követhető észnek nem. Elmagyarázhatod, hogy a vakcina (általában legyengített vírus, vagy annak valamely része) felkészít a vírus támadására, a szervezetünk ellenanyagot termel, így ha jön a vírus, már ellen tud állni neki, és/vagy csak gyengébb lefolyású lesz a betegség. (Tehát nem antibiotikum, ami harcol a baktérium ellen – vírus ellen egyébként sincs ilyen -, nem is valami olyan anyag, amit pótolni kell a szervezetbe – pl. inzulint a cukorbetegeknek -, de ettől még nagyon hasznos és hatásos, ugyanúgy, mint a gyermekkorodban megkapott többi oltás…) Semmilyen érv nem segít. Se bátorítás, se fenyegetés, se mások tapasztalata, se a halálesetek – és különben is, minden hazugság, ÉN jobban tudom!
Számomra, hívő keresztény számára a legszomorúbb, az, amikor valaki vallási érvekkel igazolja magát. Ő hisz Isten kinyilatkoztatásában, védelmében, ezért nem gömbölyű a Föld, ezért gonosz az oltás, ezért jön a világvége…
Isten azonban az értelem Istene is. A teremtés világa értelmesen elrendezett világ, a helyes gondolkodás pedig ezt az értelmes világot fedezi fel a maga emberi eszközeivel. A hit nem észellenes, a csodák nem ész nélküliek, és ha olykor meghaladják is az értelmünket, de nem kapcsolják ki azt! Isten csodát tesz, amikor egyéb módon nem tud segíteni. De ha rendelkezésre állnak a természetes módok, akkor élnünk kell azokkal. (Jézus borrá változtatta a vizet a kánai menyegzőn, és ötezer embert jóllakatott kenyérrel, mert nem volt más megoldás abban a helyzetben – de másnap ugyanúgy a boltból kellett megvenni a bort és a kenyeret…)
Ma is igaz a Szentírás tanácsa: „mindent megvizsgáljatok, és a jót megtartsátok”. Ne rontsuk meg életünket azzal, hogy józan eszünket elhagyva, hitető szellemekre hallgatva tönkre tesszük kultúránkat, társadalmunkat és saját életünket is…
Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

A szinódusi folyamat kapcsán tették fel a kérdést, és egyházközségünk – amely egyházközségi zsinatot tartott már 2007-ben és azóta is többféle módon átvilágította közös életünket – bizonyosan konkrét válaszokat is tud adni. Ugyanakkor ha elgondolkodunk egyházunk elmúlt évtizedein, akkor láthatjuk, hogy Isten nagyon konkrét módon vezet minket az új évezredben, megmutatva akaratát II. János Pál, XVI. Benedek és Ferenc pápa munkásságán keresztül.

Most csak néhány dolgot emelek ki ezek közül, amiből kitűnik, hogy a II. János Pál pápa által meghirdetett Nagy Jubileum az új évezred küszöbén nem puszta emberi találmány volt.
- Isten a tisztulás útján vezet minket. II. János Pál pápa kezdett bocsánatot kérni az Egyház bűneiért, s azóta ez a folyamat messze túljutott a kezdeti gesztusokon. Isten sorban felfedi az Egyház bűneit, amiket évtizedek óta rejtegetünk. A gyerekek ellen elkövetett bűnöket, a gazdasági visszaéléseket, az egyház legfelsőbb köreiben felerősödött homoszexualitást és korrupciót, stb. A Szentlélek szembesít minket önmagunkkal, hogy bűnbánatot tartsunk és a megújulás útjára lépjünk, másrészt, hogy hiteles tanúi lehessünk Istennek. Nem tökéletesek, nem festett kirakatok, hanem törékenyek, bűnökkel küzdők, az emberi természet kuszaságát megértők, de Isten útján járni akarók. Evilág sötétségében így fénylik fel újra az egyház szent, tiszta és igaz arca, így lesz hiteles tanúja Isten szentségének és szeretetének.
- Isten újra a krisztusi tanítás és a szentségek felé fordítja figyelmünket. Ez csúcsosodik ki Ferenc pápa rendszeres nyilvános szentmiséiben és igemagyarázataiban. Isten a liturgia külső gazdagságáról, a csipkés ruhákról és aranyló templomokról – amelyek a maguk helyén nagyon szépek és jók is lehetnek -, visszafordítja a figyelmünket az Ige gazdagságára és a szentségek megélésére. Amit II. János Pál és Benedek pápa az enciklikáiban nagy gondossággal megfogalmazott, azt Ferenc a napi gyakorlatban realizálja, szembesítve minket Jézus Krisztus tanításának súlyával és erejével. (Nem véletlen, hogy olyan sokan prüszkölnek ettől…)
- Isten a szinodális folyamattal is arra buzdít minket, hogy a túlságosan piramiselvűvé vált hatalmi hierarchiát tegyük közösségibbé, a 21. század keretei között újra megélve Krisztus testének testvéri közösségét a többi keresztény felekezettel éppúgy, mint saját közösségünkön belül. Figyeljünk, és hallgassuk meg a kisebbek, szegényebbek, kiszolgáltatottabbak hangját is. Osztozásra hív minket, osztozásra a hatalomból, anyagi és lelki javakból. Olyan döntési mechanizmusok kialakítására biztat, ami elkerüli a káoszba hullást, de a zsarnokoskodást is.
- Isten arra vágyik, hogy az Egyház az Ő élő jelenléte, lelkiismerete legyen a világban. Békét hirdető szava a háborúk között. Emberszerető jósága, amellyel világosan kimondja, hogy nem lehet a szegényeket, kirekesztetteket, háborús áldozatokat és menekülteket magukra hagyni, érzéketlenül nézni, ahogy vízbe fulladnak, rabszolga-kereskedők karmai közé kerülnek, stb. Ez nem azt jelenti, hogy az Egyháznak kell mindenre megoldást találnia, vagy egyáltalán tudnia, hogy mi a megoldás, de azt igen, hogy kiáltó hang legyen a pusztában, a szívtelenség és kegyetlenség, az önzés és harácsolás pusztájában.
- Isten arra vágyik, hogy egyháza gondos anyaként viseljen gondot az egész teremtett világra, ahogy az ember első, eredeti küldetésében szerepel: művelje és őrizze azt. Szót emeljen azokért is, akik nem tudnak magukért szót emelni: a növényekért, állatokért, természetes és épített környezetünkért. Szót emeljen a nem keresztény emberekért is, testvérként tekintve mindenkire, fajra, nemre és vallásra való tekintet nélkül, de nem feladva az Igazságot, ami egyedül üdvözíthet és menthet meg mindannyiunkat.
Röviden összefoglalva: Isten arra hív minket, hogy az Ő tanúi legyünk a világban. A föld sója, ami ízt ad ennek az ízetlen életnek. Világosság, ami bevilágít a bűnök és tévedések sötétségébe. Kovász, amely megkeleszti Isten országát és ételt ad az éhezőnek, italt a szomjazónak. Hatalmas fa, aminek árnyékában menedéket találhat mindenki, s amelynek ágai között az égi madarak (angyalok és szentek) lakoznak.
Ezt kellene valahogy aprópénzre váltanunk, beváltanunk életünkben és közösségeinkben…
Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

Van egy árulkodó részlet az Máté evangéliumában, ami fellebbenti a fátylat arról, milyennek ismerhették Jézust még a nyilvános működése előtt. Amikor elmegy a Jordánhoz, hogy megkeresztelkedjen, „János igyekezett visszatartani: Nekem van szükségem arra, hogy megkeresztelkedjem általad, és te jössz hozzám?” (Mt 3, 14) Gondolhatnánk, hogy János azért mondta ezt, mert tudta, hogy Jézus a Messiás. Erről azonban szó sincs! Megvallja, hogy nem tudta, kire kell várnia, de „aki azért küldött, hogy vízzel kereszteljek, azt mondta nekem: Akire látod a Lelket leszállni és rajta maradni, ő az, aki Szentlélekkel keresztel. Én láttam, és tanúságot tettem arról, hogy ő az Isten Fia.” (Jn 1, 33-34) Így hát amikor János igyekszik visszatartani Jézust a bűnbánat keresztségétől, akkor ezt azért teszi, mert ismeri őt – hiszen unokatestvérek -, és önmagánál különb, tisztább, szentebb embernek tartja. Milyen volt hát Jézus személyisége?

Pál apostolnak a korinthusi gyülekezethez írt első levele nagyon tanulságos számunkra, és segít megértenünk Jézus Krisztus személyiségét is. Ez a gyülekezet az apostol sikeres alapításai közé tartozott, azonban egyre több vészjel mutatott arra, hogy a közösség tagjai valamit nagyon félreértettek. Látszólag bővelkedtek a Szentlélek karizmatikus adományaiban és természetfeletti jelek és csodák bőségével dicsekedhettek, de valami nagyon félresiklott náluk. Pártokra szakadtak, egymással viszálykodtak és pereskedtek, sőt nyilvánosan olyan bűnöket követtek el, ami még a pogányok körében is hallatlannak számított. Pál apostol azért levelének csúcspontján a szeretet-himnusszal próbálja őket észhez téríteni. Olvassuk most el először ezt, majd nézzük meg, hogyan mutatja ez meg Jézus személyiségrajzát.

„Szóljak bár az emberek vagy angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, olyan vagyok, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. Legyen bár prófétáló tehetségem, ismerjem akár az összes titkot és minden tudományt, és legyen bár olyan teljes a hitem, hogy a hegyeket áthelyezzem: ha szeretet nincs bennem, semmi sem vagyok. Osszam el bár egész vagyonomat alamizsnaként, és adjam át testemet, hogy dicsekedjek: ha szeretet nincs bennem, semmit sem használ nekem.

A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem feltételezi a rosszat, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.

A szeretet soha meg nem szűnik. A prófétálások véget érnek, a nyelvek megszűnnek, a tudomány elenyészik. Mert töredékes a megismerésünk, és töredékes a prófétálásunk; amikor pedig eljön majd a tökéletes, a töredékes véget fog érni. Amikor gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy éreztem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek; amikor pedig férfivá lettem, felhagytam azokkal a dolgokkal, amelyek gyermekhez valók. Most ugyanis tükör által, homályosan látunk, akkor pedig majd színről színre. Most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, mint ahogy én is ismert vagyok.

Most tehát megmarad a hit, a remény, a szeretet, ez a három; de ezek közül legnagyobb a szeretet.” (1Kor 13, 1-13)

Ez a gyönyörű szöveg emlékeztet minket arra, hogy Isten a Szeretet (1Jn 4), és aki kitart a szeretetben, az Istenben van, aki viszont nem, az nincs Istenben. Minden más csak hiábavalóság „felette nagy hiábavalóság” (Préd 1, 2). Helyettesítsük most be a szeretet szót Jézus nevével és olvassuk így: „…Jézus türelmes, Jézus jóságos, Jézus nem féltékeny, Jézus nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, Jézus nem tapintatlan, Jézus nem keresi a magáét, Jézus nem gerjed haragra, Jézus nem feltételezi a rosszat, Jézus nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal; Jézus mindent eltűr, Jézus mindent elhisz, Jézus mindent remél, Jézus mindent elvisel…”

Engedjük, hogy hasson ránk a szöveg, s fel fognak idéződni bennünk az evangéliumi történetek, amelyek megmutatják, hogy Jézus milyen türelmes volt a tanítványaival és minden emberrel. Reggeltől késő estig velük volt, még ha enni se tudott félrehúzódni, akkor is. Nem féltékenykedett és nem kérkedett csodáival, sőt tiltotta, hogy ezeket hirdessék. Amit adományként kapott, azt szétosztotta, sőt önmagát is odaadta egészen. Szeretett beszélgetni, nevetni, derűje átragad a többiekre is. Annyira vonzó személyiség volt, hogy mindenfelől köré gyűltek az emberek, hogy vele lehessenek, ő pedig személyválogatás nélkül együtt mutatkozott szegénnyel és gazdaggal, bűnössel és tisztával egyaránt. Együtt örült velük a lakomákon és együtt sírt a bánatukon. Sírt Lázár halálakor és sírt, amikor megértette, hogy nem tudja Jeruzsálemet megmenteni. Olyan mélyen megérintette a szegény özvegyasszony sorsa, aki egyetlen fiát temette – és aki koldusbotra jutva mások jóindulatát lenne kénytelen koldulni -, hogy feltámasztotta a fiát a halálból. Utolsó pillanatig kitart Júdás mellett is, hátha megmenthetné valahogy. Eltűri az emberek értetlenségét, vádolását, rosszakaratát. Elviseli a legalantasabb támadásokat is és még a keresztfán is reméli, hogy áldozata nem lesz hiábavaló…

Mindezzel együtt Jézus nem valami „kocsmacimbora” volt. Követői mesternek (rabbinak) szólították, tanítónak és prófétának tartották, de még a kívülállók is elismerték, hogy Isten embere, hiszen „senki sem tehet ilyen csodákat, hacsak nincs vele az Isten” (Jn 3,2). Ha valamit tekintéllyel mondott, annak olyan ereje volt, hogy még ahhoz is bátorságot kellett gyűjteniük a tanítványainak, hogy megkérdezzék tőle, hogy is értette azt…

Egy másik megközelítés is segít elképzelnünk Jézus személyiségét. Pál apostol a galatákhoz írt levelében azt tanítja, hogy Jézus Krisztus követőit eltölti a Lélek (a Szentlélek, aki egyben Jézus Krisztus Lelke is), és annak „gyümölcse pedig a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás” (Gal 5, 22-23). Ez a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség… sugárzott Jézusból és ez tette olyan magával ragadóvá őt.

A Krisztus-követés nem más, mint Jézus Krisztus személyiségének „magunkra öltése”, ami nem a saját személyiségünk elvesztését jelenti, hanem épp ellenkezőleg, megtisztulását minden haragtól, gyűlölettől, viszálytól, gőgtől, de félelemtől, aggódástól, nyugtalanságtól, békétlenségtől (és még hosszan sorolhatnám), ami életünket megnyomorítja, képességeinket korlátozza és elferdíti, személyiségünket a valódi emberség torképévé silányítja. A Krisztus-követés pedig a Jézus Krisztussal való találkozással kezdődik…

(Részlet Sípos (S) Gyula: Jézus Krisztus élete című könyvéből - nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

Négy évtizede várakozunk hónapról hónapra Isten üzeneteire Medjugorjéból, s közben megtanultunk várakozni, figyelni, és ráérezhettünk arra is, mi különbözteti meg a fülünket csiklandoztató hamis kinyilatkoztatásokat az igaziktól.
Ma már történelmi távlata van annak, hogy a Szűzanya 1981-ben megjelent néhány fiatal lánynak és fiúnak egy kis bosznia-hercegovinai kis faluban és imát kért a békéért. Bárcsak akkor mind meghallottuk és elfogadtuk volna az isteni hívást! Nem Istenen múlt, hogy kitört a délszláv háború, de az biztos kegyelem, hogy – a Szűzanya felhívásának és a hívek imájának és tetteinek köszönhetően is -, nem lett belőle még nagyobb vérontás, esetleg egy újabb európai nagy háború.
Mi minden történt ebben a negyven évben! Felsorolni is sok lenne. Mi pedig még mindig várakozunk, ahogy minden keresztény nemzedék is várakozott Krisztus eljövetelére, s közben örvendezünk, hogy Ő itt van, szól hozzánk, bűnbánatot tarthatunk és magunkhoz vehetjük Őt a szentáldozásban…
Amikor először voltam Medjugorjéban, láttam a napcsodát (nyár volt, délután 6 óra, az égen forgott és mozgott a Nap és bele lehetett nézni), de még sem ez hagyta a legmélyebb nyomot bennem, hanem Isten munkája a szívemben, aki elmélyítette bennem az imaéletet és új buzdítást adott a személyesebb követésére.
Várom havonta a Szűzanya üzeneteit és felteszem a honlapunkra is, hogy minél többen olvassák. Vannak, akik unják: a Szűzanya mindig ugyanazt mondja – és már nem is érdeklődnek a szavai iránt. Inkább keresnek valami érdekesebbet, csillogóbbat, aktuálisabbat. Visszatalálnak a világi szórakozásokhoz, és/vagy olyan üzenetekhez, kinyilatkoztatásokhoz, amelyek elég érdekesek, szórakoztatóak, rémítőek és/vagy felcsigázóak számukra. (S meg is kapják ezeket azoktól a hamis jósoktól, látnokoktól, akikhez állítólag a fél mennyország bejelentkezik és kommentálja a napi eseményeket, politikusokat, betegségeket, s mindent, ami csak a hírekben megjelenik. Ki gondolta volna, hogy Isten is tévéfüggő?)
Pedig jobb lenne, ha a Szűzanya valódi szavaira figyelnének, és figyelnénk mindannyian. Ő azt mondja a legutolsó, 2021. novemberi üzenetében: „Veletek vagyok az irgalmasság ezen idejében és arra hívlak mindnyájatokat, hogy legyetek a béke és a szeretet hordozói ebben a világban, ahol kicsi gyermekeim, Isten arra hív benneteket általam, hogy imádság és szeretet legyetek, és a menny megjelenítése a földön.”
– Bárcsak megértenék a fő kárhoztatóink és rémítgetőink, hogy az irgalmasság idejében élünk! Hogy nekünk a béke és szeretet hordozóivá kell lennünk (boldogok a békességszerzők, mert Isten fiainak mondják őket, olvassuk a nyolc boldogság között), hogy Isten ország bennünk és köztünk van, és arra vagyunk hivatva, hogy ezt éljük és növeljük a földön!
„Kicsi gyermekeim, legyen tele a szívetek örömmel és Istenbe vetett hittel, hogy teljes bizalmatok legyen az Ő szent akaratában. Azért vagyok veletek, mert Ő, a Magasságbeli küld engem közétek, hogy a reményre buzdítsalak benneteket, és ti békeszerzők legyetek ebben a békétlen világban. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.”
 – Öröm, hit, bizalom, remény, békességszerzés… ez Isten szent akarata. Azt akarja, hogy az öröm emberei legyünk, a hit emberei, Isten országa építői, a remény hordozói ebben a reménytelenségtől sújtott világban.
„A menny megjelenítése a földön.” A Szűzanya velünk együtt várakozik arra, hogy elhiggyük, megértsük és valósággá tegyük ezeket a szavakat. Ő a legnagyobb várakozó, de nem passzív, örömtelen, beletörődő várakozó, hanem aktív munkás, cselekvő személy, aki negyven éve nem szűnik meg hónapról hónapra eljönni és buzdítani minket, hogy tartsunk ki és cselekedjünk, mert Isten ígéretei valósággá lesznek.
A Szűzanyával együtt várakozunk, s ez a várakozás nem csal meg minket, mert Isten szeretetével kiáradt szívünkbe a Szentlélek öröme és vágyódása, s vele együtt kiáltjuk: Marana Tha, jöjj el Uram Jézus!
Sípos (S) Gyula (Nézd meg naponta frissülő honlapunkat is: www.szeretetfoldje.hu)

A mennyek országának valósága radikálisan megváltozott Jézus Krisztus mennybe menetelével, sőt – bár ez merész kijelentésnek tűnik -, még Isten belső élete is megváltozott, hiszen az Atya-Fiú-Szentháromság belső szeretetközösségébe - a Fiú megtestesülése, majd Jézus Krisztus győzelme által -, szétválaszthatatlanul és összekeverhetetlenül bekerült a tökéletes emberi természet is. Ennek hihetetlenül messze ható következményei lettek az emberiségre, s ezen belül a krisztus-hitű emberekre nézve.

(Csak hasonlatként, és nem teológiai kifejezésként írom, de azért, hogy legalább megsejtsük Jézus Krisztus megváltói művének nagyságát: így már nem is Szentháromságról, hanem „szentnégyességről” beszélhetünk…)
Hitünk szerint ugyanis minden ember, aki elfogadja Jézus Krisztus megváltó művét, az Krisztus Testének tagja (és a Szentlélek temploma) lesz, azaz Krisztussal együtt benne él Isten szentháromságos közösségében. Amikor tehát Pál apostol azt mondja Istenről, hogy „Benne élünk, mozgunk és vagyunk…” (ApCsel 17, 28), az nem csupán egy általános kijelentés arról, hogy mindannyian egy Isten által teremtett világban élünk és Isten áthat mindent, hanem a legkonkrétabb és legszemélyesebb valóság is Isten gyermekeiről Krisztusban.
Jézus Krisztus nyíltan és világosan beszélt tanítványainak: „Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi, sőt ezeknél nagyobbakat is tesz. Mert én az Atyához megyek, és amit csak kértek majd az én nevemben, megteszem, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban; ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem.” (Jn 14, 12-14)
Miért tehetnek a krisztusi emberek nagy csodákat? Mert Krisztusban vannak, ahogy Ő az Atyában van, így Isten ereje és szeretete a rendelkezésükre áll. (Feltéve persze, hogy valóban Krisztusban vagyunk, és a kereszténységünk nem csak egy külső vallásos máz életünkön.) Hiszen ha gondolataink, vágyaink, terveink, tetteink Isten által inspiráltak, ha Krisztus tanácsai szerint élünk, akkor már nem is mi akarjuk, amit akarunk, hanem Isten akarja azt bennünk – és fordítva, hiszen Isten is magáévá teszi az életünket, vágyainkkal és terveinkkel együtt. (De persze nem a bűneinkkel együtt…) „Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek…” (Jn 14, 2-3) Jézus mellett, sőt benne, ahogy Ő az Atyában: „Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek.” (Jn 14, 21) (Ez a „szentek közösségének” alapja is, és ezért kérhetjük elhunyt szentjeink segítségét is az életünkbe, hiszen ugyanabban az „egy testben” vagyunk mindannyian, csak ők már Isten boldogító színelátásában, mi pedig még itt a földön, „tükör által homályosan” látva…)
Az első keresztény nemzedékek az Apostoli Hitvallásban – azaz a keresztény hit alap-összefoglalásában -, hangsúlyosan vallották meg, hogy Jézus fent ül az Atya jobbján a mennyben. Radikális ez a kijelentés, István diakónust megkövezték, amikor ezt megvallotta, ahogy olvashatjuk az Apostolok cselekedeteiben: „Ő azonban Szentlélekkel telve föltekintett az égre, látta Isten dicsőségét, és Jézust Isten jobbja felől állni.
Megszólalt: Íme, nyitva látom az egeket, és az Emberfiát állni Isten jobbja felől. Erre ők fennhangon kiáltva befogták fülüket, és egy akarattal rárohantak. Azután kihurcolták őt a városon kívülre, és megkövezték.” (ApCsel 7, 55-58)
Jézus Krisztus életéről gondolkodva újra és újra végig kell elmélkednünk feltámadásának és mennybe fölvételének mély titkait is. Nem véletlen, hogy Márk az evangéliumának utolsó mondataiban a feltámadás és mennybemenetel jelentőségéről ír, összekapcsolva azt a keresztények küldetésével és csodás tetteivel: „Az Úr Jézus, miután szólt hozzájuk, fölvétetett a mennybe, és ül az Istennek jobbja felől. Azok pedig elmentek és hirdették az igét mindenütt. Az Úr velük együtt munkálkodott, s a tanítást az azt kísérő csodajelekkel megerősítette.” (Mk 16, 19-20)
Most már azt is megérthetjük, miért mondhatta Jézus azt, hogy „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.” (Jn 14, 6) Hiszen ez a mondat olyan radikális, hogy aki ezt állítja magáról – mármint azt, hogy egyedül csak ő tudja a biztos utat, sőt, ő maga az út és egyedül csak rajta keresztül lehet eljutni Istenhez -, az vagy teljesen bolond, vagy mélységesen öntelt… esetleg igazat mond….
Jézust sokan tartották bolondnak, még rokonai is azt hitték, hogy megőrült, de ő megmutatta, hogy nagyobb bölcsességgel és mélyebb Isten- és emberismerettel rendelkezik, mint bárki más. Életét és tanítását szemlélve azt is látjuk, hogy nem hogy öntelt nem volt, hanem épp ellenkezőleg, emberszeretetben, szolgálatban alázatosságával felülmúlt mindenkit. Mivel pedig bűntelen életet élt és a gonosz lélek semmilyen módon sem tudta megrontani, ezért akik vele és benne élnek – mint Krisztus Testének tagjai és a Szentlélek templomai -, azoknak valóban szabad utuk van Istenhez, mennyei Atyánkhoz.
Újra leírom: ez a legradikálisabb változás az emberiség történetében! Az Atya-Fiú-Szentlélek Szentháromságába bekerült – szétválaszthatatlanul – az ember Jézus Krisztus, és vele együtt mi is ott ülhetünk az Atya jobbján.
„Testvéreim, Krisztus vérének erejében megvan tehát a reményünk arra, hogy beléphetünk a Szentek Szentjébe. Ez az új életút, melyet a függönyön, vagyis tulajdon testén keresztül nyitott nekünk.” (Zsid 10, 19-20)

(Részlet Sípos (S) Gyula: Jézus Krisztus élete című művéből. Lásd bővebben: https://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink/12224-jezus-krisztus-elete )